A következő címkéjű bejegyzések mutatása: beszarás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: beszarás. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. december 24., csütörtök

A legkedvesebb pillanatok

 Karácsony lévén újra valami olyasmit szeretnék írni,hűen a hagyományokhoz amely kicsit szokatlanabb mint a többi bejegyzés.A mai talán nem is lesz annyira a szokatlan,hiszen túrázásainkból ragadok ki pár pillanatot.Talán a legkedvesebbeket.Nyilván van ezeken kívül is sok kedves pillanatunk,emlékünk,de ezek jutnak most jelenleg eszembe.Természetesen csak a Gergővel megélt túrákból válogatok és nincs semmiféle rangsor,hogy ez most hányadik,nincs top10,ami eszembe jut az írodik le.Hát az első ami eszembe ötlik a budapesti vidám parki kaland volt.Gergő akkor öt éves lehetett talán és mint minden gyerek izgatottan várta,a vidám parki kirándulást.A buli nagy része alatt jól is érezte magát,egyszer még meg is tréfált minket,amikor eltűnt egy alagútban és hiába vártuk nem jött ki.Aztán egyszercsak a hátunk mögött nevetett...Na de most nem is erről akarok írni,hanem a kisdodzsemről.Persze izgatottan és önbizalommal teli ült bele a járgányba,hogy majd vezeti ő egyedül.Na de az akkor még nem sikerült ugye neki,még nagyon fiatalka volt.Így aztán olyan hiszti kerekedett a dologból,hogy az egész kisdodszem aktuális futamát lekellett állítani.Mindenki csak lesett én nem győztem bocsánatot kérni ott mindenkitől.Aztán,hogy ne vesszen kárba a dolog beültem Gergő mellé a nagy dodzsem egyik kocsijába és a hiszti fokozatosan eltűnt,a végén már itt is jókat nevetett.

A dodzsem buli,már a legmelegebb pillanatok után

Még a vidám parki sztorihoz tartozik,hogy a hullámvasútnál majdnem hasonlóan jártunk.Én figyelmeztettem Gergőt,hogy nem lesz ez egy egyszerű menet.Persze ide nem hagytam egyedül felülni.Jött ő bátran,majd ahogy a járgány ment fel,majd le,fel,le és újra ugyanez Gergő gyomra kezdett összeszorulni és liftezni.Már nem élvezte,kiakart szállni minél előbb.Becsületére legyen mondva azért végig kibírta,de enyhe hányinger kerülgette miután kiszálltunk.Mindenesetre soha többé nem jöttünk a vidám parkba,nem vezettek már erre útjaink és ha jól tudom idővel be is zárt a park.

Mókás,kedves emlék amikor mentünk le a helyi szigetre a kutyussal,Gergő anyjával,annak barátnőjével és annak fiával,a gyerekek egy labdával szórakoztak.Gergő itt tán nyolc éves körüli lehetett.A patak (de inkább csatorna) mellett mentünk el és,hogy-hogy nem a labda a nagy játék közepette beleesett a csatornába.Oda lemenni pedig lehetetlenségnek tűnt.Persze nem hagyhattam cserben a gyerekeket,valahogy mégis lemásztam és megszereztem a labdát.Sem lemenni,sem feljönni nem volt egyszerű,ráadásul odalenn nem volt éppen jó szagú a csatorna...egy száll papucsban,rövidnadrágban,újjatlan polóban hamar sikerült átvennem a csatorna szagát..így mentünk hát tovább.Persze legalább a labda megvolt.

Gergő a kutyus,a labda és a csatorna

A tízes évek elején már nagyobbacska volt Gergő,szinte már ő vezette a túrákat.Egyik túránkon Magyaregregyről tartottunk Mecseknádasdra a Kelet-Mecsekben.Eljött a túrára Gergő anyukája Móni is.Hát lehet nem kellett volna neki.. Az egyik rétnél egy forrás közelében egy félig megevett állatot láttunk,talán őz lehetett.Mindenesetre nem volt egy felemelő látvány... Mónit annyira megviselte a látvány,hogy a köveztekező egy kilométert végighányta...sőt a hasmenés is rájött.Gergő szerencsére jól viselte és letudta vezeteni a túrát rendben.

Persze Gergő is élt át meleg pillanatokat.Amikor elöször Révbérpusztán voltunk az egy osztálykirándulás alkalmával esett meg.Én voltam az egyik szülő aki segített és elkisérte a gyerekeket.Gergőnek felkinálták,hogy egy szamárra ráülhet.Ő persze kipróbálta-Ám csak addig volt olyan bátor,ameddig a szamárra fel nem ültették.Ott már minden baja volt és kezdett előjönni a hiszti is,így aztán a szamáros kaland igen rövidre sikeredett...

A szamáros kaland

Aztán ahogy nőtt,úgy lett egyre okosabb és ügyesebb.Ettől függetlenül akadtak olyan pillanatok amikor ő is,meg én is majd összeszartuk magunkat.Ezek egyik legemlékezetesebbje a burdai vihar volt.Szlovákiában túráztunk a Burda-hegységben amikor a hegység kellős közepén,nagy-nagy hirtelen csapott le ránk a dús esővel kisért vihar.Nem volt semmi ahova elmenekülhettünk volna,így nem volt más választásunk mint menni előre.Villámlott is ezerrek,én attól féltem,hogy becsap oda ránk az erdő közepébe.Láttam odahaza már ahogy becsapott az erdőbe a villám és ez a kép elevenen élt még benne.Féltem nem tagadom.Gergő pedig nálam is jobban félt.Jó félórás vihar volt,az utsó tíz percben leltünk némi menedékre egy állatetetőnél,ami ugyan a villámtól továbbra sem óvott volna meg minket,de legalább nem áztunk tovább.

Tele a gatya a Burda mélyén..

Felejthetetlen pillanat volt amikor bezártuk magunkat a dunaföldvári buszállomás várótermébe...(erről van külön bejegyzés).A nyár legmelegebb napjának hajnalán még a kutya nem járt arra rajtunk kivül amikor is sikerült összehozni a dolgot...ráadásul odabenn fütőttek... Na de nem azért kapott el a pánik,mert beszorultunk,hanem mert ha nem jön erre valaki,akkor nem érjük el a Mecsekbe induló buszt,akkor oda az egész túra...pár percünk volt csak amikor Gergő észrevett egy gombot a kilincs alatt.Azt megnyomva pedig szabad volt az út!Hát utólag persze jókat nevettünk a dolgon.

Persze nem csak a balfaszságaink maradtak kedves emlékek,hisz voltak olyan pillanatok is amikor igazán büszkék lehettünk magunkra.Ezek legemlékezetessebbike a kitörés a Rám-szakadékból való volt (erről is akad bejegyzés nem is egy).A jeges februárban az utolsó negyedik vízesésnél jég állta az utunkat.Nem lehetett ott felmenni.Nem lehetett vissza sem fordulni,mert lefelé még életveszélyesebb volt a szurdok mint felfelé..Mielőtt kihívtam volna a hegyi mentőket,úgy döntöttünk megpróbálunk felmászni a vízesésen!Gergő elképesztő ügyességgel és leleményességgel mászott fel a vízesésen úgy,hogy a víz közben folyt és jéghideg volt.Én üggyel-bajjal mentem utána és végül is sikerült.Nagyon büszke voltam Gergőre,sikerült kitörnünk a Rám-szakadék csapdájából.

Az említett vízesés a Rám-szakadékban

Hasonló volt a szitu a Salabasina-árokban,igaz víz és jég nélkül,de komoly sziklákat kellett megmásznunk.Gergő simán vette az akadályokat ott ahol szerintem az átlagember elvérzett volna.Természetesen itt is büszke voltam rá.

Okosságára derült fény a Bátorkő alatt a Bakonyban,ahol annélkül elmondta,hogy Petőfi itt írta egyik versét,hogy bármiféle információt is elolvastunk volna róla.Amúgy Bátorkőre is simán felment,ezt azért írom le most,mert minap jártunk éppen arra és Zolika pl.ugye nem mert felmenni....

Okosságát bízonyitotta az egykori túracsoport túráin is,amikor a magukról a kelleténél többet képzelő emberek elakartak vezetni a málnásba...Gergő vette észre,hogy nem jó felé megyünk és ő jelezte,hogy nem erre kell menni.Ha nem szól,tán még ma is ott bolyongunk a hegyen...

Sziklákon át a Salabasina-árokban

Ezek az édes emlékek jutottak most eszembe,valószinűleg akad még,azokat megpróbálom összegyüjteni majd a jövő karácsonyra.Szerencsére az emlékezet és a krónika őrzi ezek emlékét...

Azoknak akik az ünnepek alatt olvassák:Boldog békés szeretetteli ünnepet kívánok!

2020. július 23., csütörtök

Top 10 legparább helyzet

Gergővel való túrázásaink történelmében előfordultak olyan esetek is amikor ugymondd paráztunk,azaz féltünk vagy ha úgy tetszik majd beszartuk a félelemtől (már bocsánat).Na azért nem voltak ezek olyan komoly dolgok és egyikből sem lett semmi baj.Sőt utólag visszagondolva ezekre némelyikük bizony mosolyt csal az arcomra ma is.Volt,hogy csupán pár percig tartott,volt olyan is,hogy kicsit hosszabb ideig,de volt egy-két ijesztő szitu.Ezeket próbáltam meg most egy csokorba gyűjteni,melyik is volt a top 10 legemlékezetesebb eset.A listában szokás szerint visszafelé haladok.

10.Kantavári remete

A Nagy-Mély völgyi túrán voltunk Gergővel 2017 szeptemberében.Ha jól emlékszem a Kantavári-forrás volt az első utunkba kerülő forrás.Nem szenvedtünk ugyan vízhiányban,de alig vártuk,hogy az otthonról hozott városi vízet lecserélhessük friss forrásvízre.Erre itt volt az alkalom.A forráshoz odaérve azonban annak szomszédságában a padon egy meglehetősen zord és ijesztő külsejű remete féle ember pihengetett.Persze első reakciónk az volt,hogy rögtön hátrahököltünk kissé.Ám a remete kedves hangon megszólalt,hogy nyugodtan töltsük meg a kulacsainkat.Aztán már beszélgetésbe is egyelegtünk vele és egy kedves fickót ismertünk meg benne.Elmondta,hogy imád itt kinn lenni az erdőben,amikor tud kijön és mint most is lepihen egy forráshoz vagy egy rétre és egyszerüen csak élvezi a csendet a békét...A zord külsejű ijesztő remete tehát igazából egy kedves ember volt.Első parázásunk feleslegesnek bizonyúlt.

A Kantavári-forrásnál
9.Bezárva a buszpályaudvaron

Az esetnek külön bejegyzést is szenteltem már,a 2019 februári menűben lehet megtalálni.A Mecsekbe tartottunk éppen,Dunaföldvárról indult egy busz hajnalok hajnalán,amit Dunaújvárosból semmivel sem lehetett elérni.Megkértük a mamát,hogy vigyen le minket kocsival a földvári buszpályaudvarra.Ő készségesen meg is tette ezt.Miután kitett minket fordult is vissza Dunaújvárosba.Mi meg gondoltuk bemegyünk a váróterembe megnézni honnan melyik kocsiállásról indul a mi buszunk.Nyár volt emlékezetem szerint.Belépve totális hőség fogadott a váróteremben!Fütőttek! Már ezen is megállt az eszem.Ahogy beléptünk azt ajtó kattant mögöttünk,ekkor nem is tulajdonítottunk ennek jelentőséget.Megnéztük amit akartunk és indultunk kifelé.Ám az ajtó zárva volt!Sehogyan sem tudtuk kinyítni.Annyira erölködtünk,hogy már nekiálltunk parázni.Bezártuk volna magunkat?Para volt egyrészt mert benn fütöttek,elviselhetetlen meleg volt.Ablak se volt olyan ami nyitható lett volna,de a fő para azért volt,mert attól rettegtem lekéssük a buszt...azt oda az egész nap,az egész túra....Már rángattuk az ajtót ezerrel,azon voltam betöröm az ablakot is ha kell,aztán egyszercsak Gergő észrevett egy gombot a kilincs alatt.Azt megnyomva pedig kinyílt az ajtó....Elértük még a buszt,de volt para rendesen.Érdekes,hogy akkor pont senki nem jött még arra.Jó hát hajanli fél öt előtt voltunk még...


Földvári buszmeg
8.Bakonyi motocrossok

A Baglyas-hegyi túrán voltunk a Bakonyban.Végig a kopár hegyeken túráztunk 2018 ragyogó őszén.A Baglyas-hegy után,már a túra fele után értünk be elöször ezen a túrán egy erdei szakaszba.Október volt,a természet a legszebbik arcát kezdte felölteni.Az út kényelmes volt jól járható.Ám valahonnan idegesitő hang szűrödött be...és egyre közeledett.Valahogy félelmet keltőnek tűnt.Egyre hangosabb lett.Ekkor már nyilvánvaló volt,hogy crossok közelednek.De hol?Nem láttuk csak hallottuk egyre erősebben.Nagyon kellett figyelni,mert ha hirtelen bukkanak fel,akár el is üthetnek a szűk turistaúton.Kezdtem egyre jobban parázni,nem is magam miatt,Gergőt féltettem,nehogy valami baja legyen,meg azért ne ilyesmi miatt dobjunk a kukába egy remek túrát.Egy kereszteződés felé közeledtünk,ahol jelzett utak találkoztak.Nagyjából harminc méternyire lehettünk,amikor felbukkantak.Ám szerencsére a másik uton és a másik irányba is tértek le.Ketten voltak,nem is vettek minket észre.Kicsit megnyugodtunk.Haladtunk tovább a mi utunkon,a zaj nem múlt el,idegesitően hallatszott még egy-két kilométeren át,de többé már nem bukkantak fel.Kicsit para helyzet volt ez is.Aki kineveti,képzelje el magát egy szűk turistaúton egy hasonló helyzetben.


Beérve a bakonyi erdőbe még minden rendben volt
7.Szalkszentmártoni defekt

Volt már róla szó ebben a blogban is,hogy biciklitúrázásaink nem voltak éppen sikeresek.Nagyjából minden második túrán ért valami baj,mígnem fel is hagytunk egy idő után ezekkel a túrákkal...A legkirívóbb eset talán Szalkszentmártonban történt.Minden rendben volt a túrán,míg a faluban betértünk egy frissitő italra egy remek kocsmába.Kiérve tapasztaltam,hogy a biciklim kereke lapos...teljesen.Pumpa nem volt.Abban bíztam majd csak lesz előbb-utóbb egy bezinkút ahol felfújom.Ám valószinűleg defektem volt,így az sem segített volna.Ragasztó meg ilyesmi nem volt nálam,de öszintén szólva nagyon nem is értek a kerékpárokhoz.Így neki álltunk tolni a bicajokat.Szóltam a mamának telefonon,hogy Dunavecsére jöjjön értünk,addig eltoljuk majd valahogy a kerékpárokat.Ám az 51-es út mentén kellett menni,mellette nem volt sehol egy ösvény ahol biztonságosabb lett volna...Szombat ellenére pedig óriási forgalom volt éppen.Paráztam,nehogy elüssenek minket.Hosszú volt az út Dunavecséig,de valahogy odaértünk.Ott aztán jött a mama,a sérült biciklit valahogy betettük a kocsiba és még Gergő is befért.Én meg hazatekertem Gergő bicajával.Ez is meleg szitu volt azért...


A Pentele-híd alatt még minden rendben volt
6.Ercsi brikett-telep

Ahogy Manó barátom hívja az ilyen helyeket - brikett-telep.A görögből-magyarba túrán voltunk 2017 őszén.A remek túrát Ercsiben fejeztük be.Ahol persze körül is néztünk kicsit,majd miután mindennel végeztünk,úgy döntöttünk vonattal megyünk haza.Ehhez átkellett sétálni a városon.Vígan mentünk ahogy szoktunk jókat dumálva,nevetgélve.Az állomáshoz vezető utolsó utcába fordultunk be,eleinte észre sem vettük hova tévedtünk...Ahogy haladtunk előre egyre több "kedves" tezsvír nézegetett minket.Arébb gyerekek is játszottak,na mondom valamelyik belénk köt még elhajtani sem tudom mert rögtön ott fog teremni az egész utca...Paráztam.Szerencsére azonban egyik gyerek sem állt belénk,elvoltak foglalva a játékkal.Mi meg egyenesen belementünk az állomás épületébe.Azaz csak mentünk volna,de ez az oldala bevolt falazva.Már értem miért...



5.Jakab-hegyi kilátó

Pazar túrát tettünk a Jakab-hegyre 2016 áprilisában,rengeteg csodát láttunk és átéltünk.A túra nem véletlenül,az egyik legjobb volt túrázásaink történelmében.A hegy legmagasabb pontján is állt egy kilátó,amely kivülről inkább úgy nézett ki mint egy templom.De kilátó volt.Nem szokásunk kilátókat kihagyni,így természetesen erre is elindultunk,hogy felmegyünk.Ám belül nem lépcső vezetett fel,hanem egy hosszú egyenes létra.Még szintek sem voltak,pihenő nélkül lehetett felmenni.Elindultunk.Nem volt veszélytelen már első látásra sem.Gergő ment elöl,ha véletlen megcsúszna valahogy talán megtudom tartani.Én mentem utána és féluton már alig tudtam tartani magam.Gergő csak ment és ment,rendben felért.Én azonban kínkeservesen.A kezem is csúszott a vas létrafokokon és egyre nehezebben tartottam magam.Na mondom ha visszaesek,tán itt is maradok...kicsit kezdtem is parázni,de aztán nagy nehezen felértem...A lefeléjövet is hasonló volt.Nem biztos,hogy ebbe a kilátóba újra felmennék...


Az a bizonyos létra
4.Rám-szakadék

2016 nyarán jártunk elöször a Rám-szakadékban,sőt ha jól emlékszem akkor e sorok írásakor napra pontosan négy éve!Ugye egészen eddig csak leírásokból és videókból ismertük.Személyes tapasztalatunk még nem volt.Így hát kissé izgultunk,milyen lesz,mi fogad majd...Gergő még lenn az úton be is melegített,ezzel is spanolta magát.Aztán minden aggódalom és izgalom feleslegesnek bizonyúlt,mert életünk egyik legnagyobb,legemlékezetesebb élményét hozta a Rám-szakadék.


Csodák földje:Rám-szakadék
3.Rám-szakadék - jeges vízesés

Annyira beleszerettünk a Rám-szakadékba,hogy félév múlva visszatértünk.Megakartuk nézni milyen télen.Annak ellenére,hogy több tábla is kért és tiltott,hogy most ne menjünk a szurdokba,mi belevágtunk.Valóban alig voltak.A nyári tömeghez képest,velünk együtt hat ember volt az egész szakadékban.Mentünk és a szurdok egyre jobban jeges lett a télben.Gyönyörű volt,de egyre veszélyesebb.Az igazi veszélyt a vízesések jelentették,hiszen félig bevoltak fagyva.De az első három vízesésnél voltak létrák,amelyek szintén jegesek voltak,de fellehetett rajtuk menni.Óvatosan persze.Megint Gergő ment elöl.Ám megint majdnem engem ért baj.Az első vízesés tetején kimászva a létrából megcsúsztam...és csúsztam hátra.Na mondom itt nagyot fogok esni.Ám az utolsó pillanatban sikerült megkapaszkodnom és visszahúzni magam.Gergő már visitott annyira parázott,hogy odaveszek...de megmenekültem.A kalandoknak azonban nem volt vége,mert a negyedik vízesésnél már nem volt létra,a kapaszkodokat,a sziklába vájt lépcsőfokokat pedig vastag jég borította.Esélytelennek tűnt felmenni...visszamenni meg felért egy öngyilkossággal.Ebben a jégben lefelé menni...Pár percig úgy éreztük csapdába kerültünk.Na mondom hívom a hegyi mentőket,nagyon fognak nekünk örülni...de aztán úgy gondoltuk Gergővel megmásszuk a jeges vízesést amely az elöző háromhoz képest kevésbé volt meredek és olyan magas sem volt.A jéghideg vízben kapaszkodtunk a kiálló kövekben és azokra taposva is másztunk.Gergő ment elöl...és rendkivül ügyesen,túrázásaink történetének legremekebb teljesitményét mutatva sikeresen fel is ment!Nagyon büszke voltam rá,de én még lenn voltam.Neki veselkedtem én is,elsőre visszacsúsztam...aztán valami óriási akaraterőre kapva nekem is sikerült felkapaszkodni.Diadal érzet fogott el mindkettönket,de nem felejtettük el,hogy odalenn azért paráztunk ám.


Jobbra-balra jég...középen másztunk fel!
2.Salabasina-árok

Szinte rémtörténeteket hallottunk erről a szurdokról,úgy is emlegették a RÉM-szakadék...de éppen ezért szinte éreztük,hogy hív magához...Nem hagyhattuk ki.Kigyüjtve egy csomó infót,leírásokat,képeket,videókat - szintén arról győztek meg,hogy az ország egyik legdurvább szurdoka ez.De imádtuk az ilyesmit,2018 novemberében elindultunk ide.Mikor fentről elöször megpillantottuk a szurdokot,úgy tűnt igazak a leírások,igaz az,hogy ez a Rém-szakadék...nem kicsit paráztunk ott fenn a kőgáton nézve a csodát.De nekivágtunk és jól tettük,mert ez volt életünk legnagyobb élménye.A rémtől ugyan messze volt,de azért elég kalandosnak bizonyúlt.A para menetközben elmúlt,élveztük minden méterét....és ugye volt már róla szó sokszor ez volt az utolsó közös túránk...Így több szempontból is különösen jelentős túra volt ez.


Gergő a kőgáton,mögötte a Salabasina-árok
1.Burdai vihar

A szlovákiai Burda-hegységet szeltük át 2016 szeptemberében.Már mikor leszálltunk Szobon a vonatról,szakadt az eső.Helembára érve azonban elállt.Úgy gondoltuk több problémánk már nem lesz vele aznap.Felérve a hegyre a legmélyebb erdő közepén egyszer a semmiből óriási csattanás hallatszodott...két perc sem kellett hozzá,szakadt az eső...De ez volt a kisebbik baj.Ugyanis dörgött és villámlott is ezerrel...na mondom ha ide csap be akkor nekünk annyi.Gergő nagyon félt és én is paráztam.Nem tudtunk mitcsinálni nem volt semmi ahova bemenekülhettünk volna,így mentünk előre a viharban az erdő mélyén...Volt para rendesen!Egy rétre kiérve aztán találtunk valami etető félét...oda behúzodtunk,na nem mintha ez megvédett volna a villámcsapástól,de mégis adott egyfajta biztonság érzetet.A vihar aztán továbbállt egy jó húsz perc múltán és az eső is elállt.Mi meg a beszarás küszöbén folytattuk a túrát...


A Burdai vihar kellös közepén,Gergő arcán a para...
Hát ezek voltak legparásabb kalandjaink.Lehet,hogy volt még ezeken kivül is,de most ezek jutottak eszembe.Öröm,hogy egyikből sem lett semmi bajunk,így ma már jószívvel gondolok vissza ezekre is és Gergő is odaát...Jók voltak,kellettek ezek is a teljes történethez,ezekkel is csak gazdagabbak lettünk...