Nincs még két éve sem a Drégelyvári túránknak,egészen pontosan valamikor 2022 június vége felé került sorra.Akkor az a túra Drégelypalánkon végződött,ahol kimentünk az Ipoly folyóhoz is,ami egyben maga az országhatár is.Már onnan láttuk a nem oly távoli szlovák hegyeket is és az is megfordult a fejünkben,hogy egyszer akár oda is tervezhetnénk túrákat.Ám egy fontos tényező azért megakadályozott ebben.Mégpedig az,hogy a nem túl széles folyón nem volt semmiféle híd,azon átkelni így nem lehetett.Láttuk,hogy mintha indulnának itt munkálatok és arra gondoltunk talán híd készül.Na ha már híd készül és ha egyszer kész lesz,akkor érdemes lesz elgondolkodni a túloldali túralehetőségeken is akár.Nos a híd elkészült a héten átadták!Nekünk pedig akár,lehet tervezgetni is azon a vidéken...
Ilyen az új híd Drégelypalánknál
A XV.században még Hunyadi János rendelte el hídépítést az Ipoly folyón.A két települést (Drégelypalánk - Ipolyhídvég) összekötő híd azonban a második világháborúban megsemmisült.A elmúlt időszakban Drégelypalánkról ahhoz,hogy a túlparti Ipolyhídvégre eljussanak az emberek,húsz kilométert kellett kerülniük a parassapusztai határátkelőhely felé.Ez legalább félórát vett igénybe (autóval).
A híd a Szent Borbála nevet kapta és hozzá Magyarországon egy kilométer,Szlovákiában négyszáz méter utat kellett építeni.A 48,5 méteres szabadnyílású híd 2,9 milliárd forintból épült meg és ez a negyvenedik határátkelési pont a két ország határán.
Amikor itt jártunk ezt láttuk
Ipolyhídvég a hegyek így ránézésre nem lehetnek messzebb 3-4 kilométernél
Így tehát elkészült a híd amelyre mi magunk is vártunk.Nem ígérem,hogy valaha is átmegyünk majd rajta,de kétségtelenül benne van a pakliban,hiszen ezzel új utak,új lehetőségek nyíltak meg előttünk egy még viszonylag tőlünk is könnyen elérhető helyen.Ahogy látom a képeken is,a hegyek Ipolyhídvégtől nincsnek messze valóban.Egy megfelelő tervezés,egy alapos utánajárás és akár tervezhetünk egyszer ide is.Az út mindenesetre nyitva áll!
Régebben Gergővel egy álmunk volt ide eljutni,a híd aztán már szerepelt is a 2019-es bakancslistánkban,azonban ketten együtt már soha nem juthattunk el ide... Le is mondtam magamban arról,hogy valaha is eljöjjek ide.Gergő nélkül akkor elveszett minden motivációm.Aztán Zolikával felélesztettük az elhalt bakancslistát és tudtam Gergő is ezt akarná.Így idővel útjaim elvezettek ide.Ma már ott tartunk,hogy háromszor is.Már három alkalommal csodálhattunk meg ezt a remek alkotást.Láttuk alulról valamint a távoli és közeli dombokról is.A mi Pentele-hídunkkal nagyjából azonos időben átadott völgyhíd történetéről azonban nem sokat tudtam.Most ennek is utánanéztem!
A híd mindig impozáns látvány!
A Kőröshegyi-völgyhíd egy híd az M7-es autópályán.Magyarország lehosszabb hídja és Közép-Európa legnagyobb viaduktja.A Balaton déli partjával párhuzamosan,a Somogy vármegyei Zamárdi és Balatonszárszó között fut Kőröshegy déli szomszédságában.Az 1872 méteres hídat 2007 augusztus 8-án adták át a forgalomnak.
Az M7-es autópálya Zamárdi–Balatonszárszó szakaszának nyomvonalkijelölése hosszú időt vett igénybe. A kiválasztott nyomvonalat – és annak részeként a völgyhíd megépítésének szükségességét – számos kritika érte, elsősorban magas költségei miatt; ennek elsődleges oka, hogy az engedélyeztetés jogszabályi háttere miatt a gazdaságossági szempontokat felülírták az önkormányzati érdekek. Maga a műtárgy ugyanakkor vitathatatlanul egyedülálló mérnöki alkotás, melynek építése során csúcstechnológiákat alkalmaztak.
Szerettem volna Gergővel eljutni ide,sajnos nem sikerült...
Az M7-es autópálya Zamárdi-Balatonszárszó közötti szakaszának kijelölése már az 1970-es években is napirenden volt.
1991-ben az Uvaterv zrt.tanulmánytervet készített a lehetséges nyomvonalváltozatokra,megy három elvi változatot tartalmazott.
A Balaton partjától 2–3 kilométerre húzódó változat Balatonföldvár és Kőröshegy települések között vezetett volna. A tervező és az Autópálya Igazgatóság ezt tartotta a legkedvezőbbnek és legköltséghatékonyabbnak; a lakossággal csak ezt a változatot egyeztették. Ez a nyomvonal azonban lakott területet átvágva haladt volna, ezért az érintett önkormányzatok nem járultak hozzá (abban az esetben sem, ha föld alá süllyesztették volna), ennek hiányában pedig nem kaphatott építési engedélyt.
A parttól 5–10 kilométerre húzódó változatot, amely a kőröshegyi völgyhidat is tartalmazta, az önkormányzatok is elfogadtak.
A parttól legtávolabb, 15–20 kilométerre vezető változat kidolgozására a tervezők nem kaptak megbízást, mivel ez túl nagy kerülőt jelentett volna, és számos egyéb nehézséggel járt volna.
1996-ban az érintett lakosság elfogadta a kőröshegyi völgyhidas változatot, és a Közlekedési Felügyelet kiadta az engedélyt az autópálya-szakasz megépítésére, ezt azonban egy természetvédő szervezet megtámadta, az erdészeti hatóság pedig megtagadta az erdőművelési ág megváltoztatását (azaz az erdőirtást egy 3,5 kilométeres szakaszon. Ezek az eljárások 2000-ig nem zárultak le.
Manapság már szinte hazajárunk ide...
Az Állami Autópálya-kezelő Zrt.1999-ben megvalósíthatósági vizsgálatot készíttetett az 1991-es tervek felülvizsgálatára, hogy a völgyhidas változathoz képest költségmegtakarítás legyen elérhető. A felkért szakértői csoport a legköltségesebb, alagutas változatot minősítette legcélszerűbbnek, de kidolgozott egy olyan alternatív nyomvonalváltozatot is, amely „elkerülte Kőröshegy települést, a szükséges híd és az alagút hossza fele volt a völgyhídnak és 7-13 m magasan keresztezhető volt az a völgy, amelyet a völgyhidas változat 70-80 m magasan ível át. A szakértői tanulmány szerint ez a nyomvonal a lakossági elfogadottság és tájvédelem szempontjából jobb paraméterekkel rendelkezett a völgyhidas megoldásnál. 2000. szeptemberben megállapodás született az érintett önkormányzatok és a NIF Zrt. részéről arról, hogy a szakértői tanulmányban szereplő nyomvonal továbbfejlesztett változatának továbbtervezését támogatják. Megállapodtak abban is, hogy amennyiben ez ellehetetlenül, akkor a völgyhidas változatot kölcsönösen elfogadják. Kőröshegy Község Önkormányzat Képviselő-testülete a szakértők által kidolgozott nyomvonalat és annak továbbfejlesztett változatát nem tárgyalta meg, azokról elutasító határozatot nem hozott. 2001 elején Kőröshegy önkormányzata azt jelezte, hogy az új nyomvonalváltozat ellentétes a község 1996-ban elfogadott rendezési tervével, és a lakossággal csak a völgyhidas változatot egyeztették”.
2001 után a NIF Zrt. megbízásából már csak a völgyhidas és egy alagutas változat egyeztetése és tervezése zajlott, utóbbival kapcsolatban azonban számos tervezési, építési és üzemeltetési probléma merült fel, így azt elvetették, és a völgyhidas változatot nyújtották be engedélyezésre. A környezetvédelmi engedélyt 2002 április 8-án adta ki a Nyugat-Dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőség. A teljes autópálya-szakasz építési engedélyét 2003 végén adták ki.
Egy kép az építkezésről
A nyomvonal kiválasztásáról és ezáltal a híd szükségességéről megoszlanak a vélemények. Fölöslegesnek nevezte a híd megépítését Vörös Attila,a BMEÚt- és Vasútépítési Tanszékének tudományos főmunkatársaés Kálnoki-Kiss Sándorvolt közlekedési államtitkár-helyettes, míg a híd építését vezető Orosz Károlymérnök szerint a hagyományos, híd nélküli megoldás a híd költségének „nagyságrendileg a tizede lett volna.Az Indexinformációi szerint a területszerzés nehézségei is szerepet játszottak a nyomvonal kijelölésében.
Az Állami Számvevőszék 2008 nyarán adta ki a 2007-ben befejeződő autópálya-beruházások ellenőrzéséről szóló jelentését, melyben többek között az M7-es autópálya Zamárdi–Balatonszárszó szakaszát is vizsgálta a Kőröshegyi völgyhíddal. A jelentés – arra hivatkozva, hogy a 2000-ben kidolgozott alternatív nyomvonalváltozat úgy halt el, hogy az érintett önkormányzat képviselő-testülete meg sem tárgyalta – arra a következtetésre jutott, hogy „a Kőröshegyi völgyhíd megépítésére vonatkozó döntés műszaki, gazdaságossági, természetvédelmi és településrendezési megalapozottsága mindezek alapján nem igazolt. A NIF Zrt. álláspontja szerint „a nyomvonalat nem a gazdaságosság, hanem a környezetvédelmi, az önkormányzati és egyéb (hatósági, szakhatósági, kezelői) szempontok határozzák meg”, konkrétabban „a magyarországi nyomvonalas létesítmény engedélyezések jogszabályi háttere nem a hatékony közpénzfelhasználás, költségoptimalizálás követelményeit tartotta elsődlegesnek, ezért a Zamárdi–Balatonszárszó közötti szakasz végleges nyomvonal kiválasztásánál az önkormányzati érdekek érvényesültek”
16 pillér tarja a hídat
A híd engedélyezési terveit a Pont-TERV Zrt.készítette. A kiviteli tervek elkészítését felelős tervezőként a Hídépítő Zrt. és társtervezőként a Pont-TERV Zrt. (Pozsonyi Iván elnök-igazgató, hídépítő mérnök) végezte.
2002-ben a Nemzeti Autópálya Rt. már lényegében lezárta a kivitelezési szerződést a Vegyépszer-Ganz Acélszerkezetek kettőssel az autópálya-szakasz és az acélszerkezetű híd megépítéséről, a szerződést azonban az országgyűlési választás után már nem írták alá. A Medgyessy-kormány megváltoztatta az eredeti elképzeléseket, és acél helyett vasbetonszerkezetű hídra írt ki pályázatot (ennek okaként az egyszerűbb karbantartás, a párhuzamosan folyó más hídépítések miatti kapacitáshiány, de a Ganz Acélszerkezetek kiszorítása is felmerült). A hidat végül a Hídépítő Zrt. és a Strabag Zrt. Völgyhíd nevű konzorciuma építhette, a kivitelezési szerződést 2004 május 7-én írták alá.
A híd és a pálya szerkezetét mindkét végéről indítva, egyszerre építették: különleges technikai érdekessége, hogy minden pillér kúszózsalus technológiával, toronydarus kiszolgálással, a felszerkezet pedig két támaszon átívelő, hosszirányban mozgatható acél segédhídszerkezeten függő zsaluzókocsikkal, szabadbetonozásos technológiával készült. A kivitelezés közben az építési idő lerövidítése érdekében technológiaváltás történt: a szabadbetonozás helyett az egyes elemeket a helyszínen előregyártották, majd a meglévő szerelőhíd segítségével emelték végleges helyükre. Ehhez a kiemelkedő műszaki alkotáshoz 18,5 kilométernyi cölöp, 26 340 köbméter vasbeton gerenda és 16 620 tonna betonacél kellett. A 16 pillér össztérfogata 15 330 köbméter.
A völgyhíd kivitelezési költsége összesen 51,175 milliárd forintot tett ki. A völgyhíddal együtt átadott teljes 14,2 kilométer hosszú autópálya-szakasz 76 milliárd forintba került, ami a fő híd mellett még egy 300 és egy 168 méteres kis völgyhidat is tartalmaz.
Az ÁSZ jelentése szerint „Az M7 autópálya Zamárdi–Balatonszárszó és az M8 szakaszokon nemzetközileg elismert csúcstechnológiákat alkalmaztak, a Kőröshegyi völgyhíd és a Dunaújvárosi Duna-híd hosszúságát, a pillérek távolságát és magasságát tekintve egyedülálló szerkezeti alkotások.
A híd melletti egyik dombról ezt látni
A híd az M7-es autópálya Zamárdi-Balatonszárszó közötti részén fekszik. A 2×2 sávos hídon 110 kilométer/órás sebességkorlátozás van érvényben, és nincsenek leállósávok sem.
1872 méter hosszú, legmagasabb pontja a terepszinttől 88 méter, szélessége 23,80 méter.Tizenhat pillére közül a legmagasabb 79,70 méter, s a legalacsonyabb is 17,70 méter, míg a pillérek közti legnagyobb távolság 120 méter (60m/95m/13×120m/95m/60m). A hatalmas pillérek külső hossza 13 méter, szélessége 5,5 méter, belsejük üreges. Két pillérbe liftet is építettek, ezekre a hídvizsgálatok miatt van szükség.
A hídpályáról lefolyó csapadékvizet egy külön e célra készített tározóba vezetik, ahonnan tisztítás után kerül a Kőröshegyi-séd patakba, majd onnan a Balatonba.
A híd a Balaton környékéről sok helyről látható.Például a Tihanyi-félsziget számos pontjáról is láthatjuk,de Fejérlő várából is kitűnő rálátásunk van az impozáns építményre.
A híd környékére túrákat mint írtam már Gergővel is megálmodtuk.Eddig háromszor voltam itt,mindhárom alkalommal Zolikával,kissé fura,hogy ezeken a túrákon eddig soha nem volt velünk senki.Nagyon benne van a pakliban,hogy jövünk még ide.
Jó időt jósoltak a hétvégére,így bátran fogtunk bele egy újabb túrába.Zolikával és Mónival indultunk el Dunaújvárosból a reggeli fél nyolcas busszal Székesfehérvárra.Nem jól indult a nap.A szép időnek nyoma sem volt.Szürke és ködös volt minden,de nem volt különösebben hideg.Ráadásul ez a busz kerülővel ment és mire Fehérvárra ért tömve lett.Szerencsére a még mindig tartó vírus helyzet közepette azért hálát adtunk az égieknek,hogy ez az intelligens vírus buszon legalább nem fertőz.A maszkban a réteges ruhában,a tömegben a meleg buszon azért bepülledtünk.Mire letudtunk szállni a fejem is megfájdult és Mónit is a rosszullét környékezte.Soha többé nem jövünk a fél nyolcas busszal.A kora reggeli járatok sokkal jobbak.Székesfehérváron sem volt jobb az idő.Szürke és ködös volt minden.Persze ez nem gátolt meg benne,hogy elmenjünk Kúlázni!
Tó a Királyok parkjánál
A közeli Királyok parkjából akartam índitani a túrát,amelyen a tervek szerint kimegyünk innen a Sárpentelei parkerdőbe,onnan pedig Szabadbattyánba.A parknál már jártam párszor,Gergővel egy volt exemmel és egy régi barátnővel aki csak barát volt.Így kellemes emlékeim vannak innen.Odaérve meglepetten tapasztaltam,hogy a környék alapos felújításon esett át.Amikor utoljára erre jártam,tán hat éve is már,nem volt ilyen szép és rendezett.Most viszont valami szabadidőpark félét alakítottak itt ki.Sétányok,sportpályák,padok,sporteszközök és a két tó ami azért már korábban is itt volt.Jól nézett ki,de ezzel a régi nyugis filling tovatűnt.Szerencsére a Királyok parkja az ugyanolyan volt mint régen.
A Királyok parkja
Királyok a Királyok parkjában
A park megcsodálása után elindultunk a túrára,elinditottam a kilométer mérő alkalmazást is.Egy darabig a város utcáin kellett mennünk.Rögtön az elején egy kisebb piacba botlottunk,ahol...Zolika bevásárolt.Ha már itt volt.Házi szalonnát és szalámit vett,ami szerencsére befért a zsákjába.Ezután trappoltunk a város utcáin,elértük a Burger Kinget,innen indult ki a nekünk kellő piros jelzés.Meg is találtuk és az út során sok problémánk nem volt vele.Itt-ott ugyan kicsit hiányos volt,de végig jól felvolt festve.Követtük hát.Érdekes utcákon,sínek alatt és mellett vezetett,át egy mezőn azt kiért valami falu részbe,ezt nem tudtam eldönteni még Fehérvár része-e vagy sem.Valószinűleg az volt mert találtunk egy buszmegállót egy földúton(!),ahová helyijáratos buszok jártak ki.
Móni az alagúton át...a sínek alatt vezetett a turistajelzés...
...majd a sínek mellet
Erre már jó minőségűek voltak az utak,könnyedén haladtunk a szürkeségben.Vajh hova lett a beígért kellemes idő?Hétvégi telkes részek mellett haladtunk,majd beértünk egy fás részre,erdőnek nevezni még túlzás volt azért.Rendkivül szemetes volt viszont...hiába az ember sosem tud megjavulni... Ismét alagút jött,de most nem sínek alatt mentünk,hanem a Székesfehérvárt körülölelő körgyűrű alatt,amelyen a 7-es és 8-as főút haladt itt most egyszerre.Átérve a túloldalra végre erdős részre értünk.Ez már maga volt a Sárpentelei parkerdő.Már az első métereken kifogástalanok voltak a jelzések és az utakkal is csak annyi gond volt,hogy itt-ott sárosak voltak az elmúlt napok esőzései után.
Erdőbe érve
Amikor erdőbe érek,olyan mintha hazatérnék...
Egy sorompónál bohóckodtunk kicsit,majd az utunk a déli irányból,keletnek fordult (legalábbis érzésem szerint).Tudtam itt egy hosszú egyenes következik.Így is lett,de ez a szakasz több volt mint kellemes.Nagyrészt fenyves erdő volt az erdő.A levegő is jobb volt így az átlagnál talán.Úgy terveztem a piroson elmegyünk a piros+ jelzésig,azon viszont kicsit visszamegyünk egy pihenőig,ahol majd megkajálunk.Útközben is voltak padok,asztalok,de ragaszkodtam hozzá,hogy a pihenőnél együnk majd.Éreztem érdemes lesz (persze mert előzőleg én felmértem a terepet).Rétek,más egyéb utak keresztezték utunkat.Szép és kellemes volt.Nagy sokára értük el a piros+ jelzést.Azon pedig visszafelé kellett menni.Móni erejét kezdte felemészteni a dolog,de addig cseszegettem míg kibírta a pihenőig.Valóban érdemes volt.Mert egy szép és kellemes helyre értünk.
Elérve a pihenőhöz
Itt is volt több pad,asztal,tűzrakóhely.Egy emlékmű,táblák,arébb egy pottyantós féle építmény.A helyet azonban uralta egy fedett építmény,amely eső ellen védett talán ebben asztalok,padok hosszú sora.Ezt nekünk találták itt ki.Örvendtünk vala.Az építmény teteje ugyan kezdett meghajolni,azthiszem lesznek még vele problémák a jövőben.De most nem voltak.Megcsodáltuk a helyet,Móni hála sasszemének észrevett beljebb a sűrűben egy hídat!Nem tudtuk mire vélni,nem jelezte semmi,hogy itt lenne bármiféle víz,patak ami felett esetleg átívelnie egy híd.De erősködött Móni,hogy az bizony egy híd.Jó mondom kaja után megnézzük,mert mi szemeink Zolikával bizony nem igazán láttak el odáig.Megkajáltunk,megkávéztunk kellemesen.Szerencse,hogy nem volt túl hideg,meg is néztük +5 fok volt éppen.
A "kajálda"
Az emlékmű
Miután végeztünk a kajálással és mielőtt még elindultunk volna a hídat felfedezni,megnéztük a közeli pottyantóst.Megérte.Túrázásaim történetének egyik legjobb pottyantósa volt,ráadásul dupla és ami a lényeg tiszta!Móni fel is avatta.Mi csak csodálkoztunk.Miért nem lehet ezt minden hasonló helyen megvalósítani?Valóban nem mindennapi pottyantósnak tűnt ez.Az erdő talán nem volt annyira felkapott hely,hogy ide mindenféle ember kijárjon,így talán ennek is volt köszönhető az állapota és a tisztasága.
Az év pottyantósa?
Ezekután elindultunk felfedezni a hídat.Kiváncsiak voltunk Móninak igaza volt-e és valóban volt-e itt egy képtelenségnek tűnő híd.Hát szó-szó bizony igaza volt!Ugyanis beljebb a sűrűben ott volt egy igen szép híd!A dolog érdekessége az volt,hogy ugyan ment itt út,de nem jelzett út és nem patak felett ívelt át,hanem csak egy kisebb árok felett és hát...ehhez képest igen.igen szép volt!Nem lehetett olcsó...de úgy tűnik itt valakiknek semmi sem volt drága,hiszen a pihenő és az erdő is teljesen rendben volt!Bár utunk nem arra vezetett tovább,de természetesen kipróbáltuk a hídat!
Móni jól látta,valóban itt egy híd az erdő mélyén!
Meglehetősen szép és jó állapotban!
Nem hagyhattuk ki...
Visszamenünk a piros+ jelzésre.Móni a kaja után új erőre kapott és most szinte repült,tán ő volt a legjobb állapotban a hármunk közül.Alighanem éhes lehetett már.A piros+ visszavitt a piros jelzésbe.A találkozási pontnál srácok főztek,fiatalok voltak,de valahogy teljesen normálisaknak tűntek.Éreztem ezek nem fogják itthagyni a szemetjüket sem.Köszöntek illedelmesen,mi meg mentünk tovább a piroson,ami újra tök egyenesen haladt kelet felé.Az erdő továbbra is teljesen rendben volt.Egy erdei tornapálya kerülte körbe a piros turistautat,kitáblázva megfelelően végig.Beljebb egy nagyobb rétet láttunk,ahol egy nő egy babakocsit tolt éppen és egy kislánnyal játszott.Valószinűleg kijött a természetbe a gyermekeivel az anyuka.Megnéztük a rétet.Meseszép volt...
Szép ez a rét is
Itt is tele volt aztalokkal és padokkal igaz fedett itt nem volt,de ennél nagyobb baj sosem legyen.Na és itt is volt egy hasonló pottyantós mint az előbbi pihenőnél.Nagyon nagy piros pont az itteni illetékeseknek,de tényleg!És le a kalappal!Ilyennek kell lenni egy parkerdőnek.Ez annyira rendben volt,hogy szavakat sem találok rá.Az itteni pottyantóst is megnéztük,az anyuka a két gyerekkel meg...nem volt túl illedelmes,mert köszönni nem tudott,de még visszaköszönni sem.Mindegy mentünk tovább a piroson és legnagyobb bánatukra lassan véget ért ez a csodás erdő.
Az erdő végén
Az út belefutott a hétvégi telkek közé,ennek elején volt ott a Szent Vendel kápolna aprócska építménye.Persze,hogy ezt sem hagytuk ki,hisz csak pár méter kitérőt jelentett.Szép volt a kis kápolna itt a kertek és az erdő találkozási pontjánál.Miután megcsodáltuk visszatértünk a piros jelzésre amely itt már újra délnek fordult és az erdő és a keretek között haladt éppen néhány száz méteren át.Aztán egyszer s mindenkorra magunk mögött hagytuk az erdőt.Én úgy érzem visszatérünk majd még ide alkalom adtán és remélhetőleg majd jó időben...
A Szent Vendel kápolna
Egy ponton a piros bement végleg a telkek egyik utcájába.Itt búcsút vettünk tőle,mert mi egyenesen mentünk tovább,innetől már jelzetlen utakon.Egy egykori alighanem szeméttelep mellett haladtunk el,majd utunk keresztezte a 7-es főútvonalat.Átérve már Szabadbattyán területén voltunk.Egy villanytelep mellett mentünk el,ahol egy puli kutyus üdvözölt kedvesen minket,én meg is simogattam a többiek nem merték.Majd egy telepen vadászrepülők(!) parkoltak,pontosabban ami megmaradt belölük,mert úgy tűnt valamit szerelnek rajtuk és inkább ki mint be...Feltűnt arébb utunk egyik célpontja a Kula torony.Még az utcákon kevertünk majd átvítt az utunk egy meglehetősen rossz állapotú hídon a Sárvíz fellett.Igen,ez az a Sárvíz amely a Rétszilasi-tavak mellett is elfolyik!A híd meg...hát hol is van az erdei remek jó állapotú híd?Mert ez itt meg katasztrófális állapotban volt.
Híd a Sárvíz felett Szabadbattyánnál
Egy legelő félére értünk,majd újabb víz került elénk,ez pedig a Sárvíz-Malomcsatorna volt és ezen nem volt híd,az út kivezetett mellette a 7-es útra,ezen tudtunk átmenni a csatorna felett.Rögtön ott is volt a Kula teret jelző tábla.Innen pedig pár méterrel beljebb volt maga a Kula torony.Ugye pár bejegyzéssel ezelőtt írtam róla,így most külön nem térnék ki rá,tekerj kicsit vissza a bejegyzésekben ha kiváncsi vagy rá.Elég az hozzá,hogy meglehetősen szép épület volt az egykori végvár tornya.Körbejártuk,szinte minden szemszögből le is fotóztuk.Valóban szép volt.Odabenn egy kiállítás münködött,de koronavírusos idők vannak még mindig,így az zárva volt.
A Kula torony
Itt kuláztunk hát...
Elfogyasztottuk a maradék kajánkat itt egy padnál,majd meglepődve láttam,hogy alaposan belefutottunk a délutánba.Nyolc órási kijárási tilalom van még mindig,túl sok időnk nem maradt ha időban haza akartunk érni.De a Cifra kertet még terveztem ehhez a kiránduláshoz és mivel nem volt messze és a többiek is szerették volna természetesen elindultunk oda.Ismét átkellett volna kelni a Malomcsatornán ám a híd helyén csak annak lábait találtuk meg...Hát ez meg mi?A hely egyik fő nevezetességéhez nem vezet be híd?Hova lett mi történt vele?Leomlott?Fogalmunk sem volt.Arébb vagy 300 méterre láttunk egy másik hídat,elmentünk hát odáig és így tudtunk átmenni.
Ennyi maradt a hídból...
A Cifra kert egy szelete
A Cifra kert egy tó volt körülötte sétánnyal és több százéves platánokkal amelyek nagyon szépek voltak.A tóba egy sziget volt rá egy híd vezetett (ez a szép és a csúnya hídak túrája volt úgy tűnik...)Bementünk a szigetre ott egy fedett pihenő volt ami nem volt jó állapotban,ezenkivül a kis sziget semmilyen extra dolgot nem tartogatott.Körbejártunk aztán a tavat,majd kikellett mennünk másik irányba újra a hetes útra,hogy ismét áttudjunk kellni a Malomcsatornán.Elmentünk a közeli buszmegállóig mert már négy óra is elmúlt.Itt félórát kellett várnunk a buszra,majd Fehérváron ötven percet az átszállásra,így aztán este hét után tértünk csak haza lényegébe.Jó buli volt a nem túl kellemes idő ellenére.A kilométer mérőnk a végén pedig 17.637 km-et mutatott,ennyi volt tehát a mai túra.
Ahogy az utóbbi hetekben is,most is egy olyan túrára készültem amelynek legalább 90%-án szó szerint Gergő nyomában jártam.Gyakorlatilag az egész túra jelentős része ugyanazon az útvonalon haladt amelyen Gergővel is jártunk majd három éve már...( itt látható az akkori bejegyzés ).Akkor a két Móni is velünk tartott és mindkettő alaposan kitikkadt a túra végére.Ugye akkor ez akadályozott meg minket abban Gergővel,hogy eljussunk a végcélig,Miska huszár szobráig Pákozdon.Aztán pedig már nem volt visszatérés... Most Zolika kísért el a túrára karácsony másnapjának reggelén.Már az egész rosszul indult,a vasútállomáson vettük észre,hogy a maszkot otthon felejtettem...Szerencsére nem lakom messze,így visszamentünk és még a vonatot is elértük.Aztán korán,már fél kilenckor leszálltunk a seregélyesi vasútállomáson a vonatról,innen indult a túra Gergő nyomában.Többször is írtam,hogy ezekben a hetekben úgy érzem,hogy túlvilági súgallatra születnek most ezek a túrák,mert Gergő azt szeretné,hogy térjek vissza azokra a helyekre (azok töredékére) amelyen egykor vele is jártam.Én meg boldogan teszek eleget ezeknek a "küldetéseknek",jó ezekre visszatérni és az ő nyomában járni,szinte szó szerint.Leszállva a vonatról a falu szélén,nem mentünk be a településre,hiszen látnivaló nem akad ott.A fő nevezetesség a kastély pedig magánterület lett,ahová nem lehet bemenni,így nem is érdemli meg,hogy a blogban szerepeljen.Elindultunk a bentonúton Elzamajorba.Sütött végre a nap a heteken át tartó szürkeség után,de meglehetősen hideg volt és erős északi szél.Gergő meleg sapkája volt rajtam,ez megóvott a hidegtől is a széltől is.
A tanösvényhez érve
Majd négy kilométer után,Elzamajort elhagyva értük el a Fertő területét és értünk be a Madárdal tanösvényre.Rögtön az elejénél egy tábla fogadott,rajta térképpel.Itt kajáltunk akkor rég Gergőékkel...most erre itt az erős szél miatt nem volt lehetőség.Jobbnak láttuk menni tovább.Emlékeztem,hogy a tanösvényen nincsenek turistajelek.Jól emlékeztem,mert most sem volt.Ám adta magát az út.A nyomvonal vezetett minket,nem lehetett eltévedni.Hamarosan odaértünk egy állomáshoz.A szél közben lecsendesült.Az állomásnál két tábla volt és egy vadászles.Jó helynek tűnt reggelezni.Közben persze eszembe ötlött,hogy anno amikor itt jártam Gergővel,akkor felmentünk a vadászlesbe.Úgy döntöttem ezt most is megejtem a tiszteletére.Felmenve nagyon szép kilátás fogadott a Fertőre.
Az első állomás Elzamajor felöl jövet
Kaja után mentün tovább,ismerös helyek köszöntek rám a tanösvényen.Közben kicsit jobb idő lett,így visszavettem a baseball sapkát.Gergő sapkája remek volt,remekül óvott a hidegtől,de ahogy javult az idő már meleg lett.Elhaladtunk a nádas mellett,majd a fenyves mellett,ott is volt egy vadászles,oda is felmentem.Az út kanyargott erre,arra úgy tűnt különösebb logika nélkül.Feltűnt a nagy kilátó ahová annak idején a nagy belvíz miatt már nem jutottunk el.Úgy döntöttem most bármi lesz elmegyünk,az sem fog érdekelni ha Zolikának nem tetszik majd valami.Láthatóan nem volt belvíz,úgy éreztem nem fog most semmi sem megakadályozni benne,hogy elérjük a kilátót.
Cserefotózás.,Zoli lentről és a vadászlesből
Az út nyomvonala ugyan nem a kilátó felé ment,így letértünk róla ott,ahol akkor régen is..Valóban nem volt most belvíz,de a terep arébb azért vízes és sáros volt.Kicsit előre mentem,felkészülve ha Zolinak nem tetszik a dolog akkor is menjek tovább.Szerencsére különösebb problémája nem akadt,kicsit itt-ott átázott a cípője,ezenkivül más kellemetlenség nem érte,Az én új bakancsom jól bírta és nem ázott át,kicsivel arébb pedig újra jó volt a terep.Vadlúdak százai húztak el a fejünk felett,aztán úgy tűnt ez is a tansövény része,mert volt ott egy állomás.Csak éppen az idevezető út nyomvonala nem volt egészen egyértelmű.De ez mind nem érdekelt már,ugyanis feltűnt a kilátó.
A kilátó,elérve majd három év késéssel...
Odaérve láttuk,hogy fából van és ha nem is a legjobb,de azért tűrhető állapotban volt.Láttuk,hogy három emeletes.Közben a szél érezhetően feltámadt,itt voltunk a Fertő tavához is meglehetősen közel már.Elindultunk felfelé a kilátóban,ahogy haladtunk fel és egyre feljebb úgy lett egyre erősebb a szél.Meglepetésre a legfelső szinten a tető szerkezet némi védelmet nyújtott a nagy szél ellen,de persze ez nem teljes védelem volt.Apró kellemetlenség volt legfelül a mindenhol látható madár ürülék.Ezek után aztán szemügyre vehettük a kilátást,ami minden igényt kielégitett és még a nagy szélben is élvezhető volt.A szél azért tett egy nagy szívességet is,alaposan kitisztitotta a levegőt,így jó kilátásunk volt nem csak a tóra,de a teljes Velencei-hegységre is,dél felé pedig az egész Fertőre.
Kilátás I.
Kilátás II.
Ugye a Dinnyési-fertő tava arról híres,hogy a tavaszi és az őszi madárvonulás idején akár húsz ezer(!) madár fészkel a tavon! Hát most is akadt,ha annyi nem is,de pár száz biztosan.Ráadásul majd ezer repkedett felettünk minden irányba.Ezek nagyrésze réce és vadlúd volt.A hideg és az erős szél ellenére majd félórát voltunk fenn.Azthiszem megérte.Nagyon sajnáltam,hogy annak idején Gergővel nem sikerült eljutnunk a kilátóig.Akkor megfogadtunk majd visszatérünk.Sajnos Gergő rövidke életében ezt nem sikerült összehozni,így erről a csodáról lemaradt szegény...ettől a gondolattól most kicsit szomorú voltam,abban bíztam csak,hogy a lelke most is velem van.Sajna ennek most meg semmi jelét nem adta,de nem is tudtam erre odafigyelni,mert Zolika szokásához illően fosta a szót.Szóval lehet mégis adta ő a jelét,csak ettől nem tudtam ráfigyuzni...
Már lefelé a kilátóból
Leérvén pedig odamentünk a tóhoz,ahol valami fehér volt a víz szélén.Elsőre úgy tűnt hó.De,hogy a francban lehet hó,amikor sehol máshol nem láttuk nyomát,éjjel sem esett...akkor?Közelebb érve megnéztem az ujjammal,természetesen nem hó volt,ha nem valamilyen hab,de az,hogy minek a habja nem tudtam,de úgy éreztem jót nem jelenthet.Szerencsére a terület madarait ez nem zavarta,továbbra is egy részük ott szálldogált a környékünkön,egy részük pedig a tavon "parkolt".Láthatóan nem érdekelte őket ez a két a tájba nem illő idegen.Mentünk tovább,vissza az eredeti nyomvonalra.
Megnézem a tónál mi az a fehér valami...
Oda is értünk és mentünk tovább amikor feltűnt egy tájba totál nem beleillő pottyantós...erre viszont nem emlékeztem,hogy ez itt lett volna majd három évvel ezelőtt is.Lehet azóta tették ide.Végül is nem rossz ötlet,bárkire rájöhet a kis,nagy dolog itt a Fertő közepén... Továbbmenve viszont ledöbbentem.A mocsáron átvezető fahíd nem volt sehol!Ezen a hídon sokat fotózkodtunk annak idején.Hova tűnhetett el egy majd harminc méter hosszú fahíd?A cölöpjei amin állt egykor megvoltak,de híd sehol...Mi történhetett?Fogalmam sincs,de megpróbálok utána nyomozni,ha jutok valamire akkor lesz majd róla egy külön bejegyzés.A mocsárnál állt a víz,híd nélkül esélytelen volt az átkelés,pedig odaát egy újabb kilátó volt,ami nem volt itt korábban.Valószinű ez is azóta épülhetett.Nem tudtunk arra menni.
Vajon hova lett a híd?
Valami alternatívát kellett keresnünk.Úgy tűnt egy ösvény megkerüli a mocsaras részt,elindultunk hát rajta.Ám meglehetősen sáros volt,de nem volt más választásunk.Legyűrve végül is a nehéz részeket átevickéltünk egy jól járható rétre.Itt kimentünk a Dinnyésre vezető útig,mert más lehetőség nem volt.Ott azonban csapdába kerültünk.A terület ahol voltunk drótkeritéssel levolt kerítve,az útra kimenni nem lehetett...Szerencsére nem az vagyok aki feladja ilyen helyzetekben.Gergő sem adta fel soha.Tudtam,hogy ő most mitcsinálna...ezt tettem én is.Megtaláltam azt a helyet ahol kis erőfeszítéssel,de arébb lehet lökögetni,taszitgatni a drótot és mellette elevickélni valahogy a járható részig.Így aztán végül is kijutottunk a csapdából.Elmentünk oda ahol kikellett volna jönnünk ha meglett volna a híd...így most innen mentünk vissza,az új kilátóig.Ha már itt voltam nem akartam kihagyni.
Az új kilátó
Itt is akadt egy pottyantós,erre már emlékeztem.A kilátóhoz érve megláttuk az első embert utunk során.Sajna éppen fentvolt a kilátóban.Nem érdekelt,nem járok erre olyan sűrűn,hogy ezt kihagyjam.Így aztán felmentem,felfelé alaposan beütöttem a fejem,ugyanis olyan volt a feljárat,hogy nem ártott lehajolni kicsit...na én ezt felejtettem el.Felérve köszönt az ember,valami természetfotós lehetett,mert elég komoly gépezete volt.Nézte innen a fertői tavon minden eddiginél jobban látható madarak ezreit...és gondolom azt fotózgatta is.Én persze a kis A71-mel nem tudtam olyan fotókat csinálni,hiába üzemeltem be.A csávó bár semmi rosszat nem csinált mégis zavaró volt.Szeretek ilyen helyeken egyedül lenni,így aztán sok időt nem töltöttünk fenn.
A kép nem adja vissza,de madarak ezrei fészkeltek a tavon
Visszamentünk az útra és besétáltunk Dinnyésre.Ugye itt található a messze földön híres minivár park,ahol jártunk is már korábban.Most a koronavírus végett ez sem tartott nyitva,így eleve nem számoltunk vele,hogy oda elmegyünk.Ám belül a faluba is maradt egy kis Fertő,egy kisebb tó,oda elmentünk,részben persze útba is esett.Nem volt egyszerű az odajutás,mert hiába ment még arra is a tanösvény az utat egy kérsoros drót választotta el,amelyben áram volt!Na igen,mert itt lovak legelésztek és gondolom azokat védte,nehogy kijöjjenek.Átbújtunk azért és ott is voltunk a másik tónál,amelynek vagy 2/3-a kivolt száradva.A közepén átvezető fahíd amelyen szintén jártunk Gergővel,meglehetősen szar állapotban volt.
Hát nem a legjobb a helyzet...
Érdekes,hogy a Fertő egyik helyén új kilátó van,a másikor eltűnik egy híd,a harmadik része meg erősen pusztulóban...A híd a cefetnél is cefetebb állapotban volt.Esély sem volt rajta átmenni.Így hát hagytuk a francba.Visszamentünk a főútra.Még két gólyaszobor és a templom meg a kerje adott látnivalót Dinnyésen.Beljebb a Gárdonyhoz tartozó falurészbe most nem mentünk.A vasútállomás felé vettük az irányt,de nem akartunk innen hazamenni.Emlékeztem egy harmadik kilátóra a vasúton túl,oda igyekeztünk.
A templomkert
Valóban.Ott is volt a kilátó ahol emlékeztem rá.Itt is jártunk Gergővel,de itt nem a dinnyési túra keretében,hanem az Emese álmához való túra keretein belül érintettük.Odaérve autók parkoltak le az út mellett és úgy mentek fel emberek a kilátóba.Hát... ugye az ilyesmivel nem vagyok igazán kibékülve,de nem mondok semmit,nehogy valakit megsértsek.Odaérve várni kellett,hogy feltudjunk menni,egyre másra érkeztek autóval az emberek...Addig is egy táblát olvastam a kilátó mellett.Kiderült ez a Sarvajc kilátó.A táblán pedig Sarvajc Lajos a kilátó névadójának érdekes története volt olvasható.Annyira érdekesnek találtam,hogy elképzelhető,hogy a közeljövőben szentelek neki egy külön bejegyzést majd.Na de végül nagynehezen mi is feltudtunk menni az épitészetileg Makovecz stílusú kilátóba.
A Sarvajc kilátó
A kilátás
Hát arra aztán abszolúlt nem számítottunk,hogy síkvidéki túrán három kilátó is utunkba kerül.Márpedig így volt,ennyi kilátó a fonyódi kilátós túrán sem akadt.Innen már a Velencei-tó déli/nyugati végére lehetett kilátni,ami szintén egy madárrezervátum és szerencsés időben gondolom innen is madarak ezreit látni.Párat most is sikerült,de messze nem annyit mint a Fertőn.Itt már újra hideg szél fújt,így sokáig nem voltunk fenn,meg vártak mások is,hogy feljöhessenek.Odafenn kb. négyen lehetett kényelmesen elférni.Lejöttünk hát innen is,egy újabb hely volt Gergő nyomában...A bicikliúton indultunk Agárd felé,mivel járda nem volt.Mellettünk az országút és a vasút volt.Jó két kilométer után értünk be Agárdra,ahol még kinéztünk a Velencei-tóhoz.Ott már óriási szél volt.
A Velencei-tó Agárdnál
Még egy szélvédetebb helyen befaltuk a maradék kajánkat.Aztán nem maradt más kimentünk a vonathoz.Megnéztük közben a mérőnket: a seregélyesi vasútállomástól idáig 19,8km-t gyalogoltunk.Előzetesen 18km-nek becsültem a túrát és ha megvan a Fertőn az a híd talán ennyi is lett volna.Sokat így sem tévedtem.Érdi átszállással,könnyen hazaértünk.Hideg volt már Agárdon,így jólesett a meleg vonatba beülni.Zolikát el is nyomta az álom.Maga a túra remek volt,ígaz annyira jó nem volt mint a múltkori Bátorkői,de elvoltunk azért most is.Folytatás hamarosan!
A Révbérpusztai buli még része volt a tavaszi terveknek,ám a tavasz és a nyár talákozása idén ugye pünkösdre esett.Így a kirándulásra már a nyár első napján került sor,azaz pünkösd hétfőn.Korábban háromszor én már jártam itt,mindhárom alkalommal Gergővel.Elöször nem lehetett velem örök túratársam a révbérpusztai kiruccanáson,ez nem töltött el jó érzésekkel.Utoljára két éve voltunk itt és akkor igencsak keserű szájízzel távoztunk.Akkor el is határoztam,hogy többé nem jövök ide,többé nem költöm itt a pénzem.Erről amúgy ide kattíntva lehet olvasni.Ám változnak az idők.Gergő elment sajnos,új túratársaimnak azonban tetszett az ötlet,szívesen jöttek el Révbérpusztára.Úgy gondoltam akkor elhozom őket ide.Mónival és Zolival viszonylag későn,csak délelőtt tíz után indultunk Dunaújvárosból.Háromnegyed tizenegykor szálltunk le a buszról Dunaföldváron és elindultunk a Révbérpusztai túrára,azon az útvonalon amelyen Gergővel mentem két éve....
A földvári híd
A szép kis dunaparti városra most nem sok időt vesztegettünk,hiszen kismilliószor jártunk már itt.A környék túráinak azonban igazán kiváló túrakiinduló helye Dunaföldvár,fog még innen túránk indulni!Egyből lementünk a dunai hídhoz amelyen gyalog sétáltunk át,ahogy Gergővel is szoktuk...Móninak nem igazán tetszett,valamiért tériszonyos a nagy dunai hídakon,nem az ő világa,de azért ment előre.Átérve a Földvári-szigeten találtuk magunkat amelyet átszelt az 52-es út is. A szigetről amúgy úgy tudom igazából csak félsziget.Terveztük korábban Gergővel a sziget bejárását,felfedezését,hát ebből már nem lesz semmi.A sziget erdei,fái szépek voltak ahogy haladtunk az 52-es úttal párhuzamosan futó bicikliúton,mert jelzett út itt amúgy nem vezetett.
A zöld sziget
A bicikliúton volt forgalom,elég sok biciklis tekert erre.Fura mert két éve alig voltak.A sziget másik szélén újra hídon kellett átkelni,de itt már külön vált a főút és a bicikliút hídja.Ugye a bicikliút az egykori vasút nyomvonalát követte.Két híd volt tehát egymás mellett,ezen már Móni sem félt,talán mert rövidke volt.A hídról szép kilátás volt a dunai holtágra.A parton észrevettünk egy kis padot és egy asztalkát,úgy döntöttünk oda lemegyünk kicsit pihenni.Nem mintha olyan nagyon megerőltető túra lett volna,de lementünk.Kicsit kajcsizni is,meg könnyiteni magunkon.
Két híd
Földvári kis Duna
Szép rálátás volt innen a kis dunai holtágra.Sokan pecáztak a környéken.Mi pár perc pihi után mentünk tovább a bicikliúton ami persze sima beton volt.Ez nem nagyon ízlett a lábunknak,de szerencsére már sokat nem kellett menni rajta.Solt előtt tábla jelezte (meglehetősen lekopva már),hogy Révbérpuszta jobbra,még 2km.Innen már földút vitt tovább.Tisztán emlékeztem,hogy itt mentünk Gergővel is két éve.Sima kellemes út volt a pusztán át.Közben egy biciklis ordibált ránk mögöttünk.Elsőre megijedtünk,de kiderült csak az egyik kollegánk tekert épp arra.Mondta siessünk,kikéri nekünk a sört.l Igy hát siettünk.
Közeledik Révbérpuszta
Révbérpusztára érve a szokásos pünkösdi forgatag fogadott,a koronavírussal itt már nem törödött senki.Nem volt azért nagy tömeg,de többen voltak mint két éve.Az idő amúgy teljesen jó volt.Beérve elöször az út mellett sorakozó kirakodó árusokat néztük végig,majd ahogy Gergővel is elmentünk a közeli parasztházhoz.Az út mellett istállók és ólak voltak,a ház udvarán meg egy gémes-kút.Az állatok az ólakban...hát némelyik nekem úgy tűnt mintha meglehtősen sovány lett volna.Vajon etetik őket megfelelően?Kecskéket,szürkemarhákat,malacokat és lovakat láttunk itt mielőtt bementünk volna a parasztházba.
Szomorú állatok!
Gémeskút szépség
A ház mintha dédszüleinkről szóló álmainkból lépett volna ki...pontosan olyan volt amilyennek még nagyanyám elbeszélte nekem milyen körülmények között éltek régen.Elöször is szép volt persze.Másodszor a ma embere már aligha tudta volna itt elképzelni az életét egy ilyenben.Nem volt padló.Föld volt a belső helységekben.Szőnyeg itt-ott azért akadt.Takaros szoba nagy dunyhával,kemencés nappali,szép tányérokkal teli konyha.Ilyen volt belülről a házikó,ahol legutóbb Gergővel jártam,vagyis hát én már háromszor voltam itt,mindhárom alkalommal Gergőkémmel...Még a többiek a házban nézelődtek,engem megrohantak az emlékek...
A parasztház
Zoli és Móni a házban
Kijövet a házból a lovaspálya felé mentünk,ahol a csárda is volt.Most hála a koronavírusnak nem voltak külföldiek itt,csak magyarok.Közben megtalált minket a kollegánk aki eltekert mellettünk idejövet.Mondta üljünk le egyik asztalhoz hozza az italokat.Hozta is.Le a kalappal előtte!Ezeket kényelmesen elfogyasztottuk,majd úgy döntöttünk megebédelünk.Volt néhány kajaosztó hely a tanyán,de mi bementünk a csárdába Zoival,Móni addig vigyázott a cuccra.Jó félórát kellett sorba állni,de várakozásunkat ezúttal siker koronázta.Jó kis csülkös bablevest ebédeltünk.Az ebéd végeztével kezdödőtt is a lovasbemutató,így közelebb mentünk a pályához.
Lovasbemutató
Jó kis müsort adtak a lovasok,báár...mintha nem lett volna olyan jó mint évekkel ezelőtt amikor elöször láttam ezt.Videó van róla majd nézzétek meg a bejegyzés végén,azt eldönti mindenki mennyire volt jó.Végül is tetszett a lovas show.Úgy becsültem jó 2000-2500 ember nézte végig.Mikor vége lett még kicsit bóklásztunk a tanyán,de olyan nagyon sok látnivaló már nem akadt.Volt egy icipici vidám park,ez sem volt azon a szinten mint évekkel korábban...Mivel más már nem maradt eljöttünk,hiszen elsősorban a lovasbemutatóért jöttünk ide.Hogy haza tudjunk jönni busszal bekellett még túráznunk Soltra.Ahogy két éve is Gergővel...
Csavarogtunk a pusztában
Innen a közeli Soltra már jelzéssel ellátott út vezetett még pedig a magyar zarándokút.A jelzések felfestését inkább hagyjuk...Elöször a pusztán át mentünk majd erdős részen kapaszkodtunk fel valószinűleg a solti szőlőhegyre.Itt csodás pincék sora köszönt szembe.Egyiknél egy idösödő házaspár ült,kedvesen odaszóltak valamit,mi pedig kedvesen válaszoltunk.Lám így is lehet..Egy csap is volt itt,bár szomjasak most nem voltunk,de azért frissitettük a készletet.Mondjuk felesleges volt mert már Solt központjához is közel voltunk.
Szépséges pincék
Miközben oda tartottunk még egy kicsi de szép tavacska szolgált látnivalóul.Sajnos szinte mindenhol horgászok ülték körbe. így nem nagyon fértünk oda,úgy ahogy azt szerettük volna.Nagy hirtelenjében aztán azt sem tudtam hol vagyunk pár másodpercig,de aztán éppen ott volt egy magyar zarándokút jelzés.Besétáltunk a központba,közben ott volt a városkát átszelő csatorna is.Erről újra Gergő jutott eszembe,hisz vele sétáltam annak partjain...A központban a helyi buszállomásnál még beültünk egy sörre,majd megvártunk egy hazafelé menő buszt,azzal eljöttünk.
A tavacska
Így tehát hiába mondtam azt két éve,hogy soha többé nem jövök ide,bizony visszatértem.Már tavaly is visszaakartunk,de pont akkor kapott el a betegség és akkor nem tudtunk eljönni.Szóval igaz a mondás,soha ne mondd,hogy soha.Most sem mondom,mert Móni már most közölte,hogy jöjjünk el jövőre is,így neki valószinúleg tetszett.Talán Zolinak is.Nekem negyedszerre annyira talán már nem,főleg Gergő nélkül nem...de azért jó buli volt na.Maga a túrázás most nem volt sok,talán 9km...
