2021. október 28., csütörtök

Felújították a Cigány-hegyi kilátót!

 Egyik kedvenc kilátóm a mecseki Cigány-hegyi kilátó,amelynél már számtalan alkalommal jártunk.Sok szép élmény fűz ide,jártam itt életem minden fő túratársával is.Örvendetes hír jutott most el hozzám,de sajnos meglehetősen hiányosan.Nevezetesen az,hogy a kilátót felújították.Egyelőre sehol sem lelek olyan leírást azonban amiből kiderülhetne,hogy mégis mit újítottak fel az amúgy is jó állapotú kilátón.Így aztán változtatás nélkül közlöm most azt a szöveget amit én a Turista magazin oldalán olvastam.

A Cigány-hegyi kilátó az egyetlen amelyen még éjfélkor is jártunk!

"Nemcsak az említett két turistacélpontot rekonstruálták a közelmúltban. Végéhez közeledik egy modernizációs program, ami 2019 januárjában kezdődött, és a Natura 2000 hálózat dél-dunántúli infrastruktúráját érinti. Ennek keretein belül 40 helyszínen építkeztek vagy végeztek felújítást, például a nagyharsányi panorámasétány és a szoborpark új fogadóépülete is ennek köszönheti a létrejöttét.

A második ütemben kilátókat építettek és újítottak fel Pécsen, Drávaszentesen, a Tolna megyei Pacsmagi-halastavaknál, Bátán és a Gemencben; madármegfigyelő lesállást, valamint pallósort adtak át a dávodi Földvári-tavi madárparadicsomnál. Emellett kihelyeztek információs táblákat, 15 helyszínen rekonstruálták a gémeskutakat, pihenőpadokat, pad-asztal garnitúrákat, tűzrakóhelyeket, szemeteseket helyeztek ki."

Na kérem szépen ez aztán megint zseniális újságírói tehetséget igazol...hiszen az oldal főcímében a Cigány-hegyi kilátó felújításáról szóló írásával kínálják a cikket,ám a leírtakban az égvilágon semmi sincs róla.Csak egy újságíró lehet ekkora barom...

Nem derül ki mit újítottak fel...

Sajnos sem a leírtakból,sem a legfrissebb képekből nem derül ki mit újítottak fel rajta.Próbálok nyomozgatni az ügyben ha jutok valamire az majd bekerül ide.Személyesen idén nem tudok ide eljönni.Sajnos a kényszerszünet még mindig tart,így csak álmodozhatok újabb túrákról...De valószínű valamikor a jövőben jövök még ide!

Így vagy úgy a hír mindenképp örvendetes,hiszem,hogy igaz is...!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése