Túra a Balaton szívéhez

 Ez a túra eredetileg a Visszatérés a Kőröshegyi-völgyhídhoz címet kapta volna,de Zolika a héten felfedezte azt a Balaton szívét amelynek én a létezéséről korábban nem is tudtam.Elkezdtem hát keresni hol is van,hogy jutunk el oda.Egyszerűbb volt mint az egyszeregy hiszen a turistautunk egyenesen belemegy a Balaton szívébe a túra végén.Így hát a cím módosult annak ellenére is,hogy a völgyhídat természetesen nem hagytuk ki,ám sokkal kevesebb időt töltöttünk itt mint egy éve amikor ott jártunk.Visszatérésünknek prózai okai voltak.Nevezetesen a tavalyi itt készült videó nem sikerült és a túra is félbeszakadt annyira meleg volt.Most megfogadtam sikerrel járunk,annál is inkább mert legelőször ennek a túrának az ötlete még Gergő fejéből pattant ki.Na akkor ássuk be magunkat a részletekbe.

A balatonföldvári vasútállomás

Túránkat a Balatonföldvári vasútállomásról kezdtük.A Balaton déli partjára sokkal gyorsabban lelehet érni tömegközlekedéssel mint az északira.Az északin trappoló Kék hullám IC sok kívánni valót hagy maga után...ide viszont a Balaton IC-vel érkeztünk és már negyed kilenc után itt is voltunk Zolikával és velem a fedélzeten.Időben voltunk így túra előtt lementünk a közeli kikötőbe ahogy tavaly is.Innen gyönyörű a rálátás a Tihanyi-félszigetre valamint a Balaton középső részére és némiképp az északi öblére is.Ezt most sem hagyhattuk ki.Meleg idő ígérkezett mára is szeptember 11.ellenére,de itt a Balatonnál igen kellemes volt reggel fél kilenc tájt.

Szemben a Tihanyi-félsziget,már ismerösként köszön vissza

Rövid időn belül ez már a nyolcadik túránk volt a Balaton környékén.Nem semmi módon beleszerettünk ebbe a helybe.A kikötő után rá is álltunk aztán a piros jelzésre a viaduktig ez fog elvinni minket.Nem soká elhaladtunk az országban egyedüli Férfimegőrző mellett,ahol persze képeket is csináltunk.Másodszor voltunk itt,de most sem találtuk nyitva.Biztos jó nagy odafigyeléssel őrzik bent a sok férfit... Kis emelkedő következett majd a helyi kálváriánál megreggeliztünk.Innentől is volt még egy enyhe emelkedő,a balatonföldvái magas partra emelkedtünk éppen fel.Itt volt az a vendéglátóhely ahol tavaly megkávéztunk.Ám az most csak tízkor nyitott és még kilenc után voltunk csak.Ekkor még nem tudtuk,de aztán úgy alakult a buli,hogy a mai túrán nem voltunk szerencsések a vendéglátóhelyekkel... A magas partról már rendkivüli kilátásunk volt a Balatonra.

A kilátás egy szelete a Magas partról

Dél felé ellehetett látni egészen addig míg a víz eggyé nem vált az éggel és a kb.harminc kilométerre lévő Badacsonyt már alig-alig lehetett kivenni.Észak felé pillantva pedig a Tihanyi-félsziget adta a fő látnivalót.Keletre elnézve meg ott állt a Titanic! Na persze csak mi neveztük el Titanicnak a Hajótörténeti-kilátót.Az impozáns építményben tavaly már jártunk,de most sem akartuk kihagyni,annál is inkább mert előtte ment el a piros jelzés.Nem tudtuk ugyan,hogy mennyire éinti a kilátót az oltásdiktatúra,féltünk,hogy kell ide is védettségi kártya.Az építmény nem csak kilátó volt hanem egy látogatói központ,benne a kilátón kivül sok érdekes kiállítással főleg a hajózási történelemből.Oda érve még volt pár perc a nyitásig,de aztán megvettük a belépőket és örömmel tapasztaltuk,hogy nem kell védettségi kártya.

A Titanic

Először felmentünk a kilátószintre.Egy csigalépcső vezet fel úgy,hogy két emeletig a lépcsőházban halad,majd kiér onnan és már a szabadban a fő oszlop mentén visz fel.Kemény dolog feltrappolni rajta ,de nem muszáj mert lift is van!Ha jól tudom akkor a kilátószint 29 méter magasan van.Ez volt a nyár folyamán a kilencedik balatoni kilátó amelybe jártunk,de ez volt a legmagasabb is.Oafenn természetesen teljes körpanoráma fogadott.A szélrózsa minden irányába ellehetett látni jó messzire.A távcsövek használata ráadásul ingyenes volt.Keletre a Somogyi dombság,nyugatra pedig a Balaton-felvidék vonulata uralta a látképet,észak-délre a Balaton volt a főszereplő.Pazar volt!

A kilátás egy szelete déli irányba

Lefelé jövet tértünk be a kiállítótermekbe ahol hajótörténeti kiállítás is volt,valamint a Balaton érdekességei.Többek között a viharjelző rendszer műnködését is meglehetett tanulni.Sok-sok érdekesség volt még az épületben.Volt egy vendéglátó terasz is,valamit minden szinten első osztályú wc-k.Bőven megérte az 1500 forintos belépő az árát.Odalenn még hűtőmágneseket vettünk,aztán búcsút vettünk a kilátótól.Bőven benne van a pakliban,hogy jövünk még ide.Lényegébe innen kezdődött a túra érdemi része,hisz a közelben léptünk ki a településről és léptünk be a balatonföldvári parkerdőbe a piros jelzést követve.

Magunk mögött a kilátó

Előttünk a parkerdő

A parkerdőben első osztályúak voltak az utak és a jelzések.Valamint voltak állomások is,annak ellenére,hogy ez nem tanösvény.Az állomásokon rendben tartott pihenők,padok,asztalok,tájékoztató táblák...perfect volt minden!Mégis rajtunk kivül nem járt erre senki.Míg a Balaton északi partjának hegyein egymásba ér szinte az emberek valaga és sok hely fele ennyire sincs rendben tartva,itt a kutya sem járt!Nem bántuk,ugyanakkor mélyen megvetettem a sok tudatlan embert amiért csak a felkapott helyek érdeklik őket...Ez az erdei szakasz olyan másfél kilométernyinek tűnt,max kettőnek.Ez már a Somogyi dombság egyik magaslata volt.Az erdőből kiérve lefelé irányt vett az út és feltűnt maga a Köröshegyi-völgyhíd!Mintha csak 13 hónapja jártunk volna erre...

Feltűnik a viadukt

A híd közelében ágazott le a zöld+ jelzés.Arra kellett tovább mennünk.Erre nem figyeltünk tavaly.Mielőtt azonban arra letértünk volna közelebb mentünk Magyarország legnagyobb hídjához és Közép-Európa legnagyobb viaduktjához.Nem semmi építmény volt.Nagyjából akkor adták át amikor a mi Pentele-hídunkat.A mienk sem egy semmi építmény,de ez mellett eltörpül.Aztán a pillérek alá nem nagyon tudtunk most bemenni,mert lezárták azt az utat,ugyanis éppen esküvői fotózás zajlott.Hát persze mikor máskor mint most amikor erre járunk...de nagyon most nem is akartunk belemerülni,hiszen tavaly végigjártuk a híd alját,most maximum egy-két pillérig akartunk csak előre menni.Mindegy így alakult,pár kép készítés után mentünk akkor vissza a zöld+ jelzésre.A pirostól búcsút vettünk.

A Kőröshegyi-völgyhídnál

A zöld+ egy betonút volt míg be nem ért magába Kőröshegy településre.Innen is sok helyről még látszodott a viadukt.Közel jártunk a híres kőröshegyi levenduláshoz is,de szeptember lévén ott már sok látnivaló nem lehetett.Úgy terveztük,mivel a zöld+ is elhalad egy vendéglátóhely mellett,hogy majd megállunk inni egy jót Kőröshegyen.Ám mit ad isten ez is zárva volt (...) Mondom mi van,itt a szeptember azt már zárunk mindent a Balatonnál?Akkor meg ne sírjanak ha a kormány olyan rendeletet hoz,hogy be kell zárni.. Szóval itt sem tudtunk inni.Szerencsére vízből most felkészültünk.Átszelve a települést nyugat-kelet irányba az út a falu szélén elkezdett durván emelkedni.Elszoktunk ettől így kissé nehézkesen de megmásztuk a dombot,amelynek tetejéről újra jó rálátás volt a völgyhídra.

A híd a zöld+ -ről

A híd a dombról

A falu keleti szélénél álló domb tetején hét(!) felé mentek tovább az utak és nem igazán jelezte semmi,hogy merre is kell menni.Elővettem egy alkalmazást és ott próbálgattam kinyomozni a hét közül melyik a mi utunk.Közben egy hegyikerékpáros férfi jött,tőle kértünk tanácsot és ő igazított útba minket.Mondta Zamárdiba tart,mondtuk mi is.Ám ő biciklivel volt.Így megköszöntük és ő tekert tovább mi meg mentünk tovább.Azt nem sejtettük,hogy találkozunk még vele!Mentünk gyönyörű dombokon és völgyeken át a meglehetősen rosszul felfestett zöld+ jelzésen.Továbbra sem járt erre senki,pedig volt olyan szép táj mint az északi parton bármi.Újabb útelágazás jött,itt csak három felé ment az út és rátudtunk jönni melyik a mienk.Meleg volt és ez nem erdei szakasz volt.

Szép tájak mindenhol

Végre aztán egyszer csak erdő következett,sokkal kellemesebb volt itt a klima.Ám az út elkezdett lefelé menni.Ez azért volt rossz,mert szemben meg ott volt a dombság egy igen nagy tömbje és valami azt súgta oda még fel kell menni...Leérve egy jó minőségű betonútra értünk,a mi utunktól azt vártam,hogy keresztezi ezt és megkezdi a kapaszkodást felfelé a nagy tömbön.Ám nem így történt,egyesültünk a betonúttal és letértünk jobbra.Ám nem tartott sokáig az öröm,két-háromszáz méter múlva búcsút is vettünk a betontól,utunk meg befordult a nagy tömb felé...és igen.Megkezdte a kapaszkodást.A túra legkeményebb emelkedője volt.Persze röhej,egy kb.250 méter magas dombra vezető emelkedőt keménynek nevezni.Végül is különösebb probléma nélkül fel is mentünk.A vaskeresztbe botlottunk,itt ágazott le a Zamárdiba vezető sárga jelzés.

Ez még a betonos szakasz

A vaskereszt

Itt volt egy kis erdei pihenő.Ám pihenni nem tudtunk.Autókkal érkező műmájerek kisajátították maguknak az egész pihenőt azt itt ökörködtek.Egész út alatt a kerékpáros pasin kivül senkivel sem találkoztunk,erre ezek meg itt voltak...Így mentünk tovább búcsút véve a zöld+ - től immár a sárga jelzésen.Kellemes útszakasz volt!Enyhén leejtett és kellemes hűs erdőn át vezetett.Itt kifejezetten jó volt menni.Ám nem volt hosszú,talán egy jó kilométernyi és már ki is értünk a Zamárdi hétvégi telkekhez.Közelítettünk idei tizedik balatoni kilátónkhoz a Kőhegyi-kilátóhoz.Úgy olvastuk a kilátó mellett van büfé.Na majd ott iszunk végre!

Kellemes szakasz

Az út odavezetett a kilátóhoz.Nagyon szép kilátó volt,talán a legszebb a tíz közül.Egy hosszú lépcső vezetett fel és nem volt túl magas.És valóban a kilátó mellett ott volt egy büfé!Ám mit ad isten zárva volt,de csak ma családi rendezvény miatt...Hát ilyen nincs....Újra hideg ital nélkül maradtunk.A kilátónál meg tömeg kezdett gyűlni,így vártunk a felmenetellel.Addig is leültünk a kilátó alá egy padra.Ha jól emlékszem egy szenyót le is nyomtunk.Nagyon nehezen akart oszladozni a tömeg,így sokára tudtunk csak felmenni,de még akkor is voltak fenn.

A Kőhegyi-kilátó,vajon mihez is hasonlít?

Akkor menjünk fel

Innen is pompás kilátásunk volt!Szintén körpanoráma.Talán keletre nem sokat mondott a táj,hiszen a felettünk tornyosuló dombokat láttuk csak.Délre,nyugatra és északra is a Balaton volt a fő látnivaló.Délre nézve én láttam a Titanic kilátót is ahol a túra elején voltunk.Látszodott Kőröshegy is.Nyugatra a Tihanyi-félsziget és távolabb Balatonfüred tűnt fel.Északra a Balaton északi öble és Siófok is jól látszodott!Balatoni tizedik kilátónk is kitett magáért!Félórát nézelődtünk fenn,időben voltunk bőven,de vágytunk már egy hideg italra,így indultunk tovább.A 220 méteres Kőhegyről ereszkedtünk le Zamárdiba.

A Honfoglalási emlékmű

A Szamárkő,a Honfoglalási emlékmű és a Tájház érintésével értünk le Zamárdi központjába.A vasútállomásnál lyukadtunk ki.Eredetileg itt végződött volna a túra,de Zolika pár napja felfedezte a Balaton szívét,így ahogy írtam módosítottuk a tervet.Sok módosítást nem igényelt,nagyjából 400 méterrel mentünk többet.Utunk végén a Balaton partján pedig valóban ott volt a Balaton szíve! Egyenesen belefutott az út ahogy azt a térképen láttam.A Balaton szíve nem volt más mint egy szobor.Két kő egymás mellé téve úgy,hogy a felső részén mindkettőből kivágva egy-egy fél szív.A két fél pedig így egy egészet alkotott.

Zolika kukkol a Balaton szíve mögül

Sokan voltak a szobor körül,beletelt némi időbe míg itt is képeket tudtunk készíteni.A Balatonban itt évente százak állnak körbe kézen fogva egy szívet formálva.Ennek apropójából készült a szobor 2012-ben.Egyszer majd részletesen kivessézük a témát.A megtekintés és a képek után elindultunk akkor hideg italt inni és egy jó babgulyást is enni ahogy szoktuk,valahányszor a Balaton partján vagyunk.Ám ellentétben a korábbi településekkel itt alig volt valami.Végül is találtunk egy helyet ahol inni tudtunk.Kaja itt viszont nem volt.Elindultunk azt is keresni,közben valaki hátulról megszólított minket: "Hahó srácok,ide értetek?". Hát a kerékpáros ürge volt aki Kőröshegynél segített útba igazitani.Az ilyen momentumok azért jól esnek az ember lelkének.Na de kajahelyet nem találtunk továbbra sem.Visszamentünk a Balaton szívéhez és ellenkező irányba próbáltunk keresgélni.Arra még annyi sem volt mint emerre...

Jómagam a Balaton szívénél

Újra visszamentünk a szívhez,itt ugyan volt egy kajálda de itt nem volt gulyás...Mivel más nem akadt,beültünk ide.Vendéglátóhely szempontjából nem ez volt a legszerencsésebb túra az biztos.Végül is egy grilltál volt a menű.Bekajáltunk majd kimentünk még a Balatonhoz.Nyolcadszor jártunk idén itt,de sosem fürödtünk.Nem ezért jöttünk sosem,de még a lábunkat sem tettük a vízbe.De ettől függetlenül ezernyi csodát láttunk itt,mert ez a vidék nem csak a Balatonból áll.Ismét csak azt sajnáltam,hogy nem Gergővel élhetem ezt át.Végül már nem sok minden maradt visszasétáltunk a vasútállomásra.

A Balaton szíve

Egy utolsó kép a Balatonról

Vonatunk félórát késett... de egy vonattal előbb indultunk el,így Székesfehérváron még így is bőven volt időnk átszállni.Addig is elmentünk megkeresni a fehérvári teknősszobrot.Ennek külön története van,Zoli és újdonsült kis barátnője előszeretettel vannak oda ezekért a teknős szobrokért.Mivel már a vonaton megnéztük hol van,így könnyen meg is találtuk.Itt is löttünk itt is pár fotót a sötétben már.Aztán elsétáltunk a Budai úti buszmegállóig itt vártuk meg a buszunkat amely simán hazahozott.Fél 11-re értünk a városba.

Teknőc Ernő szobra Fehérváron

Jó buli volt újfent és sikerült a küldetés.Visszatértünk a völgyhídhoz és a videó is sikerült ezúttal.A Balaton szíve csak ráadás volt.Úgy számoltuk 20 kilométert mentünk én nem éreztem annyinak,de lehet csak mert olyan sok volt a látnivaló.Két kilátót is érintettünk.Sajnos a vendéglátóhelyekkel most kifogtuk,szerencsére volt most elég vízünk.Jó volt.Folytatjuk.