November három és ha november három,akkor az utolsó túra évfordulója van ma.Hét éve 2018 november 3-án volt az utolsó közös túránk Gergővel.Nincs már olyan amit ne írtam volna meg erről,ha érdekel nézz vissza az elmúlt évek november harmadikai bejegyzéseihez.Túránk a magyar Rém-szakadéknak nevezett Salabasina-árokba vitt.Paráztunk is tőle,de felesleges volt,mert a magyar Rém-szakadék adta túrázásilag életünk legnagyobb élményét.Világosan él ma is bennem annak a túrának,annak a napnak minden perce,minden métere...
A varázs nem múlt el.Ma is itt van a szívemben.Talán ez volt az élet legjobb napja...
Most csak pár kép mesélt,de már elmeséltem mindent.Nézd vissza,ha érdekel.
Amikor emlékszel rám, az azt jelenti, hogy magaddal vittél valamit abból, aki vagyok, hogy hagytam egy nyomot abból, aki én vagyok, azon, aki te vagy. Azt jelenti, hogy vissza tudsz idézni az emlékezetedbe, még akkor is, ha végtelen évek és mérföldek választanak el minket. Azt jelenti, hogy ha újra találkozunk, meg fogsz ismerni. Azt jelenti, hogy még halálom után is látni fogod az arcom, hallani a hangom, és beszélhetsz hozzám a szívedben.
Amíg emlékszel rám, soha nem veszek el teljesen.
Gergő sírján a mécsesek és a virágok
Mindenszentek,halottak napjai vannak és hát bőven van kikre emlékeznem ezekben az órákban (is).Sőt az igazság az,hogy minden vérszerinti hozzátartozómat elvesztettem már,így ezek a napok odabasznak a lelkemnek rendesen...De nem tehetem meg,hogy szó vagy bejegyzés nélkül megyek el ez mellett.Ma rátok emlékezem és egyre közeledik az idő,hogy újra veletek lehetek majd...
Egy jó kis írást találtam egyik kedves barátom oldalán.Csak azért osztom meg itt mert tetszik és maradjon kis nyoma ennek is.Amúgy úgy érzem mindez rám nem érvényes.Bármennyire is szeretném úgy érzem nincs ilyen személy az életemben mint akiről ez az írás szól,az ilyenfajta csoda messzire elkerül...
A szerelem, amit a lelked egyszer felismert, nem felejt el téged
Vannak szerelmek, amelyek nem múlnak el akkor sem, ha csend lesz a helyükön....
Kapcsolatok, amelyek olyan mély nyomot hagynak bennünk, mintha valaki a szívünkhöz írt volna egy nevet, amit az idő sem tud lemosni. És amikor ilyen érzéssel találkozunk, nem véletlen.
Lehet, hogy most épp távol vagytok egymástól. Lehet, hogy a külvilág szerint már tovább kellett volna lépned. De a szíved mégis őrzi azt az embert. Nem a megszokás miatt, nem a ragaszkodás miatt, hanem valami mélyebb, kimondhatatlan, lelki emlékezés miatt...
Az „igazi” nem mindig marad veled az első pillanattól kezdve....!
Néha el kell engednünk azt, akit a legjobban szeretünk, mert az idő, a körülmények, vagy a belső sebek még nem engedik, hogy együtt növekedjetek. De ami igaz, az nem múlik el, csak várakozik.
Érik.
Formálódik.
És újra utat keres hozzád.
Mert a lélektársak, akár egy előző életből, akár ebből, mindig megtalálják egymást újra. Nincs az a távolság, nincs az az idő, ami végleg elválasztaná őket, ha mindketten készen állnak a valódi kapcsolódásra!
Nem kell üldöznöd.
Nem kell görcsösen kapaszkodnod a múltba.
Csak engedd, hogy az energia, amit valaha megéltetek, tegye a dolgát.
Mert a szeretet intelligens.
Tudja, hova kell visszatalálnia.
Tudja, mikor kell újra megszólalnia bennetek.
És lehet, hogy nem pont úgy tér vissza, ahogyan te most elképzeled.....
Lehet, hogy új alakban, új történetként, de ugyanazzal a lélekkel. És akkor minden összeáll majd. Akkor már nem lesz kétség, csak csendes felismerés: „most már készen vagyunk egymásra.”
Addig pedig ne várakozz üresen.
Töltsd meg az időt önmagaddal.
Gyógyulj, lélegezz, építs.
Mert az igazi szerelem nem veszteséggel jön vissza, hanem teljességgel.
És csak akkor tud veled maradni, ha te már egész vagy nélküle is.
Ami valóban a tiéd, az visszatér. Aki valóban hozzád tartozik, az megtalálja az utat hozzád. És amikor eljön az idő, nem kell kérdezned.
Tavaly decemberben jártunk Zolikával az Apátkúti-völgybe.Nem gondoltuk,hogy egy éven belül visszatérünk ide.Újdonsült barátainknak Laci,Niki,Marcsi és a többieknek kínáltunk fel egy új túralehetőséget,azt követően,hogy idén a Cuha-szurdokban már tettünk egy pazar túrát velük.Ők benne voltak,annyit kértek ne legyen nehéz túra.Így két lehetőséget kínáltam fel nekik a Visegrádi-hegységben,vagy a Spartacus ösvényt,vagy az Apátkúti-völgyet.Ők az utóbbit választották.Így a négynapos ünnep szombatján 12-en vágtunk neki a bulinak amely most is nagyszerűen sikerült a majdnem tökéletes őszi időben.Engedelmetekkel ezt most nem ragozom túl,mert nem igazán van időm és kedvem most írogatni,helyettem beszéljenek a képek és a képes videó a végén.
Jó kis csapat gyűlt össze,szemben a fehér pólós Marcsi,jobbra a szöszi Niki
A meccstúrák évében egy újabb meccstúra következett.Szekszárd felé vettük az irányt Zolikával.Itt játszotta következő bajnoki mérkőzését a csapatunk.Mivel meglehetősen korán kezdődött a meccs,délután egykor,így egy valamire való túra előtte szóba sem jöhetett.Azért úgy voltunk vele,egy kis városnézést beiktatunk és még felmegyünk a szekszárdi kilátóba is,a szőlőfürtösbe.Bár nem olyan rég voltunk ott,ez minket nem érdekelt.Amúgy sem akartam túrázni,hiszen előtte lévő nap volt Gergő emléktúrája,annyira nem jó a lábam sem,hogy egymás utáni két nap túrázzak.Nem a legkorábbi busszal mentünk,hanem a fél nyolckor indulóval.Kevéssel kilenc után ott is voltunk.Rögtön a belváros felé vettük az irányt.
Szépen bontogatja szárnyait az ősz Szekszárdon
Nem volt más dolgunk mint pont a buszpályaudvarról kiinduló piros jelzést követni,hiszen ez a belvároson át visz fel a kilátóhoz.Szekszárd mindig is az egyik kedvenc városom,hiszen azmellett,hogy kicsi nagyon is kellemes és szép város.Az útközbeni látnivalókat fotózgattunk,már nagyon kezdte szárnyait bontogatni erre az igazi ősz.Sok-sok látnivaló akadt útközben,az én tudatlanságomnak tudható be,hogy nem mindegyikről tudtam,hogy mi vagy mi a neve.Sokadszorra jártam már Szekszárdon és tényleg nagyon kedvelem a városkát.Elhaladtunk a Prométeus park mellett,ide nagyon szép élmények fűznek,hiszen itt csókoltam már meg nőt...na és Gergővel és a haverokkal is számtalanszor jártunk már itt.
Csodás ősz Szekszárdon
A Prometeus park híres szobra
A park
A belvárosban is sok látnivaló akadt,főleg a Garax tér környékén.Itt volt az a jó étterem ahol egyszer már alaposan bekajáltunk.Úgy döntöttünk Zolikával majd visszefelé betérünk most is.Eleve 11-kor nyitott most meg még fél tíz körül járt az idő.Előttünk volt még a kilátó.A tér és környéke nagyon szép volt,na és amit még nem mondtam,teljes napsütés volt és jó idő!Ezt hiányoltuk tegnap az emléktúrán.Itt is megnéztük az érdekességeket.Majd elindultunk fel a kilátóhoz.
Garay tér
Nem tudom,tán a főtér
Felfelé vitt az út az amúgy nem túl magasan lévő kilátóhoz.Kicsit küszködtem,melegem is volt mert túl öltöztem,felkészülve,hogy a meccsen majd hideg lesz...hát nem volt hideg.Na és persze a több mint tíz évvel fiatalabb Zolika trappolása mellett nem volt esélyem...Azért hösiesen gyűrtem a métereket.Amúgy a kilátó a buszpályaudvarhoz nem volt messze,jó három és fél kilométerre talán.A domboldali erdőbe kiérve az csodálatos volt,szinte a teljesen besárgult erdőben másztuk meg a dombot.Igen ám de kissé meredek út vagyis lépcsősor vezetett felfelé.Azért legyűrtem ezt is.
Felfelé az erdőben
A pillanat amikor megérkezünk a kilátóhoz
Végül felértünk.Talán ötödik alkalommal jártam itt.Voltunk itt Mónival meg Erikával 2000-ben,aztán Gergővel párszor és Vikiékkel is.Szóval ismerösként köszönt vissza a hely.A kilátó pontos nevét a mai napig nem tudom.Talán Kálvária kilátó...mi Szőlőfürt kilátónak hívjuk,hiszen szőlőfürtök lógnak le róla.Örvendetes volt,hogy nem volt itt senki,délelőtt tíz tájban.Így nyugodtan körülnézhettünk fotózkodhattunk meg minden.A kilátás jó a városra kelet felé és a másik oldalra is a dombságra nyugati irányba.Egy nő jött fel még körülnézni és képeket csinálni,de az ő jelenléte egyáltalán nem volt zavaró.Sőt...!
A kilátó
Pózolás a kilátóval
Na ezért szőlőfürt
Kilátás Szekszárdra
Elvoltunk jó majd félórát,mígnem arra lettünk figyelmesek,hogy egy autó érkezik fel.A hely dél felöl ugyanis autóval is elérhető...Aztán jött még egy,meg még egy,aztán jött még vagy harminc...Mi a bübánatos asszottmajom ez?Kik ezek a mümájerek?Kerülgetett az agyfasz rendesen...Jaguár tipusú kocsik voltak főleg,gondoltam valami autós találkozó résztvevői lehettek,akik gondoltak egyet és feljöttek ide.Rendkivül zavaró volt! Amúgy is hányok az ilyen mümájerektől,erre itt vannak harminc autóval vagy hatvanan legalább...Jobbnak láttuk odébb állni és így elindultunk lefelé vissza a városba.Szerencsére,hogy időben érkeztünk ide fel,mert ha telibekapjuk ezeket a müanyagokat,hülyét kaptam volna...
Zolika pózol,ezután jöttek a Jaguárok
Lefelé jóval egyszerűbb volt.Ugyanarra jöttünk mint amerre mentünk.Szekszárd kertesház részén úzközben fel is meg lefelé menet is váltottunk pár szót egy kedves helyi bácsikával.Na az ilyen embereket kedvelem,akinek mindig van egy-egy jó szava az arra tévedő vándoroknak..Az isten áldja meg a bácsit!Hamar leértünk,de még volt némi időnk az étterem nyitásáig,így körülnéztünk jobban az általunk főtérnek vélt téren.Szép házak voltak itt központban a templommal és rengeteg szobor,jó kis sétányok.Szekszárd valóban nagyon szép!
Vissza a városba
Séta valahol a belvárosban
Végül kinyitott az étterem,ahova beültünk.Ettünk egy jót és ittunk egy jó szekszárdi bort.Nem volt olcsó.Na,de elvoltunk.Egykor kezdődött a meccs és a stadiont még megkellett keresni,mert teljesen pontosan azt nem tudtam hol van.Így még dél előtt kijöttünk az étteremből is indultunk a meccsre.Pont ellenkező irányban volt a buszpályaudvartől mint a kilátó.Végül is könnyen megtaláltuk.Amikor kiértünk még volt húsz perc a kezdésig.Stadion volt nem egyszerű futballpálya,de rendkivül leromlott,elhagyagolt állapotú..Nehéz volt elképzelni,hogy itt rendezték az 1982-es Magyar kupa döntőjét 18 ezer néző előtt...Hogy fértek el itt annyian?Most jó ha voltunk 150-en...
Jó bor,jó áron...
A szekszárdi stadion
A meccs nem volt különösebben izgalmas.A mieink uralták szinte az egész mérkőzést,felvillanásai voltak csak a helyi csapatnak.Nagyon nem kellett feszülnünk az izgalomtól,hiszen magabiztos játékkal arattunk 4-0-ás győzelmet a helyi erők felett.Kellemes jó időben egyáltalán nem kellett fáznunk,így felesleges volt túlöltöznöm..Jó volt,hogy megint egy-két játékos kiintet,megismertek már minket.A klubigazgatónk is ott volt a meccsen,vele pedig lekezeltünk most is.
Zajlik a meccs
A piros-fehérek a mieink
Meccs után még elmentünk a közeli Intersparba egy kis harapnivalóért,majd vissza a buszpályaudvarra.Némi várakozás után pontosan jött a buszunk.Kényelmesen,nyugisan már hétre itthon is voltam.Jó kis nap volt ez is.
Idén ez már a sokadik meccstúra volt.Nem számoltam még össze,de valahol annyi lehet már mint a sima túrák.Na,de ha egyszer jó a csapatunk és érdemes eljárkálni idegenbeli mérkőzésekre is,akkor miért ne?
Újra eljött Gergő emléktúrájának napja,amely most október 18.-ra esett.Ez egy szombati nap volt.Mivel a lábam továbbra sincs tökéletes állapotban,visszaálltunk az eredtei (rövidebb) útvonalra.Ugye az elmúlt két évben megtoldottuk kilenc kilométerrel a túrát,most ezt nem tettük,ugyanúgy ugyanrra mentünk mint a legelső Egyenesen át túrán 2017-ben,amely még nem emléktúra volt akkor.Zolikával most is,húztunk ki busszal Nagyvenyimre a Szent Bernát arborétumhoz.Semmi sem indokolta most a korai kelést,így csak a tíz órási busszal érkeztünk,persze ez is kint volt még fél tizenegy előtt.Részben napos időt jósoltak mára,de ebből semmi sem volt igaz.Borús kissé szeles idő fogadott az arborétumba érve.
Nincs a legszebb időnk az arborétumba érve
Ez persze nem tántorított el minket,legfeljebb kicsit átkozodtunk,hogy nem lesznek a legszebbek a képek ebben az időben.Kicsit sétálgattunk az arborétumban ahogy szoktunk,nem volt itt rajtunk kivül senki.Aztán neki indultunk a nem túl nagy távú,nem túl nehéz túrának.Ahogy mindig észak felé vettük az irányt a túrát a feléig kisérő zöld jezésen.Ez még Nagyvenyim területén odaért Gergő tava mellé,amely hivatalosan a Rátgéber-tó névre hallgat.Alaposan levolt apadva,talán még soha ennyie...Nem is volt olyan szép mint az előző években.Az itt élő birkák ahogy az előző években is,most is üdvözöltek minket majd odébb álltak,mi pedig folytattuk a zöldön egyenesen át.
Nincs a legobb formában a Rátgéber-tó..
Rálltunk az útvonalra Nagyvenyimet elhagyva
Haladtunk tehát előre északnak ahogy szoktuk,majdnem tök egyenesen.A nap néha megmutatta magát,de tényleg csak minimálisan.A szél viszont egyre élénkebb lett,de még elérte az elviselhető szintet.A fák csak itt-ott kezdtek sárgulásba,noha a kilenc kilométerre keletre lévő Dunaújvárosban már sokkal jobban beköszöntött az ősz mint itt.Különösebb esemény nélkül telt a túra,néha eszembe jutott Gergő egy-egy itteni akciója,ilyenkor kicsit elmosolyogtam,talán Gergő vissza mosolygott rám odaátról.A szélnek is megvolt a maga előnye,totálisan kifújt minden szart a levegőből,így talán most volt a legtisztább időnk az elmúlt hét évben ezen a túrán.Jól látszodott a távolban Mélykútpuszta,vagy ahogy a helyiek hívják Mélykút az egykori Kisvenyim.Mi meg lassan a út melleti fák ölelésében elértük az útra merőleges fasort.Itt szoktunk minden évben kajálni.Most is.
Hangulatos egyenes út
A fasorhoz érünk
Itt a fasorba a szokásos farönkre ültem le kajálni.Idegesitett,hogy Zolika nem ült le,állva evett mint a lovak...Nem indokolta semmi,hogy ne üljön le,hiszen nem olyan elitnek számitó ruhába jött aminek ártott volna az amúgy teljesen tiszta farönk...Itt már keményebben fújt a szél mint fenn az úton,nem is töltöttünk el itt sok időt,mentünk tovább.Egy gólyára lettünk figyelmesek a szántóföldön aki békésen sétálgatott.Azt hittük,már minden gólya elrepült melegebb éghajlatra így ősz derekára.Ez azonban itt járkált fel-alá.Mondjuk megkapó látvány volt,nem tűnt betegnek,így nem tudom miért nem vágott neki a nagy útnak.Mi pedig lassan elértük a kereszteződést.Itt fordult el balra a zöld jelzés,mi azonban maradtunk az egyenesen,így innentől már jelzetlen utak vittek tovább.
Ötletes madáretető a fasorban
Most is Gergő nyomában
Ott sétál a gólya
Elértük azt a szürreális részt amikor az út jobb oldalán a nöi börtön van,balra a fák között meg egy temető... Aki először jár erre annak biztos különös hatást kelt eme kettőség.Na,de innentől kezd igazán széppé válni a túra,hiszen az útvonal beér egy olyan erdőbe amely ahogy halad előre az ember úgy lesz egyre szebb és szebb.Ez most sem volt másként.Pár száz méter után vesz az út egy s kanyart és onnantól vélik brutál széppé az út.Talán ez a néhány száz méteres szakasz,ez nyújta számomra azt az érzést,hogy ez a legszebb erdő amelyben valaha is jártam,pedig voltam néhányban..Az út itt teljesen jól járható és kellemes.Akármelyik évszakban jövünk erre leírhatatlanul szép.Itt mindig be is lassítunk a tempón,nem akarunk gyorsan túl lenni ezen a szakaszon..
A legkellemesebb rész kb. ötszáz méter hosszúságú szakasz
Az ikonikus helyek sorát erősítheti ez a rész
Ahol Gergővel is mindig fotózgattunk...
Zolika kisért el most is,megérdemel egy képet ő is
Talán majd ezt a részt is beveszem az ikonikus helyek sorába,hiszen itt mindig készültek képek és sokat ökörködtünk itt még Gergővel is.Azt sajnáltam,hogy borús időnk volt,így nem lettek annyira szép képek mint napos időben lehetett volna...de hát ez van.Amúgy az eredeti túrákat beszámolva,plussz Mónival a pótló túrát,már tizedszerre jártam erre és az arány olyan 7-3 a jó idők javára,hát most lett a kettőből három...Lassan araszoltunk a borúban is szép erdőben,mígnem kiértünk a hatalmas rétre ahonnan kitünően látni a Velencei-hegységet.Ám hála a szélnek amely az erdőben már nem volt érezhető,a teljesen tiszta légkörben még soha nem volt ennyire jól látható mint most.Szinte érinteni lehetett olyan jól látszódott a Meleg-hegy a hegység legmagasabb csúcsa.
Szemben a Meleg-hegy ide kb.20 km lehet...
Zavart,hogy elfelejtettem képet hozni Gergőről,így nem készülhettek olyan jó fotók mint a tavalyi túrán amikor a túrazsákkal lett lefotózva...majd jövőre ha élünk még.A rétet itt átlósan szeltük át és annak a túlsó szélén fordult újra egyenesre az út.A túra 85%-nak megtételekor egyszercsak kisütött a nap...A bánatba! Hát miért csak most? Nem volt már erőm visszafordulni az erdőbe,hogy jobb képeket csinálhassunk.A lábam erősen kezdett fájni sokkal jobban mint az előző heti,elvileg nehezebb Réka-völgyi túrán,ez agasztott is.A nap erőlködött majd a réten étszelve Perkáta felé fordulva kicsit eltűnt,hogy aztán végleg előjöjjön már erre a napra.Hát ilyen a mi szerencsénk,túra végére süt ki a nap...
Szakadozik fel a felhőzet a rét utolsó szakaszán
A kastélynál már szép az idő
Nehezen vergődtem át Perkátán a lábam nagyon ki volt...pedig ez a túra nem szokott fájdalmakkal járni.A kastáéyhoz érve,mögötte egy padra le is pihentem kicsit.Zolika meg ahogy egykor Gergő az erőléti játszótéren szórakozgatta magát addig kicsit míg én pihentem..Teljes napsütés volt már.Még szokás szerint megnéztük a kasrélyt előről is és itt végződött a túra ahogy mindig (kivéve akkor amikor szemből tettük meg ezt a túrát).Lezárult tehát már a hetedik Gergő emléktúra.jó volt most is,de két dolog zavart,az egyik,hogy csak a végére sütött ki a nap,a másik,hogy a végére erősen fájt a lábam.Nagyon remélem,hogy ezentől is minden évben megtudom csinálni ezt a túrát...
Végállomás a kastélynál
Ez volt tehát a hetedik Gergő memorial tour.Annak ideján megfogadtuk Gergővel,hogy minden októberben eljövünk erre a túrára,ez így is lett,de a sors különös fintora,hogy nélküle kell eljönnöm és pont az ő emléktúrájára...Soha nem bocsájtom ezt az istennek!Soha!
Csak a tizenhatodik túra volt ez az idén,ezzel alighanem a leggyengébb évet produkáljuk,szerencsére a minőségileg azért jó az év.Most 14 kilométert trappoltunk,így pedig összesen tartunk 218 kilométernél ez így13,625 km/túra átlagot jelent.A lábfájos időszakomban ez tökéletesen elég is.
