Alaposan belecsaptunk a lecsóba az elmúlt hetekben.Mondhatni egy parádés októbert és novembert hagytunk magunk mögött.Ezért is volt furcsa az elmúlt hétvége amikor is nem voltunk sehol.Szokatlan is volt,hisz mást sem csináltam én is idehaza mint zabáltam.Éreztem ez nem is jó így.Egyfelöl nem éreztem túl jól magam a zabálástól,másfelöl hiányzott a mozgás.Zolika rám is írt hétközben,hasonló volt nála is a helyzet.Így mielőtt a téli tervek szerinti túrák kerültek volna sorra,eléjük még bevettünk egyet.Mondhatjuk rá a tél nulladik túráját.Mivel fizu előtt voltunk,eleve nem gondolkodtunk most nagyban.Úgy gondoltuk a környéken tolunk egy túrát.Csak azt kellett kitalálni hova.Választásunk a Rácalmási-szigetre esett.Ugye a tavalyi rosz emlékű őszi finálés túrán jártam itt utoljára,kiváncsi voltam mennyire hagyott nyomokat a szigeten a kiméletlen erdőírtás.Az egész heti fagyos hideg idő után,szombatra csodásan szép és kellemes napos időre ébredtünk.Minden adva volt tehát egy jó túrázáshoz.
A Rácalmási kis Duna a kishídról
Nem kellett korán indulni,így a kilenc órási busszal libbentünk ki Rácalmásra,nagyjából fél 10-re voltunk lenn a szigetre bevezető kishídnál.Azonban mindketten gyöszösek voltunk kissé.Zolika kert ásás,én meg a munkahelyi nyitott kapuk okozta huzat álltal fázhattunk meg kissé,ami Zolinál derék,nálam pedig lábtáji izleti fájást okozott.Sebaj mentünk azért.Sokan kihasználták a remek időt,hisz úgy tűnt rengetegen a szigeten szándékozták eltölteni a szabadidejüket.Egy teljes kört szándékoztunk tenni a szigeten,apróbb kitérökkel az érdekességek felé.Ez valamivel több mint 10km-es túrát ígért.Ugye amikor teljes köröket mentünk a szigeten még Gergővel is,mindig a déli irányba indultunk el.Most úgy döntöttem észak felé vesszük az irányt és úgy megyünk körbe,majd dél felöl fogunk visszaérkezni a hídhoz.Természetesen most is Gergő nyomában jártam...
Az almaház,szép emlékek őrzöje
Jelzéssel ellátott túristaút vezet körbe a szigeten!Ugye az északi részen ez volt hajdanán maga a tanösvény.Hát ebből nem sok maradt...Amúgy a piros jelzés vezetett körbe,ezt valamelyik évben átfestették piros körtúra jelzéssé.Hozzáteszem nagyon helyesen.Azonban az egykori tanösvény csak nyomaiban emlékeztetett régi önmagára.A sziget 8-10 éve még maga volt a földi paradicsom,most egy lepusztult gettóhoz hasonlított leginkább.Legalábbis itt az északi rész,nyugati oldalán.Az egykori almaházat csak a jólélek tartotta már össze.Mennyit megálltunk itt Gergővel...sokszor itt kajáltunk a ház előtti asztalkáknál...A ház körüli erdőt pedig nemes egyszerűséggel kivágták!Sok körtefa volt a ház körül,ebből sem sokminden maradt.A régi gémeskút pedig teljesen eltűnt...
Pusztaság az egykori erdő helyén...
Az almaházat elhagyva sem sokat javult a helyzet.Szomorú volt az erdőírtást látni,itt ahol egykor szép ártéri erdő állt.A tanösvény egykori állomásai is erősen pusztulóban voltak,volt amelyiket teljesen el is nyelte a föld.A nádkunyhó még megvolt,de furcsa képet mutatott a fák nélküli pusztaságban.Aztán haladva észak felé,kicsit javulni látszott a dolog.Erre még megvolt az erdő és megvolt a régi madárles is.Persze ez sem volt már tökéletes állapotban,de legalább még megvolt.Jó kilátás volt innen az előtte elterülő kis tavacskára.Itt letértünk kicsit a jelzésről és úgy döntöttünk a madárles után elmegyünk a sziget északi vége felé.
A madárles legalább még megvan
Gergővel jártam erre utoljára...természetesen ez most is eszembe jutott.Ebben a pillanatban érkezett a hátamra a már jól ismert simogató érzés...Tehát ott volt velem most is Gergő...efelől egy szemernyi kétségem sem volt,biztos voltam benne most is.Az út a vadregényes vadonon keresztül vezetett ki a Duna fő ágához.Gyönyörű kék volt a Duna a decemberi napsütésben.Ami itt szomorú volt a sok szemét.Vagyis hát olyan nagyon sok most nem volt talán,de azért idegesítő volt.Ezek leglátványosabbika egy iroda szék volt.háttámla nélkül...A túlparton pedig már a Csepel-.sziget vigyorgott ránk.A kellemes jó idő itt a folyó mellett közvetlen kissé hüvősebbnek tűnt,de nem volt vészes.Indultunk vissza.
Zolika a Dunánál vigyorog
Visszamentünk a jelzett útra és itt fordultunk aztán kelet,majd lassan dél felé vissza.Ám útközben újabb látnivaló akadt,ez is a tanösvény egykori állomása volt: a cölöphíd.Legutoljára mikor itt voltam,már akkor sem volt a legjobb állapotban.Kiváncsi voltam,most mit mutat.Tartottam attól is,hogy esetleg már összeomlott.Ám szerencsére megvolt a mocsár felett átívelő cölöphíd.Persze a mocsár is csak nevében volt mocsár,mert semmi sem emlékeztetett rá,hogy itt annak kéne lennie.A híd ugyanolyan állapotban volt,mint tavaly novemberben amikor utoljára láttam.A közepén erősen megvetemedve.Ja egy tábla figyelmeztetett még az elején,hogy a hídat mindenki csak saját felelőségére használhatja...Közepén haladva enyhén hintázott is,gondoltam ha erősen elkezdünk ugrálni rajta biztos összedöl.Így azonban nem dölt őssze és áttudtunk menni rajta bele az őserdőbe.
Hát nem a legjobb a helyzet...
A folyó és a cölöphíd között húzodó erdőt neveztük el mi annak idején Gergővel ősredőnek,mégpedig azért mert kimondottan egy trópusi őserdő hangulatát idézte.Ez volt az a rész amely október végén annyira leírhatatlanul szép volt mindig.Persze most sem volt csúnya.Itt is kimentünk a folyóhoz,ahol itt belelehetett süppedni az iszapba és a sárba.Persze így közvetlen a vízhez nem tudtunk kimenni.Visszafordulva lelki szemeim előtt megjelentek azok a régi szép októberek képei,ahogy a tarkabarka levelek a földig értek a fákról lecsüngve...ahol Gergő is annyira örült az életnek...Indultunk vissza,újra átmenve a cölöphídon.Remélem itt lesz még amikor majd legközelebb jövök...hiszen része és fontos eleme túrázásaim történetének...
Szigeti utakon
Újra visszatértünk a jelzésre,majd újra egy régi madárles tűnt fel.Ezen is sokat voltunk...Most esélytelennek tűnt a felkapaszkodás rá,hiszen a felfelé vezető lépcsőből szinte nem maradt már semmi.Na de itt megálltunk azért és megkajáltunk.Majd kimentünk a Betti kőhöz,az ide benyuló öböl mentén.Itt-ott pecások mozogtak erre,de nem volt zavaró.Kiérve a Betti kőhöz,újra a folyónál voltunk.Itt is Gergővel jártam ezt megelőzően...Innen már látszódott a Csepel-sziget legdélibb csücske (ahol szintén jártunk már).Nem volt magas vízállás,mert a Dunába benyuló Betti kő alaposan kilátszodott a vízből.Ugye volt olyan év amikor teljesen ellepte a Duna.
A Dunába benyúló Betti kő
Újra visszamentünk a jelzésre és immár a sziget déli részén folytattuk a túrát.Zolikának továbbra is a dereka fájt,nekem meg az izületeim.Nem voltunk tehát 100%-os állapotban,így jobb is,hogy most nem egy nehezebb kaliberű túrát választottunk.A jelzés mellett feltünt egy az uttal párhuzamos dunai holtág.Megnéztem ezt is,csak pár méterre volt a jelzéstől,közben újra és újra eszembe jutott,hogy Gergővel is jártunk itt,nem is egyszer... Szép avaros erdőben haladtunk tovább,horgászok jöttek szembe rendre.Itt-ott erre is volt erdőpusztitás,de nem olyan nagy mértékű mint a sziget északi részén.Egy újabb a szigetre benyuló holtághoz értünk,ismerös volt ez is,onnan ahonnan a többi.Mondtam Zolikának menjünk le nézzük meg,mert szép.Az is volt,nem csalódtunk.Erre mentünk Gergővel öt éve amikor a sziget legdélibb pontjához tartottunk...
Vigyorogva az öbölnél
Sokadszorra is visszatértünk aztán a jelzésre,egy régi szintén jól ismert vadászles tűnt fel,ez szerencsére még teljesen jó állapotban volt.Felmentünk hát rá szétnézni.Megkapó volt innen a szigeti erdő szépsége.Édes emlékek jutottak ismét az eszembe...hiába ezek megmaradtak.Közben valami barnás-fehér valamire lettünk figyelmesek az egyik fekvő fatörzsnél.Lemásztunk hát a vadászlesből megnézni közelebbről.Meglepődve láttuk,hogy a fatörzsnél egy mókus bámul ránk.Nem mozdult.Nem tudott,persze hiszen plüss volt.Felvettük hát és bebasztuk a hátizsákba.
Mit keres erre egy ilyen mókus?
Újabb holtág,újabb letérés,újabb visszatérés a jelzésre.Elértük a déli részt ahol a legnagyobb volt az erdőírtás.Innen lehetett látni a Macskalyukat a dunai holtágak és szigetek találkozási helyét,ahol szintén rengeteget jártunk már a múltban.Most annyira már nem lehetett kilátni,hiába a kivágott erdő,az apró növények alaposan benőtték a területet,így a Macskalyukra most olyan jó rálátásunk nem volt.Így a legszebb rész most a filmből is kimaradt.Újra visszatértünk a jelzett útra és innen kezdve többé már nem hagytuk el.Újra északnak vettük az irányt,miután elértük a legdélibb pontot ahol az út haladt.
Úton a végkifejlet felé
Az út a rácalmási Kis-Dunával párhúzamosan haladt a sziget nyugati szélén.Különösebb látnivaló már nem akadt,egy erdész síremléke talán.Az út ettől függetlenül szép volt az ártéri erdőben haladva a decemberi délutáni napsütésben.Itt szerencsére már erdőírtás sem volt.Lassan visszaértünk a hídhoz,ahol aztán meglehetősen sokat voltak.A hídon fejeztük be a túrát,innen-idáig mértük a távolságot ami 13.21 km volt.Nem volt egy megerőltető túra,de mint írtam nem voltunk 100%-os állapotban.Végül is kellemes volt jó volt újra mozogni kicsit.A sziget nagyrésze most is szép volt.ám lehangoló volt a sok erdőírtás és a teljesen lepusztult tanösvény állapota...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése