Karácsony lévén újra valami olyasmit szeretnék írni,hűen a hagyományokhoz amely kicsit szokatlanabb mint a többi bejegyzés.A mai talán nem is lesz annyira a szokatlan,hiszen túrázásainkból ragadok ki pár pillanatot.Talán a legkedvesebbeket.Nyilván van ezeken kívül is sok kedves pillanatunk,emlékünk,de ezek jutnak most jelenleg eszembe.Természetesen csak a Gergővel megélt túrákból válogatok és nincs semmiféle rangsor,hogy ez most hányadik,nincs top10,ami eszembe jut az írodik le.Hát az első ami eszembe ötlik a budapesti vidám parki kaland volt.Gergő akkor öt éves lehetett talán és mint minden gyerek izgatottan várta,a vidám parki kirándulást.A buli nagy része alatt jól is érezte magát,egyszer még meg is tréfált minket,amikor eltűnt egy alagútban és hiába vártuk nem jött ki.Aztán egyszercsak a hátunk mögött nevetett...Na de most nem is erről akarok írni,hanem a kisdodzsemről.Persze izgatottan és önbizalommal teli ült bele a járgányba,hogy majd vezeti ő egyedül.Na de az akkor még nem sikerült ugye neki,még nagyon fiatalka volt.Így aztán olyan hiszti kerekedett a dologból,hogy az egész kisdodszem aktuális futamát lekellett állítani.Mindenki csak lesett én nem győztem bocsánatot kérni ott mindenkitől.Aztán,hogy ne vesszen kárba a dolog beültem Gergő mellé a nagy dodzsem egyik kocsijába és a hiszti fokozatosan eltűnt,a végén már itt is jókat nevetett.
 |
| A dodzsem buli,már a legmelegebb pillanatok után |
Még a vidám parki sztorihoz tartozik,hogy a hullámvasútnál majdnem hasonlóan jártunk.Én figyelmeztettem Gergőt,hogy nem lesz ez egy egyszerű menet.Persze ide nem hagytam egyedül felülni.Jött ő bátran,majd ahogy a járgány ment fel,majd le,fel,le és újra ugyanez Gergő gyomra kezdett összeszorulni és liftezni.Már nem élvezte,kiakart szállni minél előbb.Becsületére legyen mondva azért végig kibírta,de enyhe hányinger kerülgette miután kiszálltunk.Mindenesetre soha többé nem jöttünk a vidám parkba,nem vezettek már erre útjaink és ha jól tudom idővel be is zárt a park.
Mókás,kedves emlék amikor mentünk le a helyi szigetre a kutyussal,Gergő anyjával,annak barátnőjével és annak fiával,a gyerekek egy labdával szórakoztak.Gergő itt tán nyolc éves körüli lehetett.A patak (de inkább csatorna) mellett mentünk el és,hogy-hogy nem a labda a nagy játék közepette beleesett a csatornába.Oda lemenni pedig lehetetlenségnek tűnt.Persze nem hagyhattam cserben a gyerekeket,valahogy mégis lemásztam és megszereztem a labdát.Sem lemenni,sem feljönni nem volt egyszerű,ráadásul odalenn nem volt éppen jó szagú a csatorna...egy száll papucsban,rövidnadrágban,újjatlan polóban hamar sikerült átvennem a csatorna szagát..így mentünk hát tovább.Persze legalább a labda megvolt.
 |
| Gergő a kutyus,a labda és a csatorna |
A tízes évek elején már nagyobbacska volt Gergő,szinte már ő vezette a túrákat.Egyik túránkon Magyaregregyről tartottunk Mecseknádasdra a Kelet-Mecsekben.Eljött a túrára Gergő anyukája Móni is.Hát lehet nem kellett volna neki.. Az egyik rétnél egy forrás közelében egy félig megevett állatot láttunk,talán őz lehetett.Mindenesetre nem volt egy felemelő látvány... Mónit annyira megviselte a látvány,hogy a köveztekező egy kilométert végighányta...sőt a hasmenés is rájött.Gergő szerencsére jól viselte és letudta vezeteni a túrát rendben.
Persze Gergő is élt át meleg pillanatokat.Amikor elöször Révbérpusztán voltunk az egy osztálykirándulás alkalmával esett meg.Én voltam az egyik szülő aki segített és elkisérte a gyerekeket.Gergőnek felkinálták,hogy egy szamárra ráülhet.Ő persze kipróbálta-Ám csak addig volt olyan bátor,ameddig a szamárra fel nem ültették.Ott már minden baja volt és kezdett előjönni a hiszti is,így aztán a szamáros kaland igen rövidre sikeredett...
 |
| A szamáros kaland |
Aztán ahogy nőtt,úgy lett egyre okosabb és ügyesebb.Ettől függetlenül akadtak olyan pillanatok amikor ő is,meg én is majd összeszartuk magunkat.Ezek egyik legemlékezetesebbje a burdai vihar volt.Szlovákiában túráztunk a Burda-hegységben amikor a hegység kellős közepén,nagy-nagy hirtelen csapott le ránk a dús esővel kisért vihar.Nem volt semmi ahova elmenekülhettünk volna,így nem volt más választásunk mint menni előre.Villámlott is ezerrek,én attól féltem,hogy becsap oda ránk az erdő közepébe.Láttam odahaza már ahogy becsapott az erdőbe a villám és ez a kép elevenen élt még benne.Féltem nem tagadom.Gergő pedig nálam is jobban félt.Jó félórás vihar volt,az utsó tíz percben leltünk némi menedékre egy állatetetőnél,ami ugyan a villámtól továbbra sem óvott volna meg minket,de legalább nem áztunk tovább.
 |
| Tele a gatya a Burda mélyén.. |
Felejthetetlen pillanat volt amikor bezártuk magunkat a dunaföldvári buszállomás várótermébe...(erről van külön bejegyzés).A nyár legmelegebb napjának hajnalán még a kutya nem járt arra rajtunk kivül amikor is sikerült összehozni a dolgot...ráadásul odabenn fütőttek... Na de nem azért kapott el a pánik,mert beszorultunk,hanem mert ha nem jön erre valaki,akkor nem érjük el a Mecsekbe induló buszt,akkor oda az egész túra...pár percünk volt csak amikor Gergő észrevett egy gombot a kilincs alatt.Azt megnyomva pedig szabad volt az út!Hát utólag persze jókat nevettünk a dolgon.
Persze nem csak a balfaszságaink maradtak kedves emlékek,hisz voltak olyan pillanatok is amikor igazán büszkék lehettünk magunkra.Ezek legemlékezetessebbike a kitörés a Rám-szakadékból való volt (erről is akad bejegyzés nem is egy).A jeges februárban az utolsó negyedik vízesésnél jég állta az utunkat.Nem lehetett ott felmenni.Nem lehetett vissza sem fordulni,mert lefelé még életveszélyesebb volt a szurdok mint felfelé..Mielőtt kihívtam volna a hegyi mentőket,úgy döntöttünk megpróbálunk felmászni a vízesésen!Gergő elképesztő ügyességgel és leleményességgel mászott fel a vízesésen úgy,hogy a víz közben folyt és jéghideg volt.Én üggyel-bajjal mentem utána és végül is sikerült.Nagyon büszke voltam Gergőre,sikerült kitörnünk a Rám-szakadék csapdájából.
 |
| Az említett vízesés a Rám-szakadékban |
Hasonló volt a szitu a Salabasina-árokban,igaz víz és jég nélkül,de komoly sziklákat kellett megmásznunk.Gergő simán vette az akadályokat ott ahol szerintem az átlagember elvérzett volna.Természetesen itt is büszke voltam rá.
Okosságára derült fény a Bátorkő alatt a Bakonyban,ahol annélkül elmondta,hogy Petőfi itt írta egyik versét,hogy bármiféle információt is elolvastunk volna róla.Amúgy Bátorkőre is simán felment,ezt azért írom le most,mert minap jártunk éppen arra és Zolika pl.ugye nem mert felmenni....
Okosságát bízonyitotta az egykori túracsoport túráin is,amikor a magukról a kelleténél többet képzelő emberek elakartak vezetni a málnásba...Gergő vette észre,hogy nem jó felé megyünk és ő jelezte,hogy nem erre kell menni.Ha nem szól,tán még ma is ott bolyongunk a hegyen...
 |
| Sziklákon át a Salabasina-árokban |
Ezek az édes emlékek jutottak most eszembe,valószinűleg akad még,azokat megpróbálom összegyüjteni majd a jövő karácsonyra.Szerencsére az emlékezet és a krónika őrzi ezek emlékét...
Azoknak akik az ünnepek alatt olvassák:Boldog békés szeretetteli ünnepet kívánok!
