Mint azon a hajnalon...

Az előtte lévő este 1999 július 11-én este jöttem haza a kórházból.Kezdett nyilvánvaló lenni,hogy azon a héten már nem érkezel meg.A vasárnap az utolsó óráit rúgta és vártunk már nagyon.De még nem jöttél,ráérősre vetted a figurát.Persze meghagytam,hogyha mégis érkeznél azonnal telefonáljanak.Mivel nem történt semmi,kissé kimerülve fél tíz után le is feküdtem aludni.Mikor már elaludtam csörgött a telefon.Mégis jössz...Bár szinte biztosra vettem,hogy aznap már nem érsz ide,de az éjszaka valószinűleg igen.Visszaöltöztem hát,hívtam egy taxit és besiettem vissza a kórházba.Már vártam jöttödet,Még nem volt éjfél,úgy voltam vele napkeltéig tuti megérkezel...

Az első utadra készültél...

Ide érkeztél meg...

Elütőtte az óra az éjfélt a naptár pedig 1999 július 12-be fordult.

Az életem legszebb napja következett.

Édesanyád már a szülőszobában vajúdott,nekem meg kint kellett várakozni (még) a folyóson.Hiába jártunk előtte tanfolyamra amely felkészített az apás szülésre,egyenlőre még nem engedtek be.Az ablakon bámultam kifelé a harmadik emeletről,néztem a lenyugodott várost.Aztán egyszer csak szóltak bemehetek.Zöld köpenyt kellett öltenem.

Odabent jöttek a fájások.Én a tanfolyamon tanultak szerint csináltam mindent,mondjuk ebben a helyzetben ott én igazán nem számítottam,sőt a szülész doki szerintem a pokolba kívánhatott,de ez persze engem cseppet sem érdekelt

Hiszen úton voltál....

Az első kép Gergőről,akkoriban nem voltak okostelefonok még,
a kórházban nem nagyon engedtek ekkor fotózni

Nem volt könnyű dolgunk.

Megszenvedtünk mire megérkeztél.Kicsit elhúztad a dolgokat.Odabentre pedig már nem is egy doki kellett hanem három is,mert te félúton meggondoltad magad.Úgy voltál vele végül is ráér még a dolog.
Kicsit még hagy várjon a muter meg a fater.

Szóval kellett egy kis (nagy) segítség,pedig már akkor mondtam,hogy gyere,megyünk majd ezernyi csodát nézni... Két óra is elmúlt,majd három is.Valamikor kevéssel négy után kelhetett a nap,szóltam,hogy addig mindenképp érj ide.

Aztán nem kevés szenvedés után végül is ideértél...

Minden perc ajándék volt veled...

Hajnali 3óra 52perckor megérkeztél.

Rögtön teleordítottad az egész kórházat,persze ekkor ez volt a lehető legjobb dolog ami történhetett.Elvittek megmosdani aztán hoztak vissza.Mivel anyukád teljesen kimerült és pár perc pihenőt és türelmet kért így nekem adtak oda.

A világon elöször én tartottalak a karomban... 

Persze ekkor neked még cseppet sem tetszett,ordítottál mint a sakál,én aztán hiába is nyugtattalak nem akartál még rám hallgatni.Így aztán végre odatettek édesanyád mellé ahol hamarosan megnyugodtál.

Itt voltál napkelte előtt ahogy azt megbeszéltük.

Hajnali 3.52 perckor,52 centivel és 3,55 kg.-os súllyal megérkeztél.

1999 július 12.-e volt.

Indultunk a csodák felé!

A két legpompásabb fickó akikkel összehozott a sors....

Bár visszatudnám tekerni az időt arra a húsz évvel ezelőtti hajnalra,olyan nagyszerű volt minden...Elindultunk és valóban átéltünk ezernyi csodát,olyan élményeink lettek amilyenek nincsenek senki másnak!Ez a blog erről szól,ahol főleg a veled átélt csodákat dokumentálom.Ezért született,hogy maradjon nyoma az emlékezetünkön kivül is,hogyha majd akár én akár te öreg korunkban már némiképp szenilisen leülünk ide,tudjuk és emlékezzünk a csodákra mindörökre....

Ám átkozottul kevés időt kaptunk...

Még mindig várt ránk ezernyi csoda,de elkellett menned....

Kibírhatatlanul fáj a szívem azóta is,de ez a bejegyzés most nem erről szól,hanem az érkezésedről.

Szeretlek kisfiam a mindenségen át is!

Mondani szeretném,hogy Boldog születésnapot,ahogy az elöző években mondtam is,de most hogyan ha nem vagy itt....persze talán itt vagy,hisz érezlek,fogom a jeleket a mai napig.

Te voltál minden kincsem,nélküled semmim sincsen....

Az élményeink felbecsülhetetlenek mint ahogy az az idő is amit veled tölthettem.

Tudom magaddal vitted a sok szép élményt és csak ez számít és a szeretet amely körülragyogja ezeket.

Tudom azt is,hogy majd folytatjuk,hiszen ezt lekommunikáltuk...!

Egyetértesz a kép elötti utolsó mondatommal.Jólvan,jól...

Ma lennél húsz éves....

Bezárva

Már tíz hete,hogy Gergő elment... és továbbra is nagyon rossz nélküle minden.Próbálgatom összerakni magam,ami persze nem nagyon megy.Sok-sok emlék és élmény még világosan él elmémben és ez a blog is öriz jó párat belőle.Most is eszembe jutott egy kedves és humoros élmény,ami beillik abba a sorba amelybe a nem rég közzétett dombóvári kalandunk is.Gergő erre is sokszor emlékezett vissza,rendre felmelegetve ezt.A történet 2018 augusztusába nyúlik vissza,helyszíne pedig a dunaföldvári autóbuszpályaudvar.

A "Tetthely"

A Mecsekbe készültünk ezen a napon és mivel a tömegközlekedés nem éppen a legjobb oda,így kellöen utánajártunk hogyan juthatnánk le a leggyorsabban Magyaregregyre.Sikerült is kinyomozni.A lényeg az volt,hogy Dunaföldvárról indul egy busz hajnali 4.40-kor Paksra ahol átszállhatunk egy Mecsek felé induló buszra.A bibi az volt,hogy Dunaújvárosból nem indult semmi ami ezt a 4.40-es paksi buszt elérte volna Dunaföldváron...Ám erre is találtunk megoldást.Gergő nagymamája hajnali 4-kor az év legmelegebb napján levitt minket autóval Dunaföldvárra,hogy elérjük ezt a buszt.Sikerült is leérni a földvári állomásra már fél 5 előtt.A mama mind aki jól végezte dolgát búcsút vett tőlünk és elviharzott haza.Még sötét volt és a pályaudvaron rajtunk kivül nem volt senki.

Úgy döntöttünk Gergővel,hogy bemegyünk a váróterembe megnézzük hányas kocsiállásról indul a mi buszunk.Na ez az amit nem kellett volna...

A Földvári állomás

Sikerült bemenni és megnézni a busz indulási helyét is.Indultunk is kifelé ám az ajtó bevolt zárva...és hiába az év legmelegebb hajnala,a váróteremben bizony fütöttek!Rángattuk az ajtót,de az nem nyílt ki...Az még hagyján,hogy megsülünk idebenn,de a nagyobb baj az,hogy lekéssük a buszt,így hiába való lesz az egész hajnali ideút...Tovább rángattuk az ajtót,de az nem akart kinyilni...Mit is tegyek?Törjek be egy ablakot?Na aztán a napot a hüvösön tölthetem majd... Gyorsan telóztam a mamának aki már Dunaújváros felé tartott,hogy forduljon vissza és hátha odakintről kitudja majd nyitni az ajtót.Ami továbbra sem akart kinyilni...Kezdtünk bepánikolni.Az is hihetetlennek tűnt,hogy hajnali fél 5-kor nem jár erre senki.Hát nem megy senki Paksra dolgozni?Gergő büvészkedett egy kicsit és...egyszer csak kinyilt az ajtó...Puff neki.Kérdeztem tőle mitcsinált?Hát kiderült,hogy a kilincs oldalán egy gomb volt,azt kellett megnyomni...Nem tehettünk mást jót nevettünk a balfaszságunkon.Gyorsan telóztunk a mamának,hogy nem kel jönnie.Kimentünk aztán a buszhoz amelynél már az emberek is kezdtek szállingózni.Végül is rendben lejutottunk a Mecsekbe,bár már hajnalba igen megizzadtunk...

Szabad az út!