Talán még a télen néztem ki a markazi várromot,miközben Mátrai túralehetőségek után kutatgattam.Ugyan tavaszra terveztem,de végül is a nyár első túrája lett belőle.Még nem volt az a kibírhatatlan meleg,így semmi sem gátolt meg benne,hogy elinduljunk a Mátrába.Illetve egy dolog mégis ovatósságra intett.Nevezetesen a napokban medvét láttak a Mátrában jó 20-25 kilométerre onnan (légvonalban) amerre mi szándékoztunk menni.Egy kölyök mackó kobórolt a Mátrában az anyja nélkül.Főleg Pásztó környékén vélték látni.Ez végül is nem riasztott el minket.Gondosan utánanéztünk,hogy viselkedjünk egy esetleges találkozásnál.Nyilván ennek a pánikban semmi hasznát nem vennénk.Na szóval a nyár első szombatjának hajnalán nekivágtunk Zolikával Mátrafürednek.Ide hamarabb odaérni mint a Balaton-felvidékre,így sima utazást követően már fél kilenc előtt ott is voltunk.Enyhén elvolt borúlva és kellemes túraidőnek nézett ki a dolog.Sokat nem vacakoltunk,már indultunk is.
A mátrafüredi hoteltől indultunk
A terv szerint Markazra tartottunk részben jelzett,részben jelzetlen utakon.Nem tudtuk mi vár ránk,nem ismertük a terepet.A Mátrát ismerve boritékolható volt,hogy lesz magas hegyünk.A piros jelzésen a Bene patakot keresztezve hagytuk el Mátrafüredet.Rögtön egy erdei pihenőre akadtunk,ha már itt voltunk meg is reggeliztünk.Ennek végeztével folytattuk a túrát a piros sáv jelzésen amely egy darabig a zölddel együtt haladt.Kis emelkedővel nyitott a Mátra,de nem volt vészes.Szintre értünk és jó darabig szinten is ment az út,egy kifejezetten kellemes erdőben és nagyon jó levegőben.Egy-két kilométer után értünk el egy forráshoz.A Csepegő-forrás vízt is adott,így azt meg is kóstoltuk.A túra első két kilométere kifejezetten jó volt.Persze tudtuk nem lesz ez végig ilyen sima.
A pihenő Mátrafürednél
Kellemes szakasz volt!
A forrás
Aztán a kellemes rész véget is ért.Egy újabb patakhoz értünk amely a Csurgói-patak volt.Gyorsan folyt és kis zubogók tették még hangulatosabbá.Amúgy sok eső eshetett a napokban a Mátrában,mert voltak részek ahol komolyabb pocsolyák keletkeztek,vagy az út volt éppen sáros.Innen a pataktól aztán négy irányba ment az út.Természetesen a legnehezebb volt a mienk,hiszen alapos emelkedésbe kezdett itt a piros jelzés.Itt vált le amúgy a zöld,az elment másfelé.Ezt itt még nem tudtuk,de a Hajnács-kőt kezdtük el megmászni,amely 632 méter magas volt.Ennek ellenére nem volt brutális az emelkedő és viszonylag gyorsan és könnyen fel is értünk.Felfelé menet kitárulkoztak a kilátások a Mátra gerinceire,a Kékes is feltűnt.Felérve hatalmas fensík fogadott,de sok volt a fa a bokor,a cserje,de a kilátások innen is feltűntek.
A Csurgói-patak
Felfelé a Hajnács-kőre
Itt-ott gyönyörű kilátásunk volt az Alföld és az Északi-középhegység találkozásai pontjaira,a távolban pedig Mátrafüredre.Mellett volt egy hegy,amit mi akkor tévesen a Hajnács-kőnek véltük,de persze nem az volt,hiszen a Hajnács-kőn mi magunk voltunk!Talán a Sár.hegy lehetett,de ezt mind a mai napig nem tudom biztosra.Ez sem volt rossz szakasz,a fensíkon kanyargott az út majd betért egy sűrű erdőbe.Hosszú egyenes és ingerszegény szakasz volt.Eszembe jutott,hogy itt bizony felbukkanhat a medve,így ügyesen titkolva Zolika előtt,de egy kicsit paráztam.Azt hittem sosem érünk ki erről a szakaszról olyan hosszúnak tűnt,közben persze magamat hergeltem az esetlegesen felbukkanó medvével,de az szerencsére nem bukkant fel.
Fenn a hegyen valahol
Már a kellemesebbik erdőben...
Egy újabb erdőbe értünk,nem volt már olyan sűrű.Olyan hagyományos hegyi erdő volt,talán tölgyerdő.Már nem volt olyan félelmetes és sötét mint az előző sötét sürű erdő.Újra kellemes szakasz volt és már kanyargott az út és nagyjból szinten is ment.Rövidesen kereszteztünk egy bicikli jelzéssel elátott utat.Ez ugyanaz az út volt amit a Beneváras túránkon is,a hegység egy másik pontján érintettünk.Most jobbra fordultunk és búcsút vettünk a piros jelzéstől.Enyhén egy íves balos kanyarral fogadott ez az út némi emelkedővel.De ezt követően feltárult a túra eddigi legszebb kilátása! Szintén oda láttunk ki ahol a hegység az Alfölddel találkozik,de nagyon gyönyörű volt! Egy-kétszáz méteren kisért ez a csoda,majd ez az út is nagyjából szinten ment.Közel hatszáz méteres magasságban haaldtunk.Az út másik oldalán a hegy oldalában helyenként sziklafolyások adtak lenyűgőző látványt.Pihentünk,ettünk kicsit majd folytattuk a túrát.A java csak ezután következett!
Enyhe balos
Kilátás...
Sziklafolyás
Egy darabig még ezen a bringajelzésű úton mentünk majd a hajtűkanyarnál értük el a nekünk kellő utat.Egy kereszteződés volt,balra jelzéssel ellátott út vitt fel még magasabbra,mégpedig a zöld3 jelzés.Jobbra kellett nekünk fordulni,ez az út vitt le a hegyről,de ez már jelzetlen volt.Nem tudom mi volt az oka,hogy ez az út nem kapott jelzést,mert igencsak szükség lenne rá,hiszen gyakorlatilag ez köti össze a Hajnács-kőt a Várbérccel amelyen a markazi romok is vannak.Plussz látványvilágában sem semmi egy út!Igaz nehéz.Nehéz mert meredeken ereszkedik,csúszos és köves a talaj.Veszélyes,oda kell figyelni,de kaptak már ennél durvább utak is jelzést.Látványban viszont ott van a szeren ez az út.Letérve rá rögtön belebotlottunk a Hajnács-kő szikláiba!
A hajtúkanyar,balra megy fel a zöld3 jelzés
A névtáblás szikla
Hatalmas sziklatömbök álltak a hegy oldalában az erdőben..Némelyik tám tíz méter magas is volt! Szenzációs látványt nyújtottak.Az egyiken névtáblák voltak,születési és halálozási dátummal.Nem tudom kik voltak ők,akiknek rajta volt a nevünk,de feltehetőleg nem azok akik itt lelték halálukat.Talán valami turista egyesület tagjai.Gyönyörűek voltak ezek a sziklatömbök és mivel ez az út jelzetlen volt,az egyszerű mezei turista nem is nagyon tudhat róluk.Így talán érintetlenek is voltak.Persze az itt élők,az erre rendszeresen túrázól nyilván ismerték a helyet,de sok turistaoldalt követek és nem emlékszem,hogy valaha is olvastam róluk.Némileg elvesztettük itt a jelzetlen út nyomvonalát a gyönyörködés közepette,de hamar ráleltünk.Nehéz szívvel vettünk búcsút ettől a csodás helytől,de újabb csoda várt száz méter múlva!
Gyönyörű hely!
A Hajnács-kő sziklái
Kell a mozgás,mert az utóbbi hetekben kicsit elhíztam...
Egy kisebb rétre értünk a hegy oldalában,ahonnan bliriáns szépségű kilátás bukkant fel,az alattunk elhelyezkedő Markazra és a Markazi víztározóra és a távolabbi Alföldre.Jó 600 méter magasan lehettünk.Lehet kicsit megkellett volna itt pihenni,mert nehéz terep következett.Azért így is vagy tíz percre földbe gyökerezett lábbal néztünk a fenséges tájat.Aztán indulni kellett tovább és bár akadtak még kilátások a lefelé vezető úton,de ehhez fogható már nem.Egy ponton már a szemközti Várbércre is átláttunk ahol felfedeztük a vár romjait.A lefelé út rendkivül nehéz volt.Borzasztóan meredek és csúszos volt a száraz talaj és a rengeteg kő miatt.Alaposan figyelni kellett,hogy meg ne csússzunk,vagy el ne essünk.De nem ért baj! A lábunk ahogy tartotta a testünket lefelé viszont egyre jobban kikszült.Hosszú út vezetett le és mire leértünk egy kicsit kiliffentünk az erőnkkel...
Kilátás Markazra és a víztározóra
Ilyen köves út vezetett lefelé
Szemben a 460 m magas Várbérc
Kellemes,hűs,patakkal tarkitott völgybe értünk le.Egy bajunk volt vele: az út köves volt.Ez nem használt a lefelé tartó úton megfájdult lábainknak.Jó fél kilométert mentünk itt,mire elértük a zöld L jelzést.Ez vezetett fel a Várbércre.Közben pompás rálátásunk nyílt visszafelé nézve a magunk mögött hagyott Hajnács-kőre és a mellette magasodó Várbércre.Köztük volt ez a völgy amelyen jöttünk.Rátértünk a zöld L jelzésre amely természetesen emelkedésbe kezdett.Ez is durván köves volt! Én meg egyre inkább kezdtem elkészülni az erőmmel,közben meleg is lett.Nem volt durva emelkedő,de vászonrogtam felfelé.Zolika újra erőre kapott és vígan trappolt felfelé.Az igazsághoz tartozik,hogy van egy évtized előnye,ugyanis ennyivel fiatalabb mint én.Biztos vagyok benne,hogy Gergő is jól bírta volna,hiszen most lenne csak 27 éves...
Balra a Hajnács-kő,jobbra a Várbérc,széleslátókörrel fotózva
Már a Várbércen bámulom a szemközti Hajnács-kőt
Felérve én a fübe feküdve pihentem fél órát.Nagyon kikészített a lefelé út a Hajnács-kőről.De így félholtan is megcsodáltam a lenyügőző kilátást.Nehéz volt szavakat találni a táj szépségére.Mellettünk a Hajnács-kő magasodott,onnan jöttünk le.Alattunk volt a völgy és remek rálátásunk volt a Mátra belsejére és vonulatára.Másik irányba is szép volt a kilátás,de ez már Mátra széle volt.Arra délre az Alföldet láttuk.Na és persze itt voltak a markazi romok,de még nem volt erőm felállni,addig Zolika szétnézett kicsit.Aztán erőre kaptam én is,így körülnéztem a romos várban.Hát nem sokminden maradt meg belőle.
A várrom
Pár fal maradt csupán
Zolika folytatta az ölelj meg egy várat akcióját
A félelmetes mátrai medve
Nem nagyon tudok mit mondani a várról,nem sok története van,de majd kitérek rá részletesen a kedvenc váraink sorozatomban.Néhány romos fal maradt meg csupán,de talán nem is ezért érdemes ide feljönni,hanem a kilátásért.Az pedig felejthetetlen.Még egy jó félórát nézeődtünk itt,összefutottunk végül is a mátrai medvével,amely fehér színre váltott és nem bántott minket.Mégegyszer rácsodálkoztam a szépséges kilátásra,majd indultunk lefelé Markazra.Visszajött kicsit az erőm,így a lefelé út itt nem volt problémás,nem volt oly meredek mint a Hajnács-kőn.Hamar le is értünk.Lenn azonban már nem volt fa és a nap már égetett.A magas fűben sok volt az út,a jelzések pedig gyengék.Kicsit szenvedtünk,de megtaláltuk a nekünk kellő utat,amely levitt Markazra.
Kilátás a Mátra belseje felé
Már lenn
Ez még egy kisebb feníósík volt,mert innen is még lefelé kellett menni,nem is kicsit,hogy leérjünk Markazra.Végül le is értünk,a vízünk közben teljesen elfogyott.Csodás hegyek ölelték körül a Heves megyei falucskát.Belépve a faluba szerencsére rögtön ott volt egy csap,ahol ittunk fejenként vagy egy liter vízet.Aztán mentünk a központ felé.Nyilvánvaló volt,hogy falunézést most nem tartunk és a víztározóhoz sem megyünk ki,hiszen alaposan elfáradtunk.Amit így láttunk a faluból az tetszett.Takaros,rendezett település volt,fehér emberekkel.Egy vendéglőhöz érve úgy döntöttünk itt iszunk,eszünk.Ez meg is történt.Itt végződött ez a nagyon szép,de nehéz túra.Kellemesen elfáradva vártuk meg aztán a buszt,amelyről Pestig le sem kellett szállni.Onnan pedig vonattal érkeztünk haza.Fél tíz után itthon voltunk
Markaz gyönyörű volt!
Kellemesen elfáradva,élményekkel gazdagodva tértünk haza.Hogy mennyire nem vagyunk a régiek,az is bizonyítja,hogy ez csupán az év hatodik túrája volt csak! Volt olyan év amikor ilyenkor már húsz is volt...Most 16 kilométert trappoltunk amely minimálisan javít az átlagunkon.Összesen tartunk 92 kilométernél,az átlag így 15,33km/túra ebben az évben.
Mindent egybevetve jó buli volt.Most elméletileg a Balatoni kék következne,de már kánikulát mondanak a megtervezett időpontra,így lehet nem az fog következni.Vagy a Balatoni kör jön majd,vagy szemezek a terveinkben nem szereplő,de a napokban rá felfigyelt börzsönyi Cserna-völgyi túrával.Meglátjuk.
A sorozat következő részében a Mátra egyik gerincére látogatunk el.Itt találjuk meg a romjaiban is fenséges Benevárat,amelynél a közelmúltban jártunk.
A Kékestető 1014 m magas csúcsától dél-nyugati irányban gerinc húzódik egészen le Mátrafüredig. Ennek a gerincnek a déli végén 471 m magasan találhatók Benevár romjai.
Benevár romjai
A honfoglalás után Anonymus szerint Árpád a Mátrában az Abák ősének adott birtokot: "Akkor Árpád vezér nagy földet adott Ednek és Edöménnek a Mátra-erdőben, ahol az unokájuk, Pata, később várat épített [*Gyöngyöspata]. Az ő sarjadékukból származott hosszú idő után Sámuel király is, akit kegyességéért Abának hívtak."Más források szerint Bene volt Edömén unokája, akiről Bene vára a nevét kapta. Ez a korai földvár a tatárjáráskor elpusztult.
Az Aba nembeli Csobánka család tagjai II. András alatt részt vettek a keresztes hadjáratokban és 1221-ben vitézül harcoltak a holicsi hadjáratban. A Sajó melletti csatában 1241-ben Csobánka Lőrinc IV. Béla királyt saját testével fedezte. A Csobánka-ághoz tartozó János a rábcai csatában vett részt, vitézül helytállt és Ottokár cseh király seregéből bizonyos Haslo Valtert csapatostul foglyul ejtette. 1275 után ő emeltethette a Benevárat.
Romantikus szép helyen a Mátra egyik gerincén találjuk meg a várat
Az első írásos említés 1301-ből való, amely szerint János három fia megosztozott a birtokokon ("Quod magister Ladizlaus et Samuel ac David filij Comitis Johannis filij Chubanka"). Ez az oklevél páratlan a maga nemében, teljesen felsorolja Bene várának épületeit (palota, fatornyok, ház, kincstár, nagyterem, kápolna, kapu): "Továbbá várukat felosztották három egyenlő részre, amelyből az egyik rész az északi oldalon található a palota harmadrészével és három fatoronnyal valamint egy házzal és a keleten levő kisebb helyiséggel Sámuelé. Továbbá ugyanezen palota középső harmada a nagy szoba felével és más kisebb épületekkel ugyanazon oldalon László mesteré; ugyanennek a palotának a harmadik, déli része pedig az említett nagy szoba felével ugyanazon oldalon Dávidhoz került. Továbbá az említett vár kapuja mögötti kisebb rész, amely keletről, ugyanettől a kaputól egészen addig a helyig terjed, ahol a fal végződik, ugyanezen László mesteré; azonban a másik részből, tudniillik a nyugati területről bizonyos kisebb rész ugyanezen vár közepén levő fatorony felével Sámuelhez került; a harmadik kisebb rész pedig ő az említett palotának azon részénél, amely tudvalevőleg Dávid osztályrészéül jutott ő ugyanezen torony maradék felével Dávidhoz került, és utódaira szállnak örök birtoklásra; az említett várban levő kápolnájuk azonban és ugyanezen vár kapuja közös birtokukban maradtak..."
A falak között
Az Árpád-ház kihalása után a benei Csobánkák az Aba nemzetség tagjainak nagy részével az új király, Anjou (I.) Károly ellen Csák Mátéhoz csatlakoztak. Részt vettek az 1312. június 15—i rozgonyi csatában, ahol a három testvér közül Dávid életét vesztette. A király győzelme, az Aba család súlyos veresége történelmi sorsfordulóhoz vezetett, megtört az Abák hatalma. Csobánka Sámuel visszavonult Benevárba, László birtokait magához ragadta.
I. Károly 1327. máj. 21-én megfosztotta a Csobánkákat a birtokaiktól várukat pedig hűséges hívének, Szécsényi Tamás erdélyi vajdának adományozta: "mivel Chabanka fia János fiai: Sámuel és Dávid a Cassa városhoz közeli, Tarcha folyó menti Ruzgun-i csatasíkon a trencséni Mátéval és más pártütőkkel szemben vívott ütközetben fegyvert emeltek ellene, és mert hűtlenségükben Máté embereivel együtt később is számos gaztettet, pusztítást, gyilkosságot és erőszakoskodást követtek el, elveszi tőlük összes birtokaikat — elsősorban is a Heueswyar m.-ben fekvő Gunges, Bene, Halaz és Noguth birtokokat —, egyben a hasonlóan vétkes [Chabanka fia] Péter fiát: Pált is megfosztja minden, a szóban forgó birtokokat illető jogától,... Ezek után tekintetbe véve a néhai Farkasius mr. fiának: Tamás erdélyi vajdának, Zounuk-i c.-nek mindazon érdemeit, amelyeket királysága kezdeteitől őt szolgálva szerzett, kérésére örök jogon neki adományozza Chabanka fia János fiainak: Sámuelnek és Dávidnak, továbbá az említett néhai Lászlónak az országban fekvő összes, kivált pedig név szerint is említett birtokait."
A Mátra gerincén
Szécsényi Tamás örökösei egészen 1424-ig birtokolták Benevárat.Csobánka Dávid és Csobánka Péter számos pert indítottak a birtokaik visszaszerzése érdekében, de a nagyhatalmú vajda ellen nem értek el eredményt. Gilétfi Miklós nádor 1346. febr. 22-i oklevelében az olvasható, hogy korábban előtte megjelent Chabanka fia János fia Sámuel fia Dávid, aki előadta Tamás egykori erdélyi vajda, Zonuk-i comes ellenében, hogy Gyungyus, Bene, Halaz, Sadan, Jeneu és Aruk birtokokon levő részeit régi határai mentén bejárva magának iktattatni akarta saját joga nevében és Tamás ennek ellentmondott. A vizsgálat során hűtlenség vádja továbbra is fennállt, így a nádor ítélete szerint Szécsényi Tamás a bortokok jogos tulajdonosa.
Szécsényi Tamás 1354. szeptember 18-án huny el, Benét, Benevárát fia Mihály (előbb váci, majd egri püspök) örökölte. 1394-ben a Szécsényi családból származó Kónya-bán fiai Frank és Simon Bene várának a birtokosai. Ők már Gyöngyösön laknak, Bene vára és Benefalva ekkor már elvesztette jelentőségét.
Számos kiomlás figyelhetp meg a falakon
Zsigmond király 1424-ben Bene várát Ajnácskővel együtt a Salgai Szécsényi családtól hűtlenség miatt elkobozza. Egy 1424. szept. 19-i oklevél szerint Berzewicze-i Paharnok István Aynaskw (Ajnácskő) és Bene királyi várak várnagya. 1430-ban a királyné, Cillei Borbála tulajdona.
1435-ben Zsigmond a hűtlenné vált Salgaiaktól elvett és a Berzeviczieknek elzálogosított Gyöngyös felét, Bene és Zsadány birtokokat, Halászt és Szászberekét 4100 forint fejében a Rozgonyiaknak kiváltani megengedte. Ugyanezeket a birtokokat és Poroszló egy részét 1438-ban Albert királytól adományként is megkapták a Rozgonyiak (galéria).
A közeli Pata várát (Gyöngyöspata) 1459-ben a cseh Giskra emberei, Ulrik és Zagyvafői Andriskó szállta meg 600 lovassal és szekerező gyalogsággal.Bene várát a huszita martalócok feldúlták és felgyújtották. 1497-ben kelt birtoklevél a várat szétrombolt állapotban jelzi, mint Kanizsai birtokot.
A vár feltárása 1982-ben kezdődött, a kiásott falakat megerősítették. 2020-ban számos kiomlás figyelhető meg a falakon.
Az utolsó várfal A várhoz legkönnyebben Mátrafüred esetleg Mátraháza felöl tudunk eljutni.Jelzett turistaút vezet ide,de a környéken számos jelzett túraútvonal fut,így sok-sok remek túrával kombinálható a Benevár meglátogatása.
Mi eddig egyetlen egy alkalommal jártunk itt,mégpedig 2025 karácsonya előtt Zolikával tettünk itt egy remek túrát.A környék nagyszerű így nincs kizárva,hogy valaha még erre vet minket a sors.A filmünk erről a túráról szól és mutatja be a Benevárat is!
Hetek óta tart már szürke,ködös,borús idő,ez pedig nagyban befolyásolta a terveinket.Vagy a Prédikálószékre,vagy a Pokoli stadionhoz vezető túra lett volna a következő a sorban,de ezekhez napsütéses időjárás kellett volna.Ám erre a 25-ös év decemberében eddig hiába vártunk.Így hát ki kellett találni valami mást,mert egyszerűen nem akart olyan idő lenni amire szükségünk lett volna.Na,de sebaj,imádom én a ködös túrákat is.Így aztán olyasmit kellett kitalálni ami ködös időben is élvezhető túra.Ez sikerült,hiszen a februárra tervezett a mátrai Benevárhoz vezető túra pont ilyennek nézett ki.Így aztán újfent elhalasztottuk a Prédikálószékes és a Pokoli stadionos túrát,viszont előrehoztuk így a Benevárasat.Az év legrövidebb napján Zolikával nekiindulva már negyed tízre oda is értünk túránk kiindulópontjára Mátrafüredre!
Mátrafüred több mint kiváló túrakiindulópont!
Körtúrát terveztünk amelynek első részében megyünk fel a Benevárhoz,majd a gerincen visszafordulva egy ismeretlen nevű völgyön a Szent István úton jövünk vissza Mátrefüredre.Az egész túra jó 10km-es volt.Borús idő volt köd nélkül.Azonban már a buszból láttuk,hogy a Mátra kb.400 méternél magasabb részeit sűrű köd lepi el.Mi meg oda tartottunk!Ez már így bíztató volt.Nagyon vágytam már egy ködös,misztikus túrára.A kék+ jelzésen vágtunk neki,ez vitt fel a 471 méter magasságban lévő Benevárhoz és azon túlra is.Ám még Mátrafüreden levitt egy kisebb völgybe a Bene-patak mellé.Nagyon szép hely volt még így a szürke télben is.A patakban bőven volt víz,amely ezerrel száguldott.Kicsivel arébb a Csatorna-patak ömlött bele a Bene-patakba,még arébb meg a Somor-patak.Ez utóbbit már innen nem láttuk,de a túránk második felét majd a Somor-patak kíséri végig.
A Bene-patak
Csatlakozik a Csatorna-patak
Már ez a rész is szép volt.Pár méter után aztán megkezdte emelkedését az út a Benevár-bércre.Nem volt durva emelkedő és kitünően bírtam.Ahogy haladtunk egyre feljebb úgy lett egyre sűrűbb a köd.Erre vágytam,mert már nagyon régen volt misztikusan szép túránk.A jelzések kiválóak voltak,útelágazásoknál is tudni lehetett merre tovább.Maga a Benevár nem volt vészesen messze Mátrafüredtől,így viszonylag hamar oda is értünk.Itt már misztikusan klassz idő volt a leereszkedő köddel.Különös hangulatot adott a helynek.Imádok ilyen időben túrázni,sokkal jobb mint a nyári kánikulában!A várból nem sok minden maradt,pár fal,melyeket a nyolcvanas években tártak fel.Majd részletesen foglalkozom a várral a "Kedvenc váraink" sorozatomban.Most annyi,hogy természetesen teljesen körbejártuk,a várfalakra felmásztunk,amit meglehetett az megnéztük!Imádjuk az ilyen romos várakat!Klassz volt nagyon!
Felfelé menetben
Már a várnál
Zolika a várfalon
Várfalak
Jó volt a csend is,amely megakadt a misztikus erdőben.Valahonnan kutyák vijjogását véltük hallani,közben meg egy tájfutó haladt el mellettünk.Mi még a várat csodáltuk.Nem tudtam betelni a ködös-misztikus idővel és erdővel.Fantasztikus volt!Lassan azonban indulni kellett tovább,így is jó félórát eltöltöttünk itt.A várnál még egy várkút volt,de csak nevében és formájában volt ez kút,hiszen sem mélység,sem víz nem volt benne,csupán néhány gally.Búcsút vettünk a vártól,örömmel konstatáltuk,hogy újabb vár került bele a gyűjteménybe.Folytattuk a túrát az eddigieknél is nagyobb ködben az enyhén,de fokozatosan emelkedő Benevár-bércen.
A várkút
Búcsú a vártól
Mystic day
Nem tudtam betelni a ködös,misztikus erdő szépségével.Felülmúlhatatlan volt!A fokozatosan emelkedő út a hideg idő ellenére is megizzasztott minket! Izzadtunk! Na persze fel is voltunk melegen öltözve,nem tudtam mást csinálni,de levettem a sapkám,mert beizzadt a fejem.Ez veszélyes volt,mert könnyű volt így megfázni.Aztán a fokozatos és folyamatos enyhe emelkedés véget ért.Már ötszáz méter felett járhattunk.A kék+ út keresztezett a bringa jelzésű útat! Arra kellett letérnünk!Így búcsút vettünk a csodás kék+ -tól és mentünk a bringajelzésű enyhén köves,salakos,de végig szinten haladó ködös úton.Az eddigi északi irányt pedig felváltotta a nyugat felé haladás.
Ez az út szinten megy!
Erre is akad misztikum!
Szó szerint: köd előttem,köd utánam!
Mohás kövekkel tarkitott hegyoldal és erdő szolgált látnivalóval a sűrű ködben.Ez az út,ez a szakasz teljesen jól járható volt.Az izzadásunk is elmúlt.Valamivel több mint egy kilométert mehettünk ezen a szakaszon.Közben az út bal odalán lenn a völgyben patak csordogálását lehetett hallani,látni a ködtöl alig-alig.Az már ott lenn a Somor-patak volt!Közben kereszteztük a piros sáv jelzést azaz a Szent István utat! Ez dél felé fordult ahogy mi is,letértünk rá.Ez vitt vissza Mátrefüredre.Fokozatosan ereszkedett le az út a völgybe,ez is csodálatosan szép volt a misztikus időben és erdőben.Ha lehet erre még több kisebb-nagyobb mohás kő volt,talán több ezer!Az út pedig lassan,de fokozatosan ért le a patak szintjéhez.Ez a patak is böven tele volt vízzel.Most nem volt vízhiány mint két hónapja a Mecsekben!Közben egy nő (egyedül!) ért utol és került el minket.Váltottunk vele pár szót.Hatvanból jött kb.olyan 45-50 éves lehetett.Elismeréssel adóztunk,hogy ilyen bátor és bevállaós,hogy egyedül túrázik a ködben..
Mohás kövek ezrei
Haladunk a völgyben
A Somor-patak
.A patak szintjéhez érve a köd is oszlóban volt,itt már 300 méter környékén voltunk csak,úgy tűnt,hogy valóban 400 méter felett ködös a hegység.Sebaj,így is jó volt.A Somor-patak is valahol arébb beleömlött a Bene-patakba.Közben egy kegyhelyhez értük a neve Máriácska kegyhely volt.Természetesen a központban egy Mária szoborral,két oldalt a kőfalon rengeteg hálát adó és köszönő táblácskával,feljebb egy kereszt,arébb valami szentfa volt.Itt volt némi dagonya,nagyon nem mentünk a kegyhelynél tovább.Itt beköszönt a kék4 jelzés is,nekünk nagyon nem kellett,ez levitt abba a völgybe amúgy amelyet a túránk elején érintettünk.A mi pirosunk meg lassan itt már szinten haladva beért Mátrafüredre!
A kegyhely
Utolsó méterek
Hamar megcsináltuk a túrát.Gyakorlatilag négy óra alatt úgy,hogy a várnál és a kegyhelynél is megálltunk.Visszaérve Mátrafüredre beültünk a már ismert Benevár étterembe.Tudtam,hogy itt csinálják a világ legfinomabb jókai bablevesét.Rendeltem is,Zolika pedig egy palóc gulyást evett.Most is fenségesen finom volt a bableves,úgyhogy jövünk mi még ide! A kaja után 45 percünk maradt a buszig.Így jártunk egyet a környéken.Itt voltam táborban 10 évesen és mintha egyre több dolog kezdett volna ismerösnek tűnni,persze voltunk már itt kétszer is az elmúlt években.Mindegy.Oda sétáltunk a buszmegállóban,a busz pedig jött pontosan.Átszállás nélkül értünk Budapestre,onnan pedig vonattal jöttünk tovább haza.Már este fél hét után itthon voltunk,hála főleg a jó közlekedésnek amit a Dunántúlon hiányolunk!
Jobbra az itteni kedvencünk a Benevár étterem
Az utolsó kép Mátrafüreden
Gyönyörű túra volt a ködös,misztikus erdőben.Nagyon vágytam már egy ilyen túrára.Ez végre összejött.Azonban az év mennyiségileg gyenge.Ez csupán az idei 19-ik túránk volt,talán meglesz a húsz! Tíz kilométert mentünk az év legrövidebb napján,így összesítésben tartunk 250 kilométernél.Ez pedig annyit jelent,hogy 13,15 km/túra átlagunk van.A lényeg,hogy egy nagyon klassz túrával kezdtük a telet!
