Csak ment ki a vonat az állomásról és csupán azt láttam,hogy még ott áll.Még nem ment el.Megvárta míg a vonat kihúz... kihajolva a vonat ablakán néztem az egyre távolodó alakot majd pontot,amíg el nem nyelte a láthatár.Mindörökre.Éreztem,hogy többé már nem jövök.Arra gondoltam vajon neki is ugyanúgy fáj-e mint nekem?Vagy fáj-e egyáltalán?Szebb jövőt ígért az egész,egy darabig talán jól is alakult.Ám sok dolog aztán másképp történt mint ahogy szerettem volna.Fiatalok voltunk és tapasztalatlanok.Sok szituációban nem a megfelelő viselkedés jött össze és nem a megfelelő döntés.Lassan elkezdtünk távolodni egymástól,míg nem volt már visszaút.A százéves pályaudvarról meg eljött a vonat,bele a bizonytalan jövőbe...
 |
| Százéves pályaudvar |
Szerencséje volt.Ha velem marad akkor elvesztette volna a gyermekét ahogy én.De nem ugyanaz volt a sorsutunk,így törvényszerű volt,hogy elkellett válnunk...Nem volt ott,nem lehetett ott életem fontosabb állomásainál.Ott maradt a százéves pályaudvaron,én meg eljöttem... Mindentől függetlenül adhatott volna kicsit több időt a sors...de akkor valószínűleg még ennél is jobban fájt volna.Így is hét évbe telt amíg valamennyire túl tudtam tenni magam rajta.Igaz akkor megfogadtam,hogy soha senki miatt nem lesz többé ilyen fokú búslakodás.Nem is volt többé.De az a vonat akkor is kihúzott a százéves pályaudvarról,az alak eltűnt a látóhatáron és ez fájt...
 |
| Vonat mely elvitte az álmokat |
Az a hét év pokoli volt a fájdalmakkal,de utána nem gondoltam már rá jó sokáig.Utána meg hála a közösségi oldalak megvalósulásainak természetesen egymásra akadtunk... Éppen a második gyermeke megszületését követően... esélytelen volt bármi is,persze az égvilágon kívűl sem akartam én semmit.Talán egyszer jó lett volna még látni.Kapcsolatba kerültünk amennyire az ilyen közösségi oldalak engedik ez,de érzéketlennek és meglehetősen hidegnek tűnt.Nyomaiban sem fedeztem fel azt a tovatűnő alakot aki ott maradt a százéves pályaudvaron...Persze ezért nem hibáztattam,hiszen 15 év telt el a búcsú óta...
 |
| Vajon fájt-e neki valaha is,legalább egy kicsit? |
Természetesen voltak mások az évek alatt,de sosem tettem ki a lelkem még egy ilyen fájdalomnak.Erre mindig figyeltem.Aztán idővel ez a közösségi oldalas kapcsolat is alábbhagyott,de már ez sem fájt.Egyértelmű volt és megértettem,hogy a százéves pályaudvar után nekünk már semmi közöset sem tartogat a sors.Mást nem nagyon tudok mondani erről és,hogy miért került most mindez bele a blogba?Hát mert ma van harminc éve,hogy eltűnt a látóhatáron...mindörökre.Fura,hogy mennyire megmaradnak bennem a dátumok,legalábbis a mérföldkőnek számító dátumok...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése