2019. március 28., csütörtök

Újra nyit a Máré vár!

Túrázásaim negyven éves történelmében sokszor jártam a Máré várában.Van is belőle bejegyzés ebben a blogban bőven .A vár ki is nőtte magát a kedvencemmé,sőt azthiszem ez volt Gergőnek is a kedvenc vára.Jómagam talán 11-szer járhattam itt,de Gergőt is sikerült elhoznom talán háromszor,de lehet,hogy négyszer.Na és ugye ide vezetett az az egy emlékezetes túra amiről a közelmúltban is emlitést tettem,amikor egyetlenegyszer az életemben közösen együtt túrázhattam a két legcsodálatosabb emberrel akit valaha is ismertem: Sándorral és Gergővel.A vár az évtizedek alatt a szívemhez nőt.Éppen ezért nem esett jól amikor is emlékezetem szerint 2014-ben bezárt...

A várnál,a felvételek utolsó itt jártunkkor készültek 2018 augusztusában
Érthetetlennek tűnt a dolog,hiszen elötte való évben újitották fel...Volt valami tulajdonos körüli hercehúrca aminek az lett a vége,hogy a vár bezárt.Sőt egy időben úgy tűnt örökre bezárt.Megvolt a helyi ismeretségi köröm,így folyamatosan érdeklödtem,hogy nem-e tudnak róla,hogy mizújs,mikor nyit a vár...de nem tudtak semmit.Úgy tűnt eltűnik a süllyesztőben ez történelmi érték.Amikor tavaly augusztusban itt jártunk Gergővel,bemenni sem tudtunk a várba.Ez volt az első alkalom,hogy itt jártam,de bemenni nem tudtam.Ráadásul,akkor ezt még ugye nem tudhattuk, Gergőnek pedig az utolsó alkalma volt...Nem volt jó érzés úgy itt lenni,hogy nem tudtunk bemenni.

A jól ismert feljáró
Aztán még tavaly nyáron feltettek a videómegosztóra egy a várról készült videót.Ott is érdeklödtem kommentben,hogy nem-e tudják mikor nyit újra a vár.Annyit írtak hamarosan...Ez már eltöltött kicsike reménnyel,de a tavalyi évben még nem nyitottak ki.Mindenesetre terveztük Gergővel,hogy amint kinyit újra a vár eljövünk.Sajnos erre már nem tudunk sort keriteni..Aztán telt múlt az idő,úgy tűnt nem történik semmi.

Erős vár a mi istenünk
Ma este műszak után üzenet fogadott a messengeren.Az ottaniak írtak,jelezték,hogy nyit a vár!Ez igazán jó hír volt így műszak után.Megosztották a vár közösségi oldalán írtakat,miszerint május elsejétől újra látogatható a Máré vára!Juhhuuh!Sajnos késtek egy évet így Gergő már nem érhette meg ezt a jó hírt.Azért remélem ha újra eljövök majd ide,velem lesz lélekben ahogy ígérte...Na szóval nem tudom mennyire hívatalos,de akkor ezekszerint öt év elteltével kinyit újra a vár.Az már csak hab lenne a tortán,ha Laci bácsi a vár csupaszív gondnoka visszakaphatná állását,mert ez szerintem alapból 50%-al több bevételt ígér!Hogy mikor jövünk ide?Ha már biztos lesz,hogy kinyitott megpróbálunk majd eljönni mi is.

Gergő a várnál,életében
utoljára...2018 augusztus.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése