Eltévedt túra

Talán kiderült eddigi bejegyzéseimből,hogy első számú kedvencem az bizony a Mecsek és talán az is kiderült,hogy a második kedvenc magyar hegységem a Visegrádi-hegység.

Viszonylagos közelsége és tömegközlekedéssel is jól megközelithetősége miatt gyakran megfordulok itt.Az évtizedek alatt gyűlnek innen is az élmények,történtek itt már velem életre szóló élményt jelentő dolgok,de itt esett meg velem az a rám egyáltalán nem jellemző csúfság is,hogy eltévedtem egy túra közben.Pontosabban eltévedtünk.Ebben persze szerepe volt a túrára velem tartó majd bepánikoló túratársamnak is,aki persze nem a Gergő (mostansági túratársam) volt!Na lássuk ennek a túrának a történetét.

A Visegrádi várhoz csodaszép emlékek fűznek

Ez a túra 1998 nyarán esett meg velünk,képek nem nagyon maradoztak meg róla,így a túrát most interneten talált képekkel illusztrálom,forrás a google.Nem szándékozom szerzői jogokat sérteni,így ha valaki esetleg a saját képét véli felfedezni és ezt sértőnek találja,jelezze és leveszem!Sajnos tényleg nem maradtak erről a túráról képeim.

Na szóval 98 nyarán érkeztünk meg a már jólismert Visegrádra ahova annyi csodaszép emlék fűz...Mindig jóleső érzés ide visszatérni,még úgy is,hogy aktuális túrapartnerem nem éppen a túráiról híres,de egy évvel korábban kitünöen megállta a helyét egy a mecseki Zengőre vezető túrán.Így eszembe sem jutott,hogy bármiféle kellemetlenség érhet majd vele kapcsolatban.

Amúgy nő volt az illető,hogy ki,az most édesmindegy...

Utólag belegondolva maga az útvonal megválasztása,tervezése sem volt egy telitalálat..

Országzászló a várban

A terv az volt,hogy felmegyünk a Fellegvárba,majd onnan a Sajgó-völgy felé vesszük az irányt.Onnan dél felé fordulunk átmegyünk a Kis-Bükk tetőn majd a Szentendrei skanzet is érintve a Szentendrei hévnél fejezzük be a túrát.Ami igy olyan 27km-nek tűnt!Mivel még jóval fiatalabb voltam én is és hát 40km-ket is gyalogoltam nem tűnt ez olyan vészesenek,ráadásul az a bizonyos egy évvel ezelötti Zengő túra is 30km-es volt (majd lesz arról is bejegyzésem) így biztam benne,hogy hölgy partnerem is birni fogja...végül is azthiszem nem is a távval voltak gondok....

A Visegrádi-hegység vonulatai,erdei

A várba simán feljutottunk,bár mivel már eltelt pár év utolsó itt jártam óta,kicsit másra emlékeztem az útvonalat illetően.Na de tényleg nem volt gond a várig.Ott persze körbenéztük,aztán folytattuk az útat.Kezdtem érezni,hogy valami mintha nem stimmelne... a jelek ekkor (1998-ban járunk,nem feledni) igen rosszul voltak felfestve,legalább is arra amerre mi mentünk a Sajgó-völgy irányába.Apró szerencse volt,hogy szuper túraidő volt,képzelem ha még egy vihar is ránk tört volna... a rossz jelzések ellenére tudtunk haladni,bár igen-igen ott kellett lenni a szeren.Azért egy darabig jól haladtunk.Na nem sokáig....

Csodás rét valahol útközben

Egy ponton három felé ágazott az út.Jelzés pedig semmi.Volt egy elképzelésem melyik lehet a helyes út,de elötte megnéztük azért a másik kettöt.Mindkettőn elöre mentünk kb.250 métert,egyiken sem láttunk jelet.Ez csak megerősitett benne,hogy az a helyes út amire én gondolok.El is indultunk rajta.Igen ám,de ezen sem voltak jelek...Próbáltam alkalmazni azt amire túraatyám Sándor tanitott,hogyan tájékozodjak olyan helyen ahol nincs jelzés,ahol még nem jártam...hát teljesen csődöt mondtam...Gondoltam is,ha Sándor látna leköpne... Mindig mindenhol megálltam a helyem,mindig sikerült megtalálni a helyes útat akárhol jártam...erre itt...totális csőd!Mentünk,mentünk elöre az úton jelzés semmi.Azt az út vissza is fordult észak felé.Partnerem ekkor kezdett el szépen lassan pánikba esni...

Már vagy másfél kilométert jöttünk a hármas elágazás óta,öszintén szólva semmi kedvem nem volt visszamenni.Látva partnerem aggódását én hülye még rátettem egy lapáttal.Mondtam neki,hogy bizony eltévedtünk,a franc se tudja,hogy most mi lesz...lehet ránksötétedik az erdőben...Délelött 11 óra körül volt amúgy július közepén...

Na itt már jelentkeztek a pánikrohamok,majd jött a hiszti...Kezdett az agyamra menni a hölgyike.Öszintén szólva lehet jobb lett volna magára hagyni,nekem meg eliszkolni valamerre az erdőbe...

Dunabogdányi Dunapart

Én persze nem estem pánikban,annyi még eszemben volt mennyei atyám és pártfogóm Sándor tanításaiból,hogy minden út vezet valahová...ha nincs más lehetőség maradjak rajta és várjam mi lesz...lesz ami lesz...Így mentünk tovább előre,de már kurvára idegesitett a hisztiző,nyavajgó pánikoló nőcike...Aztán mikor már azon voltam,hogy leguritom a legközelebbi hegyoldalon,egyszer csak kereszteztünk egy utat a jelzésre annyi év távlatából már nem emlékszem,de nézve a térképet minden valószínüség szerint a zöld jelzésű út volt.A távolban pedig megláttam a Naszályt.Így gondoltam ez az út levisz valahova a Duna környékére,le is tértünk rá a Naszály irányába,amely ugye a Duna túlpartján volt már.

Így is lett  az út levitt Dunabogdányba.Pánikoló partnerem lassan kezdett lenyugodni,én meg az első útba eső kocsmába lenyugtattam magam egy korsó sörrel.Így itt aztán Dunabogdányba befejezettnek tekintettem ezt a túrát.Elöször esett meg velem a történelem során,hogy eltévedtem.Még mindig szégyenlem magam érte,de ha 20-25 évenként van egy ilyen,hát istenem...belefér.

A kocsma közelében volt egy buszmegálló,ahonnan visszatudtunk menni Budapestre,majd onnan haza,mire besötétedett az erdő helyett már régen otthon voltunk Dunaújvárosban.

Hát dióhéjban ez ennek a túrának a storyja.

Rövidke útvonalunk kb.