Rute története

 Talán nem éppen ebbe a túrablogba való ez a mostani bejegyzés,de egyfelől ez még mindig az én blogom és az kerül bele amit én akarok,másrészt meg ez olyan esemény volt ami engem is mélyen megrendített.

Talán köztudott,hogy a Liverpool futballcsapatának egyik sztárja Diogo Jota alig pár napja július 3-án szenvedett halálos balesetet Észak-Spanyolországban egy autópályán.Miközben testvérével éppen Liverpoolba tartottak szabadságról visszatérvén.Azért autóval mert Jota orvosai valami betegség miatt nem javasolták most Jotának a repülőutat... A testvérpár haláláról sok infó kijött már,hogy melyik igaz,melyik nem mindenkinek a képzelőerejére bízom.Sokáig arról szóltak a hírek,hogy előzés közben durr defektet kaptak és a szalagkorlátot átszakítva lángra kapott az autó amelyben Jota és testvére is megégett.Egy másik hír már arról számol be,hogy egy állat tévedt eléjük az autópályán és elrántva a kormányt szakították át a szalagkorlátot és égtek benn az autóban.Az eset nem csak a sportvilágot sokkolta,hanem minden jó érzésű embert a világon.És nem elsősorban Jota végett,hanem Rute miatt...

A tragédia,ennyi maradt az autóból...

A Liverpool mérkőzéseit figyelemmel kísérem ugyan és sokszor láttam Jotát játszani,de nem tartozott a kedvenceim közé,az egyik játékos volt a sok közül.Rute létezéséről pedig a tragédiáig nem is tudtam.Talán ennyiből már összerakható az a kép,hogy Rute az Jota felesége volt.A targédia előtt tíz nappal volt az esküvőjük és Rute úgy élte meg azt a napot mint élete legszebb napját.Ez így természetes.A mosolygós gyönyörű nő látványa azonnal magával ragadott.Az pedig,hogy ekkor már három gyereket neveltek arról tett tanúbizonyságot,hogy őszintén szerethették egymást.Rute-nak tíz nap jutott a boldogságból,persze nyilván boldog volt előtte is,de akkor úgy írom le,hogy tíz nap jutott a házas életből.Elképzelni is nehéz,hogy mit élhetett át amikor elvesztette a férjét és ott maradt három gyermekkel...Öszinte nagyon-nagyon mély sajnálat lett rajtam úrrá.Megsírattam az őszintének tünő csodaszép Rute-t.

A gyönyörű Rute,élete legboldogabb napján

Diogo és Rute 2012-ben találkoztak a gimnáziumban Portóban 15 évesen.Ami tinédzser barátságként kezdődött,lassan életre szóló partnerség lett.A korai időktől kezdve Diogo futballemelkedéséig Rute mindig mellette volt.Minden lépésen keresztül Portótól Pa cos de Ferreiráig,Wolverhamptonig,majd Liverpoolig.Ahogy karrierje szárnyalott a nő továbbra is csendes támogatása maradt előléptetéseken,sérüléseken,győzelmeken át és az elit futball nyomásában.

2017-ben költöztek együtt Angliába.Diogo gyakran beszélt arról,milyen fontos Rute a támogatása,a szeretete.Jobban szerették a magánéletet a reflektorfénynél,csak apró villanásokat osztottak meg az életükből.

Az esküvő

Tizenhárom év alatt gyönyörű családot építettek.Két fiú,Dinis és Duarte,valamint egy kislány aki 2024 novemberében született.A barátok úgy jellemezték őket,mint nyugodt,öszinte egymás iránt elkötelezett pár akik nem a hírnevet kergetig,csak egymás barátságát,társaságát.

2025 június 22-én Diogo és Rute végre összeházasdotak Portóban.Úgy nevezték "egy nap,amit sohasem felejtünk el" Csak órákkal a baleset előtt tette közzé Rute az esküvő videóját amely mosolygós,táncos,szeretettel teli volt.

Ezek az emlékek még értékesebbnek tűnnek.

A tragédia után pedig ezt posztolta Rute a közösségi oldalán:

"A szívem összetört.A férjem,a legjobb barátom,a mindenem...eltűnt.Még mindig nem tudom elhinni.A fájdalom elviselhetetlen.Az élet soha nem lesz ugyanaz nélküled szerelmem.Még mindig nem hiszem el."

Nem csak focista és a párja volt.Lelki társak voltak,akik együtt nőttek fel,mindenben támogatták egymást és a kameráktól távol építettek egy igazi életet.

Rute és családja

Rute magára maradt a három gyermekkel,akiknek már soha nem lesz részük apjuk szeretetében.Tudom elcsépelt unalmas duma,hogy odaátról szereti majd őket.Ez nem ugyanaz!Rute boldogsága pedig odalett.Álltalában jó ember ismerő vagyok,az esetek többségében letudom írni milyen ember az akire ránézek.Rute-ról az jut eszembe,hogy őszeinte,odaadó és hűséges volt akinek a szíve tele volt szeretettel.Éppen ezért rázott meg ez a tragédia és mérhetetlenül sajnálom és együtt érzek ezzel a feltehetően kedves lánnyal.

Nyilván Jota gondoskodott róla,hogy anyagiakban ne szenvedjenek hiányt akkor sem ha ő már nem lesz,de biztos vagyok benne Rute a hajléktalansággal is kiegyezne ha visszakaphatná Diogot.Vajon mivel érdemelte ki ő ezt a mérhetetlen csapást?Miért kap ekkora pofont a sorstól az őszinte szeretet?Miféle idióta isten uralkodhat a világ felett aki örömét leli az ilyesmiben?

Az emlékezés virágai az Anfield stadionnál

Spirituálisan nézve amelyet most valahogy nagyon nem ide valónak érzek,de mégis leírom.Lehet,hogy Rute egy karmát tudott le most ezzel?Valami régi rosszat váltott ki ezzel?Az is lehet,hogy ő maga vállalta ezt be leszületése előtt?(mert be kellett vállalnia?) Ezt csak a jó ég tudja.

Akárhogy is.Mérhetetlenül és kimondhatatlanul sajnálom ezt a lányt.Persze Gergő halála óta én is érzékenyebb vagyok,de akkor is.Bárcsak tudnék neki segíteni valamiben...persze ilyesmire nyilván nincs szüksége,mert legalább maradtak mellette családtagok,barátok.

Neki álltam észrevétlenül követni a közösségi oldalakon,mert érdekel hogyan alakul majd a sorsa.Mikor tud majd ebből a tragédiából kimászni,rátalál-e még valaha is a boldogság?Nyilván nem sok dolog kerül majd ki a nagyközönség elé,de ha pár apró részletet megtudok már az is jó.

Mondanám Rute-nak amit spirituálisan tanultam,hogy igazából senkit sem veszítünk el.Hogy elválásunk csak átmeneti és egy jobb helyen majd újra együtt lehetünk azzal akit igazán szerettünk.

Nagyon,nagyon remélem,hogy túl tud lépni majd ezen a fájdalmon és várják még szép napok ebben az életben.

Légy boldog drága Rute!

Légy boldog Rute!

A lényeg

 Uttóbi egy-két bejegyzésemben kicsit elkanyarodtunk a túravonaltól,de hát ez nem csak egy túrablog,hanem ugye emlékblog is immár és hát előfordulhat egy-egy kitérő,főleg,hogy a napokban értesültem egy kedves barátom haláláról...Még egy bejegyzés,aztán visszatérünk a túraútvonalakra,annál is inkább mert hétvégén jön a követező túra.Na,de a mai bejegyzésemről.Ugye Gergő elvesztése vezetett be a spirituális világba,napról-napra,fokról-fokra egyre jobban.Noha vannak napok,akár hetek is amikor szünetet tartok,de mindig is érdekelt a téma (már Gergő elvesztése előtt is,csak akkor nem lovagoltam magam bele annyira).Most csak azért szentelek az egész dolognak egy bejegyzést,mert találtam egy írás ami nagyon-nagyon jól elmondja a lényeget.Az egésznek a lényegét.Nem célom,hogy meggyőzzelek ennek az egésznek az igazáról,így neked se legyen célod az,hogy meggyőzz az ellenkezőjéről.Mindenki maradjon a saját hiténél.Köszönöm.Az írás a Tudatos Tudat közösségi oldalán jelent meg amúgy a napokban.

A szívben jég,de talán mégis van remény...

Ha elvesztettél valakit, akit nagyon szerettél, az elmondhatatlanul fájdalmas tud lenni. Idővel megtanulsz együtt élni a hiányával, kénytelen megtanulsz nélküle élni. Idővel sok minden változhat, de az az űr, amit hagyott, s maga a hiánya, amit kelt, sosem szűnik meg teljesen - mindig is egy többé-kevésbé fájó pont marad.

Ez érthető, hiszen amíg testben élünk, addig döntően a testi érzékszerveinkkel tapasztaljuk a világot, s benne mi magunkat is. A földi elménk (melyen keresztül most megnyilvánul a tudatunk a fizikai világban) csak azt látja, ami most van. Belőlünk is, és a világból is. Bármennyire is igyekszünk rá hatni, döntően úgy véli, hogy ez az egy világ létezik, melybe beleszületünk, melyben egyszer élünk, s végül meghalunk, örökre. Hisz nem képes tovább látni, de még kellően értelmezni sem azt, ami az általa ismert világon túl van.

A test érzékszervei erre a világra, ennek a világnak az érzékelésére vannak teremtve, s mivel a földi elménk ezekkel az érzékszervekkel felfogott érzékelésekből dolgozik, ezért nem tud mit kezdeni mindazzal, ami ezen túl van.

Van egy hely,ahol soha semmi nem vész el...

Ahogy írtam fentebb, tehát most mi (a tudatunk) a fizikai elménken keresztül nyilvánulunk meg a testi világban, s mivel az a testi érzékszerveink észleléseivel dolgozik, így ránk is erősen ezzel a világnézettel hat. Egyre csak azt erősítve bennünk, hogy nincs tovább. Hogy annyi a világ és benne mi magunk, amennyit most tapasztalunk belőle.

Ezt felülírhatjuk többé-kevésbé azzal, ha minél inkább megismerjük a spirituális tanításokat, minél inkább megismerjük (amennyire a földi elménkkel képesek vagyunk) azt, amit a túlvilágról tudni lehet. Ezek az ismeretek nagy segítséget nyújthatnak egy szerettünk elvesztése esetén is. De a nem feltétlen alkalmasak arra, hogy a fájdalmat teljes mértékben megszüntessék - s éppen azért nem, mert a földi elménkre bár hathatunk, de teljesen el nem nyomhatjuk azt. Bármennyire is elfogadjuk a túlvilág létezését, a földi elménk mindig ott fog motoszkálni, súgván: csak ennyi az élet.

Ha eljön az időnk ne féljünk belépni...azok fognak várni akiket legjobban szerettünk!

Ez természetes, hiszen a testi életünk alatt nagyon fontos, hogy döntően ide fókuszáljunk, s hogy megfelelően tudjuk érzékelni azt, ami itt van, valamint hogy kellően tudjuk meg- és átélni mindazt, amit most nekünk szükséges. Ezzel azonban az is velejár, hogy amíg testben élünk, sosem fogunk tudni teljesen úgy gondolkodni, mint test nélküli állapotban. Sosem fogunk tudni úgy elengedni egy szerettünket, és sosem fogunk tudni a hiányára úgy tekinteni, mint test nélküli állapotban, s mint ahogy az eltávozott szerettünk képes már tekinti minderre.

Ezt el kell tehát fogadjuk.

Ugyanakkor nagyon-nagyon fontos, hogy ahogy tőlünk telik, minél inkább elfogadjuk a túlvilág létezését, minél inkább úgy éljük az életünket, hogy tudjuk, az elválás sosem véletlen, sosem értelmetlen, s ami a legfontosabb, sosem végleges. Mert bár a fájdalmat ez sem tudja teljesen megszüntetni, de sokat segíthet, hiszen egy teljesen más nézőpontot ad. Bármennyire is fáj valakinek a hiánya, sose felejtsük el, hogy újra találkozunk vele. Sose felejtsük el, hogy amit most tapasztalunk a világból, az csupán a földi elménk illúziója, mely most ugyan uralja a világnézetünket, de csak addig, míg testben élünk. Sose felejtsük el, hogy amit most látunk a világból, s magunkból, az a teljes kép csupán egy apró részlete. Hogy van egy világmindenség ezen a világon túl, s hogy van egy létezés ezen az életen túl, ahol mindannyian összeérünk és összetartozunk. S ahol mindenkivel újra együtt leszünk majd, akikhez kölcsönösen, szeretettel kapcsolódtunk.

forrás:Mendek Tamás - Tudatos tudat

A búcsú sosem végleges - ebben hiszek...!

Top5 legszomorúbb túra

Top öt igen,azért mert ebből a kategóriából tízet nem tudtam összegyüjteni,hiszen az,hogy szomorú túra korábban ismeretlen volt túrázásaink történetében.Sohasem voltunk szomorúak Gergővel egyetlen egy túrán sem!Persze aztán minden megváltoztatott Gergő halála és adta magát a dolog.Hiszen az ő távozásával az is megfordult a fejemben,hogy nélküle nem csinálom tovább.Aztán meggyőztem magam,hogy ő azt szeretné,hogy folytassam hiszen ez volt az életem.Később pedig a szeánszokon meg is kért rá odaátról valóban,hogy ne adjam fel,ne hagyjam abba.Természetesen nem hagytam abba,de a halálát követő időszak nem a vidám túrákról szólt.Mivel most nehéz idők járnak a koronavírus miatt és nem nagyon van miről írni,összegyüjtöttem tehát a legfájdalmasabb,legszomorúbb túrákat amelyek mindegyike Gergő halála után esett meg.Elvégre bármilyen fájdalmas is,ezek is részei túrázásaim történetének.

Árva hátizsák Gergő emlékfalán

5.Egyedül a finálén

Azaz a 2019-es őszi finálés túra.Korábban szokásunk volt Gergővel,hogy minden évben valami klassz helyen néztük meg a természet őszi csúcspontját amit mi őszi finálénak hívtunk csak.Nem akartam megszakitani ezt a remek hagyományunkat már csak Gergő emléke miatt sem,ám tudtam hogy,ez 19-ben eleve fájdalmas lesz.Tetézte a fájdalmaim,hogy semmi sem akart összejönni.Semmi hiszen eredetlieg a 2019-es őszi finálés túrát a mecseki Óbányai-völgybe terveztem november másodikára,amely szinte pontosan egy évre volt az utolsó együtt megtett túránk után.Aztán az sem jött össze,hogy bárki is velem tartson,így egyedül voltam kénytelen belevágni.Helyet sem találtam,ugye az Óbányai-völgy nem jött össze,agyalgattam hova is menjek.Végül a közeli Rácalmási-sziget mellett döntöttem,ahol két éve is megnéztük a finálét.Kiérve oda újabb kínlódások következtek.Elöször is nem volt éppen jó az idő.Másodszor úgy tűnt lekéstem a finálét,hiszen az már lezajlott.Harmadszorra meg...belecsöppentem a szigeten egy éppen zajló kíméletlen erdőrombolásba...Ez így abban a lelkiállapotomban sok volt nekem.Nagyon elvoltam kenődve és elkeseredve,többször is a könnyeimmel küzködtem.Ám vígasz érkezett odaátról.Szó szerint éreztem Gergő jelenlétét,mintha simogattak volna hátulról szinte az egész túra során és valószinűleg aki látott azt gondolta ez egy idióta örült,hisz magában beszél.
Pedig én csak Gergőhöz beszéltem... 

A túra részletes leírása ide kattíntva elolvasható.

Kíméletlen erdőírtás a Rácalmási-szigeten

4.Egyenesen át - Emléktúra

Ez volt az a túra amelyet Gergővel 2017 októberének derekán amolyan hiánypotló túrának szántunk.Nem vártunk tőle semmi extrát akkor.Aztán ez lett minden idők legjobb környékbeli túrája és meg is egyeztünk Gergővel,hogy ezt minden év ugyanekkor megcsináljuk majd újra és újra.2018-ban így is lett.Meghívtuk a túrára Zolit és Mónit is,amelynek az lett a vége,hogy ez lett életünk legvidámabb túrája,hiszen azt végig nevettük.Nem tudhattam,hogy két hónappal ezután Gergő már nem lesz közöttünk.Itt sem akartam megszakitani azokat a hagyományokat amelyeket még Gergővel találtunk ki..Meghívtam Mónit és Zolit újra ahogyan egy évvel ezelőtt is,a túrát pedig kineveztük Gergő hivatalos emléktúrájává,amelyre minden évben eljövünk majd.A túrán töbször szembesültünk vele,hogy Gergő bizony ott van velünk ezúttal is,hisz érkeztek a jelek odátról folyamatosan.Egy zörgő,csapkodó ablak a szinte szélcsendben...egy élére állított 50forintos pénzérme a puszta kellős közepén...ilyesmik...Próbáltunk most is vidámságot csempészni a túrába ahogyan egy éve ezelőtt is.Persze ez most nem sikerülhetett és túlvilági jelzések ide vagy oda,nekem kegyetlenül fájt a szívem elveszett kisfiamért...

Erről a túráról is van teljes beszámoló ezen a helyen érhető el.

Gergő nyomában,egyenesen át is.

3.Túra a pázmándi sziklákhoz

Ez egy bakancslistás túra lett volna Gergővel.Hiszen vele terveztük ezt el.Eredetileg 2019 januárjában került volna sorra.Én azonban előre hoztam,mivel úgy ítéltem meg,hogy a 18 decemberi  nagy-kopaszi bakancslistás túra nehéz lett volna Móninak és Zolinak,akik ezúttal is velem tartottak.(miután jártam azóta mindkét helyen,lehet ez nem így van....).Ez volt Gergő halálát követően az első komolyabb túránk és hát mondanom sem kell mennyire hiányzott...Majd három héttel Gergő elvesztése után vágtunk bele a túrába.A szívem rettenetesen fájt egész túra folyamán mert tudtam Gergő nagyon készült erre.Ráadásul ekkor még nem igazán fogtam a túlvilág jelzéseit így hiába voltak velem a többiek,nagyon egyedül éreztem magam és nagyon elhagyatottnak.Bár szép helyeken jártunk nem volt jó a hangulat,a szomorúság kézzel foghatónak tűnt.

A túra részletes krónikája ide kattíntva elérhető.

A sziklák egy része és Pázmánd

2.Egy utolsó kívánság

Ekkoriban 2019 tavaszán kezdtem belemerülni a spirituális világba,ez a dolog tanított meg rá ugymondd fogni,vagyis érteni a túlvilág jelzéseit.Az első komolyabb szeánszon amit még egy médiumnál csináltunk végig Gergő lelkének volt egy kívánsága,egy dolog amire lényegében megkért.Ez pedig az volt,hogy az édesanyjával (Mónival) menjünk ki egy hozzá méltó közeli helyre, nyugodjunk meg és emlékezzünk rá kicsit.Természetesen ezt teljesítettem.Gondolkodtam rajta a közelben hol lehet egy ilyen hozzá méltó hely,arra jutottam,hogy mindegyik hely méltó hozzá.Mégis kerestem a legjobban passzolot.Így aztán jött a felismerés,hogy erre a legjobb hely a Pálhalma közeli Csiprik-rét lehet,annál a három fánál,ahol vele is mindig megpihentünk valahányszor erre túráztunk.Így kimentünk hát ide,Gergő hátizsákjával és fényképével és azthiszem valóban méltó módon emlékeztünk rá.Persze végig a könnyeinkkel küszködve.Utána viszont valahogy könnyebb volt a lelkemnek,könnyebb mert úgy éreztem teljesitettem Gergő utolsó kívánságát...

Természetesen erről is van részletes bejegyzés itt lehet megnézni.

A Csiprik-réten

1.Az ég az igazaké - Emléktúra Gergőért

Ez lett volna eredetileg a következő túránk december közepén...ám a sors kegyetlenül keresztülhúzta álmainkat.Gergő december 11-én hunyt el,így amire gondolni sem mertem volna soha,ami meg sem fordult a fejemen soha - a soron következő túra már Gergő emléktúrája lett december 16-án.Nem kell gondolom taglalni mit érezhet az ember egy ilyen tragédia után.Természetesen nem találtam sehol a helyem.Nem tudtam mit tegyek,hova menjek,hova meneküljek...úgy gondoltam a soron következő túrát megcsinálom.Még mindig ez volt a legjobb amit tehettem,mert odahaza aztán teljesen kész voltam.Meghívtam a túrára azokat akikkel Gergő a legtöbbet túrázott,ám így is akadt olyan aki nem jött el...A túrára ugye Gergővel jöttem volna eredetileg és az,hogy most nem volt ott velem olyan fájdalommal járt amire nincs megfelelő szó...Soha nem gondoltam volna,hogy ilyen fokú fájdalom egyáltalán létezhet...a szívem teljesen megszakadt,nem száz darabra hullt hanem milliárdokra...A túra során sokszor a többiek előtt mentem és egyszerűen csak sírtam,minden méter,minden centiméter a túrán kegyetlenül fájt.Nem volt és nem lesz soha ennél  szomorúbb túra az életemben

A túra részletes krónikája ezen a helyen érhető el.

Mérhetetlen fájdalommal és űrrel a szívemben Gergő emléktúráján

Hát ezek a legszomorúbb túráim,azthiszem teljesen érthető.Gergő elvesztését követően semmi sem volt többé ugyanaz.
A túrák folytatódtak és idővel kicsit újra tudtam nekik örülni is.Ám az űr mérhetetlen a szívemben....

Elment a vándor...

Élve meghalni,azthiszem eljött ez a nap is.

A mai napon azthiszem,hogy meghaltam,már csak élő zombiként mozgok tovább a világban.Minden,de minden elvesztette értelmét.

Egyetlen kincsem,örök túratársam,drága kicsi fiam ma hajnalban elhunyt.

Semmi sem jelezte a tragédiát,hisz még este is jókedvű volt és készültünk a soron következő túráinkra.Aztán reggel a földre esve eszméletlen állapotban találtam rá.

112 majd a mentők,elöször én próbáltam újraéleszteni,majd a mentők küzdöttek érte félórát,de nem sikerült visszahozni.Életem legsötétebb,legszörnyűbb napja ez.

Soha egyetlen egy korty alkoholt nem ivott,egy cigire sem gyújtott rá,így alighanem valami rejtett betegsége lehetett szegénynek.Kiskorában ugyan szívzörejes volt,de ezt kinőte.

A halál okát e sorok írásakor még nem tudom.Elvitték boncolni,ott derül majd ki.

Így azthiszem minden,de minden értelmét vesztette.Ez a blog is.

Nem igazán lesz kivel túráznom ezekután,bár vannak barátok,haverok akik időnkét eljönnek,de Gergő nélkül ez nem ér már semmit.Egy emléktúrát biztos fogok csinálni neki.

A fájdalmam leírhatatlan.A blogot ezzel bezárom.

Hogy lesz-e folytatás?Most aztmondom nem.De lehet egyedül is neki vágok majd ha csak egy icipicit is enyhülni fog a fájdalom valaha.Ha fog.Ez volt az életem és Gergőnek is ez volt az élete.Gyönyörü helyeken voltunk túrák sokaságán,remélem rövidke életét legalább megtudtam szépíteni...

Most mást nem tudok Írni.

Természetesen a jövö évi bakancslistánk is teljesen értelmét vesztette.

A bejegyzés címét két évvel Gergő halála után módosítottam.