A nap amikor meghalunk

 Amikor este elindultam aludni jó érzésekkel tettem.Hiszen másnap indult a karácsonyi szabim,úgy voltam vele,hogy semmi gondom nem lesz.Élem a világomat élvezem az életem és majd hétvégén elindulunk egy új kalandra Gergővel...De az új nap nem tartogatott semmi jót.Amikor az oldalamra fordultam nem tudhattam,hogy reggelre meghalunk... Reggel már nem voltunk az élők sorában,én sem... Az események persze úgy alakultak,hogy nekem kellett végigélnem ezt a szituációt,ezt a semmihez sem fogható tragédiát.Hiába élezgettem újra,hiába hívtam a segítséget,neki már mennie kellett.Így rendeltetett.Hiába a sok remek túra,a sok csodálatos élmény a szebbnél szebb és jobbnál jobb napok.Nem voltak olyan erősek,hogy itt tartsák,hogy maradásra bírják...Elment.És én meghaltam vele együtt.

Elment,mert várta a végtelen...

Elment,de neki volt könnyebb.Neki odaát jött a segítség,a megértés a szeretet.Én is meghaltam,de nem vitt át semmi és senki.Nem jött senki a segíthetett volna...na persze jöttek az emberek,a vigasztalások,az együttérzések,részvétek...de olyan segítség ami engem feltámaszhatott volna egyszerűen nem jöhetett,mert nem volt ilyen segítség.Ilyen nem létezett.Még nem találták fel.Azon a napon meghaltunk mind a ketten.Meghalni jó mondják.Pontosabban ami odaát vár az nagyon jó...de aki meghal és itt marad?Itt nem volt fény,nem volt szellemi segítő,nem voltak angyalok...Itt csak fájdalom volt,de olyan amiről nem gondoltam volna soha,hogy ilyen egyáltalán létezhet...

Már csak egy út volt ahová mehetett...(a kép illusztráció)

Gergő csak hazatért.Eleve nem szándékozott sok időt tölteni ebben az eldurvult,önmagából teljesen kifordult világban...Valahol ezt megértem,de...azok a túrák,azok az élmények...persze ezzel nem számolt.Nem gondolta,hogy lesznek azért itt jó dolgok is.Pedig voltak,de nem voltak eléggé erősek,hogy őt itt tartsák...Hazament és már boldog és vár rám.Vár ránk.De nekünk itt nem járt a fény,nem járt a mennyország.Nem jöttek angyalok,legfőképp nem vártak elhunyt hozzátartozóink a kapuban,mert még kapu sem volt...

A végsó állomás...(illusztráció)

A testet elvitték.Nem emlékszem arra sem milyen autóval,pedig lekisértem,ajtót nyitottam..Elvitték felboncolták,majd Tatabányára szállították ahol elhamvasztották,úgy került vissza haza a temetési szertartásra.Persze a lélek már hazatért.Kicsit talán fájlalta elhagyni erre az életre vállalt testét,de jobban fájt neki,hogy látta és átérezte a mi fájdalmainkat.Három éve van már otthon,még újra leszületnie nem kell,de az is eljön majd.Mai tudásommal viszont úgy tudom megvár majd és együtt közösen tervezzük el a szellemi segítőnkkel a következő életet,ami várhatóan sokkal jobb lesz a mostaninál.

Minderre természetesen semmi bizonyítékom sincs,csupán a hit és az a tudás amit a spirituális dolgokba való belemélyülés után szereztem meg.Azon a decemberi napon három éve meghaltunk mindketten.Gergő csak előre ment,otthon berendezni a dolgokat,hogy mire megyek minden klappoljon,,,Az ő mennyországa a fény a béke és a szeretet.Az enyém még itt a sötétség,a durvaság a megkülönböztetés,a szeretet, érzelem nélküli világ...Gergő három éve ezen a napon ment el.Azon a napon mindketten meghaltunk.