Mert vannak napok és túrák amelyek,történjen bármi sosem felejtődnek el.Bár a Sándorral való túrázásaimból sajna sok minden elfelejtődött,de ez valahol természetes is,hiszen már több évtizede voltak,viszont Gergővel való túrázásaimból emlékszem mindenre.Persze legjobban az utolsó túrára,a legjobb és legjelentősebb túrára az életemben.Éppen ma három éve...Szinte mindent megírtam már erről a túráról,évfordulókor ez természetes is,de volt,hogy a hónapok alatt is becsúszott pár bejegyzés,ami ezt a túrát idézte fel.Most nem akarom újból elmesélni,a bejegyzés végére majd beteszem a linkeket amelyek átírányítanak oda ahol a korábbi bejegyzéseim vannak,ha érdekel.De mivel évforduló van a harmadik,illő megemlékezni erről a több szempontból is jelentős túráról.A túra amely az utolsó túrám volt Gergővel 2018 november harmadikán és Gergő valamivel több mint öt hét múlva ment el.Ez a túra enélkül a szomorú esemény nélkül is alighanem kivívta volna magának a valaha volt legjobb túrám vagy túránk címet,de így persze egyértelmű volt.Valami olyasmit kéne írnom erről a napról amit még eddig nem.Hát nem lesz könnyű...
Az első méterek a valaha volt legjobb túrán
Akkor még csak valahol tudat alatt éreztem,de ma már visszagondolva egyértelműen az az érzés kerít hatalmába,hogy valami különlegeset éltünk át.Valahogy más volt mint a többi túra.A hely az időjárás,az őszi erdő a rémhírektől hangos Salabasina-árok ahová tartottunk valahogy olyan varázst adott az egésznek ami semmi máshoz nem volt fogható.Emelkedettebb hangulatban is voltunk,de ez ott akkor kellemes volt.Volt valami hátborzongató mégis felemelően csodás az egész helyben.Csak azt tudom,hogy élveztük minden méterét...Mielőtt folytatnám az írkálást szeretném ajánlani,hogy nézzétek meg a túra eredeti filmjét,amely akkor is ott készült túra közben.Szerintem megéri,de ha nem is érdekel úgy,találomra indítsd el valahol a videót.
Szinte sokkot kaptunk amikor oda értünk a Salabasina-árokhoz,de ez is olyan sokk volt amely inkább volt kellemes mint kellemetlen.A hírhedt árokról,csak az járta,hogy ez nem a Rám-szakadék,hanem a Rém-szakadék.Amiket láttunk róla filmeket azok pedig erről meg is győztek.Mégis vonzott az egésznek a kalandja az ismeretlensége,a varázsa.Így mikor megláttuk először a szakadékot ez a sokk csak egy fokozodó kalandvágy volt.Gyönyörű helyen voltunk és a nagy kaland előtt tartottunk egy kajaszünetet úgy,hogy a lábunkat már a szakadékba lógattuk le.Nehéz szavakba foglalni azt az életérzést...
Gergő a nagy kaland előtt.Sajnos,hogy ez volt élete utolsó nagy kalandja...
Az út amely ketté szeli a Salabasina-árkot
Aztán belevetettük magunkat a szakadékba.Na persze nem szó szerint,de belevágtunk a nagy kalandba.És bár ugye hála az előzetes híreknek,tájékozodásoknak és filmeknek,nem kicsit paráztunk tőle,kiderült az,hogy mindenféle félelmünk feleslegesnek bizonyúlt!A Salabasina-árok olyan kalandot és élményt adott amit az én életemben túrázásilag semmi sem tudja felülmúlni!És bár lehet egy egyszerű földi halandó itt beparázott volna,de mi ne voltunk egyszerű földi halandók...!A szakadék minden métere,minden sziklája,köve,faága,avarja mindene életre szóló hatalmas élmény volt.Rendkívül élveztük az első métertől kezdve!
Gergő leérve a szakadékba 2018 november 3-án
Tehát számunkra koránt sem rém szakadékként vonult be életünk történelmébe,bár kétségtelenül kalandos volt,de mondom rendkívül élvezetes!A környék erdei amik feltűntek a szakadékot ölelő hegyoldalakon pedig földöntúlian szépek voltak az ősz derekán.Amikor a Salabasina-árok végére értünk soha nem sajnáltam még ennyire semmit,hogy vége.Legszívesebben megcsináltam volna mégegyszer.Valahol tudat alatt tán érezhettem,hogy ez egy egyszeri megismételhetetlen csoda.Már akkor is tudtam,hogy ez egy életreszóló élmény volt.A túránk folytatódott és ahogy távolodtunk a Salabasina csodájától megfogadtuk Gergővel,hogy pár év múlva visszatérünk.Úgy voltam vele még mielőtt meghalok ide visszakell majd még jönni..
Ilyen kalandok sora várt a szakadékban
Sajnos nem így alakult.Eszembe nem jutott,hogy ez az utolsó túránk... az meg pláne nem,hogy nem én leszek az aki előbb elmegy hanem Gergő...Még boldogok voltunk egy kicsit elfáradva ugyan a szakadék kalandjai után,de az élmény akkora volt,hogy nem figyeltünk rá,hogy kicsit el is fáradtunk.Szerencsére nem túl nehéz terep következett ezután.Ekkor értünk be az aranyló erdőbe amelyről szintén írtam már külön is a blogban.November volt,de gyönyörű kellemes túraidő.Rajtunk kívül senki nem volt a Salabasina-árokban,így maradéktalanul élvezhettük a csodát.Aztán az aranyló erdő is kellemes volt,persze ez már egy átlagos rész volt,a szakadék csodáját nem tudta felülmúlni,mint ahogy azóta semmi sem.
Ekkor még boldogan.Nem véletlen,ez volt életem legjobb túrája
Persze továbbra is élménydús volt a túra.Olyan helyeket érintettünk ahonnan jó kilátásunk volt a Dobogókőre máshol meg a Pilis-tetőre.Majd leértünk a pilisszentkereszti szentkúthoz ahol már volt egy kis tömeg,de így is tudtunk pihenni majd egy órát.Kellett mert a túrának még nem volt vége.Ha sok nem is,de volt még hátra belőle.Nagyon-nagyon jól éreztük magunkat.A pihenő után tovább ereszkedtünk lefelé a hegyen,hiszen talán még nem mondtam,a Salabasina-árokban végig felfelé vezetett az út,de nem olyan mértékben,hogy az ne legyen élvezhető.Nem sokára elértük a Dera szurdokot és ezzel kezdetét vette közös életünk utolsó túrájának,utolsó kilométere... Erről is készült egy videó valamelyik évfordulóra.Talán érdemes ebbe is belenézni:
A Dera szurdokról is sok csodát hallottunk már,illetve láttunk,olvastunk róla.Tudtuk ez nem lesz nehéz,nem olyan lesz mint a Salabasina-árok.Ám odaérve kellemetlen meglepetés várt.November első szombatja volt a mindenszentekkel egybekötött négy napos ünnep.A Dera szurdokban meg akkora tömeg volt mint akár egy Fradi-Újpest meccsen.Maga a szurdok valóban gyönyörű volt és jól járható,nehézségektől mentes.De a tömeg a sok-sok műanyag túrázóval nagyon zavaró volt.Mindegy megpróbáltuk élvezni.Többé kevésbé ez sikerült is,de ugye az élmények tekintetében a Salabasina-árokkal szemben esélytelen volt...
Kaladozás
Gergő utolsó kalandjai
Úgy döntöttünk Gergővel majd ide is visszajövünk,talán inkább majd egy hétköznapon mikor nem lesznek sokan,hiszen azért a Dera szurdok is szép volt ám!Sajnos azonban ez sem válhatott valóra.A tömeg ellenére is tetszett a Dera szurdok,a tömeggel sem lett volna különösebb baj,ha sokan nem hagyják ott vagy nem dobják el a szemetjüket a cigaretta csíkküket...ha az egyik nő szoknyában is valami magassarkúban nem az egyik hídon áll meg a telefonján facebookozni...A szurdok nem volt hosszú,nagyjából 600 méter.Ezután értünk ki a faluba Piliszszentkeresztre ahol elmentünk a falu széli buszmegállóhoz,így jött össze az utolsó kilométer.
Az aranyló erdő
Gergő a Dera szurdokban
Ott abban a pilisszentkereszti buszmegállóban értek véget útjaink,ott ért véget az utolsó túránk.Persze ekkor ezt,hogy ez az utolsó nem tudhattuk.Csak az lebegett előttünk,hogy ide visszajövünk még,hiszen hatalmas élmény volt ez a túra.Azóta sem voltam itt,de még a környéken sem... Szeretnék ugyan visszajönni,de...egyfelöl Gergő nélkül ez már nem lesz ugyanolyan.Kétfelöl szeretném megőrizni a Salabasina-árok "szűzességét",úgy gondolni rá,hogy itt Gergővel jártam utoljára.Harmadrészt nem tudom kivel jöhetnék el ide.Fő túratársam Zolika,hűséges követőm,de úgy érzem a Salabasina-árok nem neki való,annak meg nincs értelme,hogy végigszenvedjük csak.Talán Manó és a Tizedes barátom,vagy így négyen...nem tudom,elkell döntetni majd,hiszen lassan felettem is eljárhat az idő.Meglátjuk majd mit hoz a jővő.
A Salabasina-árok
Napra pontosan ezen sorok írásakor,három éve volt tehát az utolsó túránk Gergővel.Olyan élmény volt ami végig kíséri az életemet.Sokszor gondolok rá az év más napjain is,nem csak ekkor.Az az életérzés ,az a kölcsönös megértés és szeretet ami kettőnk közt volt végig semmihez sem fogható.Az öröm,a diadal érzet,hogy igen megcsináltuk ezt a mások szemében alighanem teljesíthetetlen szakadékot felülmúlhatatlan volt és az a mai napig és még tovább is...Örökre a szívemben marad ennek a túrának minden pillanata a mosoly Gergő arcán,az öröm a kis pofiján a boldogság a szívében... Ez a túra végig kíséri az életemet.
A Salabasina-árok pedig őrzi lépteink.
Az utolsó túra filmje még a féléves évfordulóra készült.
Végül pedig akkor itt vannak a linkek amire ha rákattíntasz végig olvasható mindaz amit az elmúlt években írtam erről a nem mindennapi túránkról:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése