Egy jó kis írást találtam egyik kedves barátom oldalán.Csak azért osztom meg itt mert tetszik és maradjon kis nyoma ennek is.Amúgy úgy érzem mindez rám nem érvényes.Bármennyire is szeretném úgy érzem nincs ilyen személy az életemben mint akiről ez az írás szól,az ilyenfajta csoda messzire elkerül...
A szerelem, amit a lelked egyszer felismert, nem felejt el téged
Vannak szerelmek, amelyek nem múlnak el akkor sem, ha csend lesz a helyükön....
Kapcsolatok, amelyek olyan mély nyomot hagynak bennünk, mintha valaki a szívünkhöz írt volna egy nevet, amit az idő sem tud lemosni. És amikor ilyen érzéssel találkozunk, nem véletlen.
Lehet, hogy most épp távol vagytok egymástól. Lehet, hogy a külvilág szerint már tovább kellett volna lépned. De a szíved mégis őrzi azt az embert. Nem a megszokás miatt, nem a ragaszkodás miatt, hanem valami mélyebb, kimondhatatlan, lelki emlékezés miatt...
Az „igazi” nem mindig marad veled az első pillanattól kezdve....!
Néha el kell engednünk azt, akit a legjobban szeretünk, mert az idő, a körülmények, vagy a belső sebek még nem engedik, hogy együtt növekedjetek. De ami igaz, az nem múlik el, csak várakozik.
Érik.
Formálódik.
És újra utat keres hozzád.
Mert a lélektársak, akár egy előző életből, akár ebből, mindig megtalálják egymást újra. Nincs az a távolság, nincs az az idő, ami végleg elválasztaná őket, ha mindketten készen állnak a valódi kapcsolódásra!
Nem kell üldöznöd.
Nem kell görcsösen kapaszkodnod a múltba.
Csak engedd, hogy az energia, amit valaha megéltetek, tegye a dolgát.
Mert a szeretet intelligens.
Tudja, hova kell visszatalálnia.
Tudja, mikor kell újra megszólalnia bennetek.
És lehet, hogy nem pont úgy tér vissza, ahogyan te most elképzeled.....
Lehet, hogy új alakban, új történetként, de ugyanazzal a lélekkel. És akkor minden összeáll majd. Akkor már nem lesz kétség, csak csendes felismerés: „most már készen vagyunk egymásra.”
Addig pedig ne várakozz üresen.
Töltsd meg az időt önmagaddal.
Gyógyulj, lélegezz, építs.




Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése