2021. május 7., péntek

Vár az Essegvár!

 Holnapi túránk a Bakonyban található Essegvárhoz vezet,amit nagyjából a hegység közepe táján találhatjuk meg,méghozzá Bándon,ahol a falu fölé emelkedő dombon áll.Remélhetőleg sikerül majd elérnünk,ha meg nem és eltévedünk akkor így járunk.Na,de bízom a tudásunkban,annál is inkább mivel négyen leszünk és négyünk közül mindig akad egy valaki aki képben van.Maga a célpont Zolika barátom agyából pattant ki,de a túra útvonalát inkább rám bízta.Ebből kifolyólag Veszprémből fogunk indulni,Csatárhegy érintésével érjük majd el Bándot.Ha úgy ítéljük meg,hogy lesz még idő,kedv és erő akkor átmegyünk a szomszédos Herendre is,de ez nem biztos.Túránk további érdekessége lesz,hogy várhatóan három kilátót is érintünk majd.Na,de a fő látványosság az maga az Essegvár lesz.Több oldalt is megtöltene a vár bemutatása,így csak most a lényegre térnék ki.

Vár az Essegvár

Essegvár, vagy másik nevén a bándi vár története az 1200-as évekig nyúlik vissza, feltehetően 1279 és 1309 között építették, eleinte nagyrészt fából, majd az 1300-as években átépítették kővárrá. A falut eleinte, az Árpád-korban az Atyusz nemzetség bírta Terra Seg sive Band néven, ekkor még vára nem ismert. A falu már egyházas hely, 1333-ban Sing, 1335-ben peding Band néven szerepel a pápai tizedjegyzékben.

A falu az Igmándi, majd a Lőrinte nemzetség kezébe kerül. Utóbbiak felveszik az Essegvári vezetéknevet is. Lőrintét, a Károly Róbert párti nemest a nyugati országrész oligarchája, Kőszegi Iván megtámadta, elfoglalta várát, és lófarokra kötve végeztette ki. Hamarosan a királypártiak felülkerekedtével a vár visszakerül Lőrinte fiához, Tamáshoz. A XV. században már állt a várban egy lovagterem, ciszterna és a Szent György kápolna, szóval itt is egy templomromba botolhatnánk, de sajnos nyomai nem kivehetők.

Ezt látni kell

Közben a vár királyi kézbe is kerül, majd vissza az Essegváriakhoz. Essegvári Ferenc feleségül veszi 1499-ben Himfy Orsolyát, ezzel birtokába került egy másik Veszprém megyei vár, a döbröntei. Ezután a szerényebb méretű Essegvárat elhagyták, az lassan, de folyamatosan lepusztult. Valószínűleg az 1552-es veszprémi ostrom idején egy portyázó török lovascsapat okozta végső pusztulását. Az 1600-as években Bándot pusztaként írjál le. A Habsburg uralom idején telepítik újra, főként németajkúakkal. A várat és a II. világégésben elpusztított kálváriát lelkes helyiek újították, újítják fel, szívderítő módon. Plusz érdekesség, hogy a falu szülötte Mádl Ferenc, hajdani magyar államfő is.

Hát ennyi dióhéjban az Essegvárról.Jövünk!

Az ismertető szöveg forrása: Kapui Ferenc

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése