Túrázásaim ikonikus helyszíne a mecseki Nyárádi kunyhó és majd szerepelni is fog az Ikonikus helyek című sorozatomban.De eddig is sokat benne volt már ebben a bogban.Persze nem véletlen,hiszen szinte ezen a helyen kezdődtek a túrázásaim 1982-ben.Itt volt túráink főhadiszállása a Sándorral fémjelzett ragyogó időkben...Volt is erről már szó bőven.Mint arról is,hogy a kunyhó Sándor 2008-as halálát követően rohamosan vesztett állapotából és kezdett tönkremenni.Legutólsó itt jártamkor mikor is?Ha jól emlékszem 2020-ban már olyan állapotban volt a kis kulcsosház,hogy mérget vettem rá,hogy hamarosan összedől.Aztán sokáig nem tudtam róla,de mivel nem jött hír,úgy gondoltam nem történt meg a legrosszabb,tehát nem dőlt össze a házikó!
Aztán minap végre hír érkezett a régi szép idők ikonikus helyszínéről!
Szinte hadirokkantként,de áll még a házikó!
Egy mecseki csoportban amelyben amúgy nem vagyok benne...szóval ki tudja miért,mondanám,hogy véletlenül,de ugye mi már tudjuk,hogy véletlenek nincsenek.Tehát egy mecseki csoport egy megosztását mutatta épp a facebook hírfolyama,de mondom én nem vagyok tagja ennek a csoportnak.Mégis úgy gondoltam ha már felhozta a hírfolyam benézek a csoportba amely szerencsére nyilvános volt.Elkezdtem nézni a képeket,hiszen sok szép képet osztottak meg itten a tagok.Aztán megakadt a szemem két képen.A két kép nem volt régi,pár napos csupán és a kunyhó volt rajtuk.A Nyárádi kunyhó.Szemmel láthatóan kritikus állapotban,de még állt és nem dőlt össze!Én 2020-ban már egy-két évet adtam neki,de most négy év telt el azóta is még mindig áll Sándor egykori kunyhója!A szívemet megdobogtatta ez a hír és örültem,hogy áll még a házikó!
Itt kezdődött minden 1982 húsvétján!
Szentül hiszek a síron túli világban,abban,hogy eltávozott szeretteink ott vannak és így vagy úgy,de időnként kapcsolatban lépnek velünk,jeleket küldenek,valahogy értésünkre adják,hogy igen ők vannak és nem felejtettek el minket.Persze ezt csak az arra érett emberek értik,illetve fogadják be...Úgy érzem most Sándor üzent ezzel.Jelezte,nyugodjak meg áll még a házikó,nem dől az csak olyan könnyen össze!Elvégre a mi kis várunk volt a régi szép időkben!Örülök neki nagyon!
De még ennél is jobban örülnék ha jönne valaki és felújítaná,mielőtt még valóban bekövetkezik a legrosszabb!
Legutóbbi túránkon érintettük a mezőfalvi szőlőhegyet.Ez az a hely ahol szinte felnőttem,hiszen a gyerekkorom felét itt töltöttem.Itt volt a hétvégi kis kertünk amelyen olyan kis aranyos ház állt amiben lakni is lehetett.A dolgok úgy alakultak,hogy a kis kertünktől és a házunktól 1990-ben megkellett válnunk.Azóta nem jártam erre.Éppen ideje volt.Noha amit láttam nem töltött el jó érzésekkel,de mégis óriási érzelmi hatással volt rám a viszontlátás.A régi házunk története most megelevenedik a blogomban,hiszen nem emlékszem,hogy írtam volna róla és hát ha valaminek helye van itt,akkor a régi házunknak bizony van!Alapból is!Sajnos régi képeket nem nagyon találtam a házikóról,azokkal tudom illusztrálni a dolgokat amiket legutóbb készítettem.Tudni kell,hogy a ház és környéke a mi időkben nem ilyen romhalmaz volt.Szép volt anno minden és ragyogott!
A viszontlátás 33 év után...
A történet ott kezdődik,hogy amikor én megszülettem apámék vettek egy telket.A választás a Mezőfalva Szőlőhegyen található 528 szögöl kertre esett a főúttól jó 600 méternyire.Ház ekkor még nem volt rajta.Fater leleményes volt és kis bungallót állított össze amibe még aludni is lehetett,ám természetesen egy család igényeit nem tudta ez kielégiteni.Idővel pincét ástak,majd az fölé megkezdődhetett a házikó építése.Fater és segédjei saját kezükkel blokktéglából építették fel a házikót,amelyben volt konyha,spájz és egy szoba is.A spájzból nyílt a padlásfeljáró,az előszobából pedig a pincelejáró.Ez pazar kis hétvégi házikóvá vált.A ház köré fater meg egy jó kis udvart épített.Idővel az udvarba felhúzott egy disznó és csirkeólat valamint egy kis raktárt,valamint egy pottyantóst is.A ház elé pedig takaros kis teraszt alkotott amelyen fantasztikusakat ebédeltünk...Fater élete fő műve remekül sikerült.Ő szinte állandóan kint volt,mi pedig hétvégente és a nyári szünet teljes terjedelme alatt.
A házikón kivül semmi sem maradt a régi kertünkből...
A terasz előtti kis cseresznyefa velem egy idős volt,együtt cseperedtünk fel...a ház mögött meg fater egy csodálatosan szép kertet alkotott,művel és tartott karban ami aztán évekre ellátott minket zöldésgekkel és gyümölcsökkel.Később a disznó és a csirkeólat is benépesítették a pont oda való állataink...Csodás volt minden,élt a házikó,élt a kert.Testvéreim is kijártak és olykor a szomszédok is mert annyi gyümölcsfánk volt,hogy fater nem sajnálta bőven adott mindenkinek a termésből,egy feltétele volt csak,mindenkinek kikellett jönnie és leszednie saját magának annyit amennyit akart...Így telt a gyermekkorom,ahol szabadidőmben sokat bicajoztam és haver is akadt.Nem volt még számítógép,internek,mobiltelefon vagy tv csatornák százai,mégsem unatkoztam sosem.Nagyon jó évek voltak...
A mi időnkben nem így nézett ki...
Apám 1988-ban távozott az örök vadászmezőkre.Élete főműve a ház és a kert ránk maradt.Testvéreimet nem érdekelte túlságosan az egész,én műveltem anyámmal tovább.Ám engem 89 augusztusában berángattak katonának.Anyám egyedül maradt a kertre... Csinálta tovább hősiesen,de egy 90 nyarán történt jégesővel tarkitott vihar elvette a kedvét tőle örökre... A jég az egész termést elverte.Anyámban ezzel megtört valami...mivel rám még a katonaság miatt nem számíthatott,mindenáron megakart szabadulni a kerttől.Ez hamarosan sikerült is,nem mondom,hogy jól pénzért,de eladta...A kert és a házikó húsz éven át tette színesebbé az életünket,de nem volt többé a mienk...
Kerestem,de nem találtam senkit azon emberek közül akik itt megszínesitették a gyerekkoromat...
Ennek súlyát akkor kezdtem érezni amikor leszereltem.Nem volt többé kert és én zöldégért és gyümölcsért mehettem ki a piacra... és nem nagyon vitt rá a lélek,hogy kinézzek arra....A házikó lassan aztán kezdett a feledés homályába kerülni,persze valahol mélyen azért örökre a szívemben maradt.Nem emlékszem pontosan de talán Gergővel eltekertünk erre biciklivel,de nem álltunk meg mert sok volt erre a roma...a gyerekkori itteni havertól tudtam meg előzőleg,hogy aki megvette az összes fát kivágta és a szőlőt is megszüntette...A melletünk lévő nagy szántóföldet egyesítette a mi volt kertünkkel...így azon az évek alatt már csak lucerna,cukkorrépa vagy éppen kukorica termett.Kilencven gyönyörű gyümölcsfát semmisitett meg az idiótája...Mit lehet erre mondani?
Elkeserítő állapotok
Aztán egyre többet gondoltam rá,hogy erre kéne vezetni egy túrát...amikor éppen nem akad más,elkéne erre jönni túrázni.Még Gergőnek is mondtam mindig.Mivel katona is a közeli laktanyában voltam így ezen túrán akár megnézhetnénk azt is.Gergőnek nem volt ellenére,de mielőtt ez valóra válhatott volna,kerek harminc évre papa után ő is az örök vadászmezőkre költözött...Meg az a hír járta,hogy sok erre a roma mivel ide telepítette ki őket a mezőfalvi önkormányzat,nem nagyon ajánlatos erre járkálni..így a túra terve ment a levesbe.Idén jutott újra eszembe,hogy mielőtt még én is az örök vadászmezőkre mennék,egyszer még látnom kell a házikót...a gyerekkoromat... Egyre élesedett az itteni túra terve,mígnem július elején valóra vált végre!
Ez a ház és a telek a 80-as években ragyogott!
Ugyan továbbra is záporoztak a hírek az itteni romákkal kapcsolatosan,ezt most úgy igyekeztem kizárni és úgy voltam vele csak bevállalom,csak nem nyírnak ki azért mert erre járok egyet..Zolikával jöttünk ki és tettünk egy jó kis túrát a környéken (kettővel ezelőtti megosztásomban látni).Titkon reménykedtem benne,hogy valami csoda történik útközben és visszazökkenünk az időben a nyolcvanas évek elejére és majd ott lesz a háznál anyám és apám a sok jó fej szomszéd a környező házakban.De nem történt csoda.A máskor élettel teli szőlőhegy ezen a nyári hétvégén meglehetősen csöndes volt és szomorkás.Az egész túrán amúgy egyetlen egy romát sem láttunk,ezért voltunk úgy oda?Szóval nem volt erre senki a régi arcok közül,de a házikó megvolt még...
A terasz megvan még csak éppen a teteje és az oldala hiányzik...
Ahogy közelítettem a házikóhoz láttam,hogy a kertből valóban nem maradt semmi.Közben emlékek rohantak meg csöstül,szinte halottam anyám hangját,hogy szólít,hogy asztalhoz,kész az ebéd,szinte láttam fatert ahogy az állatokat eteti... de az emlékek közt kínzon szembejött a valóság is.A ház és közvetlen környéke,udvara rendkivül elhanyagolt állapotban volt!A terasz tetején és oldalán a lemez sem volt már meg,mintahogy a terasz előtti velem egyidős cseresznyefa sem...Gaz és gaz mindenhol....Elmentem hátra az udvarba egy résen belehetett volna menni,de nem mentem,nehogy magánlaksértést vagy hasonlót kövessek el,mondjuk nem volt a környéken senki.De így is láttam amit nem kellett volna...az ólak és a pottyantós sem volt sehol...a hátsó ablakot pedig befalazta a marhája...!Hát itt már a könnyeimmel küszködtem...
Ami a teraszból megmaradt
A hátsó homlokzaton az ablak helyén fal...
A vakolat néhány helyen már lehulott,de alatta a téglák hősiesen állták az idők próbáját.Fater erős várat épített!De gaz és elhanyagoltság látszódott mindenhol... Nagyon rossz volt látni életem egyik fő helyét,de ugyanakkor valahol mélyen nagyon jó volt újra itt lenni a házikóval.A házikónkkal!Ahogy mentem vissza hátulról előre (túratársam Zolika elöl maradt) visszautasíthatatlan késztetést éreztem,hogy megsimogassam a házikót...Így tettem és itt már semmi sem állta útját a könnyeimnek...Az édes kis házikó a sok csodálatos emberrel... az állatokkal a fantasztikus kerttel...hova tűnt,hova lett mindez?És szegény Gergő életéből ez kimaradt....ha minden 10 évvel később történik és Gergő 10 évvel korábban születik,micsoda gyerekkora lehetett volna neki is itt... Átkozott élet,hogy miért nem így alakult minden...
Legalább még,egyszer láthattam...
Mielőtt végérvényesen úrrá lett volna rajtam a sírás úgy döntöttem folytatjuk a túrát.Nagyjából negyedórát töltöttünk itt amely óriási érzelmi hatással volt rám.Végül arra a gondolatmenetre jutottam,hogy valószínűleg a ház gazdája meghalhatott,mert külömben nem hinném,hogy ennyire elhanyagolná a házat és az udvart...Talán a leszármazottai élhetnek ők azonban szarnak bele az egészbe így lassan a ház az enyészeté lesz.Szívem szerint ha volna rá lehetőségem visszavenném és rendbehoznám.Kert ugyan már nincs hozzá,de a házikót és az udvart rendbe tudnám hozni és hétvégente kijárhatnánk főzni meg ezt-azt,a kutyus is remekül ellehetne...de ez csak egy álom.
Amúgy olyan volt az egész olyan érzésem volt mintha...a házikónak is lenne lelke és borzasztóan örült,hogy láthatott mint az utolsó élő embert régi gazdái közül.Mintha velem együtt sírt volna... Annyit tudok,hogy ameddig az életem és az egészségem kitart 5-10 évente visszajövök erre és megnézem mi lett vele...de természetesen benne van a pakliban,hogy ez volt az utolsó találkozás,hiszen én sem vagyok már fiatal...
Bárhogy is alakulnak még a dolgok a házikó örökre itt van a szívemben miként azok az emberek akik akkoriban itt sertepertéltek a környéken,köztünk elsősorban a szüleimmel...
A filmünkben 6 perc 50 másodpercnél érünk a házikóhoz.
Az elmúlt hétvégén jártunk a Mecsekben ahol is érintettük azt a helyet amely számomra a túrázás mekkája: a Nyárádi kunyhót.Itt szoktattak rá a túrázásra,itt vittek bele a jóba,hogy aztán évtizedeken keresztül eljöjjek ide minden évben legalább egy,de lehetőség szerint több túrára is.A kunyhó volt mecseki túrázásaink főhadiszállása,számtalan túra innen indult ki,vagy ide érkezett,vagy pedig érintette azt.Arról,hogy milyen szerepet játszik a kunyhó az életemben,már esett szó ebben a blogban,de ha nem láttad,vagy esetleg érdekel ezen a helyen olvashatsz róla.Sajnos Sándor halála nagyban befolyásolta azt,hogy útjaink aztán nem nagyon keresztezték egymást a kis kunyhóval.Bár 2009-ben egy évvel Sándor távozása után még eljöttem ide,de aztán legközelebb csak 2017-ben Gergővel érintettük ezt a számomra kedves helyet.Újabb sorscsapás súlytott:Gergő is elment,félő volt,hogy soha többé nem jövök el a házikóhoz...de valami láthatatlan erő ide vezetett újra...Talán azért,hogy utoljára lássam...mert amit láttam az nem sok jót ígér a jövőt illetően.
Számomra a legkedvesebb hely a világon
Most is öröm volt megélni azt a pillanatot amikor elöször feltűnt a házikó,ez mindig jó érzéssel töltött el,minden túrán.Ám az öröm nem tartott sokáig.Közelebb érve láttam,hogy a kunyhó még a két évvel ezelőtti (amikor is itt jártam Gergővel) állapotához képest is sokat romlott...közelebb menve hozzá a helyzet pedig még tragikusabb volt...
A Nyárádi kunyhó nem volt más mint egy erdei kulcsosház a Kelet-Mecsek egyik legszebb helyén,a hegység aprófalvai felett a hegyen tán olyan 330 méteres magasságban.Nagybátyám (Sándor) volt annak a természetjáró szakosztálynak,vagy egyesületnek (nevezzük bárhogy) az elnöke akikhez a kunyhó tartozott,mondhatni hát,hogy az ő felelőssége volt annak megfelelő állapotban tartása.Azon időszak alatt amikor nagybátyám volt az elnök nem is volt gond vele soha.Megfelelő állapotban volt mindig,nem volt vele az égvilágon semmilyen gond sem.
Visszatérés ezernyi édes emlék után - ám az örömbe üröm is vegyül
Sokszor voltam itt,sokat aludtam itt.Szerencsére volt olyan is,hogy Gergővel is eljuthattam ide és ő is nyaralt itt kicsit.Sándor halála után a kunyhó is kezdett a pusztulás útjára lépni,mégha lassan is,de állaga folyamatosan napról-napra romlott.Bár 2010-17 között csak képeken láttam,ez is elég volt ahhoz,hogy lássam a házikó haldoklik...Elöször a terasz átalakitása tűnt fel,mert nem ilyen volt.Sokkal jobb volt...aztán a repedések,a vakolat hullása...mind-mind feltűnt a képeken.Mint írtam,nyolc év után sikerült visszatérni.Már akkor is megdöbbentett milyen állapotban van a szeretett kunyhó,de ha visszagondolok rá,még mindig sokkal jobb volt annál mint amit a minap láttam...még voltak benne ágyak,még üzemelt,még kilehetett bérelni.Gondoltam majd csak akad valaki aki rendbehozza,vagy valakik,a szakosztály,az egyesület,önkormányzat stb...de nem akadt senki.
A terasz nyomaiban sem emlékeztetett régi önmagára...
E sorok írásakor hat napja,hogy ott jártam.A helyzet kétségbeejtően lehangoló volt.A terasz a falak tragikus állapotban voltak.Benézve az ablakon pedig azon az egy ágyon kivül ami külön volt az emeletes ágyaktól nem volt benn semmi.Hova tűnhettek az emeletes ágyak,a szekrény,az asztal,a konyhabútorok,az tűzhely,az evőeszközök?Hova lettek?Csak a külsö vakolaton futkározó megszaporodott gyikok szaladgáltak itt.Minden más nem volt a helyén...Körbemenve a házikó körül pedig tízcentis repedések is szembeköszöntek...a konyhaablak pedig nyitva volt,benézve is lehangoló volt a látvány:
Lehangoló a látvány a konyhaablakon betekintve...
Aztán szíven ütött a felismerés....a bútorkat,meg mindent azért vittek el,azért üritették ki a kunyhót mert az életveszélyes és alighanem bármikor összedölhet... Minden idők legtragikusabb egy éve után ez már azthiszem cseppet sem lepett meg...
A házikó végnapjait éli.Elmegy majd a legnagyobbak Sándor és Gergő után,elmegy mert ez az ő szentélyük,hozzájuk tartozik.Semmi keresnivalója már ezen a rút világon.Elmegy ő is odaátra,hiszen odaát is kell egy főhadiszállás,mi sem természetesebb,hogy erre a legméltóbb hely áll majd rendelkezésükre....ha így lesz nem fog fájni,hogyha majd összedől...hiszen majd megyek én is hozzájuk és együtt leszünk majd az örökkévalóságban...
Azért remélem találkozunk még....
Mert a kunyhó örök.Örökkévaló ahogy a legnagyobbak is:Gergő és Sándor is.Örökkévaló mert örökre itt maradtak a szívemben mert ők a legeslegnagyobbak,a legnagyobb túrakirályok és a legjobb emberek akik valaha is éltek.A kunyhó pedig a létező legeslegjobb hely a világon.Nem fog elveszni mert örökkévaló,ahogyan Sándor és Gergő sem vész el soha.... Mert a jó nem vész el soha!Persze félek attól,hogyha majd legközelebb erre tévedek a kunyhó már nem lesz sehol,mert összedőlt... de tudni fogom,hogy odaát újra felépült és csak a legnagyobbak főhadiszállása lett égi túrájukhoz!
Pécsváradtól északra található kis házikó a Somogyi út komlós-völgyi hajtűkanyarjában. A piros+ jelzés a ház mellett vezet. 1975-ben Scholtz Péter erdőmérnök tervezte és Ilijin Petar vajdasági ácsmester építette. A ház kőből épült, vörös pala teteje van. Hangulatos erdei pihenőhely sok erre járó túrázó kedvence.Mondhatni a mecseki túrák egyik ikonikus helye.
A kis mézekalács házikó kilépve a mesékből...
Ám nem érkeznek mostanság túl jó hírek kedvenc hegységemből a Mecsekből.Gondoljunk csak a közelmúltban leégett Betyár tanyára (igaz időközben a Máré vár viszont kinyit - ez viszont jó hír).Belépve ma a legismertebb közösségi oldalra,szembe köszönt az egyik mecseki oldal megosztása,amelyben a kis házikóért aggódtak.Való igaz a házikó állapota rohamosan romlik...Távolról nézve persze úgy tűnik semmi gond vele,ám érdemes megnézni a közelebbről készült képeket.
Nincs minden rendben...
Itt már látható,hogy a kis épület állaga,állapota hogyan is kezd romlani.Talán nem késő még,talán időben jött ez a figyelmeztetés,talán valaki illetékesnek csak feltűnik...Nagyon nagy kár lenne a Betyár tanya után a Mecsek egy másik ikonikus helyét elvesziteni.Hisz sokunk kedvence ez a kis házikó.Vasárnap éppen itt a környéken fogunk túrázni,bár ezt a helyet most nem érinti a túránk.Gondolatban majd azért elmondok egy imát érte...
