Elfeledett síugrósánc

 Egy kép került elém a közösségi média felületén egész véletlenül.De azt ugye megtanultuk már,hogy véletlenek nincsenek.Így próbálok hinni benne,hogy Gergő tolta elém azt a képet.A képen egy vas valami volt amit már magáévá tett a természet.Kinagyítva a képet,láttam,hogy a természet álltal benőtt vas szerkezet nem más mint egy síugrósánc.Eddig is,de innentől kezdve fokozottan elkezdett érdekelni a dolog.Elkezdtem kutakodni a neten a dolog iránt.A legérdemibb infót a szellemvárosok blog,valamint egy 12 éves kisfiú videója mutatta meg.Ezeket fogom most bemutatni,majd a bejegyzés végén egy már ide tervezett túra elképzelését vázolom fel.Szóval a szögeg és a képek most a szellemvárosok blogról valók,ha jól láttam akkor egy bizonyos Zajza írta a blogot.A videó meg egy 12 éves egri fiúcskáé.

Vasszörnyeteg a Mátrában

A Kékestetőtől nem messze, a Mátra erdeiben egy nem mindennapi vasszörnyet találhatunk. A síugrás hazánkban egykor népszerű sportnak számított, majd a '80-as évek vége fele, a műfaj kihalása után a sánc vasszerkezete a mai napig is mementóként áll a Kékestető oldalában.

Az 1930-as évek elején épült sáncnál rengeteg síugró bajnokságot szerveztek, hiszen a két világháború között hazánkban népszerűnek számított ez a szám, ahogy a háború után is az maradt.

A sánc tetejére felmászva, észrevettük, hogy nevek és egy évszám is bele van ütve a vasszerkezetbe. Az 1960-as évszám feltehetőleg arra utal, hogy ekkor újították fel, illetve korszerűsítették a síugrósáncot. A nevek pedig nagy valószínűséggel az építészek nevei lehetnek.

A vasszerkezet még nem érte el a kritikus állapotot!

A mátrai síugró bajnokságok népszerűnek számítottak, ennek ellenére nem egyszer fordult elő olyan, hogy a verseny megrendezése előtt alig volt hó a sáncnál. Egy visszaemlékezés szerint a közelben edzőtáborozó, más sportágat űző versenyzők, de még a szurkolók is besegítettek a hóhordásba. Ki vödörrel, ki kosárral hordta a havat, de volt olyan is, hogy a Kékestetőről kamionnal hozták a havat, így végül meg lehetett rendezni a bajnokságot.

"1959. január 11-én nemzetközi síugró versenyt rendeztek Mátraházán. A rossz hóviszonyok miatt a versenyzők, az éppen ott táborozó vízilabda-válogatott segítségével hordták a havat a sáncra. A Mátrában rendszeres volt a hóhiány." - áll Kovacsics András visszaemlékezésében.

Alaposan magáévá tette a természet,de feljutni simán fellehet (lásd a videót!)

A sánc 90 méteres volt, ahol már a lecsúszás magasságát is állítani lehetett a beülő szerkezettel, ezzel szabályozva az asztalnál elért végsebességet, a nagyobb vagy kisebb, de mindenképpen  biztonságos 60-80 méteres ugrásokhoz.

A Mátraházi pálya hivatalos sáncrekordja 86,5 méter, amit Gellér László ért el 1972-ben.

A 25 év óta funkció nélkül álló sánc vasszerkezete elég stabilnak mondható, a faanyag természetesen már alig található meg rajta. A fák és a bokrok benőtték, de a kilátás a tetejéről még mindig pazar.

Télen,hóban a legjobb!

Az utolsó bajnokság 1989-ben került megrendezésre a Mátrában. Ezután a síugró sport szinte teljesen megszűnt annak ellenére, hogy a mátrai sáncon több nemzetközi versenyt, többek között Európa Kupa futamot is sikerült rendezni. Jelenleg már csak Kőszegen működik Magyarország egyetlen síugró szakosztálya.

A bezárását követően, mintegy negyed évszázad után, a mátrai sánc hatalmas vasszerkezete a mai napig is áll, emléket állítva a hazai síugrás egyik legfényesebb korszakának.

Eddig az érdemleges infó.Itt akkor megemlítem a forrásokat,nehogy szó érje a ház elejét:

Szóval a felhasznált források:

szellemvárosok.blog.hu,kovacsics.hu,fordum.index.hu

A kilátás mindent visz!

Ezekután pedig a saját elképzelések.Ez mindenképp egy olyan hely,amely bevonzott.Korábban is írtam már vannak bizonyos helyek,amelyeket nem csak én akarok látni,hanem határozottan azt érzem,hogy a hely hív magához engem.Így persze rögtön elhatároztam,hogy ide bizony elfogok jönni.Már bele is fogtam egy előzetes szervezésbe.Ha minden sikerül,ami ugye nem szokott sikerülni,akkor jó páran eljövünk majd ide.Hiszen felvázolva a dolgokat,korábbi túratársaimnak is tetszik az ötlet,így már Manó a Tizedes és Pisti is jelezte részvételét erre a túrára.Fura,hogy éppen Zolikát érdekli legkevésbé a dolog,pedig ő eleve szereti a síugrást,nem hiszem,hogy ne érdekelné egy siugrósánc,szerintem attól fél,hogy jutunk majd fel ide és mennyire biztonságos.

Addig jutottunk a többiekkel,hogy február végén vagy márciusban megpróbálunk egy túrát ide összehozni.Addig persze sok víz lefolyik majd a Dunán,de én még arra is kész vagyok,hogy egyedül jövök el ide,ha esetleg a többiek mégis lemondanák.

A blog amelyből írtam kilenc éve íródott a videó meg három éves.Azóta változhattak a dolgok.Februrár végéig még kutakodok a dolog iránt,mert ha már eljövünk ide mindenképp jó lenne felmenni.Remélhetőleg tehát jó félév múlva saját képekkel,filmmel és beszámolóval tudok jelentkezni majd!