Ikonikus helyek (7.) - Mezőfalvi szőlőhegy

Ebben a sorozatomban olyan helyeket veszek sorba amelyek nagyban hozzájárultak túrázásaim történetéhez.Hogy a Mezőfalvi szőlőhegy ide illik-e nem tudom.Az biztos,hogy egy ikonikus hely az életemben,de túrázni első alkalommal mindössze nyolc évvel ezelőtt jártam erre.Viszont ha azt vesszük gyerekkoromba végig bringa túráztam az egész környéket.Sok dolog fűz ide és valóban az életem egyik fontos része a hely.

Egy szőlőhegyi buszmegálló

A Mezőfalvi Szőlőhegyet Mezőfalva és Nagyvenyim között találjuk meg.Nagyvenyimtől nyugatra nagyjából 4 kilométerre,Mezőfalvától keletre kb.2,5 kilométerre fekszik.Talán öt-hat utcából álló településrész,igaz ez a pár utca jó nagy területen helyezkedik el.Itt hétvégi telkek,présházak ,szőlősök garmadáját találjuk meg.Amikor,vagy úgy mondom az én időben bolt nem volt itt.Azóta állitólag már volt,de ezt nem tudom biztosra.Kocsma sem volt,aztán az is lett,de aztán megint nincs.Midenféle dologért bekellett járni a faluba Mezőfalvára.A wikipédia szerint közel 150-en élnek itt a mai napig.Feltehetőleg az én gyerekkoromban ez a szám jóval nagyobb lehetett.Az utcák köves vagy föld utak.Én pedig itt töltöttem a fél gyerekkoromat és katona is itt voltam a kb.4kilométerre található laktanyában...

A volt szeszfőzde

A történet ott kezdődik,hogy a szüleim egy telket vettek itt abban az évben amikor én megszülettem.Később erre a telekre házat is húztak fel a fater pedig pompás kertet alakitott itt ki ebből a telekből (erről már volt szó ebben a blogban).Ide jártunk ki rendszeresen és a nyarakat pedig itt töltöttük,innen jártak be a városba a szüleim dolgozni,én meg a nyári szünetekben bebicikliztem az egész környéket tíz kilométeres körzetben.Akkoriban nem kellett félni senkitől és semmitől,hogy bárki is bántana.Más világ volt.Mi elvoltunk a kerttel és éltünk mint hal a vízben az ízlésesen berendezett kis házikóban azokon a boldog nyarakon.

Többek között erre is bicikliztem

A kerttől akkor kellett megválni amikor apám meghalt,engem pedig bevittek katonának.Anyám próbálta egyedül győzni a kertet,a testvéreim csak titkán tudtak neki segíteni,mivel ők ekkor már családosok voltak.Anyámba akkor tört meg valami amikor egy hatalmas jégesővel tarkitott vihar tönkretette az egész termést....Hatalmas pofonként élte ezt meg a sorstól,hogy oda veszett a kertbe ölt munkája.Megcsömörlött (ma már én ezt teljesen megértem és átérzem) és úgy döntött eladja a kertet.Ez hamar sikerült is.Húsz év után lett oda mindaz amiből gyönyörű felbecsülhetetlen értékű (nem anyagilag) telket varázsoltunk.Én még katona voltam,eltávkor,kimaradáskor keresztül vezetett az utam a szőlőhegyi utcákon.Aztán miután leszereltem nem jártam jó sokáig arra...

Annál a keresztnél amelyre gyerekként sokat felmásztam.Akkor még nem akadályozták a fák a kilátást...

Talán 20 év telhetett el amikor egyszer arra bicikliztünk Gergővel...a volt kertünknél sovány disznó vágtában tekertünk el,nem volt idő nagyon megfigyelni.Az a hír járta,hogy sok nem idén barnult lett ide kitelepitve a faluból és ekkor ez így is tűnt.Nem álltunk meg.Közben a haverom akiknek szintén itt volt telkünk,mesélte,hogy egyre inkább leépíti a kertet az aki megvette tőlünk.A fákat kivágta a szőlőket megszüntette és a mellette lévő földdel ami az övé volt eggyé varázsolta a területet,amelyen vagy kukoricát vagy lucernát termesztett... Mi pedig 2017-ben jöttünk erre újra akkor már túrázni.

Ennyi maradt szüleim fő művéből...

Jelzést kapott az egyik út amelyen rengeteget bicajoztam gyerekként.Itt jött így létre a Nagyvenyim-Mezőfalva-Nagykarácsony zöld jelzésű turistaút.Amelyen mint kiderült igen kellemes túrázni.Gergővel egy augusztusi napon "avattuk fel".Ekkor is tartottunk a nem idén barnultaktól,de ekkor már ilyent nem tapasztaltunk.Abba az utcába ahol a kertünk volt,ugyan nem mentünk be,a jelzés nem arra vitt.De így is jó volt szőlőhegyre visszatérni.Aztán Gergővel már többé nem jöhettünk erre.Zolikával 22-ben ismételtem meg ugyanezt a túrát amit Gergővel megcsináltunk.Mindkét túrán egy kis kápolna szolgált érdekességül ami az út mentén volt a szőlőhegyen.Ez gyerekkoromba még nem volt itt,pontosabban volt itt valami kis emelvény rajta egy szűzmária szoborral.Immár szép kis kápolnát alakitottak itt ki.

A gyerekkor utcája..

A kis szőlőhegyi kápolna

Szinte napra pontosan e sorok írásakor,hogy két éve túráztunk erre újra.Ekkor már úgy döntöttem,hogy megnézem a régi kertet és a laktanyát is ahol katona voltam.Így a jelzett utat csak alig-alig érintettük.Eljöttem,megnéztem és mindkettő nem kis csalódást okozott a lelkemnek.A volt kertünknél szembeköszönt a pusztulás az elhanyagoltság,hogy oda lett minden szépség amit a szüleim létrehoztak....rendkivül fájó volt a látvány...A laktanyába meg egyszerűen nem lehetett belátni.Hiába volt mellette egy elkerülö,kiváló minőségű út a növényzet a fák annyira benőtték a területet,hogy magát a laktanyát egyáltalán nem lehetett látni.Gondolom ez sem azért mert annyira ápolva lenne a terület...Így aztán ez a túra bár nem volt rossz,a feltépett lelki sebek miatt elég fájdalmasra sikerült.

A Pálinka sor vége,az a bal oldali út a jelzett turistaút ami aztán jobbra el is megy

Azóta,tehát két éve nem jártam itt.Bármi is volt,bármilyen fájdalmas is volt egy-egy dolgot látni,viszontlátni azért mindig is jó érzéssel tölt el az "itt lenni",hiszen a szőlőhegy fontos része az életemnek.Így ha az egyre romló egészségem még kitart holtbiztos,hogy jövök még erre,hiszen szeretem ezt a környéket ahol a kis kápolnán és a kibelezett szeszfőzdén kivül nem nagyon akad látnivaló.Így vagy úgy,ez is beleillik az ikonikus helyek sorába,ezért is írtam róla.Mindig mikor erre járok,az jut eszembe,hogy milyen jó lenne most hirtelen visszamenni az időben és azokkal az emberekkel itt lenni,akik akkoriban éltek erre.Többek között a szüleimmel...

A két évvel ezelőtti itteni túra filmje:

A régi kert

 Előző bejegyzésemben írtam a régi házunkról,a teljes képhez azonban hozzátartozik a kert is ami a ház mögött volt.Miután az is életem részét képezi,egy bejegyzés erejéig erről is lesz most szó.Sajnos akkoriban amikor még megvolt a kertünk nem voltak ilyen okos kütyük amelyek azonnal képeket tudnak varázsolni,így bizony a családi fotóalbumba meg nem találtam olyan képet amelyen látszik a kertünk...Ha készült is fotó akkoriban az a háznál készülhetett,de olyant sem találtam szinte semmit.Ma már egészen biztosan fotóznám a termést,a kert szépségét és mindent...de mivel nincs ilyen kép,kénytelen vagyok a neten talált fotókkal illusztrálni a történetet.

Halomszámra volt ilyesmi a régi kertünkben

A pár nappal ezelőtti szőlőhegyi túra nagyon nagy hatással volt rám.Egy részt visszarepített a múltba a ma már édesnek tűnő gyerekkorba,de ugyanakkor jelentős hiányérzetet is okozott.Hiszen láttam a régi házunkat és a pusztulása ledöbbentett,miként az is,hogy hiába néztem körül senki nem volt a környéken sem azon emberek közül akik akkoriban itt éltek és így vagy úgy,de az életem részei voltak.A döbbent részhez az is hozzátartozott,hogy a házunk mögötti gyönyörű kertünkből sem maradt semmi.Szó szerint semmi!A mókustojás aki annak idején megvette a telkünket gondoskodott erről.Ugyanis az ő földje a mi kertünk mellett volt,de azon csak kukoricát vagy valamilyen takarmány növényeket termesztett.Amikor birtokába került a mi kertünk is természetesen egyesítette az övével és ezzel kiírtotta a teljes szőlő és fa állományt így azon a részen is az ő takarmány növényei éltek aztán tovább...

Látható,hogy a házunk mögött semmi sem maradt a kertből...

A kertünk becslésem szerint legalább 200 méter hosszú volt,de az is lehet,hogy 250.Szélességre meg hát...talán húsz méter.A két oldalán szőlőlúgas futott végig a közepén pedig egy hosszú fasor kb. 90 gyümölcsfával!A fák alatt itt-ott pedig a vetemények,zöldségek,eprek termettek.Faterom valóságos földi paradicsommá formálta az évek alatt.És bár lehet,hogy időnként szerette a bort az öreg,de a kertet elképesztő módon karbantartotta.Büszkék lehettünk rá és ma már büszke is vagyok.Az mellett,hogy szép volt,bőven hozta a termést is minden évben.Soha nem volt gondunk zöldségre,gyümölcsre!Nagyon sok fánk volt,de a legtöbb az meggy és almafa volt.De cseresznyefából volt négy darabunk.Viszont sárgabarack és diófából csak egy-egy.Ráadásul az egyik évben a villám éppen a sárgabarackfába csapott bele és törte ketté.A megmaradt részén azonban továbbra is hozta a termést!

Itt talán jobban látható,hogy a kert megsemmisült,a háztól balra lévő föld egyesült vele...

A szőlőlúgas mellett két oldalról egy-egy út volt,kivülről,azon lehetett közlekedni,de ezt természetesen igénybe vették a szomszéd kertek gazdái hiszen ezek választották el egymástól a kerteket,így ezek közösek voltak,de nem is volt ebből soha semmi probléma.A kert élt megtöltöttük élettel.Persze amikor csak tudtunk segítettünk faternak a kertművelésben,de természetesen az oroszlánrész az ővé volt a munkában.Szóval a kert gyönyörű volt és akkor én ezt természetesnek vettem.Ma tudom csak igazán mekkora kincs volt a kezünkben...Apám gyönyörűt alkotott és ezért óriási a tiszteletem az irányába.

Fák szépen sorban,mint egykor nálunk...

Korábban hírét vettem már,hogy az ember aki megvette kiírtotta a kertünket,hiszen a haveromék kertje pár házzal odébb a miénk eladása után még évekig megvolt,így hozta ha volt valami hír.Ezért is nem vitt rá a lélek sokáig (évtizedekig),hogy eljöjjek erre újra.Most,hogy eljöttem nem is volt kellemes szembesülni a valósággal.De mondom büszke vagyok apámra,mert kegyetlenül értette a dolgát,erre született.A vérében volt a kertművelés.Amit alkotott az pedig túlmútat ezen a szörnyű világon és mint minden,ebben is reménykedem,hogy odaát él és megmarad örökre.Ami biztos,hogy ahogy a szeretteim és a házunk,úgy a kertünk is örökre itt van a szívemben...

Sehol a világon nem ettem jobb cseresznyét azóta sem,mint apám kertjében...

A régi ház körül

 Legutóbbi túránkon érintettük a mezőfalvi szőlőhegyet.Ez az a hely ahol szinte felnőttem,hiszen a gyerekkorom felét itt töltöttem.Itt volt a hétvégi kis kertünk amelyen olyan kis aranyos ház állt amiben lakni is lehetett.A dolgok úgy alakultak,hogy a kis kertünktől és a házunktól 1990-ben megkellett válnunk.Azóta nem jártam erre.Éppen ideje volt.Noha amit láttam nem töltött el jó érzésekkel,de mégis óriási érzelmi hatással volt rám a viszontlátás.A régi házunk története most megelevenedik a blogomban,hiszen nem emlékszem,hogy írtam volna róla és hát ha valaminek helye van itt,akkor a régi házunknak bizony van!Alapból is!Sajnos régi képeket nem nagyon találtam a házikóról,azokkal tudom illusztrálni a dolgokat amiket legutóbb készítettem.Tudni kell,hogy a ház és környéke a mi időkben nem ilyen romhalmaz volt.Szép volt anno minden és ragyogott!

A viszontlátás 33 év után...

A történet ott kezdődik,hogy amikor én megszülettem apámék vettek egy telket.A választás a Mezőfalva Szőlőhegyen található 528 szögöl kertre esett a főúttól jó 600 méternyire.Ház ekkor még nem volt rajta.Fater leleményes volt és kis bungallót állított össze amibe még aludni is lehetett,ám természetesen egy család igényeit nem tudta ez kielégiteni.Idővel pincét ástak,majd az fölé megkezdődhetett a házikó építése.Fater és segédjei saját kezükkel blokktéglából építették fel a házikót,amelyben volt konyha,spájz és egy szoba is.A spájzból nyílt a padlásfeljáró,az előszobából pedig a pincelejáró.Ez pazar kis hétvégi házikóvá vált.A ház köré fater meg egy jó kis udvart épített.Idővel az udvarba felhúzott egy disznó és csirkeólat valamint egy kis raktárt,valamint egy pottyantóst is.A ház elé pedig takaros kis teraszt alkotott amelyen fantasztikusakat ebédeltünk...Fater élete fő műve remekül sikerült.Ő szinte állandóan kint volt,mi pedig hétvégente és a nyári szünet teljes terjedelme alatt.

A házikón kivül semmi sem maradt a régi kertünkből...

A terasz előtti kis cseresznyefa velem egy idős volt,együtt cseperedtünk fel...a ház mögött meg fater egy csodálatosan szép kertet alkotott,művel és tartott karban ami aztán évekre ellátott minket zöldésgekkel és gyümölcsökkel.Később a disznó és a csirkeólat is benépesítették a pont oda való állataink...Csodás volt minden,élt a házikó,élt a kert.Testvéreim is kijártak és olykor a szomszédok is mert annyi gyümölcsfánk volt,hogy fater nem sajnálta bőven adott mindenkinek a termésből,egy feltétele volt csak,mindenkinek kikellett jönnie és leszednie saját magának annyit amennyit akart...Így telt a gyermekkorom,ahol szabadidőmben sokat bicajoztam és haver is akadt.Nem volt még számítógép,internek,mobiltelefon vagy tv csatornák százai,mégsem unatkoztam sosem.Nagyon jó évek voltak...

A mi időnkben nem így nézett ki...

Apám 1988-ban távozott az örök vadászmezőkre.Élete főműve a ház és a kert ránk maradt.Testvéreimet nem érdekelte túlságosan az egész,én műveltem anyámmal tovább.Ám engem 89 augusztusában berángattak katonának.Anyám egyedül maradt a kertre... Csinálta tovább hősiesen,de egy 90 nyarán történt jégesővel tarkitott vihar elvette a kedvét tőle örökre... A jég az egész termést elverte.Anyámban ezzel megtört valami...mivel rám még a katonaság miatt nem számíthatott,mindenáron megakart szabadulni a kerttől.Ez hamarosan sikerült is,nem mondom,hogy jól pénzért,de eladta...A kert és a házikó húsz éven át tette színesebbé az életünket,de nem volt többé a mienk...

Kerestem,de nem találtam senkit azon emberek közül akik itt megszínesitették a gyerekkoromat...

Ennek súlyát akkor kezdtem érezni amikor leszereltem.Nem volt többé kert és én zöldégért és gyümölcsért mehettem ki a piacra... és nem nagyon vitt rá a lélek,hogy kinézzek arra....A házikó lassan aztán kezdett a feledés homályába kerülni,persze valahol mélyen azért örökre a szívemben maradt.Nem emlékszem pontosan de talán Gergővel eltekertünk erre biciklivel,de nem álltunk meg mert sok volt erre a roma...a gyerekkori itteni havertól tudtam meg előzőleg,hogy aki megvette az összes fát kivágta és a szőlőt is megszüntette...A melletünk lévő nagy szántóföldet egyesítette a mi volt kertünkkel...így azon az évek alatt már csak lucerna,cukkorrépa vagy éppen kukorica termett.Kilencven gyönyörű gyümölcsfát semmisitett meg az idiótája...Mit lehet erre mondani?

Elkeserítő állapotok

Aztán egyre többet gondoltam rá,hogy erre kéne vezetni egy túrát...amikor éppen nem akad más,elkéne erre jönni túrázni.Még Gergőnek is mondtam mindig.Mivel katona is a közeli laktanyában voltam így ezen túrán akár megnézhetnénk azt is.Gergőnek nem volt ellenére,de mielőtt ez valóra válhatott volna,kerek harminc évre papa után ő is az örök vadászmezőkre költözött...Meg az a hír járta,hogy sok erre a roma mivel ide telepítette ki őket a mezőfalvi önkormányzat,nem nagyon ajánlatos erre járkálni..így a túra terve ment a levesbe.Idén jutott újra eszembe,hogy mielőtt még én is az örök vadászmezőkre mennék,egyszer még látnom kell a házikót...a gyerekkoromat... Egyre élesedett az itteni túra terve,mígnem július elején valóra vált végre!

Ez a ház és a telek a 80-as években ragyogott!

Ugyan továbbra is záporoztak a hírek az itteni romákkal kapcsolatosan,ezt most úgy igyekeztem kizárni és úgy voltam vele csak bevállalom,csak nem nyírnak ki azért mert erre járok egyet..Zolikával jöttünk ki és tettünk egy jó kis túrát a környéken (kettővel ezelőtti megosztásomban látni).Titkon reménykedtem benne,hogy valami csoda történik útközben és visszazökkenünk az időben a nyolcvanas évek elejére és majd ott lesz a háznál anyám és apám a sok jó fej szomszéd a környező házakban.De nem történt csoda.A máskor élettel teli szőlőhegy ezen a nyári hétvégén meglehetősen csöndes volt és szomorkás.Az egész túrán amúgy egyetlen egy romát sem láttunk,ezért voltunk úgy oda?Szóval nem volt erre senki a régi arcok közül,de a házikó megvolt még...

A terasz megvan még csak éppen a teteje és az oldala hiányzik...

Ahogy közelítettem a házikóhoz láttam,hogy a kertből valóban nem maradt semmi.Közben emlékek rohantak meg csöstül,szinte halottam anyám hangját,hogy szólít,hogy asztalhoz,kész az ebéd,szinte láttam fatert ahogy az állatokat eteti... de az emlékek közt kínzon szembejött a valóság is.A ház és közvetlen környéke,udvara rendkivül elhanyagolt állapotban volt!A terasz tetején és oldalán a lemez sem volt már meg,mintahogy a terasz előtti velem egyidős cseresznyefa sem...Gaz és gaz mindenhol....Elmentem hátra az udvarba egy résen belehetett volna menni,de nem mentem,nehogy magánlaksértést vagy hasonlót kövessek el,mondjuk nem volt a környéken senki.De így is láttam amit nem kellett volna...az ólak és a pottyantós sem volt sehol...a hátsó ablakot pedig befalazta a marhája...!Hát itt már a könnyeimmel küszködtem...

Ami a teraszból megmaradt

A hátsó homlokzaton az ablak helyén fal...

A vakolat néhány helyen már lehulott,de alatta a téglák hősiesen állták az idők próbáját.Fater erős várat épített!De gaz és elhanyagoltság látszódott mindenhol... Nagyon rossz volt látni életem egyik fő helyét,de ugyanakkor valahol mélyen nagyon jó volt újra itt lenni a házikóval.A házikónkkal!Ahogy mentem vissza hátulról előre (túratársam Zolika elöl maradt) visszautasíthatatlan késztetést éreztem,hogy megsimogassam a házikót...Így tettem és itt már semmi sem állta útját a könnyeimnek...Az édes kis házikó a sok csodálatos emberrel... az állatokkal a fantasztikus kerttel...hova tűnt,hova lett mindez?És szegény Gergő életéből ez kimaradt....ha minden 10 évvel később történik és Gergő 10 évvel korábban születik,micsoda gyerekkora lehetett volna neki is itt... Átkozott élet,hogy miért nem így alakult minden...

Legalább még,egyszer láthattam...

Mielőtt végérvényesen úrrá lett volna rajtam a sírás úgy döntöttem folytatjuk a túrát.Nagyjából negyedórát töltöttünk itt amely óriási érzelmi hatással volt rám.Végül arra a gondolatmenetre jutottam,hogy valószínűleg a ház gazdája meghalhatott,mert külömben nem hinném,hogy ennyire elhanyagolná a házat és az udvart...Talán a leszármazottai élhetnek ők azonban szarnak bele az egészbe így lassan a ház az enyészeté lesz.Szívem szerint ha volna rá lehetőségem visszavenném és rendbehoznám.Kert ugyan már nincs hozzá,de a házikót és az udvart rendbe tudnám hozni és hétvégente kijárhatnánk főzni meg ezt-azt,a kutyus is remekül ellehetne...de ez csak egy álom.

Amúgy olyan volt az egész olyan érzésem volt mintha...a házikónak is lenne lelke és borzasztóan örült,hogy láthatott mint az utolsó élő embert régi gazdái közül.Mintha velem együtt sírt volna... Annyit tudok,hogy ameddig az életem és az egészségem kitart 5-10 évente visszajövök erre és megnézem mi lett vele...de természetesen benne van a pakliban,hogy ez volt az utolsó találkozás,hiszen én sem vagyok már fiatal...

Bárhogy is alakulnak még a dolgok a házikó örökre itt van a szívemben miként azok az emberek akik akkoriban itt sertepertéltek a környéken,köztünk elsősorban a szüleimmel...

A filmünkben 6 perc 50 másodpercnél érünk a házikóhoz.