2022. május 22., vasárnap

Kedvenc váraink (2.) - Csókakői vár

A Vértes déli letörésének kis szirtjén álló impozáns, gótikus vár már messziről szembetűnik a Győr és Székesfehérvár közti forgalmas útról. A tatárjárás után épült ide Csókakő vára a stratégiailag rendkívül fontos út ellenőrzésére, ez az út a híres „Fehérvárra menő hadi út”, a tihanyi apátság alapítólevelében szerepelt legelső magyar nyelvű írott emlékünk. 

A kis szirten áll Csókakő vára

A vár létezéséről egy 1299-ben kelt irat számol be először, de feltételezhető, hogy már korábban is állt. Az 1241-42. évi tatárjárás hozott alapvető változást a magyar várrendszerben, a korszerűtlen, fa szerkezetű, rosszul védhető várak helyett számos kővárat építettek.

A térség a 13. században a második legjelentősebb hatalmi központ volt, Székesfehérvár után. Ez elsősorban stratégiai adottságainak volt köszönhető.

Csókakő is, mint akkoriban szinte az egész Vértes a Csák nemzetség fennhatósága alá került, amit 1326-ban más uralmakért cserébe Károly Róbert király szerzett meg tőlük. Később a vár Rozgonyiak tulajdonába került, akik a XV. század folyamán mintegy háromszorosára bővítették a várat, a felsővár köré megépítették az alsóvárat. A család kihalta után a vár többször váltott tulajdonost. Csókakő vára körül komoly védőgyűrű volt, mely mindenfajta külső erőnek addig könnyűszerrel ellenállt. A vár három oldalát meredek sziklafal védi, ezeket mesterséges sziklaárokkal is elhatároltak. A 16. században azonban védelmi jelentőségét elvesztette, mert a török hódítók hatalmas túlerejével szemben már kicsinek számított az erődítmény.

Ma már műemlék

A török hódoltság idején, mint Székesfehérvár előretolt megfigyelőhelye játszott szerepet. 1687 őszén szabadult fel, ám a későbbiekben már egyáltalán nem volt hadászati jelentősége. Pusztulása – ellentétben sok tárásával – nem a Habsburg várrombolási lázhoz köthető, itt csupán az enyészet dolgozott.

A vár 1691-től üresen állt. Később felismerték régészeti jelentőségét, ám komolyabb helyreállítás ekkor még nem történt. 1953-ban műemlékké nyilvánították, majd 1960-ban új feltárási és helyreállítási munkálatok kezdődtek, melyek sajnos három évvel később félbe maradtak. Csókakő vára életveszélyessé vált, ezen csak az 1995-ben megalapított Csókakői Várbarátok Társasága változtatott, megkezdve olyan munkálatokat, melyek még napjainkban is tartanak. A vár felújításának legutóbbi üteme 2014 tavaszán ért véget.

A kápolna a várban

Az omladozó vértesi végvárak közül Csókakő az egyetlen, amely nem az erdők sűrűjében bújik meg, hanem a hegység peremén, szőlőskertek között meredezik a ma is elevenen élő kis falu fölé.

A vár építésénél fontos szempont volt, hogy kis alapterületű hegytetőre épüljön, mert rövidebb hosszúságú védőfal is elegendő volt és nem kellett hozzá nagy létszámú várőrség. A vár legrégebbi része a felsővár, ebből maradt meg a legkevesebb falrészlet. Az alsóvár legismertebb része a kaputorony, amely még Zsigmond király korában épült, meglévő maradványai a vár legimpozánsabb falrészlete.

2014 tavaszára a vár nagy része teljesen újjáépült, a fal körbeért a vár körül, elkészült az újjáépített kaputoronyhoz vezető felvonó híddal, rostéllyal, kapuszárnyakkal, valamint a toronyhoz kapcsolódó délnyugati várfalszakasz pártázattal, fa gyilokjáró folyosóval és feljáróval.

A félig a sziklába ágyazott várkápolnát is, szinte a semmiből varázsolták újjá. A török korból a barbakán tornya maradt meg legépebben.

kilátás a várból egészen csodálatos a Móri-árok völgyteknőjére és a Keleti-Bakonyra. A romvárak szerelmeseinek mindenképp érdemes ellátogatni ide.

A vár több szintes,ezek a lépcsők vezetnek fel

Nyitvatartás: ápr-okt: 9.00 - 20.00, nov-márc: 9.00 - 17.00

Belépő: A vár ingyenesen látogatható.

Csókakő falut a 81-es főútról leágazó bekötőúton érjük el, végig kell menni a falu főutcáján, amely a vár alatt egy nagy parkolóban végződik. A parkoló mellett játszóteret, pihenőhelyet, padokat találunk. Innen a táblákat követve gyalog egy szerpentinúton 15 perc alatt sétálhatunk fel a várhoz. Sportosabbak egy rövidebb úton is felmehetnek, a szurdokszerű völgyben a Kék jelzéseket követve pár perc alatt egy balra meredeken felfelé tartó lépcsősoron egy sziklaszoroson át bukkanhatnak ki a vár bejáratánál.

Kilátás a várból

A várban eddig kétszer jártam.Első alkalomkor 2018 márciusában Gergővel,Mónika Bernadettel és Gyuri bácsival érkeztünk ide.Akkor túráknak ez volt az első látnivalója.Ezt követően 2020 decemberében Zolikával és a Tizedessel jöttek,akkor viszont ez volt a túra utolsó állomása.Érdekesség,hogy 20 decemberében jobb idő volt mint 18 márciusában...

Bár nem mostanában,de benne van a pakliban,hogy jövünk még ide.


Az első filmünkben a 18-as túra elevenedik fel,a túra elején vagyunk a várban:



A második filmünk pedig a 20 decemberi túrát meséli el,itt a vége felé vagyunk a várban:


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése