Az utolsó kilométer után...

Abban a buszmegállóban Pilisszentkereszten ahol véget értek útjaink még várakoztunk egy kis ideig a buszra.Hatalmas forgalom volt szombat délután az elöttünk húzodó 1111-es számú országúton,amely Pomáz felöl jött és ha jól tudom egészen Dobogókőig vezetett.Aztán a busz is befutott.Elképesztő tömeg volt rajta,de nem volt választásunk felkellett szállni rá,ha haza akartunk érni.Nem történt volna tragédia ha bevárunk egy másik járatot,de valószinűleg azon is ugyanez lett volna.Elég kényelmetlenül állva a busz első részében araszoltunk Pomáz felé azon az úton amely elválasztotta a Visegrádi-hegységet a Pilistől és amelyen egy-két órával korábban átkeltünk,hogy elérjük a Dera szurdokot.Talán félórás kínlódás lehetett mire letudtunk szállni Pomázon az autóbusz pályaudvaron a buszról.Mivel itt van a hévnek is az állomása sokat nem kellett menni oda.Hévvel tudtunk visszamenni Budapestre,arra vártunk.Jegyet sehol sem kaptunk,a pénztárak zárva voltak,az automaták nem münködtek és aprónk sem volt.Sebaj,majd a kalauztól veszünk a héven.A hév utazás már sokkal kényelmesebb volt mint a busz.Habár öskővületnek számító hévkocsik üzemelnek a pesti héveken mindig szerettem rajtuk utazni.

Az Országház a Battyhányiról

Kalauz végül is nem jött,így ingyen utaztunk a végállomásig a Battyhányi térig.Az utolsó egy-két megállónál már azon izgultunk,ha eddig nem jött,akkor már ne jöjjön.Felérve a felszínre a Battyhányi téren már kezdett sötétedni.Mivel még volt időnk a vonatunk idulásáig,úgy gondoltunk nézelödünk egy kicsit a Dunánál.Ekkor világították ki az országházat és a hidakat is.A megkapó látvány magával ragadott így el-el nézelödtünk ott.Felelevenítettük a nap eseményeit,átbeszéltük a csodákat.Aztán szép ázsiai lányokra lettünk figyelmesek,hogy honnan valók voltak ki tudja...thai,vietnámi,kínai vagy más...ma sem tudom,de nem is lényeg.Szépek voltak,így a táj helyett őket kezdtük inkább nézegetni...

A széplányok egyike

Sok ember járt erre,de nem volt zavaró.Kellemes idő volt november harmadika ellenére.Visszagondoltunk a napra és megállapítottunk,hogy ezen a napon volt túrázásaink történelmében a lehető legtökéletesebb túraidő.Utólag erre gondolva,talán ez sem véletlen... Fotózgattunk még egy sort itt,maradjon emlék erről is..(de helyesen tettük ugye...) aztán továbbra is a lányokat figyeltük akik szintén fotózgattak.Nem nagyon volt kedvünk lemenni a metróba és visszamenni a Déli pályaudvarra.Nagyok voltak ennek a napnak az élményei és úgy tűnt ha vonatra szállunk akkor ezek tovaszállnak...

Bár azt írtam a Dera szurdokos képre,hogy az az utolsó túrázós kép Gergőről,de lehet ezt is annak tekinteni...

Persze közeledett az időpont,a vonat indult nekünk meg elkellett érni.Volt még egy vonat este kilenckor is haza,de addig már nem akartunk maradni,így lementünk a metróba,hogy elérjük a hétórási vonatunkat.Ugye arra a pilisszentkereszti buszmegállóra írtam,hogy ott értek véget útjaink,de mondhatnám azt is,hogy itt a Battyhányi téren az országházzal a háttérben.Hát nem is tudom,végül is a buszmegállóst tekintem az igazi végnek,de ez a hazaút végül is még a túra részét képezte,vagy inkább a kirándulás részét.Visszamentünk a Déli pályaudvaron pedig kedvenc pizzásunknál még bekajáltunk egy jót.Itt minden hazaútnál megkajáltunk,ezért is sajdul bele a szívem azóta,valahányszor ha azt a pizzázót látom a Déli pályaudvaron...

Az a bizonyos pizzázó a Déliben

Rászállva a vonatra már igazán kényelmes út várt hazáig.Igy pihengettük a nap fáradalmait,az nincs már meg elmémben,hogy itt miről beszélgettünk,Biztos itt is átbeszéltünk a nap eseményeit,a másnapi meccset és a következő túrákat tervezgethettük.Jó másfél óra után futottunk be a dunaújvárosi vasútállomásra,onnan hazáig jó tíz perc volt az út.Idehaza már talán nem is ettünk,lefürödtünk és Gergő jó szokása szerint mint minden túra után hamar elaludt.Én még rendezgettem a képeket,feltöltöttem meg ilyesmi...Így végződött hát az utolsó túránk az utolsó kilométer után....

Búcsú egy csodás naptól...

Nem volt több ilyen hazatérés.Erről igazából már nem is akartam írni,de számolok azzal az eshetőséggel is,hogy ha megöregszem akár úgy is alakulhat,hogy semmire sem fogok emlékezni,így még visszatudok rá emlékezni még letudom írni mi és hogyan történt,gondoltam gyorsan "papírra" vetem,a valóban az utolsó méterek eseményeit.

Gergő is így akarja...