2023. február 15., szerda

A legügyesebb túra

 Ezen blogban életünk túráiról vannak beszámolók,kiemelten foglalkozva a Gergővel megélt túrákról.Talán méltánytalanul kevés szó esett eddig Móniról Gergő édesanyjáról.Ő kapott ugye stroke-ot 2021 szeptemberében amely nagyban befolyásolta az én túráimat is.Móni azóta sem jött 100%-san rendbe,de sokat javult.Álma,hogy az idei Egyenes át emléktúrának legalább a felére eltudjon jönni.Bár isten látja lelkemet nem akartam neki sosem rosszat,de nem igazán szerettük amikor eljött velünk túrázni.Némileg igazságtalanul és talán van is ez miatt egy kis lelkiismeretfurdalásom.De az az igazság,hogy rendre belassította a túrákat,sokat nyafogott olykor,kínlódott vagy elrontotta kissé magát az élményt az állandó nyügjeivel.Pedig átlag olyan minden öt-hatodik túrára tartott velünk,aztán Gergő halála után a stroke-ig minden olyan harmadik-negyedikre.Azonban voltak kivételek,azaz olyan túrák amikor ügyes volt és volt egy amikor kivételesen extra ügyes volt.Erről lesz most szó.

A Szopatós tanösvény utolsó szakasza

Szóval voltak olyan túrák amikor ügyes volt Móni.Érdemes megemlíteni a Balatonalmádis túrát amikor mi vakok nem,de ő meglátta a nekünk kellő turistajeleket a messzeségben.De a Meleg-hegyre a Velencei-hegység legmagasabb csúcsára is szépen felkapaszkodott.Jól hozta magát a pázmándi szikláknál,vagy a Csepel-szigetet átszelő túránkon.Ügyes volt a Kelet-Mecseket átszelő túrán is 2016-ban.Kivételes teljesítményt nyújtott 1997-ben a Zengő megmászásakor amikor minden haverom elismerését és Sándor elismerését is elnyerte.Azonban a legügyesebb a nagylóki Szopatós tanösvény túrán volt alighanem.

Móni a Szopatós tanösvény túrán a Lóki-völgyben

Az Iringó tanösvény Nagylók déli határában tesz egy 15km-es kört,viszonylag szép tájakon keresztül.Azonban a jelzések felfestése gyakorlatilag szinte egyenlő a nullával.Alaposan figyelnünk kellett,hogy el ne bóklásszunk a környéken.A túra ezen sorok írásakor majdnem két éve volt 2021 márciusának elején.Zolika tartott ekkor még velünk.Szokásos mederben folyt a trappolás,helyenkén alaposan figyelve az útra,hogy el ne tévedjünk.Móni szinte végig tudta merre járunk.Azonban teljesítményének csúcspontját majdnem a túra végére tartogatta!

Móni terelt vissza minket a helyes útra!

Már Nagylók közelében jártunk a helyi két nagy tó között amikor mi Zolikával teljesen elvesztettük a fonalat.Jelzések nem voltak vagy csak minimális szinten,térerő sem volt,így az alkalmazás segítségét sem tudtuk igénybe venni.Mentünk bele a vakvilágba.Egy ponton aztán úgy érezetem rossz felé megyünk,úgy tűnt egyre csak távolodunk Nagylóktól.Közben Móni egyre bizonygatta,hogy nem erre kell jönni.Hogy ott volt korábban egy leágazás az visz vissza a jelzett útra.Eleinte nem nagyon törödtem vele,hiszen pont ő aki totál nem szokott képben lenni,ugyan honnan tudná ezt?De teljes fonalvesztés volt mondom,így beláttam,hogy megkéne próbálni azt a varriánst amit Móni bizonygatott egyfolytában..

Ez az almádis túrán készült kép,de itt is ügyes volt Móni

Elmentünk hát arra amelyről Móni mondta,hogy a jó írány.Óriási meglepetésemre teljesen igaza volt.Az volt a jó írány és vissza is jutottunk a jelzett turistaútra!Most az egyszer alaposan megdicsértem a túrázásaink történelmében legtöbbször csak kellemetlenkedő Mónit!Zoli is nem győzte dicsérni és talán Móninak is jól eshetett,hogy végre elismerték.Valóban bravúros volt ahogy tudta merre kell menni.Mi Zolikával ki tudja hol kötöttünk volna ki...Na,de honnan tudhatta Móni ennyire,hogy merre kell menni?Van erre is egy teóriám.Ugye ekkor kicsivel több mint két évvel voltunk Gergő elvesztésétől.És mivel szentül hiszünk a túlvilági életben a lelkek segítségében úgy éreztem most is ez történhetett.Gergő valamilyen szinten súgallatot küldhettet Móninak,akinek lelke fogta ezt az "adást" így aztán ez rávezetett minket a helyes útra.Persze lehet nem ez történt,de mégis úgy gondolom,hogy igen.Vagy legalábbis valami nagyon ilyesmiről lehet szó.Így vagy úgy Móni ezért hatalmas dicséretet érdemel és valahányszor szóba kerül a dolog mindig büszkeség önti el a szívét.Drukkolok neki,hogy sikerüljön idén Gergő emléktúrájának legalább a felére eljönni.Mi segítünk neki ebben!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése