Pontosan két évvel ezelőtt ébredtem életem legborzalmasabb napjára...amikor is a mindig vidám,csupaszív fiamat reggel halva találtam meg...Alapjaimban inogtam meg és nem sokon múlt,hogy belerokkanjak ebbe a tragédiába.Ma sem tudom,hogyan éltem túl azt a napot és az azt követőeket és a következő heteket.Semmi nem jelezte előre,hogy ekkora sorscsapás fog érni,hacsak az nem,hogy ezt megelőzően már napok óta rossz előérzetem volt...Elemi erővel rám sújtó isteni bűntetésként fogtam fel eleinte a dolgot,hogy minden valaha vélt bűnömért így fizettem meg.Aztán agyalgattam később rajta,dehát nem kővettem el én soha semmi olyan kaliberű bűnt,amiért így kellene fizetnem..Így lassan-lassan kezdtem csak észhez térni ebből a gondolatból,hogy ez az egész nem Isten bűntetése volt.Jóval később értettem csak meg a dolgokat,hogy mi miért is van,miért történnek úgy a dolgok ahogy.
 |
| Amikor még,minden szép volt... |
Kevés dolog van,amit nem írtam még meg ezekről az időkről.A kimondhatatlan fájdalmamat ekkoriban sok ember igyekezett valami módon enyhíteni.Mondhatni ekkor volt az,hogy kellemesen csalódtam az emberekben.Persze a barátok mellszélességgel odaálltak mellém.Tulajdonképpen Gergő távozásának első percétől éreztem azt,hogy ő még ott van velem holtában is.Egy kedves médiumi képeségekkel megáldott ismerösöm írt is rám,egy-két napra a tragédia után,hogy Gergő még itt van velem és elmagyarázta hogyan tudok némi kommunikációt létrehozni a túlvilággal.Ez münködött úgy ahogy és ez volt az első lépése annak,hogy spirituális utakra lépjek.Addig is érdekelt persze a dolog,de ezután szinte ez töltötte be a mindennapjaimat.Ez a dolog volt a legnagyobb segítségemre abban,hogy megtanuljak együtt élni a soha el nem múló fájdalommal.
Mindent megírtam már,mindenről részletesen beszámoltam,nem kívánok most nagyon a részletekbe belemenni.Mikor próbálkoztam Gergő újraélesztésével,egy gondolat járt az agyamba: az,hogy nem lesz több túránk.Nem tudom miért,de ez a gondolat szállt belém akkor.Aztán miután Gergő távozott és elvitték a holtestét,újabb gondolat szállt meg: egyre csak azt hallottam a fejemben,hogy: "apu nem hagyhatod abba,apu ne hagyd abba..." Ugye akkor én úgy gondoltam,ezzel mindennek vége,a túrázásoknak is.Nem lesz több túra,nem folytatódik tovább a blog sem.Erre érkezett amolyan válaszként az előbb említett gondolat,ami természetesen Gergőtől jött.És bár még vonakodtam,hogy innen bizony nincs számomra tovább,ebből a gödörből már nem jövök ki,bizony valahol mélyen már éreztem,hogy nem fogom abba hagyni.Elindulok Gergő nyomába...
 |
| Ma már tudom:Gergő az utolsó éjszakán zöld rétről álmodott...talán éppen erről a mecseki rétről...ahol jártunk is... |
Rendkivül nehezek voltak az első túrák.Gergő távozását követő 5-6 túrán amolyan élő halott voltam.Nem leírható volt az a fájdalom amit akkor éreztem,hogy nem lehet itt velem örök túratársam.De mentem,mert ezt kellett tennem,mert még mindig ez volt a legjobb amit tehettem és mert tudtam Gergő is ezt akarja.Aztán hála a spirituális fejlődéseimnek egyre jobban fogtam a túlvilág jeleit,üzeneteit.Ekkoriban vált bizonyossá,hogy Gergő valóban azt akarja,hogy folytassam,hogy ne hagyjam abba.Túrázzak mert ez az életem,mennem kell és akit lehet tanítani arra,amire Gergő tanított engem: hogy minden kis dologban meglássuk a szépet,hogy akkor is lássuk azt ami szép,amikor az nem tündökől,amikor az nem fénylik,nem csillog,amikor borús sötétség próbálja eltakarni előlünk a napot...
 |
| Gergő nyomában járok |
Valahogy úgy alakul akarva akaratlanul is (persze leginkább akarva),hogy valóban Gergő nyomában járok rendre.Valahogy minden túra kötődik hozzá.Mintha ő súgalná,hogy menjünk,mit nézzünk meg és ezekben rendre nem is kellett csalódnom,hiszen mindig nagyszerű helyekre jutunk el újra és újra... Sok olyan helyre visszajutok,ahol ketten éltük át a csodákat és sok olyan helyre megyek amelyekre terveztük,hogy majd elmegyünk.Véletlenek ugye pedig nincsenek... Tudom,hogy Gergő vezet én pedig a nyomában járok.Hiszen olyan túra is volt ahol szó szerint éreztem a jelenlétét.
 |
| Ez volt az utolsó közös képünk |
Mivel minden levan írva a blogban,így nem térnék ki továbbra sem semmire külön,elég az hozzá,hogy ma már tudom,hogy Gergő lelke velem van és elkisér az utamon majd végig.Na nem azért mert önző vagyok és nem tudom elengedni őt,hanem mert ő is itt akar lenni.Szeretetünk nem csak evilági,hanem túlmutat a csillagokon és az életeken át.
Ma van két éve,hogy Gergő elhunyt.Búcsúnk csak átmenetei,sőt igazából nincs is szükség a búcsúra,csupán ő most egy olyan világban tartozkódik,ami legtöbbünk számára még láthatatlan.Ám továbbra is haladok és fejlesztem magam,hogy egyre több és több jelet fogjak odaátról.Ami ebből az életből maradt azt pedig az,hogy próbálom olyasmivel eltölteni amiben kedvem lelem,ez persze nem sikerülhet mindig,de ezek legfontosabb eleme maga a túrázás.
Gergő nyomában járok.Ez pedig az ő blogja.Mondhatni ő az admin én csak a moderátor vagyok.
