Újra eljött Gergő emléktúrájának napja,amely most október 18.-ra esett.Ez egy szombati nap volt.Mivel a lábam továbbra sincs tökéletes állapotban,visszaálltunk az eredtei (rövidebb) útvonalra.Ugye az elmúlt két évben megtoldottuk kilenc kilométerrel a túrát,most ezt nem tettük,ugyanúgy ugyanrra mentünk mint a legelső Egyenesen át túrán 2017-ben,amely még nem emléktúra volt akkor.Zolikával most is,húztunk ki busszal Nagyvenyimre a Szent Bernát arborétumhoz.Semmi sem indokolta most a korai kelést,így csak a tíz órási busszal érkeztünk,persze ez is kint volt még fél tizenegy előtt.Részben napos időt jósoltak mára,de ebből semmi sem volt igaz.Borús kissé szeles idő fogadott az arborétumba érve.
Nincs a legszebb időnk az arborétumba érve
Ez persze nem tántorított el minket,legfeljebb kicsit átkozodtunk,hogy nem lesznek a legszebbek a képek ebben az időben.Kicsit sétálgattunk az arborétumban ahogy szoktunk,nem volt itt rajtunk kivül senki.Aztán neki indultunk a nem túl nagy távú,nem túl nehéz túrának.Ahogy mindig észak felé vettük az irányt a túrát a feléig kisérő zöld jezésen.Ez még Nagyvenyim területén odaért Gergő tava mellé,amely hivatalosan a Rátgéber-tó névre hallgat.Alaposan levolt apadva,talán még soha ennyie...Nem is volt olyan szép mint az előző években.Az itt élő birkák ahogy az előző években is,most is üdvözöltek minket majd odébb álltak,mi pedig folytattuk a zöldön egyenesen át.
Nincs a legobb formában a Rátgéber-tó..
Rálltunk az útvonalra Nagyvenyimet elhagyva
Haladtunk tehát előre északnak ahogy szoktuk,majdnem tök egyenesen.A nap néha megmutatta magát,de tényleg csak minimálisan.A szél viszont egyre élénkebb lett,de még elérte az elviselhető szintet.A fák csak itt-ott kezdtek sárgulásba,noha a kilenc kilométerre keletre lévő Dunaújvárosban már sokkal jobban beköszöntött az ősz mint itt.Különösebb esemény nélkül telt a túra,néha eszembe jutott Gergő egy-egy itteni akciója,ilyenkor kicsit elmosolyogtam,talán Gergő vissza mosolygott rám odaátról.A szélnek is megvolt a maga előnye,totálisan kifújt minden szart a levegőből,így talán most volt a legtisztább időnk az elmúlt hét évben ezen a túrán.Jól látszodott a távolban Mélykútpuszta,vagy ahogy a helyiek hívják Mélykút az egykori Kisvenyim.Mi meg lassan a út melleti fák ölelésében elértük az útra merőleges fasort.Itt szoktunk minden évben kajálni.Most is.
Hangulatos egyenes út
A fasorhoz érünk
Itt a fasorba a szokásos farönkre ültem le kajálni.Idegesitett,hogy Zolika nem ült le,állva evett mint a lovak...Nem indokolta semmi,hogy ne üljön le,hiszen nem olyan elitnek számitó ruhába jött aminek ártott volna az amúgy teljesen tiszta farönk...Itt már keményebben fújt a szél mint fenn az úton,nem is töltöttünk el itt sok időt,mentünk tovább.Egy gólyára lettünk figyelmesek a szántóföldön aki békésen sétálgatott.Azt hittük,már minden gólya elrepült melegebb éghajlatra így ősz derekára.Ez azonban itt járkált fel-alá.Mondjuk megkapó látvány volt,nem tűnt betegnek,így nem tudom miért nem vágott neki a nagy útnak.Mi pedig lassan elértük a kereszteződést.Itt fordult el balra a zöld jelzés,mi azonban maradtunk az egyenesen,így innentől már jelzetlen utak vittek tovább.
Ötletes madáretető a fasorban
Most is Gergő nyomában
Ott sétál a gólya
Elértük azt a szürreális részt amikor az út jobb oldalán a nöi börtön van,balra a fák között meg egy temető... Aki először jár erre annak biztos különös hatást kelt eme kettőség.Na,de innentől kezd igazán széppé válni a túra,hiszen az útvonal beér egy olyan erdőbe amely ahogy halad előre az ember úgy lesz egyre szebb és szebb.Ez most sem volt másként.Pár száz méter után vesz az út egy s kanyart és onnantól vélik brutál széppé az út.Talán ez a néhány száz méteres szakasz,ez nyújta számomra azt az érzést,hogy ez a legszebb erdő amelyben valaha is jártam,pedig voltam néhányban..Az út itt teljesen jól járható és kellemes.Akármelyik évszakban jövünk erre leírhatatlanul szép.Itt mindig be is lassítunk a tempón,nem akarunk gyorsan túl lenni ezen a szakaszon..
A legkellemesebb rész kb. ötszáz méter hosszúságú szakasz
Az ikonikus helyek sorát erősítheti ez a rész
Ahol Gergővel is mindig fotózgattunk...
Zolika kisért el most is,megérdemel egy képet ő is
Talán majd ezt a részt is beveszem az ikonikus helyek sorába,hiszen itt mindig készültek képek és sokat ökörködtünk itt még Gergővel is.Azt sajnáltam,hogy borús időnk volt,így nem lettek annyira szép képek mint napos időben lehetett volna...de hát ez van.Amúgy az eredeti túrákat beszámolva,plussz Mónival a pótló túrát,már tizedszerre jártam erre és az arány olyan 7-3 a jó idők javára,hát most lett a kettőből három...Lassan araszoltunk a borúban is szép erdőben,mígnem kiértünk a hatalmas rétre ahonnan kitünően látni a Velencei-hegységet.Ám hála a szélnek amely az erdőben már nem volt érezhető,a teljesen tiszta légkörben még soha nem volt ennyire jól látható mint most.Szinte érinteni lehetett olyan jól látszódott a Meleg-hegy a hegység legmagasabb csúcsa.
Szemben a Meleg-hegy ide kb.20 km lehet...
Zavart,hogy elfelejtettem képet hozni Gergőről,így nem készülhettek olyan jó fotók mint a tavalyi túrán amikor a túrazsákkal lett lefotózva...majd jövőre ha élünk még.A rétet itt átlósan szeltük át és annak a túlsó szélén fordult újra egyenesre az út.A túra 85%-nak megtételekor egyszercsak kisütött a nap...A bánatba! Hát miért csak most? Nem volt már erőm visszafordulni az erdőbe,hogy jobb képeket csinálhassunk.A lábam erősen kezdett fájni sokkal jobban mint az előző heti,elvileg nehezebb Réka-völgyi túrán,ez agasztott is.A nap erőlködött majd a réten étszelve Perkáta felé fordulva kicsit eltűnt,hogy aztán végleg előjöjjön már erre a napra.Hát ilyen a mi szerencsénk,túra végére süt ki a nap...
Szakadozik fel a felhőzet a rét utolsó szakaszán
A kastélynál már szép az idő
Nehezen vergődtem át Perkátán a lábam nagyon ki volt...pedig ez a túra nem szokott fájdalmakkal járni.A kastáéyhoz érve,mögötte egy padra le is pihentem kicsit.Zolika meg ahogy egykor Gergő az erőléti játszótéren szórakozgatta magát addig kicsit míg én pihentem..Teljes napsütés volt már.Még szokás szerint megnéztük a kasrélyt előről is és itt végződött a túra ahogy mindig (kivéve akkor amikor szemből tettük meg ezt a túrát).Lezárult tehát már a hetedik Gergő emléktúra.jó volt most is,de két dolog zavart,az egyik,hogy csak a végére sütött ki a nap,a másik,hogy a végére erősen fájt a lábam.Nagyon remélem,hogy ezentől is minden évben megtudom csinálni ezt a túrát...
Végállomás a kastélynál
Ez volt tehát a hetedik Gergő memorial tour.Annak ideján megfogadtuk Gergővel,hogy minden októberben eljövünk erre a túrára,ez így is lett,de a sors különös fintora,hogy nélküle kell eljönnöm és pont az ő emléktúrájára...Soha nem bocsájtom ezt az istennek!Soha!
Csak a tizenhatodik túra volt ez az idén,ezzel alighanem a leggyengébb évet produkáljuk,szerencsére a minőségileg azért jó az év.Most 14 kilométert trappoltunk,így pedig összesen tartunk 218 kilométernél ez így13,625 km/túra átlagot jelent.A lábfájos időszakomban ez tökéletesen elég is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése