Újra az árva kutyák karácsonyán

 Éppen egy éve voltunk első alkalommal az árva kutyák karácsonyán Ercsiben a Shíva menedékében.Akkor nagyon jól éreztük magunkat és utána egész évben fokozott figyelemmel kísértük a kutyasegélyszolgálat életét.Voltak jó dolgok és voltak nagyon nagy mélypontok az évben a kutyusokat illetően.Mi pedig kétszer még az év folyamán is eljöttünk.Elsőnek márciusban amikor két népszerű kutyának ünnepeltük a születésnapját.Ez a látogatásunk is jól sikerült.Aztán eljöttünk jűniusban is amikor a menedék névadó kuytájának a tízéves szülinapi bulija volt.Ez már nem sikerült annyira jól mint ez előző két látogatásunk,így aztán a mostani rendezvényig már nem is jöttünk.Mondjuk nem is volt közben semmi nyilvános esemény a segélyszolgálatnál.

Elhelyezem adományainkat a karácsonyfánál

Most nem volt nagyon nagy kedvünk eljönni,lehet ebben közrejátszott a hetek óta tartó szürke ködös idő is,amiből fakadóan már túrákat is halasztottunk el.Aztán kizárólag Móni kedvéért úgy döntöttünk eljövünk hárman,még Zolikával karöltve.Móni ugye beteg,stroke-ja volt 2021-ben amiből nem tudott teljesen felépülni,de azért rengeteget javult az állapota.Mindenesetre kisérő nélkül nem engedtük el.Ő meg annyira odáig van ezért az egész kutyasegélyszolgálatért,hogy egyedül is képes lett volna neki indulni.Na,de mint mondtam elkísértük.Vonattal mentünk Ecsibe,ugye a Dunaújváros-Budapest zónázó vonatok már elkerülik Ercsit,nem mennek oda be.Így Iváncsán átkellett szállni,de mindössze tíz perc volt a várakozási idő.Az esemény délben kezdődött Ercsiben,mi pedig előtte olyan tíz perce érkeztün meg a Shíva menedékéhez.

Bebe,idén mentett kutyus így vele most találkoztunk először

Nagyobb tömeg volt mint egy évvel korábban,de azért ellehetett férni és a szinpadhoz is oda lehetett férkőzni.Némi körülnézés és az adományunk elhelyezése után a színpadhoz tapadtunk és néztük a müsort,ahol némi csúszással,elkezdődött az ország kutyája választás.Tavaly ezt a kinyomott szemű gyönyörű,de így vak kutyus Anika nyerte.A mostani szavazásnál én most is rá szavaztam,bíztam benne,hogy most is jó helyen végez.A müsort a menhely tulaja Gyuri vezette egy bübájos csajszival Bogival együtt.Tíztől számoltak vissza és mutatták be a helyezetteket.A végéhez érve most is kiderült,hogy Anika bizony belopta magát az emberek szívébe,mert a tavalyi után az idei versenyt is megnyerte a gyönyörű kutyus.Ennek igazán örültem,egy kicsit meg is könnyeztem ahogy tavaly is.

Bogi

A szemüveges ember kezében Anika az immár kétszeres bajnok

A győztes kihírdetése után még volt egy megható videó a kivetítőn az idén elhunyt kutyusokról akik a menhelyen éltek.Szem nem maradt szárazon ennek megnézése közben.A müsor e részének ezzel vége volt,vártuk,hogy beengednek a hátsó részbe a kutyákat megnézni ahogy tavaly is.Több mint száz kutya éli itt mindennapjait és tavaly és márciusba is beengedtek oda minket,sőt kutyákat is lehetett kihozni sétáltatni.Júniusban már nem és most sem,legalábbis addig még ott voltunk,nem lehetett hátramenni.Pedig hát főleg ezért jöttünk.A színpadnál meg ment az unalmas tombola sorsolás.Hát nem ezért jöttünk...Közeledett a három óra,addig tartott hivatalosan az esemény,de nem is akartunk tovább maradni,mert odahaza Dunaújvárosban fél hattól kezdődött egy koncert amire elkartunk menni.Így mondtam Móninak,hogy lassan indulunk haza.

Anika akit mocskos szarháziak megvakitottak...

Móni az egész banzájt élvezte és mondta addig nem megyünk míg nem csinál Gyurival egy közös fotót.Így Gyurira vadásztunk,ahogy szinte mindegyik nő a látogatok közül.Mi csak azért,hogy minél előbb indulhassunk.Végül is sikerrel jártunk és összehoztuk Móninak a közös fotót.Mivel hátra a kutyákhoz továbbra sem engedtek elindultunk az 1 km-re lévő vasútállomásra.Időben oda is értünk.Hazafele ugyanúgy Iváncsán kellett átszállni,de háromnegyed ötre már itthon is voltunk.A járni alig tudó Móni a koncertre már nem jött el velünk,mi azért elmentünk,de annak végeztével már én is éreztem,hogy elfáradtam.Így aztán hazaérve nem nagyon kellett altatni,főleg,hogy másnap reggel meló volt.

Összejött a közös fotó Móninak

Maga az esemény most sem volt olyan rossz,noha kicsit úgy érezzük,hogy kicsit megy el marketing irányába mintsem a kutyák felé.Szóval némi hiányérzet maradt bennünk,hogy nem engedtek be hátra a kutyákhoz,így viszont már kérdésessé vált,hogy eljövünk-e még,valamint az is,hogy az adónk egy százalékát ide utaljuk-e.Hiszen pont azt nem mutatták meg amit kellett volna.Persze az itteniek munkáját maximálisan elismerjük és tiszteljük.Majd a sors eldönti,hogy legyen.

Mi drukkolunk a szolgálatnak!

Árva zászló

Merthogy nemcsak a hátizsák volt ám árva (erről itt olvashatsz ),sajnos a zászló is hasonló sorsra jutott Gergő távozásával... Nehéz megmondani honnan is induljon ki ez a történet.Visszakell mennünk alighanem a kilencvenes évekbe.Gergő ekkor még nem jött erre a világra.Mi meg...sokat jártunk meccsekre.Na akkoriban éppen nem a focimeccsek voltak a kedvenceink,sokkal inkább kézilabdára jártunk.Volt is persze miért,hiszen városunk férfi és női csapata is végig verte a fél világot... akkor gondoltam elöször arra,hogy jó lenne egy zászló...egy Kohász/Dunaferr zászló amit időnként meglobogtathatnánk ezzel is jelezve kinek is szurkolunk,hova is tartozunk...

Gergő és zászlaja és kedvenc csapatának öltöző épülete,balra pedig a stadion

Mit volt mit tenni,egy szép napon bizony voltunk olyan ügyesek,hogy loptunk egy magyar zászlót...Gergő édesanyjával,aki ekkor persze még nem volt az édesanyja.Ünnep volt,talán március 15,de lehet május 1.Nem emlékszem már pontosan.Az évre sem,de alighanem vagy 97 vagy 98 lehetett.Szóval az egyik villanyoszlopra kitűzött zászlót bizony bezsebeltük.Na hát is mivel nekünk Dunaferr zászló kellett,annak a szine pedig piros-fehér volt,így a zöld részt bizony levágtuk.Már meg is volt a Dunaferr vagy ha úgy jobban tetszik a Kohász zászló.Az megint más kérdés,hogy aztán talán ha kétszer használtuk.Igen egyre emlékszem is,amikor a nöi kézilabdázóink megnyerték 98-ban az EHF kupát,akkor nálunk volt.A meccs végén a pályára berohanva lobogtattuk és futkároztunk vele örömünben a dunaújvárosi sportcsarnok padlóján...

Úton egy idegenbeli meccsre

Telt múlt az idő,csapataink és dicsöségeink lassan a múltba vesztek.A zászló pedig hosszú évekre bevonult a szekrény mélyére.El is felejtödött egy idő után.

Gergővel aztán 2013 táján kezdtük meg a meccsre járogatást (én ugye újra).A foci került ismét érdeklödésem és érdeklödésünk középpontjába.Fokról-fokra lettünk újra egyre nagyobb és nagyobb drukkerek.Olyanyirra,hogy egy idő után már idegenbe is eljárkáltunk a csapat mérközéseire.Persze most is piros-fehér volt a szinünk.

Egy idegenbeli meccsre készültünk éppen.Azthiszem Pécsre.Gergő egy kicsit unatkozott.Gondolkodtam mivel lehetne feldobni,kirángatni ebből az állapotból.Eszembe jutott a rég elfeledett zászló a szekrény mélyén.Elövettem és megmutattam neki.Elöször csodálkozott,hogy hát nekünk ilyen is van?

Már ez is földöntúli boldogság volt neki,öröm volt látni a boldogságot az arcán,amit sikerült még tetéznem.Arra gondoltam mi lenne ha a zászló fehér részére belefestené azt,hogy DUNAÚJVÁROS... 

A zászló felavatása a pécsi stadionban

Elképesztően tetszett neki az ötlet,soha nem látott lelkesedéssel fogott munkához.Egy-két nap alatt el is készült a remekmű.Ott viritott a zászlónkon a Dunaújváros felirat,ahogy az szokás szurkoló körökben.Talán nem volt olyan jó mintha egy profi csinálta volna,de ettől függetlenül remek munkát végzett Gergő.

Természetesen vittük magunkkal Pécsre a mérközésre és természetsen ki is raktuk úgy szurkolva a csapatunknak.Sajnos ez akkor nem segitett rajtunk,hiszen kikaptunk,de volt egy zászlónk amit vittünk mindig magunkkal ezentúl.Minden idegenbeli mérközésen velünk volt a zászló,jó nem mindenhol raktuk ki,de velünk volt és néha hazain is.

A váci stadionban

Ez volt tehát a zászlónk aranykora.Fogalmazhatnánk élete fénykora.Ha volna lelke egész biztos arról beszélne,hogy sokkal jobb volt ez,mint egy villanyoszlopon lobogni.

Aztán az események sajnálatos fordulatot vettek.Gergő eltávozott közülünk a zászló pedig hasonlóan a hátzsákhoz árván maradt...Gondoltam rá,hogy az urnájára ráboritjuk és úgy temetjük el...de ezt helyetesitette a csapat sálja.A zászló pedig újra a szekrény mélyén találta magát...

Hogy mi lesz a sorsa?Valószinüleg én nem fogom magammal vinni a mérközésekre már.Ahhoz is nem kevés erő kellett,hogy ki tudjak menni a stadionba Gergő nélkül...

Talán ara gondoltam kiteszem a falra Gergő ágya fölé azzal a képpel amin Gergő a csapattól kapott mezben virit...ennél jobb ötletem nincs...

Így alakult tehát a zászló sorsa.Azhiszem a hozzá kapcsolható élmények örökre emlékezetesek maradtak a számunkra,talán Gergő is szívesen gondol ezekre vissza odaát...

A leghüségesebb hazai drukker

Árva hátizsák

Hol volt,hol nem volt,hetedhét országon és az óperenciás tengeren is túl,élt egyszer egy árva hátizsák.A gyönyörű tavasz első napján éppen száz napja volt árva... Száz napja álmodott a régi szép időkről,azokról amikor kis gazdája hátán járta a világot.Azokról az időkről amikor száz és száz csodát látott,klasszabbnál klasszabb helyeken....Az volt az élete.Semmit sem szeretett jobban mint kis gazdája dolgaira vigyázni,miközben annak hátán lógva részese lenni a csodáknak.Ajjj micsoda idők voltak!Kis gazdája mindig vigyázott rá,akárhol is jártak.Mindig biztonságban érezte magát annak hátán.Élete legszebb napjai voltak átélni a csodákat!Ezekről álmodott most...

A legszebb napok egyikén,átélve a csodákat...

Ám éppen száz napja,hogy... élete legborzalmasabb napja köszöntött rá.Csak annyit látott,hogy idegenek egy olyan hordágyra fektetik gazdáját amilyent még sosem látott.Aztán letakarva elviszik élettelen testét... A legborzalmasabb dolog volt amit valaha is látott,amit átélt...abban a pillanatban tudta,hogy nem lesznek többé csodák...abban a pillanatban megértette,hogy egyedül maradt,nem fog többé útra kelni.Nem fogja többé gazdája dolgait tárolni.Egyedül volt,nem voltak többé csodák...

Mindig ott volt gazdája hátán...

Egy szekrény mélyébe bújt be.Úgy gondolta örökre itt fog maradni.Hisz mit ér már az élet kis gazdája nélkül,akit a legjobban szeretett..A szekrény örök sötétségében álmodozott a régi szép időkről,miközben ő maga is meghalt egy kicsit...Egy szép napon fény szürödött be a szekrény mélyére és egy kéz vette ki.Nem,sajnos nem kisgazdája keze volt az...hanem annak nagy gazdája,aki mindig velük tartott azokra a csodákra.Valami végtelen szeretetet sugárzott az az érintés amikor fogták és kivették a szekrény mélyéről...azon kapta magát,hogy újra egy háton van és újra járja a világot...

A csodák sosem múlhatnak el...

Szinte majdnem olyan volt minden mint a régi szép időkben... újra olyan volt mint... a legszebb csodák idején.De ott volt a majdnem.Csak majdnem.Hiszen kisgazdája nem lehetett vele.Ez végtelenül elszomorította.Bár újra csodás helyeken járt,újra vigyáztak rá,de ez mégsem volt ugyanolyan... Ám egy kéz most is érte nyúlt...egy kéz a végtelenből simogatta...egy kéz amely a szekrényben nyújtott kéznél is nagyobb szeretetet sugárzott ki magából,amely biztosította,hogy soha nincs egyedül,történjék bármi...

A hátizsák és gazdája

Kis gazdája biztosította,hogy ezentúl is mindig vele lesz,biztosította,hogy a csodák nem fognak elmúlni.Bár látni nem fogja őt,de érezni igen.Mindig...Mindig!Vigyázni fog rá ahogy eddig is és ha lejár az ideje várni fogja őt...

Száz napja,hogy elmentél.

A szeretet sosem múlik el...

A szeretet örök...