Egy kör az állomáson

Mégpedig egy olyan kör ami hosszú-hosszú éveken keresztül ha nem is mindennapos,de elég gyakori volt.Ide hoztuk ki a kutyust Gergővel és jártuk körbe az állomást,ami végül is felért egy kisebb fajta túrával.Hisz nagyjából egy óra alatt lehet körbejárni a területet,ami nagyjából 4km-es utat sejtet.Talán annyi azért nincs,de nem áll messze tőle.Szóval ide járkáltunk ki elég gyakran.A kutya szerette,mert itt sok helyen eltudtam engedni,nem fenyegetett az a veszély,hogy más kutyával összeugrik.Mi pedig Gergővel jókat beszélgettünk,hülyéskedtünk vagy éppen a kutyával játszottunk.Vagy éppen diót szedtünk.Rengeteg a diófa erre.Akkoriban jelentéktelennek tünő séták voltak ezek
.Ma már tudom,hogy milyen értékkel bírt...

Kellemes út vezet az állomásra

Ma már tudom,hogy ezeken a sétákon (is) nagyon boldogok voltunk.Remekül elvoltunk hárman mindig.Jöttünk télen,nyáron,esőben,fagyban,napsütésben,kánikulában.Az,hogy mi vonzott ide annyiszor megmagyarázhatatlan,hiszen ezen a területen szinte semmi szépség sincs...Mégis jöttünk mindig.Tizenegy éven át sétáltunk erre (persze másfelé is) így meghatározó útvonal lett az életünkben ez a jelentéktelennek tünő séta.Tegnap azon kaptam magam,hogy mennyire hiányzik ez a séta...Hisz ugye Gergő elment,a kutyus megöregedett,nem képes már ide kijönni...így kaptam magam és kijöttem egyedül...Hát nem volt kellemes egyedül...megrohatnak az itteni emlékek és átkoztam a sorsot,hogy miért kell most nekem egyedül itt mennem...

Nem sok szépség van erre,mégis szerettük

A sínek mindkét oldalán lehet sétálni.Elméletileg az egyik oldal ipari lezárt terület,de a 11év alatt,csupán egyszer zavartak csak ki.Az állomás épülettel szemközti oldalon sok gyümölcsfa van,főleg alma,meggy,cseresznye,dió.Tudtunk is szedni itt néha.Volt egy-két fa amelyre különösen vigyáztak és figyeltek a vasútasok,de a többség nem érdekelte őket.Már ezen az oldalon is szabadon tudtam szinte mindig engedni a kutyát.Sokszor megnyugodni is itt nyugodtunk meg ha valami kellemetlenség ért valamelyikünket.Szóval a hely nem éppen a szépségéről volt híres,mi mégis szerettük.

Volt,hogy ezekre is felmásztunk

Az út erre egy ponton beért a helyi garazsak mögé,itt aztán mindig sok volt a szemét,bántóan sok,de minket ez sem érdekelt,mentünk állandó sétánkon,jókat beszélgetve.Most,hogy egyedül mentem itt,a szemetet illetően semmi sem változott.Pedig hát utoljára mikor is...?Tán jó féléve járhattunk erre.Akkor a kutya már alig tudott jönni,így az egész körnek csak a felét jártuk be.Gergő meg akkor is vidám volt,ha valami a lelkét nyomta,bár azthiszem én mindig kellöen megtudtam vigasztalni.Most sétálva egyedül és ezekre gondolva azon kaptam magam,hogy megeredtek a könnyeim.Baszott szar itt most egyedül,már elnézést,de ezt az érzést nem tudom szebben kifejezni.

Éveink és sétáink a toronyba vesztek...

A garazsak mögötti rész.A kép csalóka.Nincs ilyen tisztaság itt!

Aztán volt itt egy szederbokor,ahogy sétálok látom,hogy ez még megvan.Ide járkáltunk ki szedert zabálni nyaranta...Arébb feltünik a vasutas öltöző épülete,mögötte van a cseresznyefa,ahol kezdetben vödörszámra szedtük a cseresznyét,de aztán a jóképességű vasútasokat ez zavarta,kiírtak valami gúnyosat a fára...attól kezdve nem szedtük többet.Persze a termés 60%-a a fán rohadt el.Na ezért sajnálták...a tipikus büdös bunkó magyarja...mert ez egy ilyen nép,ne szépítsük...Arébb volt a üzemcsarnok a kocsijavító.Azon túl meg a diófák tucatjai.Ott szerencsére soha nem zavartunk senkit.

Igy sétálva jöttek elő ezek az emlékek...

Az öltöző épület és a kis bodé mellett a bizonyos cseresznyefa...

A kocsijavitó mühely

Aztán a kocsijavító után lehet átmenni a síneken és visszafelé venni az irányt.Itt összeszükülnek a sínek tán 4-5 vágányra (sosem számoltam meg).A túloldalon meg egy igen nagy tágas tér fogad.Na ezt szerette a kutyám,de kegyetlenül.Eső után szerette főleg mert akkor megmaradtak a pocsolyák és ő meg futkározhatott bennük.Mi meg dobáltuk a köveket,fákat amik után elöszeretettel szaladgált.Mig fiatalabb volt ez volt számára a legkedveltebb hely.Mi meg itt már láttuk a kimenő és bejövő vonatokat is.Na erre mifelénk soha nem volt nagy forgalom.Megannyi emlék itt is...

Kis mérlegház és a tágas tér

A tágas tér után egy kis rámpa,amelyre mig Gergő kisebb volt redszeresen felmentünk,azt ott bohóckodtunk.Ezután érjük el az igazgatósági épületet,majd azon túl feltünik maga a dunaújvárosi vasútállomás fő épülete.Talán nem ez a legszebb állomás,de ide csak kizárólag szép és kellemes élmények fűznek.Hiszen túráink nagy többsége innen indult és ide ért vissza...ugye az esetek többségében mi vonattal mentünk.Most egyedül sétálva is azon kattog az agyam,hogy volt-e itt bármi olyasmi valaha is ami kellemetlen élmény volt?De ilyen nem volt,ide tényleg csak kellemes dolgok fűznek.Egy idő után már a jegyárusok is ismertek és automatikusan adták mindig a jegyet,kérnem sem kellett szinte.

A főépület

A főépület után tán kétszáz méterre érjük el újra azt a pontot ahol átkelhetünk a síneken,ez a déli átjáró,az előbb emlitett az északi volt.Miután itt átkelünk gyakorlatilag teljes a kör.Innen már csak haza mentünk.Nagyjából ilyenek voltak az állomásköreink,amire tényleg minimum hetente egyszer eljöttünk,de volt,hogy háromszor is.Valahogy hozzánk tartozott,itt senki sem zavart,itt nyugodtan futkározhatott a kutya,nyugodtan beszélgethettünk mi is Gergővel.Hát most egyedül ezekre visszagondolva...mindenki eltudja képzelni milyen is lehet...Hiányoznak ezek a séták is Gergővel és a kutyával,hiszen az életem része volt.

Egy szépség parkol épp az állomáson

Ha hazuról tettük meg a kört úgy egész biztosan volt már négy kilométer,hisz álltalában egy óra,vagy egy és egy negyedóra alatt tettük meg.Fűggött attól mennyit játszottunk a kutyával.Vagy jöttek-mentek-e a vonatok mi meg bámultuk.

Csodálatos idők voltak...borzalmasan hiányoznak....

Vonat jár ki Dunaújvárosból