Az utolsó túra

Arra emlékszem,hogy paráztunk tőle.Nem is kicsit.Nagyon.De mintha valami vonzott minket oda,mint egy mágnes.Aztán az életünk alighanem legjobb túráját hozta a Salabasina-árok.Életre szóló élmény volt,tudtam ez a túra majd végigkiséri az életünket.Arra aztán legrémesebb ámaimban sem gondoltam,hogy ez lesz az utolsó túránk Gergővel...

Így aztán az eddigieknél is nagyobb jelentőséggel bír ez a túra...

Mentünk és mentünk a Salabasina-árokban átélve a csodákat és ahogy haladtunk előre emlékszem azt akartam,hogy soha ne érjen véget,soha ne legyen vége...

Most is ezt akarom.Soha ne legyen vége...

Kerek fél évvel ezelőtt volt az utolsó túránk Gergővel 2018 november 3.-án.

Ma erre emlékezem.

Gergő és mögötte a Salabasina-árok

Egy hasonló youtuber oldalán mint én,annak egyik videóját nézve hallottunk elöször a Salabasina-árokról.Félelmetes helynek tűnt,ugyanakkor rendkivül izgalmasnak.Tudtam ez a hely hív.Egyszerűen hívott magához.Többször megnéztük azt a videót,majd kutatgattunk új infók után,bármi ami a Salabasináról szólt.Minden leírás,kép és videó félelmetesnek írta vagy mutatta be...volt ahogy úgy nevezték.Rém-szakadék.Kissé féltünk,de úgy voltunk vele,ezt nem szabad kihagynunk.Megszerveztük hát ide a túrát amely része lett a 2018-as bakancslistánknak.A túráról persze annak idején részletesen írtam úgyanúgy mint mindegyikről amelyeken részt vettük.Ezt ide kattíntva megnézheted,elolvashatod.Most félév távlatából próbálom leírni az eseményeket az utolsó túrát ahogy ma emlékszem rá.

A csodás arany erdőben,ott lejebb van a Salabasina

Azthiszem nem találhattunk volna tökéletesebb időpontot a túrához mint november harmadika.Ilyenkor november elején a legszebb a természet,ilyenkor a legjobb túrázni.Az aranyló erdőben a kellemes őszi időben elfelejti az ember minden baját,szinte megújul...

Youtuber barátaim filmjében meglehetősen nehezen találtak rá a Salabasina-árokra.Ehhez képest mi Gergővel pofon egyszerűen ide találtunk.Fontos tudni,hogy ide nem vezet turistajelzéssel ellátott út.Nem véletlen.Veszélyes,csak profi túrázóknak való hely.Persze akiknek van kis sültnivalója és érzéke ehhez az ide talál.Mondanom sem kell,hogy nekünk volt.A Salabasina-árkot egy út szeli ketté,amely egy kőgátra épült.És nem mértem ugyan meg,de maga a szakadék a gát tetejétől legalább lehet 20-25 méter mélyen,ha nem több.

Odaérve le is esett az állunk.Láttuk már képen,videón,de Rockenbauer szavaival élve,ugye mindennél többet jelent a személyes élmény.

Én a kőgáton,alattam az árok felső része

A gáttól (azaz az úttól) lefelé -délre eső része az ároknak szinte említést sem érdemel.Szép szép persze,de lenézve sem tűnt veszélyesnek és az alsó rész nem is volt olyan mélyen,lejutni sem volt éppen nehéz.Ám a felső az északi rész...csak álltunk a kőgáton lesett állal.Egyrész felülmúlhatatlan szépségű volt...másrészt valóban olyan félelmetes és izgalmas ahogy azt a képeken,videókon láttuk.Úgy döntöttünk leülünk a kőgátra és megreggelizünk mielött belevágunk a nagy kalandba és gyönyörködünk a fenséges Salabasina-árokban.Evés közben is láttam Gergő arcán az izgalmat,mintha aztmondaná:úristen hova kerültem.Talán ez az alábbi kép is érzékelteti ezt:

Gergő arcán a félelem,itt még nem tudhatta,hogy élete legklasszabb kalandja várja...

Persze megkajáltunk és Gergőn is a félelem után végre az egészséges izgalom lett úrrá.Oldalt ereszkedtünk le az árokba,ami nem volt egyszerű.Meredek volt és csúszos is.A végén mindketten csúszva érkeztünk le.Lentvoltunk.Fantasztikus volt már ez is.A kőgát alján egy cső jött át az árok alsó része felöl,amelyen végül is átlehetett jönni.Youtuber barátaim amott erszkedtek le és a csövön át jöttek.Én ezt nem akartam bevállalni,hisz lehettek a csőben akár patkányok is,meg a közepén mintha kissé kezdett is volna beomlani.Na meg lemaradtunk volna a csúszos kalandról is.Igy volt jó.Elindultunk hát a Rém-szakadékban.Visszaút már nem volt.Ott nem lehetett felmenni ahol lejöttünk.Max a kőgát kővein lehetett volna visszamászni,persze eszünkben sem jutott,már Gergő is élvezte az egészet!

A kőgát

Leérve.Gergő mögött az a bizonyos cső

Miért is oly félelmetes e szakadék híre,miért is emlegetik Rém-szakadékként?Hát talán maga az út ami vezet benne.Szikla és fa akadályokkal teli.Van ahol összeszökül úgy a járat,hogy éppen csak elférni benne.Sziklákat kell mászni amik nem is alacsonyak,hogy tovább tudjon az ember haladni.Két oldalt helyenként magas falak vesznek körül.Ám csodaszép...Egyszerű Rám-szakadékhoz szokott mümájereknek nem ajánlom.Ez veri a Rám-szakadékot!Egyrészt veszélyes valóban,egyszerű földi halandó itt elvész.A másik,hogy egyedül senkinek sem ajánlom.Balesetveszélyes is,igy ha éri valami az embert a másik még mindig tud neki segiteni és igen ajánlatos az is,hogy legyen az embernél egy mobiltelefon.Mi azonban nem a mümájer fajtából valók voltunk,így elindultunk a fantasztikus szakadékban tovább.

Visszanézve a gátra

Az első akadály

Nem kellett sokat menni az első akadályig.Tán jó harminc méternyire ott volt elöttünk egy kb.két és fél - három méter magas szikla.Ezt megkellett mászni a tovább haladás érdekében.Szerencsére valaki nagyon okosan tett oda egy kötelet ami nagy segitségünkre volt a feljutásban.Tanakodtunk ki menjen elsőként.Végül is úgy döntöttünk Gergő megy,ha visszacsúszik vagy esik ott leszek mögötte és vigyázok rá.Kissé nehézkesen ment fel,de legyürte.Felérve láttam is,hogy büszke volt magára,én is az voltam rá!Én valahogy sokkal könnyebben felmásztam mint Gergő,pedig álltalában kettönk közül ő volt az ügyesebb.Most a kivétel erősiti a szabályt tipikus esete forgott fenn...Felérve jöttek az újabb csodák...

Úton az újabb csodák felé...

Nagyon szép részek következtek.Csodás sziklafalak szükülö járatok,aranyló erdő ölelt minket...akadályokat csak a faágak jelentették ezen a szakaszon.Már rég nem féltünk..ez lenne a félelmetes Salabasina-árok,de hiszen ez leírhatatlanul fantasztikus!Mitől kell itt félni?Ugyan már...Rendkivül élveztük.Nincs szó ami le tudná írni ezt a csodát ezt az életérzést amit itt átéltünk...Életünk legjobb döntése volt,hogy ezt a túrát bevettük a bakancslistánkba.Később enyhe szikla akadályok jöttek,de ezeken könnyen átverekedtük magunkat.Élmény volt minden egyes miliméter a szakadékban.

Csodák között...

Egy ponton ketté ágazott az út.Tudtam mert láttam a filmbe és olvastam is róla.Balra a minden eddigieknél komolyabb akadály,egy jó négy méter magas sziklafal.A jobb oldali vájat pedig kivezet az erdőbe jól járható szakaszon.Ti melyiket választottátok volna?Hát persze,hogy mi a bal oldalit választottuk.Nem azért jöttünk,hogy könnyen letudjuk ezt a fantasztikus kalandot.Szóval elöttünk volt egy négy méteres szikla.Faágak (vastagok) voltak neki támasztva.Ezek segitettek a felmászásban.Most én mentem előre.Megint a vártál könnyebben és simábban feljutottam.Utánam jött Gergő,ő is legyürte az akadályt,de azthiszem most megint én voltam az ügyesebb.De ennek semmi jelentősége nem volt.Élveztük ezt is.Diadal érzet fogott el ennek a sziklának a megmászása után.

Gergő mászik felfelé

Lassan felér

Odafent következett az eddigi legszükebb járat.Dagadt emberek ne jöjjenek erre mert beszorulnak!Én is éppen elfértem benne.Itt is csodálatos volt minden,noha erre a szakadékot ölelő falak nem voltam már olyan magasak.Már nem voltak olyan vészes akadályok előttünk,voltak ugyan de azok maximum ha az egy méter magasságot elérték.Mentünk,haldtunk.Voltak olyan helyek ahol újra magas volt a sziklafal.Aztán lassan-lassan kezdett szelidülni a dolog.Egyre kevesebb volt az akadály útközben,egyre kisebbek a falak amelyek aztán már nem is sziklafalak voltak hanem az erdő doborulata.A végéhez közeledett a Salabasina-árok.

A Salabasina varázsa

Ahogy haladtunk az egyre jobban megszelidülő Salabasina-árokból kifelé emlékszem úrrá lett rajtam egy érzés: nem akartam,hogy vége legyen.Nagyon nem akartam.Ez egy olyan csoda volt,egy olyan élmény aminek nem akartam,hogy valaha is vége legyen..Ma sem akarom!Ott akarok lenni a Salabasina varázsában az én gyönyörű kisfiammal.Menni végig,legyürni az akadályokat átélni a csodákat.Ott akarok lenni vele,örülni,nevetni,szeretni...Örökre.

Soha ne érjen véget a Salabasina-árok.

Soha nem is fog véget érni,mert örökre itt maradt a szívemben...

A megszelidült Salabasina-árok

Kiértünk a Salabasina-árokból annak felső szakaszán.A túra még tartott tovább.Elmentünk a Szentkútig és a Dera szurdokba is.Minden csodás volt persze,de a Salabasina varázsát soha semmi nem tudja már felülmúlni.Akkor is tudtam,hogy ez nem mindennapi élmény volt.

Gergő is élvezte és úgy gondolom boldog is volt.

Aztán 38 nap múlva meghalt...

Ez volt az utolsó közös túrám állandó túratársammal az én legjobb barátommal a gyönyörú drága édes kicsi fiammal...Soha nem felejtem el ennek az egész túrának a varázsát a fillingjét a csodáját...és az,hogy ez volt az utolsó túránk eleve sok jelentőséggel bír.

Gergő a Dera szurdokban,ez az utolsó túrázós kép róla.Ez volt kinn az osztályában is végig a halála után...

Ma már tudom,hogy van túlvilág.Fény,odaát,menny...nevezzük akárhogy.A lényeg,hogy van.Tudom,hogy a lélek számtalan életet él... újraszületik,meghal.Talán arra is van esély,hogy ugyanazokkal hoz újra össze a sors,max másmilyen formában.Aki most a fiad volt,következő életedben lehet,hogy az apád lesz és így tovább...

Tudom azt is,hogy Gergő jön amikor tud és meglátogat.Tudom azt is,hogy ott van velem azóta is a túrákon.
A lelke nem hagyott teljesen magamra engem.

És azt is tudom,lehet életünk száz is vagy akár ezer is.

Újra fogunk majd találkozni és együtt leszünk minden életben!

Ott majd folytatjuk!

Túra a Vértesben - Szárligettől-Vértessomlóig

Bár némileg szeles,de ragyogó időben már korán reggel megérkeztünk a Komárom megyei Szárligetre aktuális túránk kiindulóponjához.Városunkból könnyen elérhető tömegközlekedéssel is a település.így idei harmadik bakancslistás túránkat már reggel fél8-kor megtudtuk kezdeni.Már a vasútállomás is tetszett a településen amely felett egy átjáró biztosította az átkelést.Erről lejövet azonnal az országos kéken találtuk magunkat!Szép idő,tetszetős kis falu,remekül felfestett jelzések.Minden adva volt egy remek túrához.

A útvonal tevünk az volt,hogy Szárligetről indulva átmegyünk Csákányospusztán majd elérve a Mária-szakadékot azon is végigmegyünk.Annak végénél lesz a Körtvélyesi erdei temető amit nem hagyunk ki ,majd továbbmegyünk a Vitányvárba.Lereszkedünk a Szarvaskúthoz,majd felmegyünk a Nagy-Somlyói kilátóba.Onnan pedig le végállomásunkra Vértessomlóra.Nagyjából 18km várt ránk.

A kezdeti méterek,elöttünk a Vértes

Évek óta nem voltam Vértesi túrán,igy fogalmam sem volt róla mi fogad majd,hogyan fogad majd a hegység.Azonban nem kellett csalódnom: az első pillanattól kezdve remekül járható ,jelzéssel jól felfestett utakon mentünk.Óriási piros pont a Vértesnek!Erre nem is fecsérelek több szót,mert végig a túra során semmiféle gondunk nem volt sem az utakkal,sem a jelzésekkel.Hamarosan magunk mögött hagytuk a szép Szárligetet,a falu feletti kisebb fensíkról már gyönyörü volt a kilátás a környező hegyekre.Kereszteztük az 1-es számú főútat és már Csákányospusztán is voltunk.Itt haladva rövidesen három nagyon kedves kis kutya fogadott minket.Úgy látszik minden túrán útunkba kerül valamilyen kedves állatka,ami persze nagyon jó dolog!

Gergő és a kutyusok

Ám búcsút kellett venni tölük,mentünk tovább a hegyek ölelésében.Egy kisebb kápolna romra lettünk figyelmesek kicsivel az országos kék mellett,természetesen megnéztük,de semmi extra nem volt,néhány kő és két kereszt jelezte az egykori kápolna helyét.Egy valószinüleg iskolai tábor melett haladtunk el,majd egy turistaház közelében már a Mária-szakadék fogadott minket,egy megfelelő tájékoztatást adó táblával!

Belépés a Mária-szakadékba

Ami egyedül csalódást okozott,az az,hogy a szakadék csupán csak 500 méter hosszú lesz...lehetett volna több is.Beérve a szakadékba kiderült,hogy ez lényegében egy völgy,persze nem akármilyen völgy!Egy kisebb kanyr után kibontakozodott a szakadék,sziklás hegyoldalak és magában a völgyben is sziklák sora.Nagy kár,hogy a lenti patak kivolt száradva,gondolom időszakosan azért folyhat,klassz lehet ahogy a sziklákon vízeséseket képez... Gyönyörü volt a szakadék persze így is,rendkivül élvezetes szakasza volt ez a túrának!Nehéz szívvel is hagytuk magunk mögött és nagyon valószinű,hogy még egyszer majd visszatérünk.Ez egy olyan hely amit nem elég egyszer látni!

Út a Mária szakadékban

A szakadék sziklás alja

A szakadék aztán feljebb már szelidült és a végén ott volt az erdei temető.Meghitt hangulatú volt,a temető elött ott volt egy sír amely a felírat szerint 7 magyar katona sírja volt...ez persze nem teljesen tartozott a temetőhöz,hiszen az már az 1800-as évek lején létrejött,szegény katonák pedig 1945-ben hagyták itt világunkat,de szép volt és illett a környeztebe,elötte a fán egy vers is volt a temetőről és a katonákról!A temető azért persze elvolt kerítve és ha jól tudom mindössze 17 sír volt benne,de ez is megadta a meghittséget.Elidöztünk itt egy kicsit,az egyik fába Jézus képe volt vésve,korábban a szakadék végénél is találtunk egy fát abba meg Mária képe volt festve.

És rengeteg fába volt vésve valami,úgy látszik errefelé ez valami szokás lehet.

Jézus fába vésve a Körvélyesi temetőben

A 7 katona sírja

Körtvélyesi temető

Ez ismét olyan hely volt amit nehéz szívvel hagytunk magunk mögött.Mentünk tovább az országos kéken.Hamarosan fakitermelés folyt a közelben,igy tevezett kajaszünetünket elhalasztottuk csendesebb,nyugisabb helyekre.Szép erdőkön haladt az út,fel-le,majd kisebb emelkedő következett a temető után kb.3km.nyire ahol a kék L jelzés már a Vitányvárhoz vitt minket.Ez a jelzés a kékről ágazott ki,de közel volt a vár talán 150 méternyire.A romjaiban is gyönyörü impozáns Vitányvárba első látásra beleszerettem.Gyönyörü volt!

Na itt aztán alaposan körülnéztünk!

A pillanat amikor elöször megpillantjuk a várat

Romjaiban is gyönyörü

A romos Vitányvár

A vár a Vértes egyik ormán 382 méter magasságban található Vértessomló közelében.Feltehetőleg a Csák nemzetség egyik tagja épithette a tatárjárás után.A török a 16.században ostromolta majd elfoglalta,akitől ugyan sikerült visszafoglalni,de az megint elfoglalta..Véglegesen Pállfy Miklós szabaditotta fel 1597-ben és a következő évben felrobantotta...megakadályozva ezzel,hogy a török a közelben befészkelhesse magát.A vár régészeti feltárása,állagmegóvása napjainkban is zajlik.

Mi meg itt kajáltunk,nyugi volt nem járt erre senki ember fia.Majf egy órát eltöltöttünk itt.A vár mivel egy hegyormon volt így gyönyörü kilátást is nyújtott elsősorban észak felé.

Na ezt a helyet sem volt könnyü magunk mögött hagyni és valószinü,hogy ide még majd visszatérünk!Nagy élmény volt!

Kilátás a várból

Ereszkedés következett egy szép völgyben,több kihelyezett tábla is omlásveszélyre hívta fel a figyelmünket amely életveszéllyel járt együtt.Kicsit túlzónak éreztem ezt,felnézve a hegyoldalra véleményem szerint semmi ilyesmitől nem kellett tartani.A völgyben csak néhány métert mentünk ezután következett egy emelkedő.Itt aztán megtaláltuk a Rockenbauer emlékfát!Az ő képe is fába volt vésve,a fán pedig rengeteg jelvény volt,na meg fénykép,sapka meg sok ilyen túrázással kapcsolatos dolog!Igy mi meg mostmár elkönyvelhetjük,hogy mint Rockenbauer Pál tisztelői jártunk a sírjánál a Mecsekben,a kopjafájánál a Naszályon ahol meghalt és mostmár itt is az emlékfájánál,ahol valaha ő is elhaladt csodás filmjét forgatva...

Rockenbauer emlékfa

Ezután felérve egy fensíkra ment tovább az út,majd lereszkedtünk a Szarvaskúthoz amely egy erdei pihenő,padokkal,asztalokkal,esőbeállóval,forrással egy rendkivül kellemes helyen.Apró kellemetlenséget jelentett,hogy a forrás víze nem ívóvíz volt... Pihentünk itt is elfogyasztottuk maradék kajánkat,meglepödve konstatáltuk,hogy még dél sincs.Nagyon jól haladt a túra.Pihentünk igy legalább félórát ezen a kellemes helyen mielött elindultunk volna tovább.Egy nagyon szép völgyben találtuk magunkat majd a kék jelzés elért egy keresztezödéshez.Eljött a búcsú ideje...elkellett köszönni a kék jelzéstől amely fantasztikus helyeken vitt keresztül sok-sok élményt adva.Innentől a piros jelzésen mentünk tovább.Na erről nem mondhatom el azt amit a kékről.Bár ez is kitünöen felvolt festve de rendkivül ingerszegényes részen vitt át minket míg elértük Vértessomlót...

Szarvaskút

Csodás völgy

Az ingerszegény piroson

Vértessomlót elérve még nem mentünk be a faluba,hanem előtt lefordultunk a kilátó felé.Ki tudja miért a kilátóhoz jelzett turistaút nem vezet,viszont ki van táblázva így mindig mutatta az irányt az aktuális tábla.Ez is jó persze,de lehet valamilyen jelzés hasznosabb lehetett volna..A kilátó a piros jelzéstől nagyjából 1km-re volt,persze felkelett kapaszkodni a 330 méter magas Nagy-Somlyóra,ám megértre.Maga a kilátó ha jól tudom nem rég került felújításra,így aztán rendkivül jó állapotban volt!Reméljük mindenki vigyáz rá!A három emeletes építménynek mindegyik emeletéről már jó volt a kilátás,persze a legjobb a legfelülről volt.Csodás körpanoráma jutalmazza itt azt aki feljön ide!Dél felé ugye látjuk a Vértes vonulatát.Nyugat felé Oroszlány városa látszik és sok-sok kis apróbb település,tavak.Észak felé is települések sora,Gergő látni vélte a messzeségben Tatát is,az én szemem nem oly jó,így én nem láttam.Észak-kelet felé pedig Tatabánya vigyorgott ránk és a Gerecse.Pompás volt!

A kilátó

Kilátás Tatabánya felé

Kilátás a Vértesre

 A kilátóban is eltöltöttünk legalább félórát,majd lereszkedtünk utunk végállomására Vértessomlóra.Azt kell mondjam tetszett a település.Északi része részben dimbes-dombosnak tűnt.Ám nem törtöttünk itt sok időt,pedig lett volna látnivaló.Gergő a közeli Tatabányára akart bemenni (onnan indultunk haza) és szétnézni,mivel még soha nem járt ott.Így buszra szálltunk és befejeztük ezt az ismét nagyszerü túrát.

Nagyon klassz volt!

Túránk útvonala a Vértes északi részén

Halál közeli élményeink a téli Rám-szakadékban

Nehezen sikerült összehozni ezt a túrát,amelyet már 2016-ban elterveztünk.

Ez volt 2017-es második bakancslistás túránk,elözetes terv szerint valamikor februárban.

A minden idők leghidegebb januárja után reménykedtünk benne,hogy sikerül lefotózni,levideózni a téli Rám-szakadék szépségeit,ám az időjárás elkezdett enyhülni.

Félő volt,hogy az igazi téli szépségekből semmit sem fogunk látni.

Aztán olyan gondom is volt,hogy szeretek szombatonként túrázni mert akkor van még utána egy nap amin kipihenhetem magam,magunkat.Ám a munkahelyemen sajnos egyre inkább túlórára kényszeritik az embereket,így a szabad szombat lassan csak szép álomnak tűnik...

Végül is úgy alakult,hogy február 12,-én vasárnap indultunk el erre a túrára.

Korábbi Rám-szakadékról szóló bejegyzésemben már leírtam,hogy nem egyszerű dolog Dunaújvárosból tömegközlekedéssel elérni Dömöst (erről itt lehet olvasni).Most sem volt egyszerü,Budapesten le is késtük a csatlakozást így elveszett egy óránk,de végül is egy óra késéssel a tervhez képest délelött 10órára értük el a Komárom megyei Dömöst.

Megérkezés Dömösre

Kicsit még fagyos,de derült idő fogadott Dömösön.Ugye  talán mindenki tudja,hogy innen érhető el legkönyebben a Rám-szakadék.Nem sokat vacakoltunk,indultunk.Ezúttal nem követtük a zöld jelzést amely bement az erdőbe,hanem az aszfaltozott úton mentünk addig a pontig amig ezt a zöld jelzést nem kereszteztük.Itt érünk be a Rám-szakadék erdejébe.Az aszfaltozott úttól még olyan 500 méter a szakadék.Az erdő havas volt ez örömmel töltött el,hisz nálunk odahaza szinte semmi sem maradt a télből,itt meg fehér volt a táj.Ugyanakkor kezdtünk aggódni,hisz figyelmeztető táblák sora jelezte a veszélyt,hogy a Rám-szakadék rendkivül jeges és nehezen járható,nem javasolják (...) Ennek ellenére folytattuk a túrát!

Úton a Rám-szakadékhoz

Mögöttünk is szép a táj

Ők szóltak....

S valóban a szakadék már az első métereken jeges volt.A korlátok segítségével azonban itt még viszonylag könnyen haladtunk.Ám a szakadék fokról fokra olyan arcát kezdte mutatni amihez fogható csodát még nem igazán láttam...Nyáron mikor itt voltunk akkor is tetszett,akkor is szép volt,de ez a téli Rám-szakadékhoz nehéz jelzőket találni.A tél még keményen itt tartózkodott,olvadásnak nyoma sem volt.A nap ragyogott az égen,a szurdok földöntúlian gyönyörü volt!Helyenkén könnyü volt a járás,helyenként nehéz.A Rám-patak a jég takaró között is utat tört magának.Az egész csak fokozodott ahogy haladtunk előre a szakadékban.

Téli ruhában a szurdok

Utat tör magának a patak

A téli Rám-szakadék sokkal szebb mint a nyári!

Ugye itt nyáron egymásba ér a túrázók valaga annyian vannak,most szinte nem volt senki...Elöttünk ment ugyan egy három fős csoport és egy ember jött szembe.Mások nem voltak a szurdokban.Az embertől megkérdeztük mi a helyzet feljebb,mondta,hogy durva,egyre durvább...amúgy ő csak az első vízesésig ment fotózkodni.Elbúcsúztunk tőle és mentünk tovább.A szurdok közepén van az a tüzoltó emlékmű és innen kezdöttek igazán a megpróbáltatásaink.Aki járt már a szurdokban az tudja,hogy négy vízesés van.Az első kettö nagyon hasonló mindkettö oldalán létra segiti a feljutást.A harmadik egy kisebb vízesés,de ott is van létra.A negyedik pedig nem olyan meredek dölésszögű így ott csak korlát van.Meglátva az első vízesést földbe gyökerezett a lábunk...

Az első vízesés

Itt kellett nekünk felmenni... Illetve nem kellett,ez volt az a pont ahonnan még visszafordulhattunk volna...ha felmegyünk nincs visszaút,nem beszélve még három vízesés lesz!Onnan fentröl a jégen lejönni nem lehet...De mi nem azok vagyunk akik feladják!A lehető legóvatosabban elindultunk felfelé.Gergő fiam orrára kötöttem mit hogyan csináljon (ez nélkül is tudta volna),legföképp azt ha baleset ér kit,mit értesitsen...Ö ment elöl én mögötte,arra az esetre ha megcsúszna talán még megtudom tartani...Ám nem ő csúszott meg,hanem én...Lelépve odafent a létráról ahogy a jégre tettem a lábam bizony megcsúsztam...ha leesek annyi.Hirtelen le is játszódott előttem életem története.Ám az örangyalom vigyázott rám és megtudtam kapaszkodni a korlátban.Aztán sikerült feltápászkodni Gergő is magához tért a hirtelen rémülettől.Folytattuk tovább.Már nem volt visszaút....

A második vízesés

A második vízesésig jeges de járható volt az út.A vízesésnél a létra alsó fokai voltak kegyetlenül befagyva.Nem sok jóval kecsegtetett ez sem.Ám itt minden különösebb gond nélkül feltudtunk menni.A második és harmadik vízesés között ugyanolyan volt az út mint az első és második között.

A harmadik vízesés kisebb volt mint az elöző kettő és itt két részben ment fel a létra.Ám itt is jeges volt minden.Ennek ellenére itt sem okozott problémát a feljutás.Azthittük a nehezének ezzel vége,de óriásit tévedtünk.A negyedik vízesés meglepetéseket tartogattott.És nem kellemes meglepetéseket...

A negyedik vízesés

A negyedik vízesésig itt könnyü volt az út és a szurdok persze továbbra is csodálatosan szép volt.Aztán elértük a negyedik vízesést....Két oldalán jeges volt,középen a víz zúdult lefelé...Rögtön próbálkoztunk a korlát felöl a korlátba kapaszkodva felmenni.Ám esélyünk se volt...Olyan fokon csúszott itt a jég,hogy félmétert sem lehetett haladni.Na most mi lesz?Csapdába kerültünk?Visszafelé esélytelen,elöre esélytelen...Nem estünk pánikba,de megfordult a fejemben,hogy csapdába kerültünk.De mint mondtam soha nem szabad feladni,a legreménytelenebb helyzetekben sem.Ez most annak tűnt... de ha elkell veszni csatában vesszünk el mondja a közmondás.A vízesés bal oldalán próbáltuk meg a lehetetlent.Gergő válalkozott elsőnek,ha esik talán megtudom fogni.Nem volt ez túl magas vízesés,de fentről csúnyát lehet esni itt is...

Aztán Gergő olyan fokú mestermunkát végzett,hogy én még ilyent nem láttam tőle.Rendkivül ügyesen,mindig tudva hova kell lépni,hol kell kapaszkodni,tanítani valóan sikeresen felment a vízesés bal oldalán!

Ahogy itt felment ebben a reménytelennek tünő helyzetben azt oktatni kellene esküszöm!Rendkivül büszke voltam rá!Na de én még lent voltam...ugye az elöttünk járó három fős csapat is kijutott valahogy,Gergő is.Nem maradhatok itt szégyenszemre.Neki vágtam én is.A vízben kesztyü nélkül fogtam a köveket,de a felénél megcsúsztam és visszaestem....

Megpróbáltam mégegyszer és nem tudom hogyan,de sikerült kimásznom a csapdából!

Diadal érzet fogott el mint egy hónappal ezelött az Odvas-hegy megmászsásakor.Ugyanazt éreztem.Óriásiak voltunk,főleg Gergő.De öreg koromra talán én is.

Nem mindennapi élmény volt!Ezután már könnyen letudtuk a szurdok maradék részét,majd kicsivel odébb a Lukács-árok közelében található pihenönél kipihentük a fáradalmakat.

Útviszonyok...

Jeges útak következtek a szép téli napsütéses erdőben.A Mikó réten forrást is találtunk,természetesen téli olvadás révén folyt is.Nem hagytuk ki a finom nedüt.Aztán elértük azt a pontot ahol a zöld jelzés keresztezte a pirost.Innen értelem szerüen jobbra kellett volna fordulnunk,ez az út vissza visz ugyanis Dömösre.Ám balra fordultunk a közeli Tost sziklát megnézni.Kis kaptató volt felfelé a jégen.Újra sikerült megcsúsznom,de aztán felértünk a sziklához ahol az Ilona pihenő is volt.A fák takarásában még kilátásunk is volt.Kellemes helynek tűnt.Visszafordultunk és a piroson mentünk Dömös felé.

De voltak még csodák!

Tost szikla

Egyre jobban és egyre többször bonakozott ki kilátás kelet felé ahogy haladtunk le.És keleten pedig feltünt a hegység királynője a Prédikálószék.A gyönyörü hegy a hegység második legmagasabb csúcsa,odafentről nyilik a legszebb kilátás a Dunakanyarra.Májusban meg is nézzük!Ahogy haladtunk lejebb a Dobogókő is feltünt a király.Itt helyenként tapadt a hó nem volt jeges így jól haladtunk végre,de csak egy darabig.Aztán megint jeges lett minden.

A Prédikálószék

A Prédikálószék kicsit lejebbről

Egy kopjafa szolgált még látnivalóval,aztán beértünk a Vörös-hegyi árok feletti erdőbe.Itt váltott újra jegesre az út.Utolértünk egy öt fős nyugdijas csapatot akik a Dobogóköröl jöttek lefelé.A jégen többször megcsúsztam,de a fákba mindig sikerült megkapaszkodnom így esés nélkül megúsztam.Ám az egyik kis nyugdijas nem volt ilyen szerencsés.Akkorát esett,hogy megremegett a hegy is.Odamentem én is felsegiteni,de két perc múlva esett egy még nagyobbat.Megint segitettem neki.Aztán mi gyorsabbak révén lehagytuk őket.Remélhetőleg több esés nem volt.

Rövidesen elértük a dömösi Préstsposág romjait.Ez egy egykori templom volt,de szinte teljesen romos állapotban találtuk.De a dolog érdekessége az,hogy a romok alatt a földalatt egy teljesen ép altemplom van!Szerencsétlenségünkre levolt zárva...

A templomrom

Mint megtudtam az altemplom csak március1. és november 30. között van nyitva,így ezt most benéztük.Ám a sors valamit visszaadott,ugyanis találtunk egy kis kör ablakot a romok alján amelyen betudtunk kukkantani.Valóban varázslatos csodavilág van odalenn...

Mivel májusban majd újra jövünk a környékre,akkor majd remélhetőleg sikerül megnézni.

Az altemplom a kis ablakon keresztül

Innen már közel volt Dömös,leértünk alkonyatra.Még kimentünk a Dunához kicsit,aztán Esztergom felé indultunk haza.Alighanem ez volt a valaha teljesitett legveszélyesebb túránk.Csak a Rám-szakadékot elhagyva tudatosult bennünk,hogy mekkora veszélyben voltunk.Nem valószinü.hogy ebbe így mégegyszer belefognék.Ám a veszély mellett ott van a nem mindennapi élmény amit ez a túra adott.Történhetett volna nagy baj,de nem történt.Okosan,ügyesen,óvatosan sikeresen megcsináltuk!A túra amúgy 15km-es volt.

Erre mentünk