2020. szeptember 26., szombat

Átverősdi?

 A mai napra terveztük a új kilátójához vezető túrát amely érintette volna Rockenbauer Pál sírját is Zengővárkonyban.Készülödve egy-egy túrára álltalában már az adott hét elején figyelgetem az időjárást.Ha a legkisebb kedvező dolgot mondják akkor már nem szokom lemondani a túrát.Ezen a héten viszont szinte minden áldott napon pocsék már-már undorító időt mondtak a mai azaz a szombati napra.Nem is ettől ijedtem én meg,hanem úgy voltam vele a Zengőhöz jó idő dukál,hiszen úgy élvezhető az új kilátó és a kilátás is.Summa summárum a túrát elhalasztottam,pedig újfent összejöttünk volna négyen,én,Zoli barátom,Manó és a Tizedes,a lassan megszokott csapat.Mindenki szabaddá tette is magát.Az utolsó pillanatig figyeltem az időjárás jelentést,de semmi kedvezőt nem mondott.Egy icipici jót sem.Így jobbnak láttam a túrát elhalasztani egy másik időpontra.A többieket persze értesítettem erről.

A Zengő napjainkban

Ma reggel aztán felébredve kinézve láttam az ablakon,hogy esett némi eső.Hüvősebb is van (ez kifejezetetten kedvezett volna a túrának a nagy melegek után).De hol a beígért szél?A szélvihar?Az egész napos eső?Mert közben elállt... Pár perccel később aztán a nap is ki-ki sütött.Mondom megnézem a radar képen mi a helyzet a Zengő környékén.Nem kellett volna,mert ettől ment fel a pumpa... A Zengőnél amikor én megnéztem épp sütött a nap és ekkor az országban az egyetlen derült terület volt.... Lehet az ország egyes részein úgy van ahogy az időjósok jósolták,de Dunaújvárosban és a Zengőnél semmi esetre sem... Persze lehet még a nap folyamán ítéletidő,egyenlőre itt nálunk semmi nyoma...

A kilátó

Hát nem elöször vernek át a nagytudású meterólogusok... de ez most nagyon durva.Hiszen szemmel láthatóan túrára alkalmas az idő.Erre már nem tudok mit mondani,a pokolba kívánom őket most is.Hihetetlen,hogy képtelenek egy normális prógnozist felállítani egész héten.Persze nem is azzal van a baj,hogy túrát halasztunk.Volt meg lesz is ilyen.De ott a másik zavaró dolog az újra tomboló koronavírus.Ki tudja meddig lehet újfent utazgatni?Lehet ez az év pont a két túrára legalkalmasabb időszakot veszi el tőlünk?

Hát ez van.Köszönet az időjósoknak.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése