Ha november 3. akkor évforduló.Mint minden évben most is.Az utolsó túra évfordulója.Az utolsó túránk Gergővel... Nem is tudom mit írjak,hiszen erről a túráról,erről a fantasztikus napról már tényleg mindent,de mindent megírtam.Persze nem érdekel,az sem érdekel ha minden évben ugyanazt írom,de amíg "szalonképes" vagyok addig ezután is minden november harmadikán megemlékezem az utolsó túránkról,az utolsó nagy-nagy kalandunkról.Felejthetetlenül belevésődött a szívembe ez az egész nap és ez alighanem akkor is így lenne,ha Gergő nem megy el azon az átkozott decemberi napon...Így lenne mert akárhogy is nézem,ez volt minden idők legjobb túrája.Olyan élmény volt amivel hat év távlatából sem tudok betelni.
Közelítés a hírhedt szurdokhoz
Hat év telt el.Ha nehezen is,de a túráim folytatódtak tovább Gergő nélkül is,hála azon barátaimnak akik velem tartottak illetve akikkel velük tarthattam.De ilyen fokú élmény nem volt több.Ilyen az ember életében csak egyszer van.Egy olyan túra ami felülír minden korábbit és ezt követőt!A Salabasina-árok maga volt a csoda.Százszor leírtam már,de most leírom,egy csoda volt!A rémséges híre a kiismerhetetlensége,a kaland az,hogy bár rémséges volt,de mégsem annyira mint ahogy az az internet világában elhíresült róla.Kellett egy fajta minek is mondjam,készség,merészség,bátorság,hogy belevágjunk,de belevágtunk és nem bántuk meg.A baj az,hogy Gergő ebből öt hetet tudott még élvezni,hiszen e túra után 38 nappal hunyt el...de ugye én rendületlenül hiszem és vallom,hogy a lét folytatódik a halál után is,csak egy másik dimenzióban és érzem és tudom,hogy Gergő magával vitte ennek a túrának az emlékét.A Salabasina emlékét.
Már a szurdokban,a legklasszabb kalandon
Fantasztikus volt!
Úgy érzem teli találat volt az időpont kiválasztása.Akkor úgy hittem véletlen torlódik a túra,mert ugye korábbra terveztük.Ma már tudom,hogy véletlenek nincsenek.Úgy alakult,hogy az év lehető legjobb napján legyünk itt.Persze túrázásilag a legjobb napján.A létező legjobb,legideálisabb túraidőnk volt,aranyló barna-sárga színben úszott minden.A szurdok nagyszerűségét pedig a terepen és a tájon és a csodás őszi időn kivül még az adta,hogy nem volt itt senki.Senki rajtunk kivül.A mienk volt az egész Rém-szakadék!Senki nem zavart és olyan nyugis nagyszerű túrát tudtunk így tenni,hogy arra szavak nincsenek.Ahogy meg csináltuk arra sincsenek szavak.Gergővel tényleg a szó szoros értelmében odafigyelve a másikra ha kellett a másikat segítve,ösztönözve mentünk végig ezen a csodán.
Életem nagy kalandján
A csodás szurdok egy szakasza
A szurdok néhány helyen járható volt,máshol járhatatlan.Ágak,fák alatt kövek sziklák között kellett lavírozni.De élveztük!Ma már Zolikával alighanem átkozódnánk itt-ott egy ilyen terepen haladva,mi akkor Gergővel nagyon élveztük.Maga a szurdok,hát mit is mondjak...ahonnan leereszkedtünk bele onnan a felső végéig,hát...talán másfél kilométer hosszú volt enyhén emelkedett az út végig,néha sziklákat mászva kellett szintet emelkedni.A felső kivezető szakaszon találkoztunk egy szembejövő párral,de ez volt mindenki aki ekkor a szurdokban járt.Sosem felejtem el,hogy a végén mindketten azt kívántuk Gergővel,hogy ne legyen vége.Ez egy olyan fantasztikus kaland volt amiben az volt a legfájóbb,hogy vége lett....
Gergő az utolsó kalandon
Mindig azt írtam,hogy túrázásaink abban a pilisszentkereszti buszmegállóban értek véget,lényegében így is van.Na és persze a túra még folytatódott a Salabasina-árokból kiérve is,mégis ma már úgy érzem,hogy ott fenn a Salabasina felső végén,kiérve a szurdokból,ott értek véget a mi útjaink...Ez volt az út vége.És ha volna rá lehetőségem egészen biztosan ide varázsolnék egy emlékművet,egy olyan emlékművet amely a mi közös túrázásainknak állít emléket.Gergővel való közös túrázásaink itt értek véget (persze mondom a túra itt még folytatódott és jó is volt tovább is),ez a szimbólikus vége.Kevés időt kaptunk mégis ezernyi kalandunk maradt,de ez volt a csúcs és ez volt az utolsó...Ma hat éve.
Az út vége.A Salabasina-árok őrzi lépteink.
Csak összehoztam egy emlékművet a Salabasina-árok végére...
Mert vannak napok és túrák amelyek,történjen bármi sosem felejtődnek el.Bár a Sándorral való túrázásaimból sajna sok minden elfelejtődött,de ez valahol természetes is,hiszen már több évtizede voltak,viszont Gergővel való túrázásaimból emlékszem mindenre.Persze legjobban az utolsó túrára,a legjobb és legjelentősebb túrára az életemben.Éppen ma három éve...Szinte mindent megírtam már erről a túráról,évfordulókor ez természetes is,de volt,hogy a hónapok alatt is becsúszott pár bejegyzés,ami ezt a túrát idézte fel.Most nem akarom újból elmesélni,a bejegyzés végére majd beteszem a linkeket amelyek átírányítanak oda ahol a korábbi bejegyzéseim vannak,ha érdekel.De mivel évforduló van a harmadik,illő megemlékezni erről a több szempontból is jelentős túráról.A túra amely az utolsó túrám volt Gergővel 2018 november harmadikán és Gergő valamivel több mint öt hét múlva ment el.Ez a túra enélkül a szomorú esemény nélkül is alighanem kivívta volna magának a valaha volt legjobb túrám vagy túránk címet,de így persze egyértelmű volt.Valami olyasmit kéne írnom erről a napról amit még eddig nem.Hát nem lesz könnyű...
Az első méterek a valaha volt legjobb túrán
Akkor még csak valahol tudat alatt éreztem,de ma már visszagondolva egyértelműen az az érzés kerít hatalmába,hogy valami különlegeset éltünk át.Valahogy más volt mint a többi túra.A hely az időjárás,az őszi erdő a rémhírektől hangos Salabasina-árok ahová tartottunk valahogy olyan varázst adott az egésznek ami semmi máshoz nem volt fogható.Emelkedettebb hangulatban is voltunk,de ez ott akkor kellemes volt.Volt valami hátborzongató mégis felemelően csodás az egész helyben.Csak azt tudom,hogy élveztük minden méterét...Mielőtt folytatnám az írkálást szeretném ajánlani,hogy nézzétek meg a túra eredeti filmjét,amely akkor is ott készült túra közben.Szerintem megéri,de ha nem is érdekel úgy,találomra indítsd el valahol a videót.
Szinte sokkot kaptunk amikor oda értünk a Salabasina-árokhoz,de ez is olyan sokk volt amely inkább volt kellemes mint kellemetlen.A hírhedt árokról,csak az járta,hogy ez nem a Rám-szakadék,hanem a Rém-szakadék.Amiket láttunk róla filmeket azok pedig erről meg is győztek.Mégis vonzott az egésznek a kalandja az ismeretlensége,a varázsa.Így mikor megláttuk először a szakadékot ez a sokk csak egy fokozodó kalandvágy volt.Gyönyörű helyen voltunk és a nagy kaland előtt tartottunk egy kajaszünetet úgy,hogy a lábunkat már a szakadékba lógattuk le.Nehéz szavakba foglalni azt az életérzést...
Gergő a nagy kaland előtt.Sajnos,hogy ez volt élete utolsó nagy kalandja...
Az út amely ketté szeli a Salabasina-árkot
Aztán belevetettük magunkat a szakadékba.Na persze nem szó szerint,de belevágtunk a nagy kalandba.És bár ugye hála az előzetes híreknek,tájékozodásoknak és filmeknek,nem kicsit paráztunk tőle,kiderült az,hogy mindenféle félelmünk feleslegesnek bizonyúlt!A Salabasina-árok olyan kalandot és élményt adott amit az én életemben túrázásilag semmi sem tudja felülmúlni!És bár lehet egy egyszerű földi halandó itt beparázott volna,de mi ne voltunk egyszerű földi halandók...!A szakadék minden métere,minden sziklája,köve,faága,avarja mindene életre szóló hatalmas élmény volt.Rendkívül élveztük az első métertől kezdve!
Gergő leérve a szakadékba 2018 november 3-án
Tehát számunkra koránt sem rém szakadékként vonult be életünk történelmébe,bár kétségtelenül kalandos volt,de mondom rendkívül élvezetes!A környék erdei amik feltűntek a szakadékot ölelő hegyoldalakon pedig földöntúlian szépek voltak az ősz derekán.Amikor a Salabasina-árok végére értünk soha nem sajnáltam még ennyire semmit,hogy vége.Legszívesebben megcsináltam volna mégegyszer.Valahol tudat alatt tán érezhettem,hogy ez egy egyszeri megismételhetetlen csoda.Már akkor is tudtam,hogy ez egy életreszóló élmény volt.A túránk folytatódott és ahogy távolodtunk a Salabasina csodájától megfogadtuk Gergővel,hogy pár év múlva visszatérünk.Úgy voltam vele még mielőtt meghalok ide visszakell majd még jönni..
Ilyen kalandok sora várt a szakadékban
Sajnos nem így alakult.Eszembe nem jutott,hogy ez az utolsó túránk... az meg pláne nem,hogy nem én leszek az aki előbb elmegy hanem Gergő...Még boldogok voltunk egy kicsit elfáradva ugyan a szakadék kalandjai után,de az élmény akkora volt,hogy nem figyeltünk rá,hogy kicsit el is fáradtunk.Szerencsére nem túl nehéz terep következett ezután.Ekkor értünk be az aranyló erdőbe amelyről szintén írtam már külön is a blogban.November volt,de gyönyörű kellemes túraidő.Rajtunk kívül senki nem volt a Salabasina-árokban,így maradéktalanul élvezhettük a csodát.Aztán az aranyló erdő is kellemes volt,persze ez már egy átlagos rész volt,a szakadék csodáját nem tudta felülmúlni,mint ahogy azóta semmi sem.
Ekkor még boldogan.Nem véletlen,ez volt életem legjobb túrája
Persze továbbra is élménydús volt a túra.Olyan helyeket érintettünk ahonnan jó kilátásunk volt a Dobogókőre máshol meg a Pilis-tetőre.Majd leértünk a pilisszentkereszti szentkúthoz ahol már volt egy kis tömeg,de így is tudtunk pihenni majd egy órát.Kellett mert a túrának még nem volt vége.Ha sok nem is,de volt még hátra belőle.Nagyon-nagyon jól éreztük magunkat.A pihenő után tovább ereszkedtünk lefelé a hegyen,hiszen talán még nem mondtam,a Salabasina-árokban végig felfelé vezetett az út,de nem olyan mértékben,hogy az ne legyen élvezhető.Nem sokára elértük a Dera szurdokot és ezzel kezdetét vette közös életünk utolsó túrájának,utolsó kilométere... Erről is készült egy videó valamelyik évfordulóra.Talán érdemes ebbe is belenézni:
A Dera szurdokról is sok csodát hallottunk már,illetve láttunk,olvastunk róla.Tudtuk ez nem lesz nehéz,nem olyan lesz mint a Salabasina-árok.Ám odaérve kellemetlen meglepetés várt.November első szombatja volt a mindenszentekkel egybekötött négy napos ünnep.A Dera szurdokban meg akkora tömeg volt mint akár egy Fradi-Újpest meccsen.Maga a szurdok valóban gyönyörű volt és jól járható,nehézségektől mentes.De a tömeg a sok-sok műanyag túrázóval nagyon zavaró volt.Mindegy megpróbáltuk élvezni.Többé kevésbé ez sikerült is,de ugye az élmények tekintetében a Salabasina-árokkal szemben esélytelen volt...
Kaladozás
Gergő utolsó kalandjai
Úgy döntöttünk Gergővel majd ide is visszajövünk,talán inkább majd egy hétköznapon mikor nem lesznek sokan,hiszen azért a Dera szurdok is szép volt ám!Sajnos azonban ez sem válhatott valóra.A tömeg ellenére is tetszett a Dera szurdok,a tömeggel sem lett volna különösebb baj,ha sokan nem hagyják ott vagy nem dobják el a szemetjüket a cigaretta csíkküket...ha az egyik nő szoknyában is valami magassarkúban nem az egyik hídon áll meg a telefonján facebookozni...A szurdok nem volt hosszú,nagyjából 600 méter.Ezután értünk ki a faluba Piliszszentkeresztre ahol elmentünk a falu széli buszmegállóhoz,így jött össze az utolsó kilométer.
Az aranyló erdő
Gergő a Dera szurdokban
Ott abban a pilisszentkereszti buszmegállóban értek véget útjaink,ott ért véget az utolsó túránk.Persze ekkor ezt,hogy ez az utolsó nem tudhattuk.Csak az lebegett előttünk,hogy ide visszajövünk még,hiszen hatalmas élmény volt ez a túra.Azóta sem voltam itt,de még a környéken sem... Szeretnék ugyan visszajönni,de...egyfelöl Gergő nélkül ez már nem lesz ugyanolyan.Kétfelöl szeretném megőrizni a Salabasina-árok "szűzességét",úgy gondolni rá,hogy itt Gergővel jártam utoljára.Harmadrészt nem tudom kivel jöhetnék el ide.Fő túratársam Zolika,hűséges követőm,de úgy érzem a Salabasina-árok nem neki való,annak meg nincs értelme,hogy végigszenvedjük csak.Talán Manó és a Tizedes barátom,vagy így négyen...nem tudom,elkell döntetni majd,hiszen lassan felettem is eljárhat az idő.Meglátjuk majd mit hoz a jővő.
A Salabasina-árok
Napra pontosan ezen sorok írásakor,három éve volt tehát az utolsó túránk Gergővel.Olyan élmény volt ami végig kíséri az életemet.Sokszor gondolok rá az év más napjain is,nem csak ekkor.Az az életérzés ,az a kölcsönös megértés és szeretet ami kettőnk közt volt végig semmihez sem fogható.Az öröm,a diadal érzet,hogy igen megcsináltuk ezt a mások szemében alighanem teljesíthetetlen szakadékot felülmúlhatatlan volt és az a mai napig és még tovább is...Örökre a szívemben marad ennek a túrának minden pillanata a mosoly Gergő arcán,az öröm a kis pofiján a boldogság a szívében... Ez a túra végig kíséri az életemet.
A Salabasina-árok pedig őrzi lépteink.
Az utolsó túra filmje még a féléves évfordulóra készült.
Végül pedig akkor itt vannak a linkek amire ha rákattíntasz végig olvasható mindaz amit az elmúlt években írtam erről a nem mindennapi túránkról:
Az őszi szünet hete volt.Csodásan elterveztük,mindketten szabadok voltunk.Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is úgy spekliztünk,hogy akkor túrázgatunk kicsit,hisz ez az a hét amelyiken szinten minden évben jó az idő...és ez az az idő amely a legalkalmasabb túrázni.A kellemes őszi idő.Aztán...a szünet elején Gergő kezdett el gyengélkedni,majd mire ő teljesen elkezdett felépülni,én döltem ki...Puff neki.Annyi a túráknak!Bántott is a dolog minket rendesen.Aztán ma már szombaton nem is bírtuk tovább.Itt a szünet vége és csak itthon szenvedtünk.Mivel jobb nem akadt elindultunk a helyi szigetvilág melletti erdőt felfedezni.Ezt a részt még nem ismertük.
Fantasztikus volt ma is az ősz
Mivel ez szinte egy helyi túra nem kapkodtuk el.Délben vágtunk neki a kalandoknak.Úgy tűnt minden sima lesz,pompás ragyogó idő,szelíd terep,kellemes őszi színek még...A helyi Duna parton mentünk végig a Szabadstrand-öbölig.Természetesen ez is most volt a legszebb.A kéklő víz szemben a Szalki-sziget tarkabarka fáival csodálatos látvány volt.Annyira szép volt minden,hogy ezt pár soros irka-firka és néhány kép nem adja vissza.Megkerültük a Szabadstrand-öblöt úgy,hogy a Szalki-szigetre nem léptünk rá.Célunk amúgy is a Szalki-szigettől északra addig a bizonyos Macskalyukig huzodó terület felfedezése volt.
A kéklő öböl,szemben a Szalki-sziget színkavalkádja
Rengeteg horgász volt a partokon akik persze elfoglalták a legjobb helyeket.Hónapok óta nem férünk oda azokhoz a helyekhez ahonnan a legjobb képeket lehet lőni....Amúgy is kezdenek nagyon a bögyömbe lenni,hisz elég sok szemetet hagynak maguk után álltalában...Szerencsére most akárhonnan is lőttem a fotókat mindenhonnan csodákat lehetett látni.Haladtunk az öböl partján,mivel elözőleg nem döntöttük el az útvonalat,abban reménykedtünk,hogy majd átlehet menni a szigetekre az alacsony vízállásnak köszönhetően és majd ott túrázunk.Ám látva az öböl vízszintjét erről hamar lekellett mondanunk.
Őszi árnyak
Ekkor döntöttük el,hogy akkor marad a B terv, felfedezzük a sziget és a Macskalyuk közötti rész mit is rejt magába...A Szabadstrandöblöt a Dunával összekötő csatorna túlpartján voltunk tehát.Rögtön beértünk egy erdőségbe.A közelben ugyan mostmár futnak el jelzett utak,több is: a piros,a piros+ és a Mária zarándokút,erre már nyomuk sem volt,nemhogy jelzéseknek,de utaknak se...azért valami ösvényre hasonlító dolog akadt.Persze ennek is megvolt a maga előnye,így ugyanis úgy tűnt az erdő mentes a szemetektől.Nem jár erre senki így nem is szemetel senki...
Szemben az Első és Második-sziget találkozása
Az ösvény több helyen is kivezetett a Dunához,pontosabban ahhoz a holtághoz amelynek medrében(!) túráztunk 2015 decemberében erről itt olvashatsz nézd meg érdemes,látni fogod akkoriban mennyi víz volt itt....Most viszont lehetetlenség lett volna a mederben menni,max csak csónakkal.Az erdő meg már járhatatlan volt.Persze valahogy mindig túszkoltuk magunkat előre.Meglepetésre egy ponton jöttek velünk szembe...egy magányos srác...köszönt azt ment tovább.Mi meg küszködtünk tovább az őserdőben amely szép volt ugyan,de járhatatlan...
A holtág és a Második-sziget
Ki-ki mentünk a holtághoz,majd be az erdőbe,így ment egy darabig.Aztán kisebb holtágak jöttek be az erdőbe,amonnan meg csatornák,patakok...néhol nem volt egyszerű ezeken átjárni.A Macskalyukig azaz a Második-sziget északi végéig szerettünk volna eljutni.Úgy emlékeztem egy ponton van arra egy sziklás töltés amelyen átlehet menni a Második-szigetre.Ám az elöttünk hatalmasodó őserdő úgy tűnt mostmár százszázalékosan járhatatlan.Úgy tűnt kezdünk belefolyni igencsak a délutánba és úgy tűnt az erdőből kijutni sem lesz egyszerű....Ha ránksötétedik még annyira sem lesz egyszerű....Más talán megijedt volna ebben a helyzetben hisz azt sem lehetett már kivenni merről jöttünk,nemhogy kitalálni...járhatatlan őserdő...amely egyre inkább kezdett mocsarassá válni....Durvult a helyzet...
Őserdő járhatatlan mindenfelé...
Mi meg úgy voltunk vele,végre egy igazi kaland!Persze odafigyelve óvatosan elindultunk valamerre amerre az ösztööneink vezettek....Sehol egy út,sehol egy ösvény,viszont egyre több víz a talpunk alatt...a mocsár...más csak Shrek hiányzott az igazi boldogsághoz...A víz,a mocsár kezdett egyre durvább formát ölteni...na persze aligha jelentett ez itt igazi mocsárt...legalábbis nem süllyedt szerencsére.Sokkal inkább az esőzések után itt ragadt és a kisebb holtágakból,csatornákból kiáradt vízek egyvelege lehetett ez itt.Mindenesetre a járást a járhatatlan erdőben még jobban nehezítette....
A mocsár
A kivezető út lehetőségét nem leltük..Na tessék,itt hazai pályán fogunk csődöt mondani?Ugyan már,az nem lehet!Mentünk valahogy átbüvészkedve a mocsáron a galyakon,az ágakon mindenen.Kezdett túlélő túrához hasonlítani a dolog,mentünk arra amerre a kijárat lehetőségét sejtettük.Ügyesek voltunk mert a járhatatlan terep ellenére sehol sem botlottunk meg,sehol nem estünk el.Máskor a sima utakon is előfordul ez.Mélyek voltak ezek a vízek.Átvitt értelemben persze,volt ahol tán térdig is érhetett,de itt is ügyesen lavirozgattunk a kidölt fatörzsökön,ágakon,gallyakon...itt sem ért baj,Gergő egy helyen ugyan az egyik lábát már kénytelen volt a vízbe tenni,ott bokáig ért,de ennél nagyobb bajuk nem akadt...
Hol a kijárat?Itt ragadunk?
Ha ránksötétedik akkor aligha leljük meg a kiutat...hihetetlennek tűnt hazai pályán ez a szenvedés!Még akkor is hazai pálya,ha ezen a részen még sose jártunk és akkor is ha erre nem vezetnek utak...Persze sejtettük azért merre kell menni és ha nagy nehezen is de erőfeszitéseinket siker jutalmazta.Megtaláltuk a kivezető nem létező utat!Kit érdekelt már a Macskalyuk és a Második-sziget,örültünk mint maci a málnának,hogy megleltük a kiutat....Az utolsó méterek is járhatatlan növényzettel,főleg csalánnal benőtt részen vezettek.Aztán egy zöld rétre értünk egy kisebb eddig soha nem látott forrást fedeztünk fel!Majd feljebb érve ott voltunk a piros jelzésű turistaútnál...megpróbáltatásaink véget értek!
Végre biztonságban,zöld rét
Itt pihentünk egyet,mert a könnyű kis túrának indult dolog alaposan elfárasztott....Aztán elindultunk vissza a Szalki-szigetre.Meglepő volt,mert nem volt messze...egyáltalán nem volt messze.Ez fokozta döbbenetünket,hogy ezen a kis részen így elkallódtunk,így megszenvedtünk....Na de azért nem fordult rémálommá a dolog szerencsére.Helyén volt az eszünk és a szívünk,de álmunkban sem gondoltuk,hogy ez az erdő itt ennyire durva...Legalább a kaland megvolt és ugye az a szlogenem,hogy minden élménnyel több leszel....Ezzel is.
A Szabadstrad-öböl északi partján,látszik fent a város is
Visszabattyogtunk a Szalki-szigetre,amelyre a kis sziliphídon keltünk át.Ezen persze megálltunk,mert ez a kedvenc részem.Hiszen innen nézve a legszebb a dolog,innen nézve a legszebb az egész...Hogy miért is?
Hát ezért:
A kedvenc helyem
Lényegébe itt fejeztük be ezt a kalandos túrát amelyen nem számítottunk ilyen kalandokra.Nem mehettünk sokat.Otthonról jövet ugyan meglehetett a 10km,de itt lenn a túra érdemi része talán ha 4-5km lehetett.Innen még felbagyogtunk a városba a víztoronyig ami még plussz 2,5km lehetett.Ott szálltunk fel a helyi járatra amelyen éppen a városunkba játszó Újpest FC szurkolóiba botlottunk (nem velünk,hanem a Vasassal játszottak,de itt nálunk) őket is mi igazitottuk útba:hol kell leszállni a standionhoz.Majd később ugyanezen a járaton az x faktorból múlt héten kiesett Erdős Violába botlottunk,ő is újvárosi...Tehát még a hazaút is méltó volt a mai naphoz! :)
Videó most nem készült,de ha tudom előre mi vár ránk...
.png)
