Egyedül a finálén

Őszi finálé...ugye ez is fogalom már túrázásaink történelmében,hiszen Gergővel minden őszön megnéztük a természet évi csúcspontját.Ugye nem kell ecsetelnem mi is az a Őszi finálé,most nem térek ki rá,aki még nem tudja keresse vissza az elöző évekbeli finálés bejegyzéseimet.A lényeg az,hogy a finálé gyakorlatilag minden év október 20. - november 10. közötti időszakra esik,tájegységenként változó lehet,még kis távolságú tájegységek között is.Amit tudni kell a fináléról az,hogy ilyenkor a legszebb az ősz.Minden évben pazarak voltak a finálét megtekintő túráink és Gergő mindig ott volt velem...

Most úgy alakult,hogy egyedül indultam el megnézni az Őszi finálét.

Mindig megkapó látvány a hídról a Kis Duna

Nem tudtam hova menjek.Eredetileg az Óbányai-völgybe szerettem volna megnézni a természet eme csodáját,ám ez most nem jött össze.Talán jövőre.Egész éjszaka agyalgattam rajta hová is menjek.Gondolkodtam a pálhalmai Csiprik-réten ahol Gergő három fája is található.A Rácalmási-sziget is eszembe jutott,sőt a szigetvilág is Rácalmás és Dunaújváros között.Még a Dunaföldvári-sziget került képbe,de végül is úgy döntöttem a Rácalmási-sziget felé veszem az irányt,hiszen elég rég jártam itt és hát a sziget az idei fő esélyes az év Dunai szigete díjra.Jelenlegi túratársaim közül most egyik sem ért rá,én viszont nem akartam a háromnapos ünnepet csak otthon tölteni.A halottak napja miatt amúgy is mély letargiába kerültem.Ki kellett mozdulni.

Az első méterek a szigeten

Végül is az,hogy egyedül ez így ebben a formában nem teljesen igaz...Az első perctől kezdve éreztem,hogy Gergő ott van velem,ugye végig érezni lehetett azt a kellemes simogatásszerű bizsergést a hátamon.Aki esetleg még mindig olyan hitetlen vagy nem tudja,azoknak írom,elhunyt szeretteink lelkei a legjobban így tudják éreztetni velünk jelenlétüket.Mielőtt kinevetnél,járj utána a dolgoknak,de megnyugodhatsz,egy szép napon úgyis megtudod majd...!Szóval Gergő állta a szavát és most is velem volt.Ezt lényegében a halála pillanatától tudtam,hogy sosem fog magamra hagyni,mindig velem lesz...Így hát egy kicsivel jobb kedvvel jöttem már le a hídról és hatoltam be a sok édes és szép emléket őrző Rácalmási-szigetre.

Irány délnek

Úgy tűnt lekéstem a finálét...mintha már a sziget túllett volna rajta.Azért is volt fura mert odahaza a mi kis erdőkben,ami ide kb.10km még javában zajlott.Nohát azért nem adtam fel,mert ahogy mentem elöre látni lehetett,hogy azért vannak olyan helyek a szigeten ahol még zajlott a finálé.Úgy döntöttem egy teljes kört megyek a szigeten.Fura mert soha nem mentünk teljes kört.Sokszor voltunk itt Gergővel,de soha nem volt teljes körünk.Vagy a déli vagy az északi részt jártuk be.Most úgy gondoltam nekivágok a teljes körnek ami 10km-es lesz,igyekszem a jelzett ösvényről ezúttal nem letérni.Dél felé indultam,majd északról fogok érkezni.A szigeten több út is van,ám a főcsapás egy körút ami jelzéssel ellátott és 10km-es túrát jelent.Ezen mentem tehát délnek.A sziget az elmúló őszben rendkivüli szépségű volt,mint mindig...Ezért is szerettem mindig idejárni,mert az ősz itt felülmúlhatatlan.

Itt már lezajlott a finálé

Éreztem Gergő simogatását a hátamon,boldog voltam,hogy velem van.Szóltam hát hozzá.Értette minden szavam,mert az eddigieknél is erősebb simogatás jött válaszul...eztán eszembe jutott a halála,ettől aztán elkezdtem sírni.Egyedül voltam,szabad volt... Egy lány jött szemben kutyával,nézegette ki ez az öregedő fószer,de illendően köszönt,viszonoztam hát.Mentem tovább minden olyan szép volt a szigeten.Gondolataimat aztán már elárasztotta az,hogy arra gondoltam,hogy remélem megnyeri az év dunai szigete díját a sziget.Megérdemli.Ám ekkor egyre több és több farakást láttam az út mentén,sőt egy tábla figyelmeztetett,hogy a területen olyan munkálatok folynak amik a testi épségemet is veszélyeztetik...de nem volt arra senki,semmilyen munka nem folyt.

Egy erdész emléktáblája és a fán a figyelmeztető tábla

Persze az ilyen táblák sosem tartottak vissza,mentem hát tovább a jelzésen.Egyre jobban látni lehetett a sziget déli részén az elképesztő méreteket öltő erdőpusztitást....Hát ezért volt kinn a tábla,de ettől függetlenül én veszélyt nem éreztem,sokkal inkább dühöt,hogy mi ez az egész itt?Minek kell tönkretenni ezt az érintetlen földi paradicsomot?Pokolba kívántam aki erről tehetett.Katasztrófálisan nézett itt ki az erdő,mintha egy vihar pusztitotta volna el,vagy egy nagy repülő zuhant volna le.Sovány vigasz volt,hogy igy fák nélkül,az útról is rálehetett látni a Macskalyukra,arra a helyre ahol a környék szigetei és holtágai randevúznak.Ezt ugye még megvolt itt az erdő nem lehetett látni..

Dühitő látvány

Ha már itt voltam gondoltam átmegyek ezen a tarvágás részen és megnézem ebből a szemszögből a Macskalyukat.Egy kivágott fa tuskóján megpihentem és ettem egy kicsit.Nem hoztam sok kaját,nem volt ez egy egész napot betartó túra.Próbálgattam innen fotózni a Macskalyukat,de a készülékem itt mondogatott csütörtököt és meglehetősen homályos képeket készített.Nem tudtam mire vélni az okát,mutatok egyet,ez lett itt a legjobb fotó:

Rálátás a Macskalyukra

A pihenő után lementem még a benyuló holtághoz,nem sok víz volt benne,ezen mentünk át száraz lábbal 2015 telén Gergővel...most nem szándékoztam átmenni,annál is inkább mert igen iszaposnak tűnt,lehet elnyelne...Visszamentem a jelzett útra amit itt a tarvágások közepén elég nehezen lehetett megtalálni.Itt fordult vissza az út északnak,de előtte még egy darabig keletnek ment.Szerencsére véget értek a tarvágás részek és erre itt belecsöppentem az őszi fináléba!Végre!Ezért jöttem!Mesésen szép volt itt a szigeti erdő.Határozottan kellemesebb volt erre sétálni mint kétszáz méterrel korábban.

Végre!Az őszi finálé!

Odaértem egy vadászleshez.Ettől megdobbant a szívem...ha erre jártunk ide mindig felmentünk Gergővel.Úgy döntöttem most is felmegyek.Felérve aztán eszembe jutott,hogy utoljára itt és nemcsak utoljára hanem mindig,itt Gergővel jártam...ettől aztán ismét elkapott a sírás...kellett pár perc mire elmúlt.Gergő lelke vigasztalt,hisz jött a kellemes hátsimi...Nem,nem jöhetek ide mégegyszer egyedül...túlságosan sok itt a szép emlék...ezt az én megszakadt szívem nem bírja....Lejöttem hát és mentem tovább a mostmár északi irányt vevő turistaúton.Nem írtam még,hogy meglehetősen borús idő volt,ez nem igazán kedvezett az én telefonomnak,hogy jó képeket tudjak csinálni.Ezen a részen bújt ki percekre csak a nap,nem tartott sokáig.

A vadászles

Egy autó állt az úton!Elfoglalta teljes szélességében,alig fértem el mellette.Nem ült benne senki.Ki a fene jön be ide autóval amikor már a hídon ott a tábla,hogy nem jöhet be semmilyen gépjármű...rossz érzéseim támadtak,megszaporáztam lépteim.Biztos valahol a sűrűben bóklásztak.Egy ponton aztán az autó utolért.Feleslegesek voltak a félelmeim,egy férfi ült benne egy kislánnyal,köszöntek is.Alighanem a sziget főerdésze lehetett.Így nyugodtan mentem tovább.Még egy tarvágásos rész volt,de ez nem volt nagy.Aztán innentől nagyon szép volt a sziget,ezen a részen éppen zajlott a finálé.Vissza is vettem a tempóból,élvezni akartam az előadást.

Itt javában zajlik a finálé

A benyuló holtágakhoz most nem mentem le ezen a részen,egyedül nem láttam értelmét,a fényviszonyok sem kedveztek a jó fotók készítéséhez,így erről lemondtam.Maradtam a jelzésen.Nem sokára elértem a madárlest,itt vezetett ki egy út a hídhoz.Itt volt az,hogy az úttól balra az a sziget déli része,jobbra pedig az északi része.Még akkor is így volt ha nem ez volt a sziget mértani fele.Az északi rész jóval kisebb volt,kb.negyede a délinek.A madárles nem volt jó állapotban...hiányzott sok lépcsőfok,kilátni pedig már nem lehetett,pedig ide is benyúlt egy öböl,ahová most szintén nem mentem le.Majd egyszer ha többen leszünk.

A madárles

Hatalmas fák árnyékában ment tovább az út a sziget egyik legszebb részén,de sokat jártunk erre is...Itt változó volt az előadás.A magas fákon már véget ért,de földközelben még zajlott.Senki nem járt erre.Azért volt fura,mert amikor bejöttem a szigetre velem együtt sokan jöttek a hídon be,csak mindenki északnak fordult,tehát errefelé kellett volna bóklászniuk,de senki nem volt itt,ami persze inkább volt jó mint rossz.Vagy 300 méterre a madárlestről értem el a szintén jólismert cölöphídhoz,kezdett itt is elhatalmasodni az az érzés ami a vadászlesben elkapott,hiszen rengeteg szép emlék füzött ide is...

A madárles utáni rész

Ám mielőtt belemerültem volna a hídra érve elterelte gondolataim annak kétségbeejtő állapota.A híd utolsó itt jártunkról sem volt már jó állapotban,de ahhoz képest amilyen állapotban volt most,visszasírtam azt a korábbi állapotot is.A cölöphíd megcsavarodva,megvetemedve hullámosan vezetett át másfél méterrel a mocsár felett,ami csak nevében volt persze mocsár.Balesetveszélyesnek tűnt,de persze nem lennék az aki,én bizony rámentem és megnéztem közelebbről.Ezt láttam:

Szomorú látványt nyújt a cölöphíd

Összeomlás közeli állapotok...

Mondhatni nem éppen a megfelelő állapotok uralkodtak az év leendő dunai szigetnén (legroszabb esetben ezüstérmesén)... bízom benne,hogy hamarosan felújítják majd ezt a hídat az illetékesek és nem az lesz,hogy összeomlik...Nagyon sajnálnám,hiszen tényleg sok csodálatos emlék fűz ide...Az őserdőbe ami itt van már nem mentem be,ennek se láttam értelmét egyedül...visszamentem a hídon a jelzésre.Itt fordult az út nyugat felé pár száz méter után elérve a másik madárlest amely előtt egy aprócska tó volt.Láthatóan ez a madárles jobb állapotban volt az elözőnél,de ez is romlóban...felmentem rá megcsodálni a kilátást.Mondanom sem kell,hogy itt is Gergővel voltam utoljára...

A másik madárles...

...ezt mutatja

A tavacska inkább volt tócsa mint tó...kicsit néztem aztán mentem vissza a jelzésre amely innentől újra délnek ment.Mentem vissza a kezdőpontra.Újabb tarvágás,újabb figyelmeztető tábla...Már nem törödtem vele.Szerencsére a tanösvény egyik állomása a nádkunyhó még megvolt és szerencsére olyannak amilyen mindig is volt.Ez legalább nem romlott.A tarvágásnak köszönhetően itt aztán egy rét alakult ki.Nem volt már annyira kopár mint a déli részen,mert benötte a fű a növényzet,de nem töltött el jó érzéssel...

Túl sok a rombolás az év dunai szigetén....

Még egy fontos látnivaló volt hátra:az Almaház.Ugye ha bejövünk a szigetre és észak felé vesszük az irányt akkor ez az első látnivaló,így persze ahogy én jöttem az utolsó volt.Féltem lehet már meg sincs...de megvolt.És bár ez is a romlás állapotában volt,azért még tartotta magát....Hát innen is akadtak szép emlékek...Álltalában itt kajcsiztunk mikor erre túráztunk.Most csak néhány kép kedvéért álltam meg.

Az almaház

Még olyan 250 méter volt hátra és visszaértem a kinduló ponthoz.Megcsináltam tehát a teljes kört,elöször a történelemben és Gergő itt volt velem most is!Hát mit mondjak?A finálét egyes helyeken végül is sikerült elkapni,elsősorban ezért jöttem,de a sziget erdőpusztitásai után felkell tennem a kérdést,hogy valóban megérdemli-e a sziget az év Dunai szigete címet ezekután?Persze az a sziget amely emlékeimben él kétség sem férhet hozzá,hogy megérdemli.De ez az ember álltal tönkretett sziget aligha...Bízom benne egy szép napon majd minden jóra fordul,Egy év múlva visszajövök,megnézem mi van a kiírtott erdő helyén,ültettek-e fákat,megnézem mivan a cölöphíddal és a madárlesekkel,az almaházzal...Hiszen ez a mi szigetünk és szeretjük!

Útvonalam a szigeten