A következő címkéjű bejegyzések mutatása: teltház. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: teltház. Összes bejegyzés megjelenítése

2022. január 13., csütörtök

Az osztályozó

 Véletlen (amik ugye nincsenek) jutott eszembe egy réges-régi meccstúra...Nagyon visszakell menni az időben mégpedig 1984-be.Éppen csak kijöttem a nyolcadikból,de már akkor a foci lázában égtem.Pedig akkori csapatunk a Dunaújvárosi Kohász ahogy a maiak is,az NB III.-ban nyomták az ipart.Kisértetiesen hasonlított a szitu a jelenkorhoz...NB I.-es évek után,NB II.,majd onnan újabb zuhanás bele az NB III.-ba.Igaz ez a bajnokság átszervezése miatt alakult csak így akkor,hiszen a hatodik helyen végeztünk.Ám az MLSZ már akkor is buzi MLSZ volt és olyan sikeresen alakította át a magyar focit,hogy sok-sok város focija mehetett a levesbe...csak az első öt maradt benn az NB II.-ben akkor.Három csoport volt az első öt maradt benn plussz az NB I.-ből kiesők.Szóval mi hatodikként estünk ki a harmadosztályba!Természetesen nem volt gyenge a csapatunk így simán nyertük a hatcsoportos NB III.következő idényének Duna csoportját.Ám ez nem jelentett automatikus feljutást.Osztályozó mérközést kellett vivnunk oda-visszavágó alapon az egyik másik csoport bajnokával.Pechünkre kisorsolták nekünk a legerősebb ellenfelet a veszprémi Bakony Vegyészt.

Kincset érő ritka képet találtam. Dunaújvárosi Kohász - Bakony Vegyész meccs visszavágó,valahol ott lehetek a tömegben...

Veszprémben az első meccsen 2-0-ra kikaptunk.A visszavágón Dunaújvárosban tehát három góllal kellett nyernünk,hogy feljussunk.Hihetelen ma már,de a visszavágón teltház volt a régi újvárosi stadionban!Tízezer néző!Minden idők legjobb meccsén én is ott voltam és sikerült ledolgoznunk a hátrányt! 2-0 volt a rendes játékidőben,jött a 2x15 perces hosszabítás amely nem hozott döntést...Maradtak a 11-es rúgások amelyen életem legjobb meccsén sajnos alulmaradtunk...Nem jutottunk fel.Hihetetlen fájdalmat éreztem emlékeim szerint még sírtam is.Újabb egy év NB III.következett... A következő 1983/84-es idényt is megnyertük.Újabb osztályozó köveztezett...Most viszont nem a legersőebb ellenfelet kaptuk.A szegedi Délép SC verhető ellenfélnek tűnt...Ha most is elbukunk az végképp összetör engem is.Az időpont 1984 júniusa...pár nappal vagyok az általános iskolai ballagásom után.

Zajlik a meccs Szegeden

Most is idegenben kezdtük az osztályozót.Ám Szegedre az akkori Délép stadionba én is lementem most!Akkori jóbarátommal Kolláral keltünk útra szurkolói különbusszal.Kollár sokáig jóbarátom volt,mellesleg a keresztneve Feri.Sok meccsre együtt jártunk akkoriban,sokat gombfociztunk sőt katonák is együtt voltunk.Aztán valahogy...szemelöl tévesztettük egymást.Bevallom most azt sem tudom él-e még,hal-e... hosszú-hosszú évek óta eszembe sem jutott.Majd megpróbálok rákeresni a közösségi oldalakon.Szóval vele mentünk Szegedre a szurkolói különbusszal.Nem sok minden maradt meg az utazásról.Valami persze rémik.Két 14 éves kölök a nagy szurkolótáborban,de baszottul jó volt...Ez volt máig az egyetlen alkalom,hogy Szegeden jártam...

A stadion Szegednek a Tisza túlparti részén volt erre emlékszem.Lenyügőztek útközben a szegedi utcák erre is emlékszem.Odaérve nem volt egy nagy szám a Délép SC stadionja.Nem ez volt a fő szegedi csapat ez a nézőszámban is megmutatkozott,hiszen kétezer néző jött ki a mecsre,amelyből 350 dunaújvárosi volt.Persze ez a nézőszám ma bőven megállná a helyét az NB I.-ben is.

Eredeti újságcikk a meccsről 1984-ben

Becsülettel szurkoltuk végig a mérkőzést.Manapság bármelyik szurkolótábor megírigyelhetné.Küzdött a csapat is,de nem akart sikerülni.Kísértett a múlt.Előbb 1-0,majd 2-0-ra vezetett a Szeged...Az nem lehet,hogy egymást követő két évben is elbukunk...Fokoztuk a szurkolást.Emlékszem torkszakadtából bíztattam én is a csapatot.Aztán egyszercsak..gólt lőttünk! 

2-1 ! Elképesztő gólörömet éreztem,átbújva a korláton berohantam a pálya szélére,ugráltam örömömben...Manapság hasonló szituban biztosan kivezettetnének...akkor nem érdekelt senkit.Nagyon nagyon örültünk.Hiszen ha ki is kapunk 2-1-re akkor odahaz elég 1-0-ra nyerni és feljutunk!Ennyi is lett a végeredmény.Reménykedve várhattuk az egy hét múlva sorra kerülő visszavágót.Hazafelé a buszban örültünk is Kollárral.

Jöhetett a visszavágó.Ahogy egy évvel korábban most is teltház azaz tízezer néző jött ki a mérkőzésre.Mai fejjel ez elképesztő...amikor NB I.-es meccseken jó ha ezerötszázan vannak...Nem volt olyan jó meccs mint az egy évvel ezelőtti,de hasonlóan izgalmas...

Nem akart sikerülni,pedig csak egy árva gól kellett a feljutáshoz...Egy gól...

Tíz perc volt hátra és még mindig 0-0 volt az állás.Nem lehet,az nem lehet,hogy megint elbukunk...Támadunk.Mártai elhúzza a kapus mellett a labdát,aki elrántja a lábát!Tizengyes!11-es! (évek múlva Mártai bevallja,hogy hozzá sem ért a kapus,rájátszott az esetre...mindenesetre a játévezető megette és a nézőtérről is szabálytalanságnak tűnt).A labda mögé Gróf áll.Ha berúgja megvan a feljutást jelentő gól.Ha nem... újra elbukunk...

Berúgja!

1-0 !!!

Ám a meccsből még van kilenc perc!Egy egyenlítésnél porba hullhatnak az álmaink..

A visszaváó krónikája

A csapat jól védekezik,nem tud az ellenfél mit kezdeni velünk.Sőt..a meccs vége előtt újabb gólt szerzünk 2-0 ! Ezzel már teljes az öröm.Ennyi is marad a végeredmény.Nem buktunk el,feljutottunk! Örökre emlékezetesek maradtak ezek a mérkőzések sőt az egy évvel ezelőtti Bakony Vegyész elleni visszavágó úgy vonul be életem történetébe mint a legeslegjobb meccs amit valaha is látok/láttam.Azóta sem láttam ennél jobb meccset.

Jó évek következnek.Az NB II.-ben megálljuk a helyünket majd a következő évben már az NB I.-be jutunk fel!Kiesés onnan,újabb fejutás.Majd pár év NB II. A kilencvenes évek második felében leszünk újra NB I.-sek.Majd kétezerben mi nyerjük a magyar bajnokságot! A tündérmese 2007 körül ér véget ,majd 2009-ben megszűnik a csapat is.A kertek alatt formálodó új egyesületnek akiknek ma is szurkolunk nagyjából ugyanez a sorsútja.Hol feljut,hol kiesik.Ám mindez a sok-sok jobbnál jobb meccs a sok élmény csak gazdagítja életem történetét...

A régi címer

2020. október 1., csütörtök

Negyvenhárom év a stadionban

 Éppen ma van 43 éve,hogy szegény elvetemült bátyám odáig merészkedett,hogy kivitt egy focimeccsre.Ha tudja mi sül ki ebből,lehet sosem vitt volna ki.De kivitt és ezzel kezdetét vette egy nem mindennapi történet.Az elmúlt négy évtizedben csak kevésszer hiányoztam a nézőtérről és ha veszek egy évi harminc meccses átlagot,ez akkor közel 1300 mérközés!Azthiszem azt elmondhatom magamról,hogy nem vagyok divatszurkoló hiszen a 43 év alatt egyetlen csapatnak szurkoltam csak.Csupán a csapatnév változott,de az alap ugyanaz volt mindig.Hosszú ideig Dunaújvárosi Kohásznak hívták a csapatot,majd következett egy másfél évtizedet átölelő Dunaferr SE időszak.Ez volt a legsikeresebb korszak.Majd jöttek a hanyatlás évei amikor már mindenféle neve volt a csapatnak,mint pl.Dunaújváros FC Prelasti meg ilyenek.Egy rövid ideig voltunk ismét Kohász.Majd elérkeztünk napjainkig amikor is Dunaújváros PASE a csapat neve.Bár azt mondják ez nem jogútodja a Kohásznak és a Dunaferrnek,de mindenki annak tekinti,hiszen ma is fel-fel csendül a lelátón egy-egy Hajrá Kohász kiáltás.

A régi stadion.Ma már fura,hogy egyáltalán lehetett itt meccs...

Az a bizonyos első meccs ami napra pontosan 43 éve volt még a régi Kohász stadionban került megrendezésre.Telt ház volt,hiszen a Ferencváros érkezett hozzánk amelynek a neve már 1977-ben is jólcsengett... Én még kis porbafingó kölyök voltam,mai fejjel meglepő volt,hogy a tesóm bemert vinni a zsúfolt stadionba.Abba a stadionba amelyről ma alig tudnánk elképzelni,hogy itt focimeccset lehetett egyáltalán rendezni.De lehetett és nem nagyon volt még ülőhely,álltak az emberek.A félidőben 2-0 arányban vezetett a Ferencváros,mi meg a szünetben kimentünk a büfébe.Ahol persze hosszú sor volt,így míg sorba álltunk elkezdödött a második félidő.Amelynek elején a Dunaújváros rögtön tizenegyeshez jutott.Hördült is nagyot a tömeg,mi meg elfelejtve a sorban állást,rohantunk fel a lelátóra.Tesóm a nyakába vett,ahonnan jól láttam,hogy belötte a hálóba a labdát a Dunaújváros.Azthiszem ez volt az a pont vagy mérföldkő ahonnan beleszerettem az egészbe.A tömeg gólöröme magával ragadott,mint a második félidő további része.Ugyanis a csapat fordított és 3-2-re megnyerte a mérközést!

Dunaújváros történetének legjobb csapata

Tehát ezzel vette kezdetét a történet.Attól fogva minden héten ott voltam a régi stadionban.1989 augusztusáig kivétel nélkül minden alkalommal!Szerepelhettünk akárhogy.Mert már ekkora is megéltünk mi itt mindent.Jó szereplést az NB I.-ben,kiesét az NB II.-ből,vegetálást az NB III.-ban...Semmi sem tántorított el.1989-ben csak azért maradtak abba a meccsre járásaim mert behívtak katonának.Persze amikor idehaza voltam épp és a csapat játszott akkor kimentem.A leszerelésem után hosszú NB II.-es évek jöttek,majd 98 táján feljutottunk újra az NB I.-be.Ezek voltak aztán az aranyévek.Az ezredforduló évében magyar bajnokságot nyert a Dunaújváros és igazán büszke voltam.Óriási élményekben volt részem.

Ám az aranyévek is elmúltak,következtek a böjt évei,sőt a megszünésé is!2009-ben megszünt az egykori Dunaújvárosi Kohász.Ez azért is volt szomorú,mert közben felépítettek egy új stadiont (ami a mai napig nincs kész 100%-san).

Az új stadion

A kertek alatt aztán született egy új klub a városban amely 1998-ban alakult és 2010 környékére kinőtte így magát a város vezető futballegyesületévé.Ekkora ráadásul már az NB III.-ban bontogatta szárnyait.ahonnan felkerült az NB II.-be,de onnan kiesett egy év után.

Ekkoriban volt az,hogy többet hiányoztam kicsit a kelleténél a lelátóról.Szerencsére aztán 2013 környékén észbe kaptunk.A csapat nagy harcban volt az NB III.-ban az újabb feljutásért,ezt már nem nézhettük tétlenül.Ekkor kezdtünk Gergővel kijárkálni a meccsekre.Ahogy engem is azon a 1977-es napon,úgy Gergőt is elvarázsolta az egész milliő akkor azon a 2013-as napon.Pedig ekkor nem volt már teltház.Innentől kezdve újra kint voltam minden egyes meccsen.Jöttek a sikerek NB II. majd NB I.,aztán újra a visszaesés,de mindig ott voltam és Gergő is haláláig mindig minden meccsen ott volt velem!

A Dunaújváros csapata napjainkban

Gergő elvesztése után óriási erőfeszitésembe került újra kimenni...de megtettem és teszem ma is,úgy is,hogy egyre több olyan meccs van,hogy nincs kivel mennem,így egyedül vágok bele.Hiányozna ha nem mehetnék,hiszen az elmúlt 43 évben szinte mindig ott voltam (sőt olykor idegenbe is elmentem).Itt aztán tényleg megértünk már mindent.Voltunk fenn a legmagasabb csúcson és lenn a pokol legmélyebb bugyraiban.Viszont sosem vehetik el már tőlem a gól örömét a győzelem mámorát a meccsek izgalmát...

Az egész tehát éppen 43 évvel ezelőtt kezdödött.

1977 október 1.-én.