2021. június 27., vasárnap

Eddig egész jó - Félévi összefoglaló

 Sajnos a napokban tomboló elviselhetetlen kánikula erre a hétvégére már itthon tartott.Nem akartunk bevállalni egy túrát ebben a forróságban.Igen pont a nyár az az évszak ami a túrázásoknak leginkább nem kedvez.Nem is szeretem.Egyetlen pozitívuma,hogy sokáig van világos.Június vége van,bár nem a legutolsó napja,nyilvánvaló,hogy több túránk ebben a félévben már nem lesz.Így itt az ideje az első félévet összefoglalni.Az egészen a nyárig kitartó koronavírus nagyban befolyásolta most is a túrázásainkat a terveinket,de mégsem olyan nagy formában ahogy tavaly.Szerencsére sok helyre sikerült eljutnunk még ha pár tervünket nem is sikerült megvalósítani.Összességében az első félév nem volt rossz,hozta azt amit elvártam tőle.

Felszállóban a köd Alap és Németkér között félúton

A téli túrák kifejezetten jóra sikerültek.Egyszer sem volt igazán hideg,na és egyszer sem volt meleg.Havas túránk viszont csak egy akadt.Rendkivül szép arcát mutatta a természet az év első túráján,amelyen Alapról mentünk Németkérre.A felszálló köd,a kisütő nap az egyik legszebb természeti jelenség,ezen a túrán volt belőle részünk.Azután meg egészen elképesztően jó lett az idő.Rá egy hétre fogadott a tél egyetlen havas túrája amikor is Gergő nyomában járva újra a Sorrento sziklákhoz tértem vissza.Itt találkoztam Pistivel a harminc éve nem látott baráttal.A túra jó volt,talán Zolika volt egy kicsit formán kívül és a  budaörsi fensíkon elég kellemetlen erős szél fújt,de jó buli volt ez is.A januárt a Lussoniumi túrával zártuk,ami szintén egy visszatérés volt és újra Gergő nyomában jártam minden méteren.

Sorrento sziklák,ahová szinte napra pontosan négy év múltán tértem vissza

Februában egy ködös-nyirkos túrával nyitottunk a százhalombattai Sánc-hegyre tértem vissza,valamint lementünk az érdi Beliczai-szigetre és az Ófaluba.Valamint megnéztük a Kutyavár megmaradt falát is.Ennek a túrának éppen a köd adta meg a fillingjét.A februári másik két túra sem hozott sokkal jobb időt,még ha köd nem is,de nyirkosság az volt.Előbbin a szabadbattyányi Kula-toronyhoz mentünk a Sárpentelei parkerdőn keresztül,utóbbin pedig a Vitányvárhoz tértem vissza.Ráadásul ezen a vitányvári túrán meg én voltam az aki nem volt formában.Természetesen itt is Gergő nyomában voltam,szinte a várig minden centiméteren.A tél tehát jó volt,nagyon szépek voltak ezek a túrák.Jöhetett a tavasz.

Hova el nem jutottunk?

Ballagok a Sárpenteli parkerdőben

Jó idő fogadott a tavasz első túráján amelyen a nagylóki Iringó tanösvényt jártuk körbe.Kellemes időben a kellemes tájakon olykor eltévedtünk.Fura volt,hogy Móni volt ott nagyon a szeren,ő tudta merre meg hogyan kell menni,úgy,hogy még soha nem járt itt.Róla el sem tudtunk ilyent képzelni,olyan volt mintha Gergő lelke beleszállt volna és ő írányitott volna...Rá egy hétre ismét egy Gergő nyomábanos túra következett amelyen a Tassi zsiliphez tértem vissza.Ezen a túrán jártam először a Kiskunsági főcsatornánál amely nagyon tetszett.A márciust a Tolnai-hegyhát legdélibb részein fejeztük be,ahol élénk szélben volt részünk,cserébe viszont rendkívüli szépségű tájakon mentünk keresztül.Jók voltak tehát a márciusi túrák is.

A kiskunsági főcsatorna Tassnál

Az áprilist a Bakony peremvidékén kezdtük.Először indult túra Ösküről.Erős szelünk volt ezen a napon is.Pétfürdőig a tájak is szépek voltak,viszont innen a Várpalotáig húzódó Cseri parkerdő csalódást okozott.A túra viszont remek volt,mint ahogy a rá egy hétre megrendezett túra.Amelyen szintén Gergő nyomábanos túra volt.Olyan helyekre tértem vissza ahol Gergővel is jártam.Többek között az Árpád kilátóba és az Apáthy sziklához.Ezt a túrát Gergővel is terveztük,majd úgy volt,hogy ezen a túrán találkozunk újra Pistivel és nejével,aztán Julcsival egykori exemmel is szóba került ez a túra.Végül is Zolikával sikerült megvalósítani.Nagyon sok látnivaló volt ezen a túrán és először volt az év folyamán tökéletes kifogástalan túraidőnk.

Öskün a csapat

Következett egy szívet melengető túra.A Három falu túráját elevenítettem fel újra,ami megegyezett a négy évvel korábbi Gergővel megtett túrával.Az útvonal 98%-ban ugyanaz volt - Adony,Iváncsa,Beloiannisz,Besnyő,Iváncsa.Most is,ahogy akkor Gergővel is,jó volt a buli.Bár ezen a túrán nagyon elkapott Gergő hiányérzete,ami a besnyői körhintában csúcsosodott ki (van róla bejegyzés).Az áprilist egy helyi túrával zárult amelyen az Erdei gépparkba mentem ki.Hosszú idő után ez volt az a túra amelyre egyedül mentem,de tartoztam annyival Gergőnek,hogy megcsinálom itt azt a filmet ami vele anno technikai problémák miatt nem sikerült.

A szépséges repcék

A május a repcetúrával indult amelyen már harmadszor voltunk,így hagyományt szerettem volna belőle csinálni,de...a túra vége felé alapos méhtámadásban volt részünk.Ez kicsit elvette további repcetúrás kedvünket,majd jövőre derül ki mennyire.Ezután egy hétre a márciusban a járvány miatt elmaradt essegvári túrát valósítottuk meg.A szép tájakon átmenő túra esélyes lehet az év legjobb túrája címre.Veszprémből indulva a Csatárhegyen át mentünk Bándra ahol az Essegvár is található.Remek buli volt.A hónap végén meg egy Szekszárdi-dombsági túra volt a műsor.Ladomány és Grábóc volt a cél.Ezt sikerült is megvalósítani és bár voltak a túrának kifejezetten szép szakaszai,volt olyan is amikor méretes gazban gázoltunk.

Eszterpuszati templomrom a Mecsekben

Következett a június,a nyárra a Balaton-felvidék fokozatos felfedezését tűztük ki célul.Ebből a hónapban rögtön két túrát is sikerült megvalósítani.Balatonalmádi illetve Alsóörs környékén egy-egy körtúrát.Bár mindkét túrán már zavaró volt a hőség,mégis jó bulik voltak.A kettő közötti héten meg a Mecsek legkeletibb részén túráztunk,itt-ott már a Geresdi-dombság területét is éríntve.Ekkor jutottam el elöször Ófaluba is amit már Gergővel is régóta terveztünk.Nagyon jó buli volt ez is,amit egy mecseknádasdi fenséges babgulyással zártunk.Ezek voltak tehát a tavasz eseményei dióhéjban.Természetesen mindegyikről van részletes bejegyzés a blogban.Jöhetnek a számok,a statisztikák.

Májustól újra rendszeressé váltak a sörözések

A 2021-es év első félévében összesen 19 túránk volt,ami egyel jobb mint tavaly ugyanekkor.

A 19 túrából három volt amelyen négyen voltunk.

- Kilenc olyan túra volt amin hárman.

- Hat olyan amin ketten és egy amin egyedül.

Alapból értetődik,hogy mindegyik túrán csak én voltam ott.Utánam Zolika a legjobb 18 részvétellel.Manó hét részvétellel jelezte jelenlétét.Móni négyszer jött el,a Tizedes barátunk pedig háromszor.Pisti meg egy túrán volt velünk.

Mehettünk becslésem szerint összesen nagyjából 320km-t.

Az első félévvel tehát elégedett vagyok a 19 eddigi túra talán sejteti,hogy közel ugyanennyi lehet majd a második félévben is,de jó lenne elérni a 40-et egész évre való tekintettel.

Az éve eddigi filmjei:




















Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése