A következő címkéjű bejegyzések mutatása: salak. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: salak. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. december 9., vasárnap

Az újvárosi erdőkben ma

Hosszabb kényszerszüneten vagyunk még a túrázásokat illetően,immár öt hét telt ez az utolsó túra óta,de egyre inkább úgy tűnik,hogy lassan elmúlnak a hátráltató tényezők és egy-két héten belül útra kelhetünk újra.Addig is...nehezen bírtuk már a természet nélkül,hiszen az a legocsmányabb szürkeségben is szép és nyugtató hatással van az emberre.Így ma a városban volt dolgunk,úgy döntöttünk,hogy némi kerülövel legalább benézünk a helyi erdőkbe mi is a helyzet jelenleg.

A város erdőség szempontból négy tagra osztható.Négy erdő van a városban.Vannak persze még kisebb facsoportulások,de azokat már túlzás erdőnek nevezni.

Az első erdő ami az ember útjába kerül ha a vasútállomási bejárónál jön be a városba,a kiserdő,az erdei tornapályával.Ez mellett lakom én is,ide szokom levinni a kutyát is sétáltatni.Az erdőben egy közel másfél kilométeres sétány fut körbe amely maga az erdei tornapálya,erről vannak leágazások több helyen is.Így az erdőben kényelmes és kellemes séták tehetők.

Itt jutunk be a kiserdőbe
Ami az újdonság hatásával hatott,az az,hogy mondhatni új "burkolatot" kapott az erdei út,a fő sétány legalábbis.A teljes sétányt leszórták friss (alighanem) salakkal,könnyebbé téve a járást a futást.Végül is ez,azt kell mondjam,hogy jó dolog.Azt,hogy a mellékútak is kaptak-e új salakágyat jelenleg nem tudom,most nem mentünk beljebb az erdőbe,így azt nem láttam.

Az új "burkolat"

Könnyebb a járás a jobb minőségű úton
A sorban a második erdő a helyi autóbusz pályaudvar mellett található.Ez húzodik a buszállomástól a vasmű főbejáratáig.Nagyjából 1km észak-dél irányban és 300 méter széles lehet nyugat-kelet viszonylatban.Ennek végében találjuk meg a helyi ipartörténeti gépparkot amelyről már többször is volt szó ebben a blogban.Ebben az erdőben már nem volt olyan örvendetes a helyzet mint az elözőben.Nem volt friss salakozás,ellenben jó sok helyen szemetes volt az erdő.Hála a közeli buszállomásnak,valamint a közeli vasműnek sokan átvágnak az erdőn és sokan el is végzik itt kisebb-nagyobb szügségleteiket.Ez helyenként látható is az erdőben,így az erdő eleje igen szemetes.Beljebb kb.az erdő felétől már jobb a helyzet,arra már kevesebb a szemét vagy egyáltalán nincs.

Szemetes az erdő eleje

Legalább a szemeteshez közel teszik a szemetet...

Itt is legalább annyi pozítivum vana  dologba,hogy a szemeteshez tették a ganét

Beljebb már jobb a helyzet
A sorban a harmadik erdő az agyamentek erdeje amelyről a közelmúltban írtam.Ez a helyi uszoda és élményfürdö mögött helyezkedik el elnyúlik egészen a stadionig és lényegébe ha felülröl lenéznénk rá leginkább egy háromszöghöz tudnánk hasonlítani.Ebben az erdőben is hasonlóan az elöző kettőhöz sok a sétány.Itt tették ki a kerítésre a helyi agyamentek azt a bizonyos sok sörösflakont/üveget na és a fákra is.Erről írtam az Agyamentek erdeje bejegyzésemben pár hete.Nos azóta nem sokminden változott.A sok söröscsoda a mai napig ott ficereg a kerítésre feltűzve.Annyi a pozítivum,hogy az erdőben mélyebbre bemenve úgy tűnt a fákról legalább levette valaki ezeket az idiótaságokat...

Lényegébe a Hunyadi út választja el egymástól ezt a két erdőt
Amúgy az erdő sátányai itt is jól járhatóak,itt sincs új salakozás,de úgy emlékszem pár éve volt,így az utak itt is jó állapotban vannak.Elsősorban kutyások járnak le ide,sörös barátainkon kívül persze...Régen tele volt ez az erdő játszóterekkel,de hála az európai uniós faszságoknak ezek eltűntek...Egy-két kutya sírját találjuk még meg ebben az erdőben,de azért nincs itt állattemető...

Nem nagyon változott semmi...

Pár hete ugyanez volt

Beljebb már itt is minden rendben
A negyedik erdő pedig végighúzodik a Dunaparti domboldalon a helyi stadiontól délre.Ide most nem mentünk már be.Ez az az erdő amelyen átmegyünk amikor pl.a Csövek-völgyébe megyünk túrázni.Egy része az erdőnek pont a helyi vásártér mellett van,ami magával hozza itt a rengeteg szemetet,hiszen a kedves árusok ide szokják kidobni a felesleges dobozokat,zacskókat,flakonokat stb.Lejebb pedig néhány agyoniskolázott ide rakja illegálisan a szemetjét.Kár mert amúgy egy rendkivül szépségű erdőről van szó...
Hát ez volt a helyzet ma a dunaújvárosi erdőkben.Remélhetőleg mostmár rövidesen újra beindulunk és megkezdödnek újra a túrák,jelenleg úgy tűnik az egészségünk már nem akadályoz meg ebben...

2018. szeptember 8., szombat

A lépcső készül,nem a kilátó!

Már egy ideje figyelemmel kisérjük,az új helyi kilátó építését,többször is foglalkoztam már vele,e blog keretein belül.Azaz csak figyelemmel kísérném,mert a májusra igért kilátó ügyben nem nagyon történik semmi.Ma újra arra tévedtünk és ha már ott voltunk körbejártuk az építési területet figyelve van-e valami változás az ügyben.Ahová a kilátó fog épülni továbbra is elvan kerítve,ám annak,hogy bármi is történne itt,szinte semmi nyoma.Kicsivel odébb azonban,némi megrökönyödésemre a lépcső is levolt kerítve,Közelebb mentünk hát megnézni,ugyan miért is?

Lécsőfelújítás?
A lépcső fekete fóliával letakarva,amire köveket tettek,hogy el nem fújja a szél.
Hát ez meg mi?Vajon mi készül itt és miért?Itt egy szinte kifogástalan állapotú lécső vezet le a Dunai öbölbe.Akkor vajon mit csinálnak rajta?A korlátok is leszedve,nyomuk sincs hova lettek?Betonozzák?Burkolják?Vajon minek?Terméskővel volt kirakva a lépcső és nem tűnt úgy,hogy bármit is kell rajta csinálni.A fene sem érti.A lépcső mellett viszont frissen felálított villanyoszlopok sorakoznak,de nem hiszem,hogy ez miatt kellene egy teljes lépcsőfelújítás.A Dunai öbölbe a városból több lépcsösor is levezet,talán vagy tíz,de sosem számoltam meg.Ezenkivül egyhez tettek még villanyoszlopokat,de ott sem igényelt semmilyen más munkát az oszlopok felállítása.

Vajon mi indokolja a lépcsöi munkálatokat?
A domboldal tagolt,mondhati szintek vannak.Így lementünk a leendő kilátó alatti szintre is,megnézni ott van-e valami nyoma bármiféle munkálatoknak.Persze a nem létező lépcsőn most nem lehetett lemenni,így mellette a domboldalon ereszkedtünk lefelé,fagyival a kezünkben...Átmentünk a ponyván is,nem tünt úgy,hogy alatta frissen lehet betonozva vagy bármi.Persze ettől még lehetett.Leérve az alsóbb szintre,azon látható volt,hogy kocsikerék álltal levan járva a fű!

A lépcső melett tudtunk leereszkedni
Az alsóbb szinten haladva hamar odaértünk ahol majd a leendő kilátó fog állni.Valószinüleg innen lesz alátámasztva,valami hasonló módot tudok elképzelni,mint Pécsen a Kis-Tubesi kilátónál.A leendő kilátó alatti részen,egy kerités volt amelynél a drót gyakorlatilag össze volt görgetve,a fák és a bokrok úgy mint eddig.Semmi sincs kivágva,semmi sincs elkotorva.Nincs eltakarítva a terület a kilátó számára...

Az alsóbb szint


Kövek,föld félre kotorva értelmetlenül...
Néhány kő és némi föld az út szélére kotorva,aminek semmi értelmét nem láttam...Szóval készül a nagy semmi.Az égvilágon semmi elörelépés nincs a kilátó ügyében...ahhoz képest,hogy 2018 májusában át kellett volna adni ez kissé gáz...De még mindig nem értem,hogy jön a képbe a közeli lépcső felújítása?Elképzelhető,hogy az egésznek köze van a kilátóhoz is.Ki tudja...de valószinü.

Az egész Duna-parti domboldalon úgy tűnik valami felújítás,korszerüsités zajlik,de nem csak ott,hanem a felső és az alsó Dunaparton is.Talán van néhány dolognak értelme,de úgy tűnik soknak nincs...például fenn a sétányt,leszórták olyan salakkal/murvával amelyen már a babakocsikat eltolni képtelenség...a levezető villanyoszlopok is...valóban szükség van rájuk?Évtizedeken keresztül nem volt rájuk szükség...most az évben talán ha hét olyan nap van amikor szükség lehet igazán rájuk...de legyen tíz.Akkor tíz napon majd világit és a többin?Télen pl.amikor a kutya nem jár majd erre szükséges lesz megvilágítani a levezetö lépcsőket?Na,de odafenn készült pl.kutyajátszótér is...igen,valószinüleg ez kellett...
Az 1964-es partomlás után a természet itt csodálatos rendet rakott,kialakitva mindent úgy ahogy az a nagykönyvben megvan írva.Minden szépen a helyére került.Most mintha kezdene az ember ebbe egyre durvábban beleavatkozni és kezd az egész müanyag jelleget ölteni...Kár lenne a mi szép dunaparti domboldalunkért...

Odafenn nem sok minden változik...
Odafenn a kilátónál pedig ugyanaz a kép fogad ami fél éve is.Elkerítve,de nem készül itt semmi.Ez a kilátó is,ha majd egyszer elkészül kiérdemelheti az év legértelmetlenebb építménye címet majd,hiszen a felső sétány 75%-ról igy is nagyszerű a kilátás.Kilátó nélkül is.Na figyeljük tovább,hátha egyszer betudok számolni valami érdemlegesről is.Ja és mostmár figyeljük a lépcsőt is,majd írok róla mi is sült ki az egészből!