Nem is olyan régen írtam a megátkozott hídról ( ide kattíntva ) amely éppen felújítása után került víz alá.Izgatott a dolog mert a híd szerves része túrázásaink történetének és nagyon meg örültünk amikor egy éve hírét vettük a felújításának,hiszen már-már elképesztően ramaty állapotban volt és semmiképp sem szerettem volna,hogy esetleg összedőljön vagy bármi hasonló.Így aztán tavaly májusban húztunk is kifelé a Rácalmási-szigetre,hogy megnézzük és kipróbáljuk az újjá varázsolt hídat.Ám akkor kellemetlen meglepetésként ért,hogy a hídat szinte teljesen ellepte a víz.Erősen megvoltam döbbenve,mert mióta én a szigeten túrázom (kb.2005 óta) soha nem láttam a hídnál vízet.Az egy kisebb árok (mocsár) felett vezet ugyan át,de mindig is csontszáraz volt ott a híd alatt minden.A tavalyi áradáskor viszont ellepte a víz azt a környéket.Kiváncsi voltam rá mi történt tavaly óta,visszahúzodott-e onnan a Duna és,hogy mennyire sínylette meg az új híd a víz nyomását.Eljött az idő,hogy kimenjek oda és megnézzem.
Rácalmásra érve a szigeti hídig még volt majd egy kilométerünk
A túrára ezúttal Móni kisért el.Tavaly is vele voltam itt.Móni majd három évvel van a stroke után és igazából sosem épült fel teljesen azóta sem,de az állapota azért lehetővé teszi,hogy ilyen kisebb (4-7 km) túrákra eltudjon jönni.Persze a tempó így eleve sokkal lassúbb a megszokottnál,de hát ez legyen a legnagyobb baj.Mindenesetre Zolika azért nem jött el,mert ilyen lassú tempóban ő nem tud túrázni.Mi busszal mentünk ki Mónival Rácalmásra,kicsit aggódtam mert nem az alacsonypadlós busz jött,így nem tudtam Móni hogyan tud majd fel és le szállni,de ügyesen megoldotta a dolgot.Rácalmásra érve szinte tökéletes túraidő fogadott.A szigetre bevezető hídhoz viszont lekellett gyalogolnunk a buszmegállótól ez végig lefelé vezető út volt és végül is különösebb gond nélkül le is mentünk Mónival.A híd közelében lévő ártézi kútnál pihentünk is egyet,majd következhetett a behatolás a szigetre.
Ez még nem a Bürühíd,hanem a szigetre bevezető kis Duna hídja
Idén korán jött a tavasz és már itt a hídnál is észre lehetett venni,hogy ébredezik a természet.Egyből az jutott eszembe,hogy a sziget most biztos egészen szép lesz.Így is lett.A Rácalmási-szigetre bevezető hídon átkelve értünk be a zöldelő szigetre.Többször is írtam már,hogy túrázásilag a sziget két részre osztható.Észak és dél,a déli rész jóval nagyobb és a választóvonal éppen a hídnál van.A híd meg nem a sziget közepénél vezet be a szigetre,így fordulhat elő,hogy az északi rész a kisebb.A Bürühíd a sziget északi részén van.A szigeten pedig egy tanösvény fut körbe.A teljes kör jó 10-11 kilométer lehet,de a kört meglehet szakítani több helyen (mondhatni kiszállni a körből) a mellékútakkal.Csak az északi részen két ilyen mellékút is van.Mi is megakartuk szakitani,de a nagyobb távot bitosító mellékúttal most.Így mindent megtudunk nézni ami érdekel a felújított tanösvényen,az alamházat a szigeti kilátót a madárlest és persze a bürühídat is.
A híd a szigetre
Móni felkészülve a túrára
A szigetre beérve pár méter után így balra azaz észak felé forudltunk.Ez az út már maga volt a tanösvény amely piros kör jelzéssel végig tökéletesen fel van festve!Valóban kezdett gyönyörű zöld lenni a sziget.Az út száraz volt (tavaly ugye dagonyás és sáros volt) így Móni lassabb tempója ellenére is jól tudtunk haladni.A hídtól nincs messze az Almaház,így hamar megtettük ezt a 200-250 méteres távolságot.Egyből feltűnt,hogy az Almaház rendben van!Tavaly mikor itt jártunk körbe volt állványozva,éppen akkor újították fel a korábban már állapotában egyre jobban romló házat.Örömmel töltött el a dolog,hogy ez sem lett az enyészeté.Tovább fokozta jó érzéseinket,hogy a ház körül padok,asztalok voltak,ahogy benn a házban is.Minden rendben volt és bízom benne nem vet erre gyökér embereket a sors akik ezeket esetleg majd megrongálják...Itt az egyik asztalkánál megpihentünk és megreggeliztünk a kellemes környezetben.Szerintem Móni állapotára is jó hatással volt a rendkivül kellemes környezet.
Kellemes környezet az Almaháznál
Régen írhattam ez le,de most minden rendben vele!
Míg Móni pihent kaja után ezen a nagyszerű helyen és körbejártam a házat és mindent megnéztem,be is mentem.Minden tökéletesnek tűnt.Ilyent nagyon régen éreztem ezen a helyen.Eztán folytattuk a túrán a tanösvényen amely továbbra is jól járható volt.Tervben van amúgy az Almaház történetének megírása,de sajna nem nagyon találok róla infókat sehol sem.A következő tanösvényi állomás a Nádkunyhó volt.Ez is megvolt már régebben,csak akkor erdő vette körül,most hála a tarvágásoknak ez hiányzott.Bár folyik az újratelepítés és a közelben a körtefák azért szépen virágoztak.Maga a nádkunyhó nagyon rossz állapotban volt...nem értettem,ezt miért nem lehetett felújítani ha már az egész tanösvényt fellehetett.Szerencsére ez volt egész túránk egyetlen negatívuma a tanösvénnyel kapcsolatosan és remélem majd ezt a kis kunyhót is rendbe teszik idővel.
A Nádkunyhó
Haladva tovább a tanösvényen az beért a fás részekre és a sziget elkezdte régen látott legszebbik arcát mutatni!A gyönyörű zöld és a sárga virágok körös körül....minden nagyon szép volt!Elértük azt a rész ahol az út az eddigi északi irányból visszafordul dél-kelet - dél felé.De éppen itt volt a kis tavacska és a madárles amit átkereszteltek Szigeti kilátóra.Ezt persze nem hagytuk ki,hiszen a tanösvénytől jó hatvan méternyire van csupán.Odaérve láttuk,hogy ezt is rendbehozták.Móni nem tudott rá feljönni,így megpihent kicsit a kilátó lépcsőjén,addig én persze felmentem és szétnéztem ahogy a régi szép időkben Gergővel is valahányszor erre jártunk.A madárles vagy immár kilátó rendben volt,Amit lehetett itt is megjavítottak.A kilátás a kis tavacskára a régi volt,talán annyi,hogy most valamivel több volt benne a víz.Innen még vezetett jelzetlen út a sziget legészakibb pontjára,de a lábadozó Mónival oda most nem mentünk el.
A Szigeti kilátó
Ez is úgy tűnik rendben
A kilátás
A kilátó után folytattuk a tanösvényen lassan-lassan déli irányt véve.Végre erdőben haladtunk egyre zöldülő erdőben.Amúgy nagyon sokan voltak a szigeten,sokan sétáltak,túráztak.Sok emberrel találkoztunk.Pár száz méter után elértük azt amiért jöttünk: a Bürühídat!Ami örvendetes volt,hogy most nem volt víz alatt.Volt ugyan a híd alatt víz,de ez most szinte százszázalékosan mocsárra emlékeztetett.Így elöször a történelem folyamán szó szerint a mocsár felett vezetett át a híd.Természetesen megcsodáltuk és kipróbáltuk.Nagyon-nagyon úgy tűnt,hogy a tavalyi árvíz szerencsére nem tett kárt benne.Nem volt anno egy kellemes dolog,hogy három héttel a felújítása után lepte el a víz...Maga a híd jó 70-80 méter hosszú lehetett,majd folytatodott némi szárazföld után egy 15-20 méteres szakaszon még.Két oldalán cölöpök amelyeket kötéllel kötöttek össze így bíztositottak némi biztonságérzetet a hídon közlekedőknek.Régen csak az egyik oldalon volt ilyen.Átmentünk.
A Bürühíd a Rácalmási-szigeten
Úgy tűnt teljesen rendben!
Jól járható volt a híd,úgy tűnt egy kicsivel szűkebb mint a régi.A 20 méteres szakaszán már csak az egyik oldalán volt cölöp és kötél,de ott már nagy mélység sem volt.Hát örültem,hogy rendben van.Tavaly óta izgatott a dolog,hogy mennyire sínylette meg a híd az árvízet,most úgy tűnt semennyire.Mondjuk évek múlva derül ki okozott e strapabírósági problémákat a víz a híd faszerkezetében.Mindenesetre most rendben volt ez is!A "túlparton" volt az az öserdő ahol október végén fantasztikusan szép ruhába öltöznek az itteni fák.Az út amúgy kivezetett a nagy Dunához,úgy tűnt ezt is rendbe hozták,hiszen kitünően járható volt.Ám Mónival aki ekkora már kezdett kicsit fáradni oda most nem mentünk ki.Visszafordultunk és visszafelé is átmentünk a hídon a mocsár felett.Fantasztikus volt!
Jómagam a hídon,alighanem én aggódhattam legjobban érte...
A másik végénél
A másik oldalról
Kimondhatatlan elégedettséggel töltött el,hogy a híd rendben van.Így folytathattuk a túrát.Eljövet onnan szembe találkoztunk Gergő volt iskola igazgatójával aki egy nagyon jó fej és kedves ember.Váltottunk is pár szót.Fotózni jöttek ki,mert nagy fotós az öreg.Aztán egy autóba botlottunk...ezt nem értettem és dühített a dolog.Nem is értettem,hogyan jöhet ide be autó,hiszen kivannak innen tiltva.Valószínű a gazdája valahol itt kevert a szigeten,de könyörgöm ha Móni ebben az állapotában képes itt túrázni akkor másnak miért kell autó,hogy ide bejöjjön?Elmegy a picsába az ilyen!Na,de folytattuk a túrát és alighanem a legszebb szakasz következett,gyönyörű zöldellő erdővel és sárga virágokkal.Kifejezetten kellemes volt itt sétálni.Hát olyan négyszáz méternyire lehetett a madárles,addig az út pazar volt!
Nagyon élvezetes volt most a sziget!
Elérve a madárleshez az kisértetiesen hasonlított a Szigeti kilátóra,persze hiszen az is madárles végül is.Ez valamivel alacsonyabb volt.Itt csak a lépcsőt hozták rendbe,hiszen az építmény ezenkivül eleve rendben volt.Itt is pihent egyet Móni a lépcsőn,addig én felmentem.Innen egy beugró öbölre van elvileg kilátás,án a bozótos erősen ront a felhasználói élményen úgy mondd...Talán ha kivágnák vagy megritkitanák a madárles is ellátná azt a feladatát amiért épült...Gyönyörű zöld volt minden körös-körül,friss zöld,az ébredő tavasz zöldje.A madárles után tértünk le a tanösvényről.Az ment tovább a déli részre,mi pedig mentünk vissza azon az úton a kis Duna hídhoz amelyen kilehet szállni a körböl.Itt egy mókus szolgált látnivalóval ahogy a fán szaladgált magabiztosan.Szerencsére sikerült lefilmezni,így a filmünkben látható a jelenet!
Távozóban
Aztán elértük a hídat és rendben kimentünk a szigetről.Móni odarendelte az anyját így kocsival hazavittek minket.Rövid,de nagyon kellemes túra volt és Móninak is jót tett a mogás.Nagyon-nagyon régen láttam ilyen szépnek a szigetet.Mindez és a bürühíd állapota kellemes érzésekkel töltött el!Rendben hazaértünk aztán.
Ez volt az év hatodik túrája.Most mindössze hét kilométert mentünk.Ez mondjuk jelentősen ront az átlagon,de a jó túrákat nem a minél több kilométerben mérik!Szóval így az átlag az 16.93 km/túra.Nagyon szép túra volt,megérte kijönni!
Ahogy az utóbbi hetekben is,most is egy olyan túrára készültem amelynek legalább 90%-án szó szerint Gergő nyomában jártam.Gyakorlatilag az egész túra jelentős része ugyanazon az útvonalon haladt amelyen Gergővel is jártunk majd három éve már...( itt látható az akkori bejegyzés ).Akkor a két Móni is velünk tartott és mindkettő alaposan kitikkadt a túra végére.Ugye akkor ez akadályozott meg minket abban Gergővel,hogy eljussunk a végcélig,Miska huszár szobráig Pákozdon.Aztán pedig már nem volt visszatérés... Most Zolika kísért el a túrára karácsony másnapjának reggelén.Már az egész rosszul indult,a vasútállomáson vettük észre,hogy a maszkot otthon felejtettem...Szerencsére nem lakom messze,így visszamentünk és még a vonatot is elértük.Aztán korán,már fél kilenckor leszálltunk a seregélyesi vasútállomáson a vonatról,innen indult a túra Gergő nyomában.Többször is írtam,hogy ezekben a hetekben úgy érzem,hogy túlvilági súgallatra születnek most ezek a túrák,mert Gergő azt szeretné,hogy térjek vissza azokra a helyekre (azok töredékére) amelyen egykor vele is jártam.Én meg boldogan teszek eleget ezeknek a "küldetéseknek",jó ezekre visszatérni és az ő nyomában járni,szinte szó szerint.Leszállva a vonatról a falu szélén,nem mentünk be a településre,hiszen látnivaló nem akad ott.A fő nevezetesség a kastély pedig magánterület lett,ahová nem lehet bemenni,így nem is érdemli meg,hogy a blogban szerepeljen.Elindultunk a bentonúton Elzamajorba.Sütött végre a nap a heteken át tartó szürkeség után,de meglehetősen hideg volt és erős északi szél.Gergő meleg sapkája volt rajtam,ez megóvott a hidegtől is a széltől is.
A tanösvényhez érve
Majd négy kilométer után,Elzamajort elhagyva értük el a Fertő területét és értünk be a Madárdal tanösvényre.Rögtön az elejénél egy tábla fogadott,rajta térképpel.Itt kajáltunk akkor rég Gergőékkel...most erre itt az erős szél miatt nem volt lehetőség.Jobbnak láttuk menni tovább.Emlékeztem,hogy a tanösvényen nincsenek turistajelek.Jól emlékeztem,mert most sem volt.Ám adta magát az út.A nyomvonal vezetett minket,nem lehetett eltévedni.Hamarosan odaértünk egy állomáshoz.A szél közben lecsendesült.Az állomásnál két tábla volt és egy vadászles.Jó helynek tűnt reggelezni.Közben persze eszembe ötlött,hogy anno amikor itt jártam Gergővel,akkor felmentünk a vadászlesbe.Úgy döntöttem ezt most is megejtem a tiszteletére.Felmenve nagyon szép kilátás fogadott a Fertőre.
Az első állomás Elzamajor felöl jövet
Kaja után mentün tovább,ismerös helyek köszöntek rám a tanösvényen.Közben kicsit jobb idő lett,így visszavettem a baseball sapkát.Gergő sapkája remek volt,remekül óvott a hidegtől,de ahogy javult az idő már meleg lett.Elhaladtunk a nádas mellett,majd a fenyves mellett,ott is volt egy vadászles,oda is felmentem.Az út kanyargott erre,arra úgy tűnt különösebb logika nélkül.Feltűnt a nagy kilátó ahová annak idején a nagy belvíz miatt már nem jutottunk el.Úgy döntöttem most bármi lesz elmegyünk,az sem fog érdekelni ha Zolikának nem tetszik majd valami.Láthatóan nem volt belvíz,úgy éreztem nem fog most semmi sem megakadályozni benne,hogy elérjük a kilátót.
Cserefotózás.,Zoli lentről és a vadászlesből
Az út nyomvonala ugyan nem a kilátó felé ment,így letértünk róla ott,ahol akkor régen is..Valóban nem volt most belvíz,de a terep arébb azért vízes és sáros volt.Kicsit előre mentem,felkészülve ha Zolinak nem tetszik a dolog akkor is menjek tovább.Szerencsére különösebb problémája nem akadt,kicsit itt-ott átázott a cípője,ezenkivül más kellemetlenség nem érte,Az én új bakancsom jól bírta és nem ázott át,kicsivel arébb pedig újra jó volt a terep.Vadlúdak százai húztak el a fejünk felett,aztán úgy tűnt ez is a tansövény része,mert volt ott egy állomás.Csak éppen az idevezető út nyomvonala nem volt egészen egyértelmű.De ez mind nem érdekelt már,ugyanis feltűnt a kilátó.
A kilátó,elérve majd három év késéssel...
Odaérve láttuk,hogy fából van és ha nem is a legjobb,de azért tűrhető állapotban volt.Láttuk,hogy három emeletes.Közben a szél érezhetően feltámadt,itt voltunk a Fertő tavához is meglehetősen közel már.Elindultunk felfelé a kilátóban,ahogy haladtunk fel és egyre feljebb úgy lett egyre erősebb a szél.Meglepetésre a legfelső szinten a tető szerkezet némi védelmet nyújtott a nagy szél ellen,de persze ez nem teljes védelem volt.Apró kellemetlenség volt legfelül a mindenhol látható madár ürülék.Ezek után aztán szemügyre vehettük a kilátást,ami minden igényt kielégitett és még a nagy szélben is élvezhető volt.A szél azért tett egy nagy szívességet is,alaposan kitisztitotta a levegőt,így jó kilátásunk volt nem csak a tóra,de a teljes Velencei-hegységre is,dél felé pedig az egész Fertőre.
Kilátás I.
Kilátás II.
Ugye a Dinnyési-fertő tava arról híres,hogy a tavaszi és az őszi madárvonulás idején akár húsz ezer(!) madár fészkel a tavon! Hát most is akadt,ha annyi nem is,de pár száz biztosan.Ráadásul majd ezer repkedett felettünk minden irányba.Ezek nagyrésze réce és vadlúd volt.A hideg és az erős szél ellenére majd félórát voltunk fenn.Azthiszem megérte.Nagyon sajnáltam,hogy annak idején Gergővel nem sikerült eljutnunk a kilátóig.Akkor megfogadtunk majd visszatérünk.Sajnos Gergő rövidke életében ezt nem sikerült összehozni,így erről a csodáról lemaradt szegény...ettől a gondolattól most kicsit szomorú voltam,abban bíztam csak,hogy a lelke most is velem van.Sajna ennek most meg semmi jelét nem adta,de nem is tudtam erre odafigyelni,mert Zolika szokásához illően fosta a szót.Szóval lehet mégis adta ő a jelét,csak ettől nem tudtam ráfigyuzni...
Már lefelé a kilátóból
Leérvén pedig odamentünk a tóhoz,ahol valami fehér volt a víz szélén.Elsőre úgy tűnt hó.De,hogy a francban lehet hó,amikor sehol máshol nem láttuk nyomát,éjjel sem esett...akkor?Közelebb érve megnéztem az ujjammal,természetesen nem hó volt,ha nem valamilyen hab,de az,hogy minek a habja nem tudtam,de úgy éreztem jót nem jelenthet.Szerencsére a terület madarait ez nem zavarta,továbbra is egy részük ott szálldogált a környékünkön,egy részük pedig a tavon "parkolt".Láthatóan nem érdekelte őket ez a két a tájba nem illő idegen.Mentünk tovább,vissza az eredeti nyomvonalra.
Megnézem a tónál mi az a fehér valami...
Oda is értünk és mentünk tovább amikor feltűnt egy tájba totál nem beleillő pottyantós...erre viszont nem emlékeztem,hogy ez itt lett volna majd három évvel ezelőtt is.Lehet azóta tették ide.Végül is nem rossz ötlet,bárkire rájöhet a kis,nagy dolog itt a Fertő közepén... Továbbmenve viszont ledöbbentem.A mocsáron átvezető fahíd nem volt sehol!Ezen a hídon sokat fotózkodtunk annak idején.Hova tűnhetett el egy majd harminc méter hosszú fahíd?A cölöpjei amin állt egykor megvoltak,de híd sehol...Mi történhetett?Fogalmam sincs,de megpróbálok utána nyomozni,ha jutok valamire akkor lesz majd róla egy külön bejegyzés.A mocsárnál állt a víz,híd nélkül esélytelen volt az átkelés,pedig odaát egy újabb kilátó volt,ami nem volt itt korábban.Valószinű ez is azóta épülhetett.Nem tudtunk arra menni.
Vajon hova lett a híd?
Valami alternatívát kellett keresnünk.Úgy tűnt egy ösvény megkerüli a mocsaras részt,elindultunk hát rajta.Ám meglehetősen sáros volt,de nem volt más választásunk.Legyűrve végül is a nehéz részeket átevickéltünk egy jól járható rétre.Itt kimentünk a Dinnyésre vezető útig,mert más lehetőség nem volt.Ott azonban csapdába kerültünk.A terület ahol voltunk drótkeritéssel levolt kerítve,az útra kimenni nem lehetett...Szerencsére nem az vagyok aki feladja ilyen helyzetekben.Gergő sem adta fel soha.Tudtam,hogy ő most mitcsinálna...ezt tettem én is.Megtaláltam azt a helyet ahol kis erőfeszítéssel,de arébb lehet lökögetni,taszitgatni a drótot és mellette elevickélni valahogy a járható részig.Így aztán végül is kijutottunk a csapdából.Elmentünk oda ahol kikellett volna jönnünk ha meglett volna a híd...így most innen mentünk vissza,az új kilátóig.Ha már itt voltam nem akartam kihagyni.
Az új kilátó
Itt is akadt egy pottyantós,erre már emlékeztem.A kilátóhoz érve megláttuk az első embert utunk során.Sajna éppen fentvolt a kilátóban.Nem érdekelt,nem járok erre olyan sűrűn,hogy ezt kihagyjam.Így aztán felmentem,felfelé alaposan beütöttem a fejem,ugyanis olyan volt a feljárat,hogy nem ártott lehajolni kicsit...na én ezt felejtettem el.Felérve köszönt az ember,valami természetfotós lehetett,mert elég komoly gépezete volt.Nézte innen a fertői tavon minden eddiginél jobban látható madarak ezreit...és gondolom azt fotózgatta is.Én persze a kis A71-mel nem tudtam olyan fotókat csinálni,hiába üzemeltem be.A csávó bár semmi rosszat nem csinált mégis zavaró volt.Szeretek ilyen helyeken egyedül lenni,így aztán sok időt nem töltöttünk fenn.
A kép nem adja vissza,de madarak ezrei fészkeltek a tavon
Visszamentünk az útra és besétáltunk Dinnyésre.Ugye itt található a messze földön híres minivár park,ahol jártunk is már korábban.Most a koronavírus végett ez sem tartott nyitva,így eleve nem számoltunk vele,hogy oda elmegyünk.Ám belül a faluba is maradt egy kis Fertő,egy kisebb tó,oda elmentünk,részben persze útba is esett.Nem volt egyszerű az odajutás,mert hiába ment még arra is a tanösvény az utat egy kérsoros drót választotta el,amelyben áram volt!Na igen,mert itt lovak legelésztek és gondolom azokat védte,nehogy kijöjjenek.Átbújtunk azért és ott is voltunk a másik tónál,amelynek vagy 2/3-a kivolt száradva.A közepén átvezető fahíd amelyen szintén jártunk Gergővel,meglehetősen szar állapotban volt.
Hát nem a legjobb a helyzet...
Érdekes,hogy a Fertő egyik helyén új kilátó van,a másikor eltűnik egy híd,a harmadik része meg erősen pusztulóban...A híd a cefetnél is cefetebb állapotban volt.Esély sem volt rajta átmenni.Így hát hagytuk a francba.Visszamentünk a főútra.Még két gólyaszobor és a templom meg a kerje adott látnivalót Dinnyésen.Beljebb a Gárdonyhoz tartozó falurészbe most nem mentünk.A vasútállomás felé vettük az irányt,de nem akartunk innen hazamenni.Emlékeztem egy harmadik kilátóra a vasúton túl,oda igyekeztünk.
A templomkert
Valóban.Ott is volt a kilátó ahol emlékeztem rá.Itt is jártunk Gergővel,de itt nem a dinnyési túra keretében,hanem az Emese álmához való túra keretein belül érintettük.Odaérve autók parkoltak le az út mellett és úgy mentek fel emberek a kilátóba.Hát... ugye az ilyesmivel nem vagyok igazán kibékülve,de nem mondok semmit,nehogy valakit megsértsek.Odaérve várni kellett,hogy feltudjunk menni,egyre másra érkeztek autóval az emberek...Addig is egy táblát olvastam a kilátó mellett.Kiderült ez a Sarvajc kilátó.A táblán pedig Sarvajc Lajos a kilátó névadójának érdekes története volt olvasható.Annyira érdekesnek találtam,hogy elképzelhető,hogy a közeljövőben szentelek neki egy külön bejegyzést majd.Na de végül nagynehezen mi is feltudtunk menni az épitészetileg Makovecz stílusú kilátóba.
A Sarvajc kilátó
A kilátás
Hát arra aztán abszolúlt nem számítottunk,hogy síkvidéki túrán három kilátó is utunkba kerül.Márpedig így volt,ennyi kilátó a fonyódi kilátós túrán sem akadt.Innen már a Velencei-tó déli/nyugati végére lehetett kilátni,ami szintén egy madárrezervátum és szerencsés időben gondolom innen is madarak ezreit látni.Párat most is sikerült,de messze nem annyit mint a Fertőn.Itt már újra hideg szél fújt,így sokáig nem voltunk fenn,meg vártak mások is,hogy feljöhessenek.Odafenn kb. négyen lehetett kényelmesen elférni.Lejöttünk hát innen is,egy újabb hely volt Gergő nyomában...A bicikliúton indultunk Agárd felé,mivel járda nem volt.Mellettünk az országút és a vasút volt.Jó két kilométer után értünk be Agárdra,ahol még kinéztünk a Velencei-tóhoz.Ott már óriási szél volt.
A Velencei-tó Agárdnál
Még egy szélvédetebb helyen befaltuk a maradék kajánkat.Aztán nem maradt más kimentünk a vonathoz.Megnéztük közben a mérőnket: a seregélyesi vasútállomástól idáig 19,8km-t gyalogoltunk.Előzetesen 18km-nek becsültem a túrát és ha megvan a Fertőn az a híd talán ennyi is lett volna.Sokat így sem tévedtem.Érdi átszállással,könnyen hazaértünk.Hideg volt már Agárdon,így jólesett a meleg vonatba beülni.Zolikát el is nyomta az álom.Maga a túra remek volt,ígaz annyira jó nem volt mint a múltkori Bátorkői,de elvoltunk azért most is.Folytatás hamarosan!
A minap jártunk az Izsák határában elterülő Kolon-tónál.Hogy részletesen megtudjuk e tájról amit kell,segítségül hívtam a Kiskunsági Nemzeti Park oldalát.Így az ő ismertetésük és az én személyes élményem alapján most igyekszem bemutatni hazánk e kevésbé ismert csodáját,hátha akad majd olyan aki kedvet kap hozzá és felkeresi ezt a helyet.
Ezt láttuk meg legelöször a Kolon-tóból
A térség legnagyobb édesvízi mocsara az Izsáki Kolon-tó, mely 2962 ha területű. A Kolon-tó tágabb környezetét telepített erdők és megművelt földek övezik. A tó nyugati oldalán emelkedő magasabb homokbucka, a Bikatorok 126 m magasságú.
A Kolon-tó medre egy észak-déli irányú, a Homokhátságba benyomuló holocén Duna-ágból alakult ki. A rétegtani vizsgálatok alapján egy rövid folyami, és egy hosszabb tavi fejlődési szakasz különíthető el.
A tó ma az elmocsarasodás és az elöregedés előrehaladott állapotát mutatja. A meder feltöltődését a gyorsította az eolikus üledék felhalmozódása, és a benne termelődő szerves anyag mennyiség. A sekélyebb részeken szikesedési és tőzegképződési folyamatok is beindultak. Tavon nyílt vízfelületet szinte nem találni, nagyobb része nádas-mocsár. Átlagos mélysége 60-80 cm.
Csodák a Kiskunságon
Gazdag hínárvegetáció jellemzi, melynek jellemző fajai az érdes tócsagaz (Ceratophyllum demersum), az úszóbékaszőlő(Potamogeton natans), atündérrózsa(Nympea alba) és akeresztes békalencse (Lemna trisulca).
A tavat fajgazdag láprétek, mocsárrétek láperdő határolják. A nádasok ritka növénye a lápi csalán (Urtica kioviensis). A déli rész fajgazdag láprétjeinek védett növényritkaságai közül az orchideákat kell megemlíteni. Védett fajai még a területnek a szibériai nőszirom (Iris sibirica), a korcs nőszirom (Iris spuria). A Páhi melletti részen fennmaradt tölgy-köris–szil ligeterdők legszebb darabja a Közös-erdő, melynek állományát 40-60 éves magyar kőrisek (Fraxinus angusttifolia pannonica) és 80-100 éves kocsányos tölgyek (Quercus robur) alkotják.
Varázslat
Állatvilága élőhelyi adottságainak megfelelően változatos. Halfaunájának védett faja a réti csík (Misgurnus fossilis), mely járulékos béllégzése segítségével az oxigénhiányos, sekély vizekben is képes fennmaradni és a lápi póc (Misgurnus fossilis). A kétéltűek közül gyakran láthatjuk a pettyes- és a tarajos gőtét (Triturus vulgaris, T. cristatus), az erdei békát (Rana dalmatina) és a zöld levelibékát (Hyla arborea). A hüllők közül a mocsári teknős (Emys orbiculáris), a vízisikló (Natrix natrix) és a zöld gyík (Lacerta viridis) a gyakoriak.
A Kolon-tó a tanösvényeken járható be
A nádasok apró fészkelői a nádi rigó (Acrocephalus arundinaceus) és a nádi tücsökmadár (Locustella luscinioides). A terület rendszeres fészkelő fajai: kanalasgém (Platalea leucorodia), nagykócsag (Egretta alba), szürke gém (Ardea cinerea), bölömbika (Botaurus stellaris), nyári lúd (Anser anser), cigányréce (Aythia nyroca), egerészölyv (Buteo buteo), hamvas réti héja (Circus pigarus). Az emlősök közül az erdei cickány (Orex araneus), a törpe egér (Micromys minutus), a vidra (Lutra lutra) és a menyét (Mustella nivalis) él itt. A Kolon-tónál kialakított madárgyűrűző táborban fontos faunisztikai és vonulás-kutatási vizsgálatokat végeznek.
Kolom-tó
A terület bejárására az Izsákot Soltszentimrével összekötő 12 km hosszú,sárga sávjelzésű túraútvonalat és a hozzá kapcsolódó tanösvényeket ajánlom.
Európa legnagyobb édesvízi mocsara.Ide készültünk ezen a túrán újra a Kiskunság közepére.A Kiskunság amelyről már májusban megtapasztaltuk,hogy koránt sem az amit eddig gondoltunk róla.Valójában egy enyhén dimbes-dombos csodálatos mesevilág,amely telis tele van számtalan csodával és érdekeséggel!Na és persze jobbnál jobb túrázási lehetőségekkel.Ez a tájegység óriási potenciált jelent számunkra közelsége lévén,akár évekre ellátva minket túrákkal.Csak azt sajnálom,hogy ezt annak idején Gergővel még nem fedeztünk fel.Manó barátomnak köszönhető,hogy felfedeztem hazánk eme csodálatos helyét.Most is ő és Zoli barátom kísért el erre a túrára,amelyet a Bács-Kiskun megyei Akasztóról indítottunk.
Akasztó az első métereken
Akasztóra közvetlen buszjárattal letudtunk menni,így már reggel nyolc óra előtt ott voltunk.Mi hárman egy munkahelyen dolgozunk,de három külömböző műszakban.Én délelöttős voltam a héten,Manó délutános.Zolinak volt a legnehezebb dolga aki éjszakás műszakból érkezett.Kicsit aggódtunk is hogyan fogja bírni,de le a kalappal előtte,végig remekül bírta.Közben rossz hírrel érkezetek,odabent a munkahelyen óriási baleset volt,így egy picit keserű szájízzel keltünk útra.A tervünk az volt a túrára,hogy Akasztóról indulva,útba ejtjük a Stadler stadiont,majd észak-kelet felé megyünk ki a településről.Érintjük a Csonka tornyot amelyről még ezen a helyen írtam.A torony után átmegyünk Soltszentimrén,majd ezután érjük el a Kolon-tót.Itt megnézzük amit tudunk végül pedig bemegyünk Izsákra és ott fejezzük be a túrát.Az útvonalat kb.18km-nek becsültük,aztán ebben nem kicsit tévedtünk....de erről majd később.
A Stadler stadionhoz érve Akasztón
Leszállva a buszról úgy gondoltuk,hogy iszunk kezdésként egy fröccsöt és egy kávét.Neki veselkedtünk egy kocsmát keresni.Ostobaságunkban elkezdtünk a környéken körülnézni,míg le nem esett a tantusz,hogy a megállóval szemben az út túloldalán ott vigyorog ránk a kocsma.Betérve elfogyasztottuk így a reggeli doppingot és már indulhattunk is.Nem volt messze az egykor szebb napokat látott Stadler stadion.Odaérve láttuk,hogy az gondosan elvan kerítve,de mégis pusztulóban van.Nem volt ott senki,a főépület is teljesen kihalt volt és sajnálatra méltó volt a stadion lassú,de folyamatos állagromlása... Ugye még Stadler Józsi bácsi építette ide a puszta közepére és egy falu szélére a magyar viszonylatban óriási arénát és itt játszotta bajnoki mérközéseit az egykori Stadler FC (sőt egy rövid ideig míg a stadionját építették a Dunaújváros is) Ám mindez tiszavirág életű volt.Józsi bácsi állítólagos és valótlan adózási büncsekleményei miatt börtönbe kellett vonulnia,ez pedig csapata hattyúdalát jelentette.A stadiont innentől kezdve nem használták és az megindult a pusztulás felé.Józsi bácsi aztán szabadlábra került,de a csapat már nem volt sehol.Aztán rosszul lett egy napon és éppen Dunaújvárosban pár éve elhunyt.A stadion itt maradt és láthatóan a kutyát sem érdekli.Kár érte...
Végre eljutottam a Stadler stadionhoz is,Igaz késtem vele húsz évet....
Az ereményjelző amely soha nem készült el
Akasztó nem is olyan kicsi település,így mennünk kellett aztán kicsit,míg ráleltünk a településről kivezető útra.Ez egy kiváló minőségú földút volt,de jelzetlen.Ez fut majd bele pár kilométer múlva a sárga jelzésbe amely majd elvezet egész Kolon-tóig.Sok látni való nem nagyon akadt egy átlagember számára,de aki nyitott szemmel jár annak ez az Alföldi táj is csodaszép volt.Őzek futkoráztak a mezőkön egy pedig tőlünk tíz méterre ugrott ki a magas fűből.Kiváló túraidő volt,nem hiába - október- ugye ilyenkor a legjobb a túrázás.Egy ponton aztán az utunk belefutott egy lezárt kerítés kapuba.Azon túl ment tovább.Hát ez meg mi?Ki sajátitotta itt ki magának az utat?Egyáltalán az ilyesmi engedélyezett-e?Gondoltuk megint valami faszkalap vállalkozó lehet a háttérben...na de átmászni nem tudtunk,így az út melletti kerités mellett mentünk tovább az uttal párhuzamosan.Szerencsére a mező néhány lócitromtól kivéve jól járható volt.
Útközben,Manó és Zoli
Az út aztán valóban belefutott a sárga jelzésbe,Akasztó után kb.4-5km-re.Ám a sárga jelzés is a kerítés túloldalán volt...Ekkor döbbentünk rá,hogy mi vagyunk a rossz oldalon azaz magánterületen...dehát ez meg,hogy lehet?Hiszen egy kapu az utunkat állta,azon átmászni nem lehetett,eljöttünk a kerítés mellett még vagy egy kilométeren át,átkelő sehol nem volt.Mégis ott benn megy az út,ott fut bele a Csengőd felöl jövő sárga jelzésbe,de mégis mi vagyunk rossz helyen...na olyan sokat nem agyaltunk azért ezen,egy ponton fogtuk magnkat és átkelltünk a dróthúzalos kerítésen.Így jutottunk rá végül is a sárga jelzésre amely innentől kezdve végig vezet a túránkon.
Átkelés...
Mindig a sárga úton
A sárga út ezen a szakaszon gyönyörű volt és kiváló mínőségű.A jelzések felfestésére sem lehetett különösebb panaszunk,noha elmaradt egy hegységi turistaúttól,de megütötte az elégséges szintet.Kezdett meleg is lenni,ezen a szakaszon pedig némileg árnyékban voltunk.Északi irányba mentünk.Hamarosan eltűntek az árnyékos részek,a távolban pedig feltűnt a Csonka torony,amelybe még májusba szerettem bele.Akkor megfogadtam,hogy majd egyszer eljövök,ezt sikerült most megvalósítani.Persze magamban megint csak azt sajnáltam,hogy Gergő nem lehet itt velem...ráadásul a lelke simogatását ezen a túrán nem is éreztem,de azért bíztam benne,hogy a lelke most velem van...hiszen megígérte ezt.Odaérve a toronyhoz,csodás látvány volt.Nagyjából száz madár fészkelt a tetején,akik jöttünkre tovaszálltak.
A Csonka torony
A Csonka torony valójában egy Árpádkori templom maradványa volt.Mindig is imádtam az ilyen romos várakat,templomokat.Különös varázslatos hangulatuk van.Vajon kinek jutott eszébe ide a puszta közepébe felépiteni ezt?Messze a lakott településektől.Persze lehet akkoriban volt itt valami falu.Teljesen odaérve a romhoz,lenyügözött minket.Minden oldalról ment persze a fotózás,megnéztünk mindent majd úgy döntöttünk itt megreggelizünk.Az egész rom nem volt nagy,a torony tetején egykor volt egy tetőszerkezet,de elnyelte a föld...vagyis nem tudják,vihar tépte-e le,vagy a tezsvírek láttak a vasszerkezetben némi fantáziát..
Közelebbről a rom
A toronyba sajnos nem lehetett felmenni,mert az üreges volt,lépcső nem vezetett fel.Rengeteg madár ürülék volt az aljában és hát ennek is volt nem éppen kellemes szaga...Ha a toronyba nem is lehetett felmenni én azért a falra felmásztam.Persze félő volt,hogy leesek,de korábbi hasonló eseteknél soha nem ért semmi baj.Bíztam benne most sem és talán Gergő fogta is a kezem...fentről a falról volt némi kilátásom,csak a körülölelő síkságot lehetett látni.Többiek nem mertek amúgy feljönni.Manó elment megnézni egy tájékoztató táblát a közelben,Zoli meg falatozott még.Én csináltam pár képet fentről is.
A falon
Túl a falon...
Elidőztünk itt legalább félórát,aztán indultunk tovább a sárgán.Egy tábla kijózanitónak hatott: az volt rajta Soltszentimre 6,5km, Kolon-tó 11,6km...áúúú,ez fájt.Úgy emlékesztem a térképet böngészve ,hogy itt van a torony után pár száz méterre...alaposan benéztem tehát.Térkép amúgy nem volt nálunk,hogyan is lehetett volna ha a területről nem jelent meg turistatérkép.Mondhatni vakon mentünk,persze nem volt nehéz,de mindig akadhat egy-egy váratlan dolog is.Szőlők között kanyarogva ment a sárga,a másik oldalon meg rancsok voltak ha jól írom,vagy ranch...mindegy.Messze volt Soltszentimre!Hosszú ingerszegény út volt,itt-ott alföldi tanyákkal fűszerezve.Kereszteztük a Budapest-Kelebia vasútvonalat,aztán értünk be végre a faluba.
Búcsú a toronytól
Szőlők között vezet a sárga
Gondoltuk Soltszentimrén is keresünk egy kocsmát,bevesszük a déli doppingszert is.Ám sehogy sem sikerült ráakadni.Ugye túrázásaim történetében voltak olyan települések ahol nem találtunk kocsmát,úgy tűnt ez is egy ilyen hely.A turistaút a torony után keleti irányt vett,itt a falu közepén meg visszafordult dél felé.Egy ponton már nem bírtam tovább,megkérdeztem egy helybélit merre van kocsma,az útbaigazitott és így aztán ráleltünk a vályúra.Kicsit ott kellett hagynunk a jelzést,de fene bánta.Aztán mégis,mert ebben a kocsmában elképesztően szar volt a bor.Ittunk is mellé egy üditőt.Visszamentünk a falu központjába itt is csináltunk pár képet,aztán folytattuk az utat amely ismét kelet felé fordult.
Soltszentimre kisebbik temploma
Soltszentimrét elhagyva mutatta meg szebbik arcát a Kiskunság.A teljesen sikság eltünt,helyét felváltották a buckák,a dimbes-dombos részek.Gondoltuk is biztos itt forgatták a Star Wars azon részét amelyben a buckalakók voltak...Na persze nem kell itt égetően nagy dombokra gondolni,a legmagasabb ha jól tudom 117 méter magas volt (ez egy méterrel magasabb mint Dunaújváros legmagasabb pontja),a kezdeti kopár részt meg felváltották a fenyveserdők.Nagyon szép részeken haladt át az út ahol kellemes volt a klima és jó a levegő.Nyugatot kivéve minden égtáj felé mentünk.Keletnek,délnek,majd északnak.
Csodás utakon...
Itt is voltak az út mellett tanyák,kulcsosházak sőt valami gyerektábor is.Amikor észak felé fordult az út akkor kezdödött valahol Kolon-tó,Európa legnagyobb édesvízi mocsra.Közben valami lovarda mellett is elhaladtunk,ahonnan aztán két gyönyörü angyalka jött nyomunkba és vagy három kilométeren keresztül követtek minket.Odaérve a kolon-tói tanösvény legdélibb részéhez egy asztalka fogadott padocskával,így tartottunk itt egy pihenőt,megkajáltunk még aztán belevetettük magunkat a mocsárba.Hát csodaszép volt...
A kezdödő mocsár
Keletnek vezetett be az út a mocsárba.Mindenfelé nádasok és víz.Leyügözöen szép volt.Egy csónak parkolt a part mentén,de kivolt kötve lánccal.Pedig gondoltuk megyünk egy kört vele a mocsárban.Az út közben felvezetett egy kisebb dombra ahonnan aztán egészen pazar kilátás tárult szemünk elé.Lényegében körpanorámánk volt.Délre a mocsár nádasabb része volt,nyugatra az út ahonnan jöttünk.Keletre volt a legszebb a Kolon-tónak maga a tó része tárult szemünk elé,közepén egy kis szgettel.Északkeletnek látni lehetett a messzeségben Izsákot.Északra meg nádasok végtelen sora....víz erre már nem látszódott.Csodálatosan szép hely volt!
Csodák a Kiskunságon
Vendégmarasztaló hely
Maga Kolon-tó,bár az egész területnek ez a neve
Persze itt is csattogtak a fényképezők,de aztán tovább kellett indulni,annál is inkább mert kezdtünk rádöbbenni,hogy rosszul mértük fel a távolságot.Három óra volt délután,úgy számoltuk eddigra már Izsákon leszünk,hát nem...az még olyan 6km-re volt!Hiába számoltunk összesen 18km-et,már most kb.annyinál jártunk...plussz hat még,az már 24km!Na nem baj mentünk tovább.Közben beértek az angyalok,jöttek szembe velünk ahogy mentünk ki a mocsárból.Valóban szépek voltak és még köszöntek is!Mi pedig újra észak felé fordultunk,de be-be köszönt a tanösvénynek az útvonalai.Egyiken még bementünk,egy cölöphíd szerüség vitt be a nádasba majd egy erdőbe,ahol aztán az út visszajött a sárga jelzésbe.
Fahídacska a tanösvényen
Nem sokáig kellett menni a sárgán újabb érdekességért.Egy tábla jelezte kilátó a közelben.Kilátó!A Kiskunség közepén.Na ezt nem hagyhattuk ki.Óriási meglepetésre egy hegyre vezetett az ösvény!Na persze nem kell itt Késketető féle hegyre gondolni,de az aprócska hegy itt különlegesnek tűnt.Erdőben valóságos erdei ösvényen hegyet kellett mászni a Kiskunságon!Mosolyogtam a helyzet abszurdságán,de így volt!Felérve valóban ott volt a kilátó!Talán ez lehetett az a legmagasabb 117 méternyi magas pont?
Kilátó az Alföld csúcsán!
A kilátó feljárójánál szalag volt kifeszitve és egy figyelmeztető felírat,hogy a kilátó felújítás alatt.Valóban úgy tűnt mintha a kilátó egyik része kicsit megsüllyedt volna...de nem azért jöttünk fel,hogy ezt most kihagyjuk.Nem törödve a felírattal és a szalaggal felmentünk a kilátóba,ahonnan 100%-os csodálatos körpanoráma fogadott.Belehetett látni a Kiskunság nagy részét nyugatra délre és északra,Keletre pedig a Kolon-tó és Izsák látszódott.Fenomenális élmény volt ez itt az Alföldön!
Az Alföld is csodálatos!
Izsák azonban még mindig messze volt és hát eleinte úgy terveztük,hogy a három órási busszal jövünk el onnan (ehhez képest fél négy volt már a kilátónál) aztán agyaltunk a négyórási buszon,de már az is reménytelennek tűnt,maradt az utolsó hat óra előtt induló busz.Így a kilátóból lejövet megszaporáztuk lépteinket.Úgy éreztem magam mint anno a Sió partján egy csodás 2017-es tavasz elejei napon...amikor már láttuk Simontornyát Gergővel,megszaporáztuk lépteinket,hogy elérjük a vonatot,mentünk és mentünk,de Simontornya csak nem akart közelebb kerülni....Most szinte ugyanez volt,mentünk csak mentünk,de Izsák nem volt sehol...
Lovas angyalok
Újabb fenyveserdős rész jött,de ez egy hosszú kilométereken át tartó egyenes útszakaszt jelentett,ahol a legnagyobb látványosság három szembe jövő lovas volt.Három angyalka lovagolt erre,köszöntek ők is,ennek a három mókamikinek akik Akasztóról tartottak Izsákra.A jelzés közben eltünk,de nem volt másik út,nem térhettünk e róla,mentünk hát tovább.Végre elfordult az út észak-kelet felé a fenyvesek is eltüntek,egy arra kerékpározó öreg fószertől kérdeztem jó felé megyünk e Izsákra és,hogy az milyen messze van még.Mondta jó az irány,de még 2,5km az út odáig kb.Zoli már irtózatosan fáradt volt,érthető éjszakai műszak után,de Manó is kezdett kidölni.Én még bírtam,de a vízkészletünk kifogyott.Hasonlóan mint egy évvel ezelőtt Gergővel a Bakonyban...sok választásunk nem volt,mentünk előre.Lassan közeledett a mutató az öt óra felé.Ha nem érjük el az utolsó buszt nem tudni hogyan jutunk majd haza...
Kolon-tó északi határa
Láttuk még a nádasokat Kolon-tó északi határán.Kezdtük azthinni mégis rossz úton jövünk,de aztán feltünt a sárga jelzés.Jó helyen voltunk tehát.Aztán hangokat hallottunk mintha egy focimeccsről szürödtek volna ki a hangok.Aztán nagy nehezen és szomjasan elértük Izsákot...Valóban egy focimeccs zajlott a falu pontosabban város széli pályán.Mentünk tovább a központ még egy jó kilométerre volt.A helyi már használaton kivüli vasútállomás mellett elhaladva megláttunk valamit ami megmentette az életünket:
A világ egyik legnagyobb találmánya...
Áldottuk annak a nevét aki feltalálta ezeket a kék csapokat.Oltottuk szomjunkat és behatoltunk végre Izsák városába.Ez volt mindhármunk számára az első alkalom,hogy itt jártunk.Izsák ami az 52-es úttól délre van Solt és Kecskemét között nagyjából félúton.A srácok már rendkivül fáradtak voltak és már az én lábam is érezte a túra fáradalmait.Öt óra elmúlt,reggel nyolc után indultunk,jó itt-ott megálltunk,de ez testvérek között is kb.25km-es túrát jelentett.Kisértetiesen emlékeztetett a dolog a már emlitett egy évvel ezelőtti bakonyi túránkra,ahol szintén rosszul mértük fel a távolságot Gergővel és a vízünk is elfogyott.Most ugyanez játszodott le,szerencsére happy endel.Aztán egy kocsma is feltünt,ide is betértünk a nap utolsó doppingszerét bevenni.Itt jó volt a bor,de részeg alakok járták a táncot hangos zenére így sokat nem maradtunk.
Ő fogadott Izsákon
Izsáki városháza
Elértük azt a buszmegállót ahonnan haza vezetett az út.Itt volt vége a túrának ami akkor tehát 25km-es volt.A srácok aztán borzalmasan elfáradtak és ideérve már talán én is.Jött a busz időben amivel lekellett mennünk Kiskörösre ahol áttudtunk szállni egy Dunaújváros felé menő járatra.Negyven percünk volt átszállni,így kicsit körül néztünk Kiskörös belvárosában is.Itt csak átutazóban voltunk eddig mindhárman,így senkinek sem volt ellenére a körülnézés,annak ellenére,hogy fáradtak voltunk és már besötétedett.Ám akadt látnivaló.Szép főtér,szép templomok,de itt volt Petőfi szülőháza is.Odamentünk megnézni.Ha bemenni nem is lehetett a ház mögött volt egy kis park ahol neves költők és műforditok mellszobrai,pontosabban fejszobrai voltak.Ezt megnéztük és sétáltunk még kicsit a belvárosban.
Petőfi szülőháza
Ezekután mentünk vissza a busz pályaudvarra ahol aztán befutott a mi buszunk.Kényelmesen utazva értünk haza,Zoli persze elaludt a buszon,érthető volt.Hát összeségében ha rosszul és mértük fel a távolságot ha el is fáradtunk mégis egy oltári jó buli volt ez is.Nagyszerűen éreztük magunkat,sok csodát láttunk és az Alföld továbbra is a meglepetés erejével hat ránk.Valószinű fogunk még erre túrázni!
