Egy emlékmű és ami mögötte van...

Gergő első emléktúráján voltunk amikor a nagy bánatom ellenére is figyelmes lettem egy emlékműre amely a dunaújvárosi repülőtér észak-nyugati csücskében állt,lényegében a senki földjén.Szinte jelentéktelenül.Lényegébe a kutya sem jár azon az úton,amely mentén az emlékmű állt.Ám nem véletlenü állt ott ahol állt...!Mindig is amolyan emlékmű rajongó voltam,így ezt is megnéztem közelebbről.A teljesen jelentéktelen kis fa oszlopon egy név állt:"Görbicz Károly repülőoktató emlékére" a születési és a halálozási évével.Persze ekkor kisebb gondom is nagyobb volt annál,hogy ennek utána járjak,így a feledésbe merült a dolog.Aztán idén tavasszal újra arra jártunk és az emlékmű látszodhatott a filmemben,mert egykori kedves túratársam Gyuri bácsi elküldte nekem ennek az egésznek a történetét.Már akkor gondoltam amikor nem nagyon lesz miről írni,majd bekerül ez is a blogomba.Most július van,túrázásilag mindig is ez volt a leggyengébb hónap,hiszen a nyári forróságban nem esik jól túrázgatni.Így jöhet Görbicz Károly tragikus története:

Jelentéktelennek tünő emlékmű a senki földjén

Görbicz Károly az 1970-es évek elején kezdett ejtőernyőzni a budapesti Csepel Repülőklubban, majd 1975 körül, munkahelyváltás kapcsán Székesfehérvárra került és emiatt a közelebbi Dunai Vasmű Repülőklubba igazolt át.

1976. július 15-én a kisapostagi repülőtéren a HA-AND lajstromjelű, AN-2-es típusú repülőgép igénybevételével területi ejtőernyős verseny zajlott, melyen G.K., mint fedélzeti bíró vett részt. Úgynevezett stílusugrás történt, melynek lényege, hogy a versenyzők 2000 méterről kiugorva, 30 másodperces szabadesés közben különböző gyakorlatokat (spirál, szaltó) hajtanak végre.

Görbicz Károly

Ez egész napos fárasztó munkát jelentett számára, melyet azzal tetézett, hogy szinte minden felszállás végén még ő is kiugrott, sőt 12.00 óra körül még egy ejtőernyőt kihozott a raktárból, hogy biztosan többet tudjon ugrani.

A végzetes felszállásra 16.00-kor került sor, melynek során felemelkedtek a 2000 méteres magasságra, és miután minden versenyző elhagyta a gépet, G.K. is kiugrott, hátán egy PTCH-8M típusú csehszlovák sporternyővel.

Ettől kezdve indult a tragikus eseménysor. Mint már említettem ebből a magasságból 30 másodpercet lehet zuhanni a nyitásig, azonban ő "túlzuhant" néhány másodpercet. Ez még nem lett volna baj, azonban nyitáskor a nyitóernyő beleakadt a lábába és patkót hozott létre. Próbálta leakasztani, ami végül is sikerült, de a nyitóernyő ezután becsapódott a kupolába és az egész ernyő összecsomósodva lobogott a feje fölött. Ebben a helyzetben egyetlen megoldás a hibás főernyő leoldása és a mentőernyő kinyitása. G.K. igyekezett ezt tenni, azonban a túlzuhanás és a lábleakasztás miatt eltelt idő következtében vészesen alacsonyan volt, kb. 300 méteren.

Tekintet a végtelenbe...

A PTCH-8M ejtőernyő leoldózárát elég nehéz volt működtetni, azonban ez mégis sikerült neki és kinyitotta a Be-7 típusú mentőernyőt, de ekkor már olyan alacsonyan járt, hogy az ernyő nyílófélben volt, amikor becsapódott a reptér É-Ny-i végén lévő kukoricásba. Gyakorlatilag a mentőernyő belobbanásához pár méter hiányzott. G.K. azonnal meghalt, ez kb. 16.50-kor történt.Így mostmár mindenki számára világos,hogy miért is ott van az az emlékmű ahol van...

Időközben a földön is ijesztő jelenetek játszódtak le, mert a 3 ugrónak volt ugyanolyan az ernyője (piros-fehér) és mindegyiknek kint volt valakije. Az egyiknek a terhes felesége, a másiknak a családja, G.K.-nak a menyasszonya. Elkezdődött a hisztérikus találgatás, hogy ki lehetett a lezuhant ember.

Amikor már, olyan alacsonyan voltak, hogy be lehetett azonosítani őket és nyilvánvalóvá vált, hogy G.K. járt szerencsétlenül, akkor menyasszonya őrjöngeni kezdett, hogy : "Ugye nem a Karcsi, volt az!"

Az ugrásvezetői napló az adott napon...

A reptér vezetői beszálltak egy UAZ gépkocsiba és kimentek a helyszínre, egyidejűleg értesítették a hatóságot is, akik késő este érkeztek meg Budapestről.

A szemlére éjszaka steklámpák fénye mellett került sor a kukoricásban. G.K. hanyatt feküdt, a karórája és a sisakja leszakadva hevert mellette, nyitott szemmel nézett felfelé, kezében a mentőernyő kioldóját szorította. Csak a füléből és a szájából szivárgott egy kis vér.

Még aznap éjjel egy 403-as Moszkviccsal, Pinczési István nevű sporttársa indult el a repülőtér parancsnokkal együtt Bakonycsernyére, közölni a tragédia hírét. Hajnali 03.00-kor érkeztek meg és G.K. édesapja orvosi ellátásra szorult a hír hallatán.

A nagyszabású temetésre Bakonycsernyén került sor, ahol a Dunai Vasmű Repülőklub nevében Csernák Imre ejtőernyős oktató búcsúztatta Görbicz Károlyt.

A dunaújvárosi repülőtér fő emlékművén ott van Görbicz Károly neve is

1996-ban – az évfordulón - néhány egykori sporttárs koszorút vitt a sírra, azonban 2006-ban ez már nem ismétlődött meg…Ennek okait nem az én tisztem megítélni.

Hát eddig a megdöbbentő történet.
Azthiszem egész más szemmel tekintek majd az emlékműre ha majd újra erre vet a sors még.

Túrázásaim történetében kétszer jártam már az emlékműnél,sajnos mindkétszer már Gergő nélkül.Az első ugye éppen az ő emléktúrája volt amelyen Zolival és Mónival voltam.Másodszor pedig idén tavasszal a túra Újváros körül keretein belül voltunk itt,szintén Zoli barátommal.

Gyurinak köszönöm,hogy felhívta erre a figyelmem.

Görbicz úrnak pedig béke poraira...

forrás:Dunai vasmű repülőklub archívuma