Mindenki odaát...

Elérkezett hát az idei november is.Mondják ez az év legsötétebb hónapja.Valóban így van,de ezzel a korábbi években nem sokat törödtem.Nem mert az élményeink,a kalandjaink,az útjaink még ezt a sötét hónapot is rendre megszépítették.Ám most...nem maradt semmi ami megszépíthetné... Hogyan is maradhatna ha nincs itt senki...Igen szó szerint senki.A 2019-es novemberi halottak napjára eljutottam oda,hogy az összes vér szerinti hozzátartozóm már odaát van.Én vagyok az utolsó mohikán.Aminek persze cseppet sem örülök.Noha ma már biztosra tudom,hogy van és létezik az "odaát" és búcsúnk szeretteinktől csupán átmeneti,ez jelen helyzetben sovány vigasz.Sovány vigasz mégha tudom is,hogy pl.Gergő lelke a mai napig velem van és lesz mindig,de fizikai valója már nem lehet itt velem...

Ilyentájt szoktunk az őszi finálés túrára menni.A finálé amely a természet egész évi csúcspontja,mondhatni jutalomjátéka.Három éve még itt a mi erdőkben néztük meg,mert mire a Pilisbe értünk,ott már lezajlott,mivel ugye ez tájegységenként változó.Két éve a Rácalmási-szigeten ért minket a finálé,amelyet akkor telibekaptunk.Felülmúlhatatlan szépségű volt!Tavaly pedig az adonyi-szigeten gyönyörködtünk benne,ahol még éppen elkaptuk az utolsó felvonást.Idén?Idén nem tudom hova menjek...az Óbányai-völgyet terveztem,hogy majd ott nézem meg,de ez most nem jön össze.Marad a környéken valami ha még elakarom kapni a finálét.Talán a Csiprik-rét,talán a szigetvilág a környéken,vagy valamelyik sziget,vagy a D28-as horgásztavak környéke,még nem tudom merre induljak így egyedül... Majd valami lesz,holnap induláskor eldöntöm.

Felsorolni is nehéz lenne mennyi mindenkim van már odaát.Az itt maradottakat könnyebb - hiszen rajtam kivül már senki.(a vér szerinti hozzátartozókról van szó).Ha valami az életben akkor az elmúlt egy év igazán móresre tanított.Minden valaha volt bűnömért megfizettem,bár nem tudom milyen bűnt követhettem el,amiért ilyen büntetés jár.Bár a külvilág nem látja,hiszen a körülményekhez képest igyekszem nem mutatni a fájdalmakat,már-már olykor tán vidámnak is látszok,de ugye éjjel egyedül maradok a lelkemmel... Szerencse a szerencsétlenségben,hogy ma már úgy érzem,hogy tudok Gergő lelkével kommunikálni sőt bárkiével a szeretteim közül ha úgy ígénylem.

A mai nap az emlékezésé,a mai túra pedig a temetőbe vezet.Pedig voltak emlékezetes november elsejéeink is...öt éve amikor az évtized meccsén szurkoltuk ki a győzelmet...vagy három éve amikor a tassi zsiliphez vezetett a túránk. Ma tehát útra indulok hozzátok,hogy a sírotokra virágot tegyek és gyertyát gyújtsak.Tudom odaát ennek kevesebb jelentőséget tulajdonitanak,mint itt.Jóval kevebbet,a túloldaliaknak igazából csak az számít amit a szívünkben érzünk,a gyász nekik csak ott számít.Persze nem ellenzik a gyertyagyújtást a virágot,tegyük nyugodtan ha ez nyugtatja a lelkünk.

Gergő,apu,anyu,növérem,bátyám,mamák,papák,nagybátyák,keresztszüleim,Sándor,további rokonok,barátok,ismerösök.... vigyázzon rátok a szeretet és ragyogja be lényetek ma is!

"Halottak napja nincs, csak Szeretet napja van, amikor a földön élők az eltávozottakra, az eltávozottak pedig ránk, földön élőkre gondolnak. És azt gondolják rólunk: "Szegénykék, nekik még nagyon nehéz!"...