2025. január 23., csütörtök

Cserkúti-forrás

 Bizony kicsit elhanyagoltam a Mecseki források sorozatomat,amelyben a Mecsek forrásaival ismerkedhetünk meg egy kicsit jobban.Már féléve is van annak,hogy utoljára gyarapodott ez a sorozat.Ideje folytatni!A mai részben a Cserkúti-forrással ismerkedhetünk meg,amelytől pár méterre járhatunk mégsem vettük észre.Ahogy mindig,most is a mecseki források jegyzéke oldal van a segítségemre!

A forrás

Cserkút település névadó forrása, a falu központi részén, a templom közelében, az Alkotmány utca 10-es számú ház előtt, a 232 m tengerszintfeletti magasságban.

E helyen valamikor cseres-tölgyes erdők álltak, és itt egy csendes ligetben fakadt a forrás, amely mellett már a honfoglalás idején megtelepedtek őseink.
Sok helyen csak egyszerűen Cser-kútnak hívják.

A forrás mindig fontos szerepet játszott a község életében. Ide jártak ivóvízért az emberek, itt mosták a ruhát az asszonyok, itatták állataikat a férfiak.
Az uránbányászat következtében 1968-ban ideiglenesen elapadt, ezt követően a mosóházat lebontották, lsd. Érdekességnél.
Az 1990-es években a közeli bányaműveletek befejeztével az éltető víz újra megjelent.
Hozamai 0,3–30 liter/perc értéket mutatnak.
Hőmérséklet: 8.6-11.8 celzius

Innen közelíthető meg

Mai formáját 1933-as foglalásakor nyerte el, és az előtte -délre- levő mosóház is ekkor épült, bár ezt megerősíteni nem tudták.
- Foglalás előtt csak egy egyszerű nyitott kútkáva volt, és sajnálatos módon 1933-ban egy 6-éves Cserkúti kislány beleesett, és mire kimentették már megfulladt.
Ekkor Horváth Béla a község bírója elrendelte, hogy fedjék be, illetve ekkor építették a mai formára.
A történetet Csekúton élő 90-es éveit taposó Józsi bácsitól tudtuk meg, köszöne térte.

A forrást a községi önkormányzat 1994-ben kitisztította, és rendbehozta a mosóház romjait, hogy méltó emléket állítson az itt élt elődöknek.

Magyarázat

- A forrás mellett (10m) van egy "nyomós"-kút amit az 1950-es években még állatok itatására használtak. Manapság már nem működik, helyét mutatjuk egy 1969-es légi felvételen.

- Egy 1865 körül készült kataszteri térképen is jelölik név nélkül a forrást, lsd. fotó.

- 1929-ben 4 évvel a Cserkúti-forrás foglalása előtt, már építettek egy másik forrást Cserkúton, Nádasi mosókút és gémeskút néven

- 1969-es légi felvételen, a forráshoz tartozó mosóháznak még volt teteje, bár ekkor már elapadt a forrás, lsd. fotó.
Ellenben 1982-ben már nem volt meg a tető.

- Cserkúton a bányaművelés előtt sok forrás és kút volt a mezőben, erdőkben.
A források vize jelentősen elapadt vagy teljesen kiszáradt a bánya miatt.
Felsoroljuk nélhányat a teljesség igénye nélkül:
Itató-kút(Sófalvi-kút), Imrő-forrás(Imrő-kútja), Süle-kútja, Böhönyei-kútja, Szemfáji-kút, Ádám Jancsi-kútja, Balázsvölgyi-kút, Ücsvölgyi-kút, Barát-kút, Zsebe(Sebe)-kút, Szikuti-kút.

Mint írtam voltunk olyan lúzerek,hogy szinte centméterekkel haladhattuk el a forrás mellett mégsem vettük azt észre,vagy csak erősen másra koncentráltunk,pedig jártunk itt kétszer is mindkétszer a Jakab-hegyi túra keretein belül.Először 2016-ban Gergővel majd nyolc évvel később Zolikáékkal.Ha legközelebb jövök ígérem jobban figyelek majd!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése