Óbudai kaland

Ha Csondor Kata koncert,akkor nekünk menni kell...Mégpedig azért,mert legjobb cimborám Zolinak a szíve csücske,első számú kedvence,na meg olyan ritka a Kata koncert mint a fehér holló,vagy tán annál is ritkább.Én nem vagyok oda érte,de mivel a cimborám elszok velem jönni túrázni,tartozok neki annyival,hogy elmegyek vele és segítek elsősorban navigálni,hiszen ő nem igazán ismeri ki magát idegen városokban,nekem meg ugye a véremben van,hogy mindig mindenhova eltalálok.Zoli árgus szemekkel figyeli egész évben,hogy hol és mikor koncertezik a csaj.Igy találtunk rá a mostani koncertre,ami Óbudán került megrendezésre a 36-os bisztróban.Ide vezetett következő útunk,én meg kapva az alkalmon szóltam egy itt a környéken élő barátomnak Józsinak,hogy itt leszünk a közelben,ha gondolja jöjjön le.Igy is lett.

Megérkezés a villamossal

Mivel a koncert este hétre volt kiírva,elég volt délután neki indulnunk.A szemerkélő esőben a fél hármas vonattal indultunk Dunaújvárosból.Viszonylag simán és hamar felértünk a Déli pályaudvarra,ahol némi egészségügyi szünet után a kedvenc pizzásomnál befaltunk egy kis pizzát,majd indultunk ki a villamos megállóban.Óriási volt a tömeg a villamosokon,nem csoda hiszen csúcsidőben érkeztünk.A második 17-es számú villamosra fértünk fel és kimentünk vele a végállomásig a Bécsi út-Vörösvári útig.Innen kis séta kövezkezett.Óbudán szerencsére nem volt még szemerkélő eső sem.A Vörösvári úton bandukoltunk ahol különösebb látnivaló nem volt,csak egy meztelen nő szobra.Természetesen ezt nem hagyhattuk ki.

Szép szobrok Óbudán...

Ezekután újra érett az idő egy egészségügyi szünetre,így benéztünk a Flórián üzletközpontba,hátha találunk egy vizeldét.Ha nehezen is,de rátaláltunk és könnyitettünk magunkon.Innen már a Szentendrei úton sétáltunk a 36-os bisztróig.Ezt könnyen megtaláltuk,de még bőven volt idő a koncertig.Jártunk hát egyet a környéken.Közben Józsi barátommal kommunikáltam le,hogy itt vagyunk,ha tud majd jöjjön.Nem ez a világ legszebb környéke az tény,bár nyugat felé emelkedő Budai-hegység látványa innen is szép volt.

Nem sok látnivaló volt a Szentendrei út ezen szakaszán

Nem maradt hátra más,beültünk fél hét előtt a bisztróba.Kata már hangolt és mivel egyre-jobb barátok Zolival rögtön észre is vette őt.Egy integetéssel köszöntek egymásnak.Mi sört rendeltünk magunknak.Később aztán Kata odajött hozzánk köszönni.Nem nagyon akart gyűlni a jó nép a koncertre.A viszonylag kicsinyke presszóban is kevesen voltak.A csaj azért nagyobb tehetség ennél,hogy ezt érdemelje,na de ez van.Hét óra lett közben és a gyér érdeklödés miatt a koncert húzodott.Közben befutott Józsi barátom is aki az NB3.-as focicsoport adminisztrátora (én a moderátora,innen az ismertség).Volt miről beszélgetnünk amelybe szerencsére Zoli is becsatlakozott.Közben elkezdödőtt a koncert.Lehettünk vagy húszan nézők...nem sok.Jól nyomta a csaj,ezt elkell ismernem,Józsi nem ismerte,de neki is tetszett a koncert.Ám a hangos zenélés miatt nem tudtunk beszélgetni,úgy döntöttünk járunk egyet.Zoli addig maradt kedvencénél.

Koncert a bisztróban

Elsétáltunk a közeli III.ker TVE stadionjához,amelyben simán,mondhatni szívesen beengedtek minket(ezt eltanulhatná néhány más csapat is,akik féltik szaros stadionjaikat).Közben áttudtuk beszélgetni az NB III.-as foci minden dolgát.A stadionba tehát bementünk,csináltunk pár szelfit,aztán körbe is jártuk a stadiont.Józsi nagy Pénzügyör SE drukker és ők pont itt játszanak sorsdöntő mérközést vasárnap aminek nem kisebb a tétje mint a bentmaradás.A séta után tértünk vissza a bisztróba,ahol éppen szünet volt a koncertben.Zoli ezt kihasználva éppen Katával beszélgetett.

Mi pedig újabb sört rendeltünk magunknak.

Józsival a III.ker TVE stadionjában

Következett a koncert második fele,ugyanis mint egy focimeccs 2 szer 45 perces volt.Zolival már madarat lehetett fogatni most,hogy újra tudott beszélgetni Katával,ráadásul nem is keveset.A nagy hangzavarban mi itt már kevesebbet tudtunk Józsival beszélgetni.Aztán a koncert véget ért.Mondtam Zolinak max 15 perce van,ez volt az az időintervallum,amivel még biztonságosan eljuthattunk a Népligetbe az utolsó Dunaújvárosba induló buszhoz.Kitudta használni ezt az időt,hisz újra tudott Katával beszélgetni.Búcsúzáskor pedig megölelték egymást és csattant a puszi.Mi pedig indultunk vissza az 1-es villamos megállójáig ahová Józsi elkisért minket.

Zoli boldogan tapsol Katának

A sétán Zoli tartott szóval minket,igazából szóhoz sem tudtunk jutni.Zolika ecsetelte mi volt a téma Katával.Szóba került a rácalmási színpad is a tavon,amelyről nem rég írtam a Millennium parki bejegyzésemben,hogy esetleg ott is felléphetne Kata,hát talán majd egyszer sikerül.....Odaértünk a megállóhoz.Józsi még jött velünk egy megállónyi utat,ő ott lakott ahhoz közel.Így a villamoson vettünk tőle búcsút,mi pedig mentünk tovább a Népligetbe.Simám elértük a buszt amellyel simán hazaértünk éjfél után.A buszon is végig Zolit kellett hallgatnom ahogy Katáról zengi az ódákat.Örültem,hogy boldog.

Végül is kellemes nap volt.

Viszlát Kata!

Tavaszi összefoglaló

A télen darabokra hullott életemet éppen a megmaradt túrázások tartották még össze.Gyermekem decemberi halála után ezekben találtam némi kapaszkodót.... Persze ezen túl lenni,feldolgozni egy élet nem elég.A kezdeti elkeseredés után a túrák tudtak némileg kimozdítani a mély depiből.Tudva azt,hogy Gergő is azt akarná,hogy folytassam azt az útat amin vele is elindultunk,haladtam tovább csodás útjainkon.Igyekeztem úgy csinálni a dolgokat,hogyha Gergő lát,akkor büszke legyen rám.Ennek ellenére sikerült a tavasz folyamán kapitális hibákat csinálni,de talán ez még a megbocsájtható kategória volt.Tudtam ha nem is látom,Gergő ott van és velem tart továbbra is!

A Csepel-szigeti Zichy kápolna

Bár a bakancslistánk a korábbi formájában megszűnt,azért terveim voltak továbbra is.A dolog másik része meg az volt,hogy szerencsémre találtam megfelelő túratársakat,viszont ők természetesen nem tudták azt az iramot,tempót és nehézséget bírni amik minket jellemeztek Gergővel.Így a túraterveimet hozzájuk kellett igazitanom és nem túl nehéz,de lehetőleg látványos túrákat igyekeztem összehozni.

Tavaszi első utunkon visszamentem a Csepel-szigetre.Persze ez csak nekem volt visszatérés,hiszen túráztunk erre is bőven Gergővel,a többieknek Móninak és Zolinak új volt minden.Engem persze megrohantak a fiammal való együtt megtett túrák emlékei amiket itt tettünk meg,de igyekeztem jól érezni magam.A csodás Zichy kápolna a többieket is rabul ejtette.Aztán a sima úton egy nem nehéz túrán egy csodálatos hóvirágmezőt felfedezve értük el Makádot,majd szinte a szántóföldeken keresztül jutottunk vissza a lórévi révig.Rengeteg őzet láttunk a Csepel-szigeti mezőkön.Jól sikerült kevésbé megerőltető túra volt.

Emlékezés Gergőre a Csibrik-réten

Mint már többször is írtam ebben a blogban,február végén egy szeánszon voltunk ahol remélhetőleg Gergő lelkével tudtunk kommunikálni némiképp...Gergő arra kért,hogy folytassam a túrázást (de ha nem is az ő lelke volt hanem csak egy jó médiumi szinészi produkció,akkor is tudtam,hogy ezer százalék,hogy Gergő ezt szeretné).Gergő ezen a szeánszon még arra kért,hogy egy közeli túrán a közelben egy megfelelő helyre közösen az anyjával menjünk ki és emlékezzünk kicsit rá...Ez volt a tavaszi második túrám és keresve sem találhattam megfelelőbb helyet a közeli pálhalmai Csibrik-rétnél (ami lehet,hogy Csiprik inkább -  a jó ég tudja) a három fa alatt ahol Gergővel is mindig pihentünk ha erre jártunk.

Ide túráztunk ki és a három fánál valóban Gergőre emlékeztünk szívünk legeslegmélyebb szeretetével.Ott készült a fenti kép is.Amúgy ez egy Dunaújváros-Pálhalma-Nagyvenyim túra volt.A környék kinőtte magát az elmúlt hónapokban egyik kedvencemmé.Szeretek erre járni.

Úton a budai zöldön

Gergő halálát követően keresett meg egy régi exem Julcsi,aki értett némileg a spirituális dolgokhoz így nagy-nagy segitségemre volt abban,hogy ezt az időszakot valahogy át tudjam vészelni.Újra összebarátkoztunk és már februárban volt egy közös túránk,amit márciusban folytattunk.Ugye a Tündérsziklás sztori ismert,ha nem akkor keress rá áprilisi első bejegyzésemre.Most a Szent Gellért tértől induló zöld jelzést követtük egészen a Tündérszikláig... A túra nagyon szép helyeken vezetett keresztül,ám elképesztő mennyiségű lépcsőkön vitt fel a hegyre.Ennek ellenére jó volt és jól éreztük magunkat.Ez a túra már a harmadik volt nekem márciusban és lett még egy negyedik is a hónap utolsó napján.Igazán nem panaszkodhattam tehát a márciusra.
Március végén újra Mónival és Zolival mentünk túrázni és újra egy olyan helyre amelyen jártunk már Gergővel.Szinte az útvonal is ugyanaz volt csak visszafele irányban.Az Adonyi-szőlőhegyet jártuk be az adonyi vasútállomásról indulva,Elöször a csodás Lívia tavakat akartam megmutatni a többieknek,mert ők még nem jártak itt,de egy faszkalap agyoniskolázott szarházi kizavart minket onnan,mondván,hogy ez zárt illetve magán terület...mikor Gergővel jártam itt még tán nem volt az?

Az Orbán-kápolna az adonyi szőlőhegyen

Így maradt a Szőlőhegy az Orbán-kápolnával,a pincesor a Czigler-tó és bevettük az utunkba,mint útolag kiderült nagyon helyesen a Dajapusztai-árkot is.A kizavarás ellenére ez is egy klassz buli volt,viszont ezen a túrán jött ki elöször,hogy a többiek nem bírják annyira mint mi Gergővel bírtuk,ugyanis a túra utolsó szakaszán lett volna még egy látnivaló:a Szent Mihály erdő.Ez most így kimaradt.Apró kellemetlenség volt még,hogy a túra végén Mónit megharapta egy kutya.De mondom minden kellemetlenség ellenére jó kis kirándulás volt ez is.
Áprilisban első túránkat Németkérre terveztük Dunaföldvári indulással.Gyönyörű idő volt a túrán,gyönyörű tájak is,ám mégis eltévedtünk.Itt gondoltam arra,hogyha Gergő lát akkor most biztos nem büszke rám,de azt arra gondoltam,hogy őt ismerve csak nevetne az egészen...Aztán mégis sikerült úgy alakitani a túrát,hogy egy remek buli kerekedett belőle.Visszatértünk Dunaföldvárra egy körtúra keretében bliriáns szépségű tájakon át!Leleményességemért talán mégis büszke lehetett rám Gergő...

Földvár felé félúton..

Következett végre egy igazi hamisitatlan mecseki túra.Azon a bizonyos szeánszon Gergő még arra kért,ha mást nem is,de ezt a túrát valósítsuk meg.Úgy kérte,hogy az ő kedvenc helyét semmiképp se hagyjuk ki.Tudtam az ő kedvence is a Mecsek.A bazsarózsás túrát már régóta megakartuk csinálni,évek óta...Novemberben már biztosra vettük Gergővel,hogy része lesz a 2019-es bakancslistánknak.A történtek ismertek...Gergő elment elvive magával a bakancslistás terveinket is...ám mivel erre kért Gergő és megigértem neki és már régóta terveztük,úgy döntöttem ezt a túrát megvalósítjuk úgy ahogy terveztük is.Mondhatni tehát,hogy ez volt az idei első bakancslistás túránk...ahogy azokat Gergővel neveztük.
Mint a földvárira,erre a túrára is Móni és Zoli kisért el és hát mondhatni,hogy gyönyörü túra volt,de ez sem volt mentes a kapitális hibáktól.Úgy tűnt ez az április ilyen.Hibát-hibára halmozok csak...Mentségemre szolgál,hogy ide a bazsarózsák földjére nem vezetett jelzett út (nem is értem miért).Ennek ellenére ha üggyel-bajjal is,de megtaláltuk a bazsarózsákat,így teljesítve Gergő kívánságát.

A bazsarózsák földjén

A bazsarózsák után még a szokásos medvehagymást is megakartuk nézni.El is jutottunk oda,de korán jöttünk,még nem virágzott.Igy hiába zengtem ódákat a többieknek erről a szépségről megmutatni nem tudtam azt nekik.Ráadásul az erőnket kiszívta a bazsarózsák utáni hajsza,igy a tervezett püspökszentlászlói látogatáshoz már fáradtak voltunk,ezúttal én is.Visszamentünk Hosszúheténybe ahol viszont klasszul megkajáltunk és söröztünk egy jót.Remek buli volt ez is.
Április végére maradt még egy buli,pont ez miatt hoztuk előre egy héttel a bazsarózsás túrát (ami utólag kiderült hiba volt).Újra teniszversenyre mentünk Zolival.Most az ATP tour vendégeskedett Budapesten valahol Budafok - Budaörs határán.Április vége ellenére rendkivül hideg volt és maga a meccsek is eléggé unalmasnak bizonyúltak.Így ez annyira nem nyerte el tetszésemet.Persze azért elvoltunk.

Majával a méhecskével a tenisz touron

Május elsején következett újra a Csibrik-rét.Ugye tavaly Zolival és Gergővel mentünk egy városkört a Dunaújváros-Pálhalma-Nagyvenyim-Dunaújváros útvonalon.Most ugyanezt tettük meg Zolival,csak ellenkező irányból,tehát Nagyvenyim jött előbb.

A túra szépségét a sárga repcék adták amik rendkivül gyönyörűvé varázsolták a tájat mindenfelé.Roppantul élveztük a dolgot,az élnék szélben igy aztán kellemes túra kerekedett az egészből.Még annak ellenére is,hogy Nagyvenyimen nem találtunk nyitva tartó kocsmát,hogy egy sört lenyomjunk.A Csibrik-réten persze most is megálltam.Úgy tekintek erre a helyre mintha ez lenne a mi szent helyünk Gergővel.Jövök majd még ide!

Repcék között

Egy túra maradt még tavaszra.Egy új túratárs került képbe,mégpedig Manó haverom aki amúgy a munkatársam.Kiderült róla ő is nagy túrázó így csak idő kérdése volt mikor hozunk össze egy közös túrát.Ez május közepén valósult meg és Manó tervei alapján a magyar sivataghoz készültünk menni,természetesen Zoli tartott még velünk.Mégpedig a Kiskunság közepére valahova Fülöpháza környékére.Bár ezen a túrán sem ment minden simán,itt is sikerült el-el tévedni,de magához a sivataghoz oda találtunk.A Kiskunság pedig egy álltalam eddig nem ismert csodás arcát mutatta.A Kiskunság amelyről azthittem teljesen sík,ezen a részen bizony dimbes-dombos volt.Na és rendkivüli szépségű...

Remek buli volt ez is,bár a célt elértük,de utána alaposan eltévedtünk.Persze csak jót nevettünk rajta és Szabadszálláson leöblitettük fejenként két-két nagyfröccsel.

A sivatagban fotózzuk egymást Manóval

Ez volt tehát a tavasz,ezek a bulik segitették elviselni az elviselhetetlent:Gergő elvesztését.Összeségében nem lehet panaszom a tavaszra,úgy gondolom többet kaptam mint amire előzetesen vártam.Gergő nagyon hiányzik persze,de több jelet-jelzést is fogtam az évszak folyamán ami arról biztosított,hogy Gergő velem tart továbbra is...!

Hiszek ebben rendületlenül!

Még egy buli maradt ugyan a tavaszból,de a túráknak ez már nem része,a buliknak talán igen.E sorok írásakor délelött van és este azaz délután megyünk Zoli kedvencéhez.Egy Csondor Kata koncertet fogunk megnézni Óbudán ahol remélhetőleg találkozom egy másik barátommal is,aki épp ott lakik.Majd erről is lesz természetesen blog bejegyzés.

Valami hasonló követkeik...

Elöször Ferihegyen

Ősszel került szóba egy olyan túra lehetősége amelyen a Ferihegyi repülőteret járnánk körbe.Ez egy jó tíz kilométeres kör lenne.Novemberben jött elő az ötlet még talán Gergő fejéből pattant ki a dolog (írtam is róla novemberben).Annyira belemerültünk a dologba,hogy egyre jobban kezdett tetszeni a dolog mígnem már teljesen rákattanttunk.El is határoztuk,hogy bevesszük az idei bakancslistás túrába.Sőt az a megtiszteltetés érte a dolgot,hogy bakancslistás túrának neveztük ki.Májusra terveztük megvalósítani.Ám a sors közbeszólt...Gergő elment én meg itt ragadtam egyedül,ilyen és ehhez hasonló álmokkal...

Mindenképp azon vagyok azért,hogy ezt a túrát lehetőség szerint még az idén megvalósítsam,tartozom ennyivel Gergőnek és az ő emlékének,hiszen nagyon elakart erre is jönni.Vizsgálom az útvonal lehetőségeket és a megfelelő időpontot.

Ám nem ez lett volna az első eset,hogy Ferihegyen járunk.Mai történetem ezt az első esetet meséli el.Amennyire persze emlékszem rá.Ugyanis 2004-ben járunk,talán annak tavaszán.

A repülőtér napjainkban

Még hírből sem hívták Liszt Ferenc repülőtérnek és én már nem elöször jártam itt ekkor,hiszen a nyolcvanas évek második felében rendszeresen feljártunk a haverokkal a le és felszálló reppülőket csodálni és egyszer a kilencvenes évek második felében is voltam itt mégpedig Gergő édesanyjával Mónival.Gergő viszont ekkor jött elöször.Egy családi kirándulás jegyében látogattunk el ide.A belvárosból metróval jöttünk ki Kőbányáig,amely egy igen hosszú metróutazás.Emlékszem Gergő ekkor ült elöször metrón és eleinte nagyon is élvezte azt,de aztán rohadtul beleunt.Nem győzte kivárni míg Kőbányára értünk.Érdekes viszont,hogy aztán a következő években imádott metrózni.Kőbányáról aztán busszal mentünk ki tovább és persze egyből Ferihegy 2-re mentünk.Ezt már Gergő is jobban élvezte,engem meg elkapott némi nosztalgia,hiszen egy nem is olyan nagyon régi szerelem ehhez a környékhez fűzött...na de ezen aztán hamar átléptem,arra koncentráltam,hogy Gergő jól érezze magát.

A repülőtéri skanzen,tán ezt nevezik manapság Aeroparknak?

Kiérve némileg esős borús idő fogadott,de ez nem akadályozott meg minket semmiben.Amennyire jól emlékszem két fő épület volt,nem értek hozzá,talán ezeket nevezik terminálnak?Bementünk a baloldaliba,tán ez volt a 2/A ,a jobb oldali meg a 2/B...a jóég tudja már így volt-e,de ez rémlik.Történetünk érthetőségének kedvéért mindenesetre most így nevezem őket.A pár évvel ezelőtti ide látogatásomból én csak egy fő épletre emlékeztem,gondolom a másikat azóta építhették.Bementünk tehát a 2/A terminálba,persze körbejártuk és egyből utána a kilátó részre mentünk.Ki is jutottunk,de a kilátás nem igazán hozta azt amit elvártam tőle,nem beszélve arról,hogy én teljesen másra emlékeztem.A távolban ugyan látszódtak a felszálló repülőgépek,meg itt közel a parkoló gépek,de ezenkivül semmi extra nem volt.Nem is időztünk itt sokat.

Repülő a repülők felett

Átmentünk hár a 2/B-be.Ez valahogy jobban tetszett.Itt is a kilátórész felé vettük az irányt.Jobb is volt innen a kilátás,hiszen tökéletesen lehetett látni a leszálló gépeket.Ezeket aztán el is néztük vagy egy órán át.Gergő ötéves volt és roppantul élvezte ezt az egész milliőt.Kigyönyörködtük magunkat a kilátó teraszon,de a kalandnak még nem volt vége.

Kimentünk az épületből és a közeli repülőtéri skanzen felé vettük az irányt.Ez egy jó ötletnek bizonyúlt,hisz a repülő múzeumot nagyon élveztük.Több régi tipusú gép parkolt itt,amikre fellehetett menni,belehetett ülni...ezt természetesen nem hagyhattuk ki.

Gergővel az egyik repcsinél

Pont egy éve volt annak,hogy a pécsi,akkor mégmünködő,vidám parkban is volt egy repülő.Akkor is fűztem Gergőt,hogy üljünk fel rá,aki némi hezitálás után fel is jött,de odafenn megijedt (ne feledjük,ekkor négy éves volt) valamitől és orditva rohant le az anyjához...Ám most egy év elmúltával kitépve magát a kézfogásunkból rohant fel az első ott álló repülőre.Elképesztően élvezte.Odafentről kiabált,nevetgélt.Beült a pilótafülkébe,játszotta,hogy ő a pilóta.Meg is voltam lepődve,hisz az egy évvel ezelőtti pécsi kaland után ezt nem vártam.Mi is felmentünk a repcsire az anyjával és belementünk a játékba.Gergő volt a parancsnok én az első tiszt,az anyja meg stewi.Elvoltunk mint a befőtt.

Remek móka volt

Persze utána a többi gépet is kipróbáltuk,aztán mindet meg is néztük,körbejártuk,fotózkodtunk.Remek móka volt.Ez volt a ferihegyi kirándulás legélvezetesebb része.Fél napot el is voltunk Ferihegyen.Gergő nem is nagyon akart innen eljönni,de persze elkellett.Indutunk vissza hasonló módon mint ahogy jöttünk.Busszal Kőbányáig,majd metróval a belvárosig.Onnan pedig kimentünk a Margitszigetre.

Ez volt ez első Ferihegyi kaland és Gergőnek sajnos az utolsó is.Terveztük többször is az évek alatt,hogy újra eljövünk,de ezért-azért ez mindig elmaradt,halasztódott.Aztán mint írtam,tavaly novemberben immár véglegesen megcéloztuk,hogy eljövünk ide,ha a terminálokat ki is hagytuk volna a skanzent egész biztosan nem...és hát egy körtúra adta volna a dolog pikantériáját az egésznek.Sajnos ez így ebben a formában már nem válhat valóra,de mondom én még mindenképp elfogok jönni a túrát megcsinálni.Gergő velem lesz most is!

Ez a csoda már nem ismételődhet meg...

Megújult a Millennium park

Rácalmás mindig is közel állt a szívemhez,hisz a kisváros egy igazán kellemes hangulatú település,az Ófalu felöl érkezve pedig még igen szép is.Na és ettől függetlenül is vannak szép részei,elég ha csak magára a Rácalmási-szigetre gondolok,amely szerintem az ország szigetei közt az No1.Számtalan szebbnél szebb,klasszabbnál klasszabb élményeink vannak innen.Talán az egyik legelső túránk is ide vezetett Gergővel...Ha mindez pedig nem elég,akkor olyan jeles események vannak itt mint a Tökfesztivál vagy az Almavirág fesztivál.Ma napon erre volt dolgom.A település központjában meglepetés várt.

Millennium park Rácalmás

A központban található a Millenium park egy kis tóval.Ez így van mióta az eszemet tudom,amióta elöször megfordultam Rácalmáson a Dunaújvároshoz közeli kisvárosban.Ám a tavacskát idővel annyira benőtte a nádas és egyéb növényzet,hogy annak szépségéből már semmi sem volt élvezhető az évek folyamán.A park ugyan végig megvolt,de nem volt már kellemes erre sétálgatni vagy akár megpihenni.Utoljára tavaly novemberben jártunk itt még Gergővel...már akkor lehetett látni,hogy valamit matatnak a parkban.Azt,hogy mit nem lehetett tudni,akár gázvezetéket is vezethettek volna...El is felejtödött aztán a dolog,volt nekem problémám az elmúlt félévben elég.A fene sem gondolt rá,hogy mi van Rácalmáson.

Gyönyörű park Rácalmás szívében

Mai napon aztán félév múltával vezetett újra erre a sors.Odaérve a település központjához szinte földbe gyökerezett a lábam.Persze jó értelemben.A régi bózontos park eltűnt,helyét felváltotta egy gyönyörű zöld park,középpontban egy kis tavacskával.Az egész rendkivül ápolt volt és tiszta.A tavacska körül sétány vitt körbe,padok tucatjai bíztositották a pihenést.Nem ide készültem ugyan,de ezt nem hagyhattam ki.Odamentem hát bejárni a megújult parkot.A tavacskánál erős békahangokat lehetett hallani aztán pedig látni is lehetett a vízbe urgráló békák arzenálját.Hát ez csudajó volt.A vízben pedig kis halacskák százai szelték a hullámokat,a tó közepén pedig egy szökőkút szerűség ontotta a vízet.Ha mindez nem elég a tó északi részén két kis hídacska ívelt át,a keleti végen pedig egy színpad(!) volt a vízben!Szemben vele pedig egy kis nézőtér volt kialakítva.Hatalmas respect Rácalmásnak!

A tavacska

Az északi végben nem is a tavon volt a két híd,ezt csak akkor vettem észre mikor odaértem,hanem a tavacskába vezető kis patakfélén híveltek át azok.Jól mutattak.A másik oldalon is végigmentem a tó mentén,itt még emlékművek is voltak.Egyikre emlékeztem is,egy 56-os emlékmű volt.A színpad roppant ötletes volt.Cölöpökön állt benn a tóban,a nézőtér pedig a parton volt.Na itt aztán majd lehet koncerteket rendezni.Elképzelhető,hogy majd a jövőben el is jövünk egyre-egyre.Szóval rendkivül szép volt a megújult park én meg valahol nagyon örültem neki,annak ellenére,hogy nem vagyok rácalmási és tudom Gergőnek is tetszett volna.Szerette az ilyesmit mindig.

A híd a másik hídról nézve

A park körbenjárása után még elintéztem a dolgot amiért Rácalmásra jöttem,aztán hazafelé a buszmegállóban lettem figyelmes egy plakátra amely arról tájékoztatott,hogy a parkot hivatalosan június 22.-én adják át,lesz itt minden,dinom-dánom meg koncertek.Szóval még át sem adták Rácalmás új büszkeségét.Csak remélni tudom,hogy az itteniek majd megbecsülik és nem szemetelnek majd itt.Bár az emberi fajt ismerve ez lehet hiú ábránd...

Körbe visz a sétány a tó körül

 Én mindig örülök neki ha ilyesmi készül ha ilyen dolgokról tudok beszámolni.Mindenkinek ajánlom,érdemes eljönni a dunaparti kisvárosba.Egy jó kis kirándulást megér a település,az ilyen szép parkok,a templomai,a hangulatos ófalui utcái és a sziget a tanösvénnyel és a holtágakkal.Rácalmás tehát szépül és fejlödik!

Balra a színpad,jobbra a nézőtér

Kettőskereszt és a tó

Túratárs történelem

Bár már voltam előtte is,de úgy gondolom túrázásaim története 1982 húsvétjától indul ki.Akkor kezdödött minden,akkor indultam el a kilométerek ezreire csodásabbnál csodásabb élmények felé.Ugye ez volt  az a túra amikor Sándor felvitt engem elöször ahhoz a bizonyos Nyárádi kunyhóhoz amely túrázós történelmem egyik legmeghatárózóbb helye lett aztán.Tehát ha jól számolok 37 éve nyomom,lassan négy évtizede járom ezeket a fantasztikus utakat és...szerintem több és szebb élményeim vannak,mint egy olyannak aki Thaiföldre megy nyaralni,vagy aki a görög riviérán sütteti magát... Túrázásaim majd lassan négy évtizede alatt minössze kétszer fordult eddig olyan elő,hogy egyedül mentem el egy túrára.Elképzelhető sajnos így Gergő halála után főleg,hogy a jövőben lesz még ilyen.Ám az esetek döntő többségében akadt legalább egy túratárs.Mai bejegyzésemben ezek legjelentöseibbet próbálom bemutatni.

Egyedül nem jó...Jó ha akadnak az embernek társai

Természetesen a két legnagyobb királyt senki és semmi nem tudja felülmúlni.Sándor és Gergő blogom állandó főszereplői és nem csak a blogomnak,hanem az életemnek is.Na de haladjunk legalábbis megpróbálok időrendi sorrendben haladni,bemutatni kicsit azokat akikkel túráztam az elmúlt 37 évben.

Természetesen minden Sándorral kezdödött.Ő szoktatott és vitt bele ebbe a világba.Aztmondják leszületésünk előtt kiválasztjuk életünk szereplőit...hát ő telitalálat volt.Nem találhattam volna jobb szereplőt az életemben.Sándor akinek a vezetékneve a Sándor igazából a nagybátyám volt,a keresztneve pedig János volt.Édesanyám öccseként természetesen kiváló kapcsolatban állt a két család egymással.Ők mivel a Mecsekben laktak rendszeresen lejártunk hozzájuk (vagy ők jöttek hozzánk).Mivel Sándor hobbija a túrázás volt,így az egyik ilyen látogatáskor 1982 húsvétján elvitt magával egy körre a mecseki erdőbe.Hogy ez hova vezetett azthiszem látható ebben a blogban....

Ekkor mentünk fel elöször az emlitett kulcsosházba.Sándor személyisége,az erdő az erdei kunyhó,a források a remek hangulat...mindez azt eredményezte,hogy elindultam azon az úton ahová úgy érzem mindig is tartoztam.Innen indult ki minden.Na de most a túratársakról van szó.Sándor pedig 1938-ban született a tavasz első napján.Tehát 82-ben ő 45 éves volt.Ettől kezdve két és fél évtizeden kereszetül vele túráztam a legtöbbet,hiszen amikor csak tehettem eljöttem hozzá a Mecsekbe és jártuk az erdőket.

Fantasztikus ember volt,rendkivül jószívú,jókedélyű.Egyből elfeledtem mindig minden gondomat ha vele lehettem.Ha jól emlékszem 2005 környékén kezdett el betegeskedni,bár betegen is el-el járkáltunk még néha egy-egy túrára,de 2008-ra a rák legyőzte őt.

Többször is tiszteletemet tettem a sírjánál és sokáig tervezgettünk egy emléktúrát is a tiszteletére.Akik olvassák a blogomat azok számára a történtek ismertek.Nem sikerült ezt megvalósitani és aligha sikerül immár...

Nem gondoltam,hogy lesz még olyan ember az életemben aki őt is felül tudja múlni,de lett.Na de erről majd később...

Balra Sándor,középen én.A jobb oldali úriemberre már nem emlékszem ki volt.

Nem tudtam mindig Sándorral lenni az évek alatt és hát azért én idehaza is vágytam a túrázásokra már tizenévesen és bármennyire is szerettem a Mecseket,szerettem volna máshová is eljutni.Igy jött a képbe gyerekkori legjobb barátom: Lajos.Hozzá köthető a közelmúltbéli bakancslisták elődje.Hisz vele is havi szinten mentünk el túrázni,előre megtervezett célokhoz.A nyolcvanas évek végére már rendszeressé váltak ezek a túrák,amik aztán a sorkatonai kötelezettségeink miatt maradtak félbe.Leszerelés után pedig már nem volt ugyanolyan.Csatlakoztak hozzánk aztán haverok az évek alatt,de velük évi egy mecseki nyaralást tudtunk csak összehozni.Így a Lajossal való közös bakancslistás túrák megszüntek.Szerencsémre ekkor még ereje teljében volt Sándor,hozzá letudtam járni túrázni a Mecsekbe.

Lajossal együtt nöttünk fel,hiszen mindössze két év kor külömség volt köztünk.Így aztán adva volt egy barátság.Ennek voltak köszönhetőek a közös túrázásaink.Sajnos aztán ő leszerelés után kicsit elment rossz irányba méghozzá az alkohol irányába.Ez is közrejátszott benne,hogy aztán már olyan sokat nem túráztunk...

Lajos barátommal a mecseki Cigány-hegyi kilátón

Mint írtam az évek alatt voltak haverok akik időnként eljöttek velem/velünk túrázni,persze mondom főleg az évi egy mecseki nyaralásokhoz volt ez köthető.Álltalában ezek mindegyike remek buli volt és néha olyan is akadt,hogy egy-egy haver eljött velem máshová is.Sajnos azonban ezeket nem tudtam rendszeressé tenni.

Aztán persze akadtak szerelmek is.Volt egy-egy szépség aki el-el jött velem túrázni.Ezek legemlékezetesebb túrája az a bizonyos királynői túra volt a Visegrádi-hegységben,vagy a szoknyás túra a Bakonyban.Vagy egy harmadikkal a Karancs-Medves vidékein.Ezekről találni bejegyzéseket ebben a blogban is.

Sőt éppen idén akadt,hogy egy volt exemmel kerültem újra kapcsolatba(barátilag)és már két közös túránk is volt,ám úgy tűnik ezek remélhetöleg csak ideiglenesen,de abba maradtak.

Sajnos rendszeressé ezek sem váltak,így örültem,hogy egyáltalán valóra váltak.

Haverokkal/barátokkal szintén a Mecsekben

Aztán kellett nekem ugye...de még az ezredforduló előtt megnösültem.Minek is...na de a lényeg,hogy kedves nejem is eljött velem olykor-olykor.Hozzá fűzödik életem legnagyobb eltévedése amelyről szintén olvasni ebben a blogban (nem mondom meg hol,meglehet keresni...).Nem igazán volt ez az egész milliő az ő világa,de azért voltak jó pillanatai is.Például a Zengő megmászása ahol a legmerdekebb helyen felmenve olyant produkált,hogy kivivta barátaim elismerését is (erről is van bejegyzés).

Ő is ott volt egy mecseki bulin amikor a haverokkal ott jártam.Aztán el-el járkáltunk barátokkal meg ketten is a kilencvenes évek végén és a kétezresek elején.

Gergővel nem nagyon szerettük ha eljött velünk,hiszen nem bírta úgy a tempót mint mi,alaposan visszatartott egy-egy túrát,de persze olykor-olykor lehetőséget biztositottunk neki és elvittük magunkkal.Mégiscsak Gergő édesanyja volt....

Aztán Gergő távozása után fejébe vette,hogy próbál fia nyomdokaiba lépni és vinni azt a vonalat amit Gergő képviselt.El is jött idén jópár túrára.Most is akadnak erőléti gondjai,de próbálja végig vinni amit beválalt.

Móni Gergő édesanyja a mecseki Lámpás-völgyben

Gergő 1999 nyarán született...még ki sem lépett a polyából én már tervezgettem hova-merre fogunk majd elmenni.
A legnagyobb meglepetésemre és örömömre ezek nagy része valóra is vált!Gergő le sem tagadhatta,hogy az én vérem...Persze szinte tudatalatt is erre neveltem,de nagyon nem kellett nevelni,hiszen a vér nem válik vízzé...A vérében volt ez a világ,a túrázás a természet volt a mindene.Elképesztő fejlödésen ment keresztül (itt most csak a túrázásokról beszélek),elérte azt,hogy sok túrára már térkép sem kellett neki hiszen eltalált annélkül is mindenhova.

Kinőtte magát életem legjelentősebb túratársának.Persze a fiam volt,de a kapcsolatunk túlmutatott ezen,mert mi a legjobb barátok is lettünk aztán.Vele túráztam az életemben a legtöbbet,biztosítva volt minden hónapban legalább egy-két túra.Sose kellett kérni vagy könyörögni neki,mert állandóan menni akart,sose volt olyan,hogy neki most aztán nincsen kedve.Rengeteg élményünk és kalandunk van.Spirituális érdeklödésemnek hála tudom,hogy odaát csak egy valami számít igazán: az,hogy mit viszünk magunkkal,milyen élményeket milyen hatással voltunk másokra...Ha ez így van,akkor nincsenek gondjai odaát...

Gergő 2018 decemberében ment el...Soha nem tudom ezt a tragédiát feldolgozni,hisz vele a mindent vesztettem el.Amikor már szegény halott volt és én még próbálgattam újra éleszteni,a könyörgésen kivül persze,még egy gondolat motoszkált bennem,mégpedig az,hogy vége a csodáknak...vége mindennek...

De ugye álmodjuk a szépet azt,hogy soha semmi nem ér véget....

Gergő volt a legjobb ember akivel összehozott a sors,hála a mindenhatónak tán,hogy pont a fiam lehetett.Ő volt az aki még Sándoron is túltett,mint jóságban mint túrázásilag.

Bár elment,ezentúl is ő lesz az állandó túratársam,mert úgy tekintem,hogy ő most is velem tart minden túrára!
Sőt azthiszem ezt tudom is.

Gergő mindig velem lesz!

Mivel egyre többen és többen érdeklödtek a túrázásaim iránt és egyre többen jelezték,hogy szívesen velem-velünk tartanának,így a 18-as év elején a legismertebb közösségi oldalon létrehoztam egy csoportot,lehetőséget biztosítva,hogy aki akar az eljöjjön velünk.Ám kevés kivétellel aztán úgy tünt csak szájkaratézás ment,mert amikor lehetöség volt rá,nem igazán akartak már velünk tartani.Így aztán a csoportot félév múltán megszüntettem.Én remekül elvoltam Gergővel is.Hisz vele tudtam a legjobbakat túrázni,az ő társasága volt a legjobb.

A csoport egyik túráján

Aztán a jelenlegi legjobb barátom csatlakozott hozzánk és fokozatosan kezdett tetszeni neki a dolog és egyre több és több túrára jött el velünk.Gergő távozása után pedig ő lett a legjelentösebb túratársam.Amikor tud eljön velem,persze nem ér rá mindig.Most a legutóbbi túránkon pedig csatlakozott hozzám egy másik haver,akivel eddig még sosem túráztam.

Hát itt tartok most.Gergőt sem pótolni,sem helyettesiteni nem lehet,de örülök neki,hogy akadnak még akik el-el jönnek velem,de kész vagyok ha úgy alakul,néhány túrára egyedül is elmenni.Sőt pl.a Nagy-Kopasszal ugye tartozom Gergő emlékének,így várok még,mert húzodik egy ideje,ha úgy alakul ennek egyedül is nekivágok,persze semmi sem rosszabb mint egyedül menni... Ha lehetséges azért ezt elkerülném.

Manó és Zoli,jelenlegi túratársaim

Szóval ők azok akik velem tartottak az elmúlt 37 évben,természetesen voltak olyanok is akik csak egy túra erejéig voltak velem.Bocs ha most nem mindenkire térek ki és nem mindenkit emlitek meg név szerint.Ebben a blogban levan írva minden,lehet böngészni és megtalálni őket is.Természetsen Sándor és Gergő az etalon én csak az ő nyomukban próbálok járni...

Szemezés a Csonka-toronnyal

Legutóbbi túránkon Szabadszálláson lettünk figyelmesek egy táblára amely a Csonka-toronyhoz vezető utat mutatta.Azt nem tudom,hogy pont ehhez-e,amelyről most írok,hiszen számtalan Csonka-torony van az országban.A tábla mintha kelet felé mutatott volna,mostani "főhösünk"azonban Szabadszállástól délre van.Szóval elkezdtem kutakodni a Szabadszálláshoz közeli esetleges Csonka-tornyok iránt és ezt találtam.A képeket és infókat böngészve rájöttem újra arra amit pár hellyel kapcsolatban már korábban is éreztem: azt,hogy ez a hely hív magához.Ezt látnom kell.Nem egy nagy valami,nem egy kiemelkedő látnivaló,de mégis úgy érzem látnom kell.Így tehát egy jövendőbeli túra egész biztosan ide fog majd vezetni.Mielőtt megvizsgálnám hogyan juthatok el ide,nézzük meg azt amit a toronyról találtam:

A torony napjainkban

A Soltszentimre határában található templomrom Árpád-kori műemlék, bár pontos építési ideje nem ismert. A területen már a honfoglalás idején is laktak. A Duna-Tisza középső része fejedelmi, majd királyi birtok volt, ez fellelhető a környező települések nevében is (Solt, Soltvadkert - királyi vadászterület). A templom alapja XI.-XIII. században készülhetett (bár az 1961-es ásatások során az építési időt a XIV. századra tették, a szentély 3 oldalon záródó nyolcszög kiképzése miatt - gótikus jelleg), amihez egy hajdani római castrumot is felhasználhattak - István király rendeletének megfelelően, miszerint a helyben lévő rommaradványokat is fel kell az építéshez használni -, ugyanis a falában ma is több római tégla található (a környéken római kori cserépmaradványok is előkerültek). A templom román stílusban épült, vastag lőrésszerű ablakokkal, így valószínű, őrtoronynak is használták. Sem támpillérre, sem faltagozódásra utaló nyomok nem lelhetők fel.

A templom K-Ny irányban helyezkedik el, egyhajós, a kapu dél felé nézett. Faragott, vagy díszített köveket nem találtak (egyetlen faragott kő van csupán a templom szentélyének külső felén, de ezt utólag építhették be). A helyi monda szerint, addig áll a templom, míg e faragott kő a helyén van. A hajó hossza 12,80 m, szélessége 6,30 m. A szentély 4,8 m szélességű. A torony 2,60*2,80 m, magassága 10,6 m, hajdanán 4 emeletes volt. Építőanyaga túlnyomórészt réti mészkő (darázskő), a már említett római téglák, de tartalmaz vulkáni eredetű kőzetet (andezit, andezittufa) is, amit távolabbról szállítottak ide. Kötőanyagként habarcsot használtak, melybe apróra zúzott égetett meszet oltottak. A külső falat is vakolattal látták el, ennek egy része még ma is látható (1930-ban még találtak a vakolatban 1522-ben keltezett bevésést). A mohácsi vész után a török a Duna-Tisza közét uralma alá vonta, a település - a többi 900 alföldi faluval együtt - elpusztult. Így maradt magára a templom a pusztában.

A templomrom a süveggel

Már az 1860-as években történtek ásatások a rom körül a terület akkori gazdájának, Blaskovits Sándornak és családjának közbenjárására. Találtak rézkarikákat, római kori pénzeket, urnákat, dísztárgyakat, Anjou korabeli kardokat, dísztárgyakat. A leletek a kiskunhalasi gimnázium régiségtárába és a Nemzeti Múzeumba kerültek. Sajnos a régiségtár a II. világháborúban megsemmisült. 1920. és 1931. között négy ízben végeztek még ásatásokat. Dokumentáció ezekről nem maradt fenn, csak néhány fénykép. A korabeli újságok is beszámoltak az ásatásokról, a Magyarság (1930. aug. 5.), az Új Barázda (1930. aug. 6.), a Nemzeti Újság - Katolikus melléklete (1930. ápr. 20.). A Csonka-torony környéki szőlőtelepítésekkor csontmaradványok és cseréptöredékek kerültek elő, de senki sem tulajdonított jelentőséget neki, így ezek a leletek sajnos elkallódtak.

A rom az 1920-as évekre rossz állapotba került, az északi oldalon lyuk tátongott, szükségszerűvé vált a felújítása. Az állagmegóvás legfőbb sürgetője az akkori plébános, Vorák Lajos volt. Az 1930-as Szent Imre évre sem sikerült elegendő pénzt összegyűjteni a munkálatokhoz. Ez idő tájt felmerült az az ötlet, hogy a templomot lebontanák, és a faluban eredeti állapotában újra felépítenék - mivel ekkor még nem volt temploma a községnek -, de ezt sem a műemlékvédelem nem engedélyezte, sem elegendő pénz nem volt rá, így a templomrom a helyén maradt. 30 évi levelezés és gyűjtés után a munka végül csak 1961-re készült el, Erdei Ferenc tervei alapján. Az ezredforduló tájára újra felújításra szorult az épület. Már nem csak az idő, hanem a felelőtlen emberek is nyomot hagytak a sokat látott falakon. 2000-ben, a Millennium évében újra felfrissítésre került a templomrom. A torony egy fém süveget kapott, ami lehet, hogy nem a legesztétikusabb, de védi az évszázados falakat az egyre agresszívebb esőktől. Ez a Kiskunságban egyedülálló kincs méltán lehetett színhelye és szemtanúja a Millenniumi zászló átadásának 2000. aug. 19-én.

Gyönyörű...imádom az ilyen romokat!

Úgy tudom azonban,hogy a torony tetején lévő fém süveg időközben eltűnt!Egyes feltételezések szerint vihar tépte le,más mendemondák arról szólnak,hogy a tezsvírek tették magukévá...Ki tudja...Megfogom nézni rövidesen mindenesetre.

Ennyi tehát az infó amennyit összetudtam most szedni róla,ebben nagy segítségemre volt a környék jól ismerőjének Kéri Ferencnek a honlapja (http://www.keriferenc.hu/?Kéri_Ferenc...).

Most pedig lássuk,hogyan tudnék ide eljutni.A torony három település közelében fekszik,nagyjából mindháromtól egyenlő távolságban.Soltszentimrétől dél-nyugatra,Csengődtől északra,Akasztótól pedig észak-keletre.Hozzávetőlegesen mindhárom településtől 5km-re.Soltszentimréről és Csengődről jelzett turistaút vezet ide!Nekem viszont a tömegközlekedés szempontjából mindenképp Akasztó lenne a legmegfelelőbb.Akasztóról részben jelzetlen út vezet ki,amely beletorkollik az előbb emlitett jelzettbe,tehát nem egy nagy vasziszdasz ide kitalálni.A túrára viszont jó lenne még egyéb látnivaló is.Ez kicsit kevésnek tűnik...Sem Soltszentimrén,sem Csengődőn nem találtam érdemleges látnivalókat.Akasztón tán ott van a Stadler stadion,valamint a közelben folyó Duna-völgyi főcsatorna és kicsit távolabb Kiskunsági főcsatorna és az akasztói horgászpark.

Nagy valószinűséggel tehát egy a toronyhoz induló túrát Akasztóról fogom inditani és oda is fogok visszaérkezni.

Hamarosan!

Túra a magyar sivataghoz

Ez a túra még Manó barátom agyából pattant ki a tél folyamán.Májusra ígérte,hogy megvalósítja.Én meg megígértem neki,hogy vele tartok majd,hisz mi még nem túráztunk soha együtt.Ez össze is jött most május közepén.
Így újabb név került fel túratársaim közé.

Velünk tartott még Zoli barátom is.Manó pedig egy új eddig ismeretlen részre kalauzolt el bennünket méghozzá a Kiskunságba.Célunk pedig maga a kiskunsági homokbuckák felkeresése volt,a magyar sivatagként is emlegetett hely Fülöpháza közelében.Noha erre még nem igazán jártunk én most is úgy tekintettem a dologra,hogy Gergő nyomában járok.Mondanom sem kell,egy normális világban ő is velünk tartott volna,de remélem így is velem volt a lelke most is...

Fülöpházi tavasz

Busszal mentünk Fülöpházára mégpedig Dunavecsei átszállással.Fél kilencre értünk oda és kezdtük meg a túrát a fülöpházi tanösvényen,amelyet semmilyen turistajelzés nem jelzett...Szerencsére előzetesen feltérképeztük merre kell menni,így a Kossuth utcán hagytuk el a kicsiny alföldi települést.Az elmúlt napok zord és esős időjárása után végre egy tökéletes májusi idő fogadott minket ezen a napon,így semmi sem gátolt,hogy egy remek túrát tegyünk.Sokmindentől függött a dolog,de előzetes tervünk az volt,hogy elmegyünk a homokbuckákig,majd onnan Balázspusztán és Kurjantón át egészen Szabadszállásig megyünk.Persze mint már annyiszor az élet felűlírta az előzetes tervet...

Traktor és virág a tanösvény mentén

Noha az út kiváló minőségű volt kifelé a településről,jelzések egyáltalán nem voltak,pedig lenniük kellett volna.Néhány tájékoztató tábla jelezte csak,hogy jó felé jövünk.A tanösvényt jelző T jelzést hiányoltuk.Ebbe az útba kellett volna egy idő után belejönnie a piros sáv jelzésnek.Ám egyenlőre azt sem láttuk.Aztán nagy sokára végül is megleltük az első piros jelet amely biztosított róla,hogy még mindig jó uton haladunk.Aztán ez nem végig volt így.Egy tábla jelezte: Sashegy.Magának a hegynek nem itt kellett lennie,így nem tudtam mire vélni a felíratot.Idehaza a térképen néztem meg,magának az utnak volt a neve innentől már az,hogy Sashegy...ez amúgy egy leágazásnál volt,itt jelezte a piros merre is kell mennünk.Mentünk hát.Ám rövidesen elvesztettük a piros jelzést...

A Sashegyi leágazás és a tábla

Az út délnek fordult.Tudtam lesz egy leágazás jobbra majd közel az 52-es főúthoz.Ám addig három leágazás is volt.Nem tudhattuk,hogy igazából az elsőn ment tovább a piros...mi mentünk tovább délnek és a második leágazásnál lefordultunk.Itt szarvasmarhák köszöntöttek minket,ám az út jó 250 méter után beveszett a semmibe...tehát ez nem a mi utunk volt.Visszamentünk a dél felé vezető szakaszra,hisz úgy értelmeztük a térképet,hogy a jobbra tartó leágazás az 52-es úthoz lesz közel,kb.50 méterre.Na de ott meg nem volt semmi...Ez kapufának bizonyúlt...Már sejtettük,hogy az első út lehetett a jó,de nem mentünk vissza,mert mi van ha mégse?Letértünk jobbra át a sztyeppén az 52-es mellett,majd annak mentén.Jó 300 méter múlva pedig belefutottunk a piros jelzésbe... és ennek az útnak aztán valóban volt egy leágazása...tehát megvolt,megtaláltuk azt ha némi nehézségek árán is amit kerestünk...

A marhák csodálkozása az idegenekre

Innen kezdőttek az igazi kalandok és a látványosságok.Az út bliriáns szépségeket tartogatott.Meglepő volt,hogy ez nem volt egy jelzéssel ellátott út,pedig ezt igazán kiérdemelhette volna...Kezdett combosodni a kiskunsági táj.Buckák majd dombok végtelen sora köszöntött ránk.Szebbnél szebbek!Némelyek megmászása felért egy kisebb hegyre való felkapaszkodással.Ez mind megérte,hisz mindegyik dombról csodás volt a kilátás!Itt,pont itt a Kiskunság közepén,amelyről én eddig azthittem,hogy teljesen sík!Rendkivül élveztük ezen a szakaszon a túrát.A táj szépségét emelte a körös-körül éppen nyiló árvalányfű.

Dimbes-dombos a táj a Kiskunság közepén!

Elértük nem soká a környék legmagasabb pontját.Tán ez lehetett maga a Sashegy és mintha valahol olvastam volna,hogy tán 154 méter magas,de lehet 123...nem tudom,csak azt,hogy erre a két magassági számra emlékeztem.A hegy amúgy tisztára olyan volt mint a Badacsony...mintha annak egy kicsinyitett mása lett volna.Amúgy tán még nem emlitettem,a helyről nem jelent meg érdemleges térkép idáig.Igy szinte vakon vágtunk bele az ismeretlenbe,egy a netről kinyomtatott valamire való kis térképpel a kezünkben.Megmásztuk a Badacsony hasonmást.Érdemes volt,valóban ez lehetett a környék legmagasabb pontja.Csodás körpanorámánk volt innen,na és már látni lehetett túránk fő célpontját is a magyar sivatagot!

Zoli és Manó a hegyen,háttérben már látszik a sivatag

Miután kigyönyörködtük magunkat,lereszkedtünk a hegyről és mivel már egész meleg volt,egy facsoport árnyékában elfogyasztottuk a reggeinket.Innen indultunk aztán tovább a már közeli sivataghoz.Hamar ezértük azt.Az első ami szembetűnt az volt,hogy sokkal kisebb ez a rész mint gondoltuk,bár igazán nagynak nem is hittük.Aztán az,hogy ettől függetlenül meglehetősen szép volt.Na és úgy tudtuk két részből áll,a hegyről is kettő látszodott.Később azonban kiderült,hogy három része van neki.A három rész egymástól kb.70-70 méter távolságra volt.Természetesen körbejártuk,megvizsgáltuk,megnéztük mindhárom rész mindenfelöl és rengeteg képet készítettünk itt,hisz ezért jöttünk.Ez volt a túra fő célja.Maga a sivatag is mindhárom részen egy-egy kisebb dombon terült el.Ezek voltak gondolom a homokbuckák.Hát mondjuk a buckáknál nagyobbak voltak azért.Szerencsére a star warsból ismert buckalakókkal nem találkoztunk,azonban egy állat csontvázára ráleltünk.Nem tudtuk mi lehett,tán kutya vagy róka.

Az első méterek a sivatagban

A sivatagban

Állati maradványok

Igazán klassz volt a magyar sivatag.Az első részből átmentünk a másodikhoz.Itt le is ereszkedtem a domboldalon.A laza homokon a lefelé menet igazán élvezetes volt!Nem is tudom mihez hasonlítani,mintha rúgokon jártam volna.Kellemes volt.Lentről is készültek a képek a nem mindennapi helyről.Majd visszakapaszkodtam a dombtetőre és átsétáltunk a harmadik részhez is.Ez is hasonlóan klassz volt mint az elöző kettő.Jó egy órát elbóhockodtunk itt a sivatagban,szerencsére a vizünk kitartott,mert amúgy oázis erre nem volt.Visszamentünk a második,majd az első részhez.Itt mentünk le az utunkra és indultunk tovább.

Lenyügőzöen szép a magyar sivatag

Közben azon tanakodtunk mi legyen majd a filmünk címe.Én javasoltam a Túra a magyar sivataghoz cimet,Manó szerint pedig legyen Sivatagi show a címe.Majd még meglátom,ezt e sorok írásakor még nem tudom.Szóval leértünk vissza az utunkra és itt kezdödtek újra a bajok.Elindultunk arra,amerre érzésünk szerint a kis kinyomtatott térképünk jelezte,meg a józan paraszti ész diktálta.Ám az út a dombok alatt beleveszett a semmibe,a környék növényzete azt teljesen benötte...Úgy döntöttünk visszakapaszkodunk a dombra és körül nézünk hátha meglátjuk merre is menjünk.A dombon fenn újra ott találtuk magunkat a magyar sivatagnál mégpedig a harmadik résznél..igy újra visszamentünk az elsőhöz.Onnan láttuk lenn a mi útvonalunkat,de mint kiderült az aztán nem vezetett sehova.Lejebb láttunk egy másik utat,úgy döntöttünk arra megyünk.Ezen a "meccsen" ezzel rúgtuk a második kapufát...

Itt már nem tudtuk hol is vagyunk

Már pár méter után feltünt,hogy valószinüleg ez nem a jó út,de mivel a másik nem vezetett sehova,nem sok választásunk maradt.Mentünk hát,elöször nyugatnak kacsázva,majd egy ponton észak felé vette az irányt az út.A buckák a dombos részek végleg eltűntek,sikra váltott a táj.Reméltem azért ez az út belevezet a mi eredeti utunkba amelyen szándékozni mentünk volna.Erre már nem voltak jelzések.Aztán az út nem vezetett be a mi utunkba,ide oda kacsázva ment ugyan nyugat felé amelyre amúgy menni akartunk,de teljesen elkeveredtünk és egy idő után már nem voltunk képbe róla,hogy merre is járunk...Egy szőlőföld kellös közepén találtuk magunkat.Tezsvírek kapáltak,néhány tezsvír csaj kinézte magának Manót és kiabáltak utána,hogy hajas!Aztán az útról volt egy leágazás északnak,valami azt súgta arra kéne menni,de Manó mondta maradjunk és menjünk egyenesen nyugatnak.Ez egy újabb kapufa volt,az út kb.1km múlva ugyanis beleveszett a semmibe...Úgy látszik ez erre a semmibe veszett utak hazája volt.

Balázspuszta határában

Manó azt javasolta menjünk vissza addig az északnak forduló leágazáshoz...mondtam nem.Az megint egy kerülő.Helyette átvágtunk a mezökőn úgy mentünk északnak,mert közben megnéztem egy telefonos alkalmazáson,hogy Balázspusztára pár száz méterre innen lesz egy oda vezető út.Így is lett,megtaláltuk és innen egy jó 4km-es gyaloglás után el is értük azt.Itt aztán válszthattunk.Tovább folytatjuk gyalog a betonúton Szabadszállásig vagy megvárunk egy buszt itt és azzal megyünk.Soknak tűnt a távolság erre Szabadszállásig én 14km-nek,Manó 19-nek becsülte..az sok betonúton(valójában olyan 11 lehetett).Végül is gyözött a buszos verzió.Mire ezt eldöntöttük a buszmegállóba beállt egy busz.Jó ötven méterre voltunk még onnan,nem is siettünk,mert úgy voltunk vele nem fog megvárni...hát legnagyobb meglepetésünkre megvárt!Hatalmas respect innen is a soförnek amely ennek a Kecskemét-Szabadszállás járatnak volt a pilótája.Iszonyú rendes volt.Újra egy kis remény ébredt bennem,hogy igenis vannak még jó emberek...

Az emlékmű

Így aztán a túra hirtelen ért véget,nem ott és nem úgy ahogy szerettük volna,de a lényeg az volt,hogy amiért jöttünk azt láttuk.Többször is ha azt vesszük hibáztunk útközben amely ehhez az eltévedéshez vezetett...de így sem volt rossz a buli.Nagyon hiányzott Gergő,mert ő kitalált volna ebből a helyzetből is,ráérzett volna melyik is a jó út...ezt Zoli is érezte hisz mondta is...Szabadszálláson leszáltunk ennek a jófej soförnek a buszáról.Rögtön elöször egy emlékműbe botlottunk,majd mivel a mi következő buszunkig volt még több mint három óra hossza,úgy döntöttünk keresünk egy helyet és megkajálunk.Ez eltartott egy darabig,de aztán ráakadtunk egy étteremre,ahol megebédeltünk délután három tájban.Lehörpintettünk még fejenként két-két fröccsöt és egy kávét.Ennek végeztével még picit bóklásztunk a környéken.

Szabadszállás központja

Annál is inkább mert még soha nem jártunk ebben az alföldi kisvárosban.Nem éppen ez volt a legszebb város amelyben valaha is jártam,volt ugyan egy-két szép része,de maga a település nem ér annyit,hogy kirándulás gyanánt felkeresd.Csak úgy ha a kirándulást ötvözöd valami más dologgal is.Na aztán nem volt más hátra visszamentünk a buszmegállóba.Jött a busz ami ugyanaz volt ugyanazzal a soförrel akivel/amivel reggel jöttünk Dunavecséről,ámult hogy megjártunk a Fülöpháza-Szabadszállás távolságot...meg hát,részben busszal,de ezt ő nem tudhatta,mindenesetre ez is jófej embernek tűnt.Dunavecsén leszálltunk.Zoli még nem nagyon járt itt.Ez már egy kellemesebb kisváros volt ugye ahol mi Gergővel számtalanszor jártunk...persze most is ez jutott eszembe...Gergőre gondoltam itt végig.Fél óránk volt a Dunaújvárosba menő buszig.

Dunavecse,ahol Gergővel jártam utoljára...

Jött a busz és ez a soför is nagyon jó fej volt.Jegyvásárláskor kellemes utazást kívánt és udvariasan közölte,hogy foglaljunk helyet.Mindhárom buszt a DAKK társaság üzemeltette,úgy látszik belölük nem veszett még ki az udvariasság a kedvesség az emberség...nem úgy mint pl.erre mifelénk a KNYKK járatain...

Hazaérve aztán még egy kocsmában ledobtunk egy sört,majd Manó elindult haza Baracsra és mi Zolival is útrakeltünk haza.Az eltévedés ellenére ez a nap is egy remek buli volt!