2022. július 24., vasárnap

Kedvenc váraink (4.) - Kinizsi vár

 A sorozat következő részében a Balaton-felvidék és a Bakony találkozásánál található nagyvázsonyi Kinizsi várba látogatunk,amelyben pár héttel ezelőtt jártunk.A vár jelenleg felújítás alatt áll,így nem minden része látogatható.Amit láttunk belőle az nekünk tetszett és amit hírét vesszük,hogy a felújítási munkálatok véget érnek és a vár teljes egészében látogatható lesz,visszajövünk majd!

A Kinizsi vár Nagyvázsonyban
Bár építésének pontos ideje homályba vész, a vár és a lakótorony a XV. század elején épülhetett az akkori földbirtokos a Vezsenyi család megbízásából.

Mai szemmel meglehetősen furcsának tűnő területre, Nagyvázsony legalacsonyabban fekvő részére épült a vár, a hely kiválasztásában szerepet játszott, hogy a Budáról Olaszország, ill. a dalmát tengerpart felé vezető fontos kereskedelmi útvonal itt ágazott le egymástól. De a legfontosabb szempont az volt, hogy közvetlenül itt a várárokban fakadt egy bővizű forrás, így ostrom idején sem kellett vízhiánytól tartani.

A torony,lejebb pedig a vár bejárata

Vezsenyi család kihalása után 1472-ben adományozta Hunyadi Mátyás a várat Kinizsi Pálnak, aki jelentős átalakításokat hajtott végre az erődítményen, ekkor alakult ki 48x65 méteres területe, a mély várárkok, a palota és a várkápolna.

Később a 16. századtól a Zichy család birtokába került. Az utolsó katonai összecsapás a Rákóczi-szabadságharc idején történt, majd börtönként használták a lassan pusztuló épületet, utána csak a lakótoronyban laktak kiöregedett cselédek. 1955-ben kezdődött el régészeti feltárása és helyreállítása.

A bejárat
Az erődítménybe a rondella kapuján át jutunk be, ahol a patkó alakú bástya gyilokjárójára fel lehet sétálni. Egy bővizű forrás fut a várárokban, mely még napjainkban is a farkasvermet – amely egyedülálló hazánkban - és a víztárolót táplálja, mely a belső udvaron található. A Dunántúl leginkább egészben maradt késő gótikus lakótornya a vár négyszögletű, középkori jellegét magán viselő öregtornya a vár legjellegzetesebb látnivalója. A lakótorony kis helyiségeiben berendezett szerény kiállítások a vár egykori életét igyekeznek bemutatni. Van itt középkori börtön, őrszoba, lovagterem, sőt még árnyékszék is. A szűk csigalépcsőn feljutva, a torony tetejéről csodás kilátás tárul elénk a környező vidékre, és jól kivehető az egész erődítmény alaprajza is.

A farkasverem

A vár legnépszerűbb látványossága, a várkápolnában található, Kinizsi Pál reneszánsz stílusú, vörösmárvány szarkofágjának fedőlapja, amely a közeli pálos kolostorból került ide.

A kőtárban találunk egy másik szép vörösmárvány síremlék fedőlapot is, ez Horváth Márk, Kinizsi feleségének második férje, emlékét őrzi.

A várbelépő ára tartalmazza a "Történelmünk nagyjai" kiállítás megtekintését is

A vár nyitvatartása:

Márc. - ápr: 10.00-17.00

Május: 09.00-18.00

Június-augusztus: 9.00-19.00

Szeptember: 9.00-18.00

Október: 10.00-17.00

November-febr.: 10.00-16.00

A vár a felújítás alatt ingyenesen látogatható,máskor pedig a belépő  990Ft.

A torony a farkasveremből

A várban eddig egyetlen alkalommal jártunk mégpedig 2022 júliusában.Mint írtam a vár felújítás alatt áll,amint készen lesz,lehetőség szerint mindenképp minél előbb visszatérünk!A vár így is nagyon szép és érdekes,az ott dolgozók kedvesek.A vár mellett egy kitünő étteremben pedig csillapíthatjuk szomjunkat és éhség érzetünket!

A vár a vár alatti utcából

Filmünkben 41.10'-nél érjük el a várat


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése