A lényeg

 Uttóbi egy-két bejegyzésemben kicsit elkanyarodtunk a túravonaltól,de hát ez nem csak egy túrablog,hanem ugye emlékblog is immár és hát előfordulhat egy-egy kitérő,főleg,hogy a napokban értesültem egy kedves barátom haláláról...Még egy bejegyzés,aztán visszatérünk a túraútvonalakra,annál is inkább mert hétvégén jön a követező túra.Na,de a mai bejegyzésemről.Ugye Gergő elvesztése vezetett be a spirituális világba,napról-napra,fokról-fokra egyre jobban.Noha vannak napok,akár hetek is amikor szünetet tartok,de mindig is érdekelt a téma (már Gergő elvesztése előtt is,csak akkor nem lovagoltam magam bele annyira).Most csak azért szentelek az egész dolognak egy bejegyzést,mert találtam egy írás ami nagyon-nagyon jól elmondja a lényeget.Az egésznek a lényegét.Nem célom,hogy meggyőzzelek ennek az egésznek az igazáról,így neked se legyen célod az,hogy meggyőzz az ellenkezőjéről.Mindenki maradjon a saját hiténél.Köszönöm.Az írás a Tudatos Tudat közösségi oldalán jelent meg amúgy a napokban.

A szívben jég,de talán mégis van remény...

Ha elvesztettél valakit, akit nagyon szerettél, az elmondhatatlanul fájdalmas tud lenni. Idővel megtanulsz együtt élni a hiányával, kénytelen megtanulsz nélküle élni. Idővel sok minden változhat, de az az űr, amit hagyott, s maga a hiánya, amit kelt, sosem szűnik meg teljesen - mindig is egy többé-kevésbé fájó pont marad.

Ez érthető, hiszen amíg testben élünk, addig döntően a testi érzékszerveinkkel tapasztaljuk a világot, s benne mi magunkat is. A földi elménk (melyen keresztül most megnyilvánul a tudatunk a fizikai világban) csak azt látja, ami most van. Belőlünk is, és a világból is. Bármennyire is igyekszünk rá hatni, döntően úgy véli, hogy ez az egy világ létezik, melybe beleszületünk, melyben egyszer élünk, s végül meghalunk, örökre. Hisz nem képes tovább látni, de még kellően értelmezni sem azt, ami az általa ismert világon túl van.

A test érzékszervei erre a világra, ennek a világnak az érzékelésére vannak teremtve, s mivel a földi elménk ezekkel az érzékszervekkel felfogott érzékelésekből dolgozik, ezért nem tud mit kezdeni mindazzal, ami ezen túl van.

Van egy hely,ahol soha semmi nem vész el...

Ahogy írtam fentebb, tehát most mi (a tudatunk) a fizikai elménken keresztül nyilvánulunk meg a testi világban, s mivel az a testi érzékszerveink észleléseivel dolgozik, így ránk is erősen ezzel a világnézettel hat. Egyre csak azt erősítve bennünk, hogy nincs tovább. Hogy annyi a világ és benne mi magunk, amennyit most tapasztalunk belőle.

Ezt felülírhatjuk többé-kevésbé azzal, ha minél inkább megismerjük a spirituális tanításokat, minél inkább megismerjük (amennyire a földi elménkkel képesek vagyunk) azt, amit a túlvilágról tudni lehet. Ezek az ismeretek nagy segítséget nyújthatnak egy szerettünk elvesztése esetén is. De a nem feltétlen alkalmasak arra, hogy a fájdalmat teljes mértékben megszüntessék - s éppen azért nem, mert a földi elménkre bár hathatunk, de teljesen el nem nyomhatjuk azt. Bármennyire is elfogadjuk a túlvilág létezését, a földi elménk mindig ott fog motoszkálni, súgván: csak ennyi az élet.

Ha eljön az időnk ne féljünk belépni...azok fognak várni akiket legjobban szerettünk!

Ez természetes, hiszen a testi életünk alatt nagyon fontos, hogy döntően ide fókuszáljunk, s hogy megfelelően tudjuk érzékelni azt, ami itt van, valamint hogy kellően tudjuk meg- és átélni mindazt, amit most nekünk szükséges. Ezzel azonban az is velejár, hogy amíg testben élünk, sosem fogunk tudni teljesen úgy gondolkodni, mint test nélküli állapotban. Sosem fogunk tudni úgy elengedni egy szerettünket, és sosem fogunk tudni a hiányára úgy tekinteni, mint test nélküli állapotban, s mint ahogy az eltávozott szerettünk képes már tekinti minderre.

Ezt el kell tehát fogadjuk.

Ugyanakkor nagyon-nagyon fontos, hogy ahogy tőlünk telik, minél inkább elfogadjuk a túlvilág létezését, minél inkább úgy éljük az életünket, hogy tudjuk, az elválás sosem véletlen, sosem értelmetlen, s ami a legfontosabb, sosem végleges. Mert bár a fájdalmat ez sem tudja teljesen megszüntetni, de sokat segíthet, hiszen egy teljesen más nézőpontot ad. Bármennyire is fáj valakinek a hiánya, sose felejtsük el, hogy újra találkozunk vele. Sose felejtsük el, hogy amit most tapasztalunk a világból, az csupán a földi elménk illúziója, mely most ugyan uralja a világnézetünket, de csak addig, míg testben élünk. Sose felejtsük el, hogy amit most látunk a világból, s magunkból, az a teljes kép csupán egy apró részlete. Hogy van egy világmindenség ezen a világon túl, s hogy van egy létezés ezen az életen túl, ahol mindannyian összeérünk és összetartozunk. S ahol mindenkivel újra együtt leszünk majd, akikhez kölcsönösen, szeretettel kapcsolódtunk.

forrás:Mendek Tamás - Tudatos tudat

A búcsú sosem végleges - ebben hiszek...!