Top 10 legparább helyzet

Gergővel való túrázásaink történelmében előfordultak olyan esetek is amikor ugymondd paráztunk,azaz féltünk vagy ha úgy tetszik majd beszartuk a félelemtől (már bocsánat).Na azért nem voltak ezek olyan komoly dolgok és egyikből sem lett semmi baj.Sőt utólag visszagondolva ezekre némelyikük bizony mosolyt csal az arcomra ma is.Volt,hogy csupán pár percig tartott,volt olyan is,hogy kicsit hosszabb ideig,de volt egy-két ijesztő szitu.Ezeket próbáltam meg most egy csokorba gyűjteni,melyik is volt a top 10 legemlékezetesebb eset.A listában szokás szerint visszafelé haladok.

10.Kantavári remete

A Nagy-Mély völgyi túrán voltunk Gergővel 2017 szeptemberében.Ha jól emlékszem a Kantavári-forrás volt az első utunkba kerülő forrás.Nem szenvedtünk ugyan vízhiányban,de alig vártuk,hogy az otthonról hozott városi vízet lecserélhessük friss forrásvízre.Erre itt volt az alkalom.A forráshoz odaérve azonban annak szomszédságában a padon egy meglehetősen zord és ijesztő külsejű remete féle ember pihengetett.Persze első reakciónk az volt,hogy rögtön hátrahököltünk kissé.Ám a remete kedves hangon megszólalt,hogy nyugodtan töltsük meg a kulacsainkat.Aztán már beszélgetésbe is egyelegtünk vele és egy kedves fickót ismertünk meg benne.Elmondta,hogy imád itt kinn lenni az erdőben,amikor tud kijön és mint most is lepihen egy forráshoz vagy egy rétre és egyszerüen csak élvezi a csendet a békét...A zord külsejű ijesztő remete tehát igazából egy kedves ember volt.Első parázásunk feleslegesnek bizonyúlt.

A Kantavári-forrásnál

9.Bezárva a buszpályaudvaron

Az esetnek külön bejegyzést is szenteltem már,a 2019 februári menűben lehet megtalálni.A Mecsekbe tartottunk éppen,Dunaföldvárról indult egy busz hajnalok hajnalán,amit Dunaújvárosból semmivel sem lehetett elérni.Megkértük a mamát,hogy vigyen le minket kocsival a földvári buszpályaudvarra.Ő készségesen meg is tette ezt.Miután kitett minket fordult is vissza Dunaújvárosba.Mi meg gondoltuk bemegyünk a váróterembe megnézni honnan melyik kocsiállásról indul a mi buszunk.Nyár volt emlékezetem szerint.Belépve totális hőség fogadott a váróteremben!Fütőttek! Már ezen is megállt az eszem.Ahogy beléptünk azt ajtó kattant mögöttünk,ekkor nem is tulajdonítottunk ennek jelentőséget.Megnéztük amit akartunk és indultunk kifelé.Ám az ajtó zárva volt!Sehogyan sem tudtuk kinyítni.Annyira erölködtünk,hogy már nekiálltunk parázni.Bezártuk volna magunkat?Para volt egyrészt mert benn fütöttek,elviselhetetlen meleg volt.Ablak se volt olyan ami nyitható lett volna,de a fő para azért volt,mert attól rettegtem lekéssük a buszt...azt oda az egész nap,az egész túra....Már rángattuk az ajtót ezerrel,azon voltam betöröm az ablakot is ha kell,aztán egyszercsak Gergő észrevett egy gombot a kilincs alatt.Azt megnyomva pedig kinyílt az ajtó....Elértük még a buszt,de volt para rendesen.Érdekes,hogy akkor pont senki nem jött még arra.Jó hát hajanli fél öt előtt voltunk még...

Földvári buszmeg

8.Bakonyi motocrossok

A Baglyas-hegyi túrán voltunk a Bakonyban.Végig a kopár hegyeken túráztunk 2018 ragyogó őszén.A Baglyas-hegy után,már a túra fele után értünk be elöször ezen a túrán egy erdei szakaszba.Október volt,a természet a legszebbik arcát kezdte felölteni.Az út kényelmes volt jól járható.Ám valahonnan idegesitő hang szűrödött be...és egyre közeledett.Valahogy félelmet keltőnek tűnt.Egyre hangosabb lett.Ekkor már nyilvánvaló volt,hogy crossok közelednek.De hol?Nem láttuk csak hallottuk egyre erősebben.Nagyon kellett figyelni,mert ha hirtelen bukkanak fel,akár el is üthetnek a szűk turistaúton.Kezdtem egyre jobban parázni,nem is magam miatt,Gergőt féltettem,nehogy valami baja legyen,meg azért ne ilyesmi miatt dobjunk a kukába egy remek túrát.Egy kereszteződés felé közeledtünk,ahol jelzett utak találkoztak.Nagyjából harminc méternyire lehettünk,amikor felbukkantak.Ám szerencsére a másik uton és a másik irányba is tértek le.Ketten voltak,nem is vettek minket észre.Kicsit megnyugodtunk.Haladtunk tovább a mi utunkon,a zaj nem múlt el,idegesitően hallatszott még egy-két kilométeren át,de többé már nem bukkantak fel.Kicsit para helyzet volt ez is.Aki kineveti,képzelje el magát egy szűk turistaúton egy hasonló helyzetben.

Beérve a bakonyi erdőbe még minden rendben volt

7.Szalkszentmártoni defekt

Volt már róla szó ebben a blogban is,hogy biciklitúrázásaink nem voltak éppen sikeresek.Nagyjából minden második túrán ért valami baj,mígnem fel is hagytunk egy idő után ezekkel a túrákkal...A legkirívóbb eset talán Szalkszentmártonban történt.Minden rendben volt a túrán,míg a faluban betértünk egy frissitő italra egy remek kocsmába.Kiérve tapasztaltam,hogy a biciklim kereke lapos...teljesen.Pumpa nem volt.Abban bíztam majd csak lesz előbb-utóbb egy bezinkút ahol felfújom.Ám valószinűleg defektem volt,így az sem segített volna.Ragasztó meg ilyesmi nem volt nálam,de öszintén szólva nagyon nem is értek a kerékpárokhoz.Így neki álltunk tolni a bicajokat.Szóltam a mamának telefonon,hogy Dunavecsére jöjjön értünk,addig eltoljuk majd valahogy a kerékpárokat.Ám az 51-es út mentén kellett menni,mellette nem volt sehol egy ösvény ahol biztonságosabb lett volna...Szombat ellenére pedig óriási forgalom volt éppen.Paráztam,nehogy elüssenek minket.Hosszú volt az út Dunavecséig,de valahogy odaértünk.Ott aztán jött a mama,a sérült biciklit valahogy betettük a kocsiba és még Gergő is befért.Én meg hazatekertem Gergő bicajával.Ez is meleg szitu volt azért...

A Pentele-híd alatt még minden rendben volt

6.Ercsi brikett-telep

Ahogy Manó barátom hívja az ilyen helyeket - brikett-telep.A görögből-magyarba túrán voltunk 2017 őszén.A remek túrát Ercsiben fejeztük be.Ahol persze körül is néztünk kicsit,majd miután mindennel végeztünk,úgy döntöttünk vonattal megyünk haza.Ehhez átkellett sétálni a városon.Vígan mentünk ahogy szoktunk jókat dumálva,nevetgélve.Az állomáshoz vezető utolsó utcába fordultunk be,eleinte észre sem vettük hova tévedtünk...Ahogy haladtunk előre egyre több "kedves" tezsvír nézegetett minket.Arébb gyerekek is játszottak,na mondom valamelyik belénk köt még elhajtani sem tudom mert rögtön ott fog teremni az egész utca...Paráztam.Szerencsére azonban egyik gyerek sem állt belénk,elvoltak foglalva a játékkal.Mi meg egyenesen belementünk az állomás épületébe.Azaz csak mentünk volna,de ez az oldala bevolt falazva.Már értem miért...

5.Jakab-hegyi kilátó

Pazar túrát tettünk a Jakab-hegyre 2016 áprilisában,rengeteg csodát láttunk és átéltünk.A túra nem véletlenül,az egyik legjobb volt túrázásaink történelmében.A hegy legmagasabb pontján is állt egy kilátó,amely kivülről inkább úgy nézett ki mint egy templom.De kilátó volt.Nem szokásunk kilátókat kihagyni,így természetesen erre is elindultunk,hogy felmegyünk.Ám belül nem lépcső vezetett fel,hanem egy hosszú egyenes létra.Még szintek sem voltak,pihenő nélkül lehetett felmenni.Elindultunk.Nem volt veszélytelen már első látásra sem.Gergő ment elöl,ha véletlen megcsúszna valahogy talán megtudom tartani.Én mentem utána és féluton már alig tudtam tartani magam.Gergő csak ment és ment,rendben felért.Én azonban kínkeservesen.A kezem is csúszott a vas létrafokokon és egyre nehezebben tartottam magam.Na mondom ha visszaesek,tán itt is maradok...kicsit kezdtem is parázni,de aztán nagy nehezen felértem...A lefeléjövet is hasonló volt.Nem biztos,hogy ebbe a kilátóba újra felmennék...

Az a bizonyos létra

4.Rám-szakadék

2016 nyarán jártunk elöször a Rám-szakadékban,sőt ha jól emlékszem akkor e sorok írásakor napra pontosan négy éve!Ugye egészen eddig csak leírásokból és videókból ismertük.Személyes tapasztalatunk még nem volt.Így hát kissé izgultunk,milyen lesz,mi fogad majd...Gergő még lenn az úton be is melegített,ezzel is spanolta magát.Aztán minden aggódalom és izgalom feleslegesnek bizonyúlt,mert életünk egyik legnagyobb,legemlékezetesebb élményét hozta a Rám-szakadék.

Csodák földje:Rám-szakadék

3.Rám-szakadék - jeges vízesés

Annyira beleszerettünk a Rám-szakadékba,hogy félév múlva visszatértünk.Megakartuk nézni milyen télen.Annak ellenére,hogy több tábla is kért és tiltott,hogy most ne menjünk a szurdokba,mi belevágtunk.Valóban alig voltak.A nyári tömeghez képest,velünk együtt hat ember volt az egész szakadékban.Mentünk és a szurdok egyre jobban jeges lett a télben.Gyönyörű volt,de egyre veszélyesebb.Az igazi veszélyt a vízesések jelentették,hiszen félig bevoltak fagyva.De az első három vízesésnél voltak létrák,amelyek szintén jegesek voltak,de fellehetett rajtuk menni.Óvatosan persze.Megint Gergő ment elöl.Ám megint majdnem engem ért baj.Az első vízesés tetején kimászva a létrából megcsúsztam...és csúsztam hátra.Na mondom itt nagyot fogok esni.Ám az utolsó pillanatban sikerült megkapaszkodnom és visszahúzni magam.Gergő már visitott annyira parázott,hogy odaveszek...de megmenekültem.A kalandoknak azonban nem volt vége,mert a negyedik vízesésnél már nem volt létra,a kapaszkodokat,a sziklába vájt lépcsőfokokat pedig vastag jég borította.Esélytelennek tűnt felmenni...visszamenni meg felért egy öngyilkossággal.Ebben a jégben lefelé menni...Pár percig úgy éreztük csapdába kerültünk.Na mondom hívom a hegyi mentőket,nagyon fognak nekünk örülni...de aztán úgy gondoltuk Gergővel megmásszuk a jeges vízesést amely az elöző háromhoz képest kevésbé volt meredek és olyan magas sem volt.A jéghideg vízben kapaszkodtunk a kiálló kövekben és azokra taposva is másztunk.Gergő ment elöl...és rendkivül ügyesen,túrázásaink történetének legremekebb teljesitményét mutatva sikeresen fel is ment!Nagyon büszke voltam rá,de én még lenn voltam.Neki veselkedtem én is,elsőre visszacsúsztam...aztán valami óriási akaraterőre kapva nekem is sikerült felkapaszkodni.Diadal érzet fogott el mindkettönket,de nem felejtettük el,hogy odalenn azért paráztunk ám.

Jobbra-balra jég...középen másztunk fel!

2.Salabasina-árok

Szinte rémtörténeteket hallottunk erről a szurdokról,úgy is emlegették a RÉM-szakadék...de éppen ezért szinte éreztük,hogy hív magához...Nem hagyhattuk ki.Kigyüjtve egy csomó infót,leírásokat,képeket,videókat - szintén arról győztek meg,hogy az ország egyik legdurvább szurdoka ez.De imádtuk az ilyesmit,2018 novemberében elindultunk ide.Mikor fentről elöször megpillantottuk a szurdokot,úgy tűnt igazak a leírások,igaz az,hogy ez a Rém-szakadék...nem kicsit paráztunk ott fenn a kőgáton nézve a csodát.De nekivágtunk és jól tettük,mert ez volt életünk legnagyobb élménye.A rémtől ugyan messze volt,de azért elég kalandosnak bizonyúlt.A para menetközben elmúlt,élveztük minden méterét....és ugye volt már róla szó sokszor ez volt az utolsó közös túránk...Így több szempontból is különösen jelentős túra volt ez.

Gergő a kőgáton,mögötte a Salabasina-árok

1.Burdai vihar

A szlovákiai Burda-hegységet szeltük át 2016 szeptemberében.Már mikor leszálltunk Szobon a vonatról,szakadt az eső.Helembára érve azonban elállt.Úgy gondoltuk több problémánk már nem lesz vele aznap.Felérve a hegyre a legmélyebb erdő közepén egyszer a semmiből óriási csattanás hallatszodott...két perc sem kellett hozzá,szakadt az eső...De ez volt a kisebbik baj.Ugyanis dörgött és villámlott is ezerrel...na mondom ha ide csap be akkor nekünk annyi.Gergő nagyon félt és én is paráztam.Nem tudtunk mitcsinálni nem volt semmi ahova bemenekülhettünk volna,így mentünk előre a viharban az erdő mélyén...Volt para rendesen!Egy rétre kiérve aztán találtunk valami etető félét...oda behúzodtunk,na nem mintha ez megvédett volna a villámcsapástól,de mégis adott egyfajta biztonság érzetet.A vihar aztán továbbállt egy jó húsz perc múltán és az eső is elállt.Mi meg a beszarás küszöbén folytattuk a túrát...

A Burdai vihar kellös közepén,Gergő arcán a para...

Hát ezek voltak legparásabb kalandjaink.Lehet,hogy volt még ezeken kivül is,de most ezek jutottak eszembe.Öröm,hogy egyikből sem lett semmi bajunk,így ma már jószívvel gondolok vissza ezekre is és Gergő is odaát...Jók voltak,kellettek ezek is a teljes történethez,ezekkel is csak gazdagabbak lettünk...

Túra a Vértes ismeretlen részein

Legalábbis az álltalam eddig ismeretlen részein.Hála a jó égnek úgy alkult az emúlt években,hogy egyre gyakrabban jöttünk a Vértesbe is.Sokat bóklásztunk itt Gergővel remekebbnél remekebb túrákon át...Most a sors visszahozott ide amit persze cseppet sem bántam.Manó barátom talált ki egy itteni túrát,amely a hegység olyan részeit érintette ahol én még nem nagyon jártam.Négyen vágtunk neki a túrának a vértesi Kőhányáspusztára,ahova minő meglepő,de közvetlen buszjáratunk volt Dunaújvárosból,tehát át sem kellett szállni sehol.A Komáromba menő busz áll meg itt amúgy.Szóval én,Manó,Zolika és a Tizedes alkotta a csapatot mint az egy hónappal ezelőtti gemenci túránkon is.Fél kilenc előtt szálltunk le a buszról Kőhányásnál.

Az Avilai Szent Teréz templom

Leszállva szomorúan tapasztaltuk,hogy bár hiába a szép napfényes idő,meglehetősen hideg kellemetlen szél fújt,igen élénken.Fagypont körüli volt a hömérséklet.Persze minket semmi sem tántoritott el.Átmentünk az út túloldalán lévő kis rétre ahol kereszt,kegyhely és egy templomféle állt.Mint megtudtam ez volt a Gánti Avilai Szent Teréz templom.Manó kellően felkészült,így egy kis melegítővel tudtuk inditani a túrát,mindenkinek öntött egy kis jó házi pálinkát.A kellemetlen időben ez igazán jól jött.Úgy tűnt a település egy utcából ál,ami igazából csak településrész lehetett inkább és Gánthoz tartozott.Nagyjából 5km-re lehettünk északra Gánttól.Túratársaimnak nem volt kifejezett terve a túrát illetően azt itt a templomnál a hideg szélben dolgoztuk ki.

Kőhányás egyetlen utcája

Sikerült is kidolgozni az útvonal tervet,ezekszerint a kéken elmegyünk a gesztesi várig,majd onnan a sárgán le Majkpusztáig.Onnan pedig be Oroszlányba.Ha jut még rá idő akkor pedig kinézünk a Bokodi-tóig.Elindultunk hát az országos kéken a rendkivül kellemetlen szélben.Zolika nem készült fel kellően,hisz csak egy baseball sapkát hozott amit rendre lefújt a szél a fejéről.Mi többiek hoztunk meleg téli sapkákat.A Vértes az országúton átkellve a reggeli napfényben fenségesnek tűnt.Lassan beértünk egy erdőbe,egy völgybe.Itt már elviselhető szintre csökkent a széljárás.A völgy kisértetiesen hasonlitott a pár kilométerrel lejebb található csókakői Vár-völgyhöz.Ez a rész is fenségesen szép volt,a csitult szélben meg kellemes is!

Vár a Vértes

A baseball sapka átka erős szélben...

Menés a szép vértesi erdőben

Kisebb emelkedők ugyan voltak,de szinte végig a völgyben haladtunk a gesztesi várig,a vár előtt mégis egy komoly lefelé menet következett.Ezekszerint hiába a völgy,mégis magasan lettünk volna?Leérve elöttünk fent a hegyen ott pompázott a gesztesi vár,idelenn pedig egy szép kis rét volt,a Vár-rét.Úgy döntöttünk elöször felmegyünk a várhoz,majd visszajövünk a rétre kajálni,hisz itt voltak a széltől védő kis beülök.Azt nem gondoltam elözötesen,hogy még a gesztesi várhoz is elfogok jutni.Ugye a várhoz lényegébe Gergővel is elkartunk még jönni anno,de mivel az évek óta már zárva tartott lemondtunk róla,így kikerült ugymondd érdeklödésünk szemszögéből.Ám most mégis itt voltam.A várhoz a hegyre egy erőteljesebb kaptató vezetett fel.Pompás hely volt az itt már újra megerösödő szélben is.Odalenn észak felé maga Várgesztes pompázott.A vár viszont nem volt jó állapotban.Omladozó falak jellemezték,el is volt keritve.Nagyon megközeliteni nem lehetett.Igazán kár ezért a pompás építményért,reménykedtünk benne,hogy idővel majd rendbe hozzák...

Elöször jutottam el a gesztesi várhoz

...ám örömöm nem lehetett teljes,a vár állapota kétségbeejtő állapotban van...

A leginkább a Máré várhoz hasonlító várat körbejártuk.Itt-ott látszodott kétségbeejtő állapota.Hogy miért nem költenek rá,miért nem hozzák rendbe?A vár fénykorában még egy ifjúsági szálló is münködött odabenn.Bizony ha megfelelő állapotban lenne szívesen megszállnék ezen a pompás helyen...Löttünk pár fotót itt,majd elindultunk lefelé vissza a Vár-rétre,hisz itt mondunk búcsút az országos kéknek és térünk majd rá a Majkpusztáig vezető sárgára.Leérvén újra frissitettük magunkat a hideg időben egy kis pálesszel,majd nekiálltunk megreggelizni.Egy macsek bukkant elő a semmiből,akit megetettünk.Köszönte is szépen jóllakott.Mi pedig még a sárga elött felmentünk a közeli Kőfülkéhez is.

A Vár-rét

Reggeli szüneten

A Kőfülke meglehetősen magasan volt egy meredek hegyoldalon.El sem tudtam képzelni,hogyan fogunk oda felmenni.Aztán arébb kiderült volt egy felfelé vezető lépcső.Ám teli hassal a meredek hegyoldalban nem igazán volt egyszerű felkapaszkodni.Kapkodtam a levegőt mire felértem.A Kőfülke egy kegyhely féle volt,ráccsal lezárva.Odabenn egy Mária szobor vigyorgott szembe,mellette gyertyák sora és sok aprók kis kerámia szobor volt.Hát külön elismerés azon hívőknek akik ide felkapaszkodnak...Megfordulva szép volt amúgy innen a környék.Belehetett látni az alattunk húzodó völgyet és a szomszéd hegy tetején álló gesztesi várat.Miután megcsodáltunk mindent indultunk le,majd megkerestük a sárga jelzést és folytatodhatott a túra.

A Kőfülkénél

A sárga eleinte enyhén emelkedett.Teli hassal alig tudtam haladni...ez azért rám eddig nem volt jellemző,de nem esett jól a haladás ezen a részen.Szerencsére az út aztán már szinten ment és az én bajaim is elmúltak.Hosszú kissé ingerszegény szakaszt hozott a sárga út.Itt ott persze szép erdőket átszelve,itt-ott némi kilátással Oroszlány irányába,de az összképet nézve kissé unalmas rész volt.Szerencsére a Tizedesnél is akadt pálinka...ám nála ilyen áfonya-alma izű volt és csak akkor ihattunk belőle ha féltünk.Rájöttünk,hogy tulajdonképpen egy elképesztően félelmetes helyen vagyunk...Rendkivül ízletes volt a Tizedes pálinkája,a hátralévő út folyamán rendszeresen azon kaptuk magunkat,hogy félünk...

Itt még a kéken,mert a sárgán nem nagyon volt mit fotózni,de ugyanígy mentünk ott is.

Nagy sokára értünk le a sárgáról,mielőtt bementünk volna Majkpusztára a közeli Bányászati múzeumhoz is elnéztünk.Ám az zárva volt a környék pedig meglehetősen lepusztult.A környező Vértesre viszont itt helyenként klassz volt a rálátás.Nem sok időt fecséreltünk a zárva tartó múzeumra.Közel volt Majkpuszta,hamar oda is értünk.Itt is megáll amúgy a Komáromi busz,ez jól jöhet még a jövőben...Itt egy kolostor féle építmény állt,ami nem volt kicsi.Közepén egy templomtoronnyal.Sok kisebb házzal és egy nagy kastélyfélével.Gyakorlatilag olyan benyomást kelltett mint egy vár.Manó tájékoztatott,hogy itt egy remeteség volt,ugye az is egy rend,lényege az volt,hogy a remeteségbe tartozó tagok évente csak egyszer szólalhattak meg...Hát Zoli barátom alighanem alkalmatlan lett volna egy itteni életre...Amúgy remeteség éppen felújítás alatt állt,de a kastélyba belehetett menni,poton kétezer forintos/koponya árért...Hát ez ismét félelemmel töltött el minket és ezt orvosolni kellett...

A Remeteség egyik bejárata (zajlik közben a felújítás)

A torony is állványozva

Jómagam a kastélynál

 Láthatóan azonban az egész remeteség,a parkkal a létesitményekkel igen klassz lehet.Tetszett is.Majd ha készen lesz egy-két év múlva megpróbálok visszatérni ide.Annál is inkább mivel írtam,hogy megáll itt a Dunaújváros-Komárom buszjárat,elérése több mint egyszerű.Ám voltak még itt csodák ezen kivül is!Odalenn egy gyönyörű tó volt,kicsit feljebb attól meg egy kis kápolna és egy vízimalom is.Mindet megnéztük persze.A hideg kellemetlen szélben is megkapóan klassz helynek tűnt ez is.Egyre megerösödött bennem a gondolat,ha élek még,pár év múlva visszajövök majd.

A Majki-tó

Itt kell egy fotó...

A kis kápolna

Aztán más már nem maradt elindultunk Oroszlány felé,innen már a piros jelzésen.Ami sajna Oroszlányig innen már betonút volt.Az egyre inkább fokozodó szélben nyilvánvalóvá vált,hogy a Bokodi-tóig már nem megyünk el.Szerencsére nem volt messze Oroszlány.Beévre egy buszmegállóban még utoljára féltünk egyet,aztán indultunk a belváros felé.Elöször voltam itt,a város Dunaújváros-Komló-Tiszaújváros keverékének tűnt...valami szociváros lehetett ez is.Nem tudtam eldönteni szép vagy ronda-e.Végül is nem volt oly ronda na.A főutcáig sok érdekes szobrot és emlékművet láttunk.Hatalmas lett már a szél...nem sok értelme volt tovább maradni.A fő utcában volt egy buszmegálló ahonnan Fehérvárra mentek járatok.Ám volt még negyven percünk,így elmentünk egy közeli igen kellemes vendéglőbe.Lehúztunk egy fröccsöt,ezzel zárult a vértesi túra.

Oroszlány,innen indultunk vissza

Visszaérve nem soká jött a busz,ami egy Tatabánya-Pécs járat volt és érintette Székesfehérvárt.Fehérvárra érve elmentünk a Várfal pizzázóba ahol jól megkajáltunk,majd úgy indultunk haza az egyik buszjárattal.Hatra itthon voltam.A rendkivüli szél ellenére is egy igen jó kis buli volt.Csodálatos helyeket érintettünk és remekül elvoltunk,időnként persze féltünk is.Ezzel a túrával zárult az év és ezzel zárultak a tízes évek túrázásai amik nem semmi élményt hoztak...Ha isten is megsegít,folytatjuk!

Azért láttuk a Bokodi-tót is,ilyen a buszból nézve

Az első vitorlázás

Eszembe jutá a régi fényképek nézegetése közepette a vitorlázos kalandunk.Erről még nem írtam,így ezt most megejtem.Valamikor réges-rég ha nem is egy messzi galaxisban,de a Balaton partján múlattuk az időnket.Gergő még porbafingóan kicsi volt.Miután kellöen kifürödtük magunkat majd egy pizzázónál kellően ki is okádtuk magunkat vagyis csak Gergő,elindultunk Siófok,balatoni partján sétálgatni.Na meg a városka parkjaiban is,játszóterein.Egyszer azon kaptuk magunkat,hogy a siófoki kikötőben sétálunk és egy kisebb fajta vitorláshajó horgonyoz a parton.Ekkor még nem sejtettük,hogy hamarosan elhajókázunk vele...

A Siófoki kikötő

Hozzáteszem szinte semmit nem tudok a vitorláshajókázásról,a hajókról,Csodálom őket,szépek,de különösebben nem érdekeltek sohasem.A kikötőben sétálva amikor az ott horgonyzó hajó mellett mettünk el,hozzánk lépett annak gazdája,hogy nem-e lenne kedvünk egyet vitorlázni?Gergő kis porbafingóként azzonnal indulni is akart... én kissé bizonytalanul nézhettem a hajóra,de annak tulaja végül is meggyözött,hogy nem lesz semmi baj,menjünk nyugodtan.Belépve a fedélzetre már páran ott ültek útra készen.Valószinüleg mi lehettünk az utolsók akikkel meglett a kellő létszám.Rövidesen el is indultunk.Persze hozzáteszem,nem volt azért ilyen kedves a hajó tulajdonosa,hisz nem ingyen vitt el az útra.Gondolom azért mégis kicsit olcsóbban mint egy ilyesmire szokás.

Szabad az út

A hajó az első perctől kezdve valahogy félig megdőlve haladt.Mondták ez így természetes,mindez a szél miatt van.Én mindenesetre már az első métereknél megbántam,hogy beszálltunk.Nem is a magam rongyos életét féltettem igazán,hanem azt,hogy mi van ha felborulunk?Hogyan mentem ki a gyereket a Balaton kellős közepén?Amig én ezen agyaltam és a félelemtől reszkedtem,Gergő az első perctől kezdve élvezte a hajókázást amit végig is nevetett.Nem győztem őt csodálni,persze ebben a korban még kevés veszélyérzete lehetett.A hajónk mindenesetre félig megdölve de magabiztosan haladt előre,elhagyva messze magunk mögött a biztonságos Siófoki kikötőt...

Valami ehhez hasonló dölésszögben mehettünk mi is....

Mentünk befelé egyenesen a Balaton közepébe,Siófok már csak egy kis távoli pontnak tűnt.Továbbra is érdekesnek tűnt a hajó dölésszőge és én ezmiatt továbbra sem tudta élvezni az utazást.Gergő bezzeg végigkacagta... Feltűnt a szépséges Tihany és szemben tán alighanem Alsóörs talán.A környékünkön meg néhány más vitorlás is mozgott,de úgy tűnt csak mi vagyunk megdölve...ez újra félelemmel töltött el.Bár úgy láttam a kapitány megfelelöen kezeli a hajót egy segítőjével (aki nő volt).

Eredeti kép a kirándulásról.Jól láthatóan élvezik a hajókázást Gergő és az anyja...

Nem tudtam mi az úticél,ezt nem közölték velünk.Kikötünk-e valahol,vagy megfordulunk és visszamegyünk Siófokra?Mindenesetre én úgy döntöttem,ha kikötünk akkor mi ott befejezzük,azt onnan megyünk vissza és nem vitorlás hajóval az is biztos!Vajon hol kötünk ki?Alsóörs?Balatonfüred?Tihany?Aztán kiderült a kapitánynak esze ágában sem volt kikötni.Alsóörs partjai elött megfordultunk és elkezdtük a visszafelé utat Siófokra,

A lényeg nem változott most nem erre döltünk hanem arra.Ennyi változott csupán.Ettől függetlenül jó szelünk volt hisz a hajó szép sebeséggel szelte a habokat.Gergő továbbra is vigyorgott,persze félig azon ahogy látszodott,hogy én meg bevagyok szarva...

Eredeti kép,Gergő élvezi,az én fejemen viszont látszik a zavar...

Mondjuk ahogy közeledett Siófok úgy kezdtem fokozatosan visszanyerni az erőmet és a kedvemet.Tényleg végig egész út alatt a hajó megdölése idegesitett és a gondolat,hogy ha baj van hogyan tudom menteni a gyereket....Lenyügözően szép volt a Balaton közepéről látni a tájat,látni a közeledő partokat,városokat,de mindenből alig tudtam élvezni valamit.

Közeledett már hál isten a siófoki kikötő.Érdekes volt látni a Balatonból a partot ahol sétálgattunk.Aztán nagy nehezen beértünk a kikötőbe és biztonságosan kikötöttünk.

Semmi gond nem volt egész út alatt,senki nem is izgult semmin csak én...

Biztonságos kikötő

Akkor megfogadtam,hogy én soha többet még egy ilyen kalandba....ez kizárt!Nem is voltam azóta se egyetlen egy vitorlás fedélzetén sem,de ma már úgy vagyok vele,lehet újra elmennék.Elképzelhető ha hasonló adódik nem mondok rá nemet.Gergő is megnőtt már azóta,baj meg máshol is érhet,nem valószinű,hogy pont egy vitorláson fogom végezni...

A hajókázás amúgy tényleg nagyon szép volt,ahogy Gergő mondaná: Csak kár,hogy a fater nem látta....!