Igazából valahova a Budai hegyek környékére terveztünk erre a napra,de sorra jöttek a hírek,hogy a fővárosban a legnagyobb a vírusveszély,így ezekben a koronavírusos időkben most nem kockáztattunk.Átvarriáltuk és a híradások alapján legbiztonságosabb Tolna megyére esett a választásunk,a későbbre tervezett gemenci erdei túránkat előrébb hoztuk.Mivel háromnapos hétvége következett a nemzeti ünnep apropóján,már csak azt kellett kitalálni melyik nap menjünk.A vasárnap eleve kiesett mivel hazai pályán játszik a csapatom,a meccsről pedig nem hiányozhatok.A szombat és péntek közül pedig ez utóbbira ígértek jobb időt,így délutános műszak után kevés alvással,reggel ott találkoztunk a buszmegállóban,ahol a már szokásos fél hetes busszal indultunk el szekszárdi átszállással Pörbölyre,a gemencei túrák talán legjobb kiindulópoontjára.Most Zoli és Móni tartott velem,Manó és a Tizedes a Vértes felé vették az utukat,velük majd egy másik alkalommal megyünk újra.
Az ökoközpont utáni első méterek
Negyed tízkor szálltunk le a pörbölyi vasútimegállónál a buszról,pár méterre volt innen a ökoturisztikai központ.Innen indítottuk tavaly novemberben is a gemenci túránkat.Mielőtt nekivágtunk volna,most is beültünk egy kávéra a kisvasút restijébe.Majd még ökörködtünk egyet az ökoközpontban.Ezután még mindig nem vágtunk bele a túrába,hanem kitértünk a vadmegfigyelőhöz mint tavaly.Móni akkor nem volt itt,nem látta a vadakat,így kimondottan a ő kedvéért tettük ezt.A központtól a vadmegfigyelő pár perc séta csupán.Az állatok pedig egy nagyjából 350 x 250 méteres elkeritett részben vannak.Főleg vadisznók,őzek és szarvasok.Ide is érkeztünk,körbejártuk,annyi állatot nem láttunk mint tavaly.De azért akadt.Tavaly csak mi voltunk itt,most elég sok ember,talán ez volt az oka,hogy nem jöttek annyira elő az állatok.
Őzike fogad minket
Persze azok most is kedvesek,aranyosak voltak.Sok odajött hozzánk a kertéshez.Ezek legkedvesebbike egy vaddisznó volt,aki messziről kiszúrt minket,hívtuk őt,hogy jöjjön oda hozzánk,ezt készséggel megértette és odajött.Aztán pózolt ott nekünk,majd végigkisért a kerités mentén.Aranyos volt,de a kerítés védelme nélkül aligha találkoznék vele szívesen az erdő rengetegében.De most is igaz volt,hogy az állatok szeretete öszintébb és kedvesebb mint az emberé... Nehéz szívvel mondtunk búcsút neki.Reméljük találkozunk még azért.
Kedvenc kis malackánk
Indulhatott a túra!Terveink szerint egy nagyjából 16km-es kört szándékoztunk menni a Gemenci erdőben,érintve a szép dunai holtágakat,mint Cserta Duna,a Vén Duna és a Rezéti Holt Duna.Majd a túrát pedig itt fejeznénk be ahonnan elindultunk,az ökoközpontnál.Az első métereken egy töltésen vitt a kék jelzés,ami betonút volt.Szerencsére ez a rész nem tartott sokáig talán egy kilométeres ha lehetett.Itt még be sem tért az út az erdőbe,annak szélén haladtunk el.Persze nem ez volt a Gemenci erdő déli határa,hiszen elnyúlik az még dél felé pár kilométert.Egyszer majd arra is eljövünk.Az ősz némi késéssel,de elkezdte színesre festeni a természetet,amely leginkább itt a Gemenci erdőben a legszebb.
Az első métereken
Aztán egyszer csak véget ért a betonutas rész,a jelzés pedig behatolt az erdőbe.Teljesen jól járhatóak voltak az erdei utak.Itt-ott előfordult némi dagonya,de 95%-san jó volt az út.Az erdő pedig már az első métereken lenyügöző volt!Valóban megkezdödött végre az őszi színelőadás,amelyet annyira szerettünk mindig is Gergővel... Az út pár kilométeren át szinte tökegyenes volt.Akár itt is meglehetett volna rendezni az Egyenes át túránkat is.Beszélgetésbe elegyedtünk Zolival,Móni némileg lemaradt,csodálta az erdőt,fotózgatott.Egyszer csak egy puffanást hallottunk.Hátranéztünk Zolival,hát Móni esett egy ólajtónyit.Gondolkodtam vajon mitől,hiszen ritka jól járható út volt,semmi bucka vagy akadály...Elmondása alapján egy fa mégis kiállt valahol,abban botlott meg...Szerencsére komolyabban nem ütötte meg magát.
Hosszú egyenes,de szépséges út
Nagy sokára érkezett el az első kanyar.Lehetett legalább három kilométer hosszú az egyenes szakasz.Lényegtelen,mert szépnek nagyon szép volt.A kanyar után rögtön ott volt egy dunai holtág.Alighanem ez lehetett a Cserta Duna.Az út itt már kanyargott,erre-arra.Az erdő a levegő pedig több volt mint kellemes,ez mellé pedig párosult egy kiváló túraidő.A Cserta Duna is szép volt.Térkép nélkül mentünk amúgy mint mostanában szinte mindig.Elöre felmértem a terepet,ha elakadtunk valahol,akkor pedig elővettem egy telefonos alkalmazásomat,ami útbaigazitott.Mert a jelek felfestése azért messze volt a tökéletestől.Igaz láttunk már sokkal rosszabbat is.Kis hídakon mentünk közben át.Móni már megéhezett,mondtam,ha lesz valahol pihenő majd ott eszünk.Ám egyenlőre az nem volt.
A Cserta Duna
Szépen haladtunk,persze különösebb nehézséget nem okozott az út.Mónira egy ponton rájött a híg fosás.Pottyantós híján,kénytelen volt bemenni a sűrűbe elvégezni a dolgát.Kicsit kezdte régi formáját idézni,amikor is sokat nyüglödött.Ez sokat javul Gergő elvesztése után,de most mintha kezdett volna visszasüllyedni oda ahova rég...Jó persze,híg fosás volt már,hogy mindannyiunkra rájött valahol,ezzel nem is volt gond.A kék jelzésen haladtunk,majd bejött utunkba a piros is.Ez visz le amúgy az erdő déli részére,egyszer majd alighanem arra fogunk menni,ahonnan ez jött.De most mentünk még a kéken.Becsatakozott közbe a kék+,de ez csa eddig vezetett,bele a kékbe.Arra szándékoztunk is menni tovább,de közben feltünt a pihenő.Mielőtt folytattuk volna utunkat a kék+ -on,tartottunk egy reggeli szünetet.Jó persze már benne voltunk alaposan a délelőttbe.Ez amúgy az a pihenő volt ahol tavaly Manóékkal is megpihentünk.
A pihenő
Ez a pihenő amúgy már a Vén Duna partján volt és amennyire megtudtam ítélni,a Cserta Duna éppen a Vén Duna egyik ága volt,abba torkollott bele.Megkajáltunk,azt lepróbáltam menni a Vén Dunához,de egyfelől mindenhol dzsindzsás akadályozott meg benne,ahol meg nem ott vagy horgászok voltak,vagy a tavalyinál magasabb vízállás akadályozott meg benne.Így érdemleges kép a Vén Dunáról most nem tudott készülni sajnos.A pihenő után visszatértünk akkor tehát a kék+ jelzésre.Szemből jöttünk tavaly Manóékkal erre.Rögtön elöször egy kis fahídra mentünk fel.Alattunk volt a Cserta Duna a torkolat meg alig pár méterre volt innen.Odalenn pedig egy kenus csapat próbálkozott átmenni a híd alatt.Szűk lehetett odalenn a hely,mert szerencsétlenkedtek egy sort,de aztán sikerült nekik.Mi meg csodáltuk fentről a természetet.
A Cserta Duna a hídról
Folytattuk a túrát immár a kék+ jelzésen.Erre jöttünk tavaly,mondhatni már ismerös volt.Ám mégis....ugye többször is volt olyan túránk már,amelyen visszafelé mentünk mint elözőleg amikor arra jártunk.Ilyenkor néha teljesen más a kép,teljesen másként hat az emberre a dolog a táj,hiába jártál már itt,nem az a megszokott kép fogad mint előzőleg és ez olykor bezavarhat nem tagadom.Persze kellő odafigyeléssel így sem lehet gond.Az út olyan volt mint eddig,jól járható,kevés dagonyával.Móni is ügyesebb volt már ezen a részen,nekünk pedig nem okozott gondot Zolival.Egyes részekre emlékeztem tavalyról,egyes részekre meg nem,de a gyönyörű erdőben igazán kellemes volt menni.
Móni ügyesen lavirozott a dagonyánál
Egy ponton mégis megzavart ez a visszafelé irányba haladás dolog,de lehet csak mi merültünk bele a beszélgetésbe jobban.Zolikával ez nem gond,hiszen tudja fosni a szót.Tény elvesztettük a kék+ jelzést (ami persze erre meglehetősen gyengén is volt felfestve).Akkor esett le a dolog amikor elértük a Rezéti Holt Dunát.Hiszen az a bal kezem felöl volt.Annyi tájékozodó képességet pedig már szereztem az évek alatt,hogy tudtam,ha vele párhuzamosan megyek nyugati irányba,akkor a holtágnak a jobb kezem felöl kell lennie.De a bal kezem felöl volt...Sikerült korrigálnunk a hibát,vagy 150 méterre ezelőtt nem vettük észre,hogy az út amarra tért le.Így arra vettük az irányt és lőn csoda,utána aztán a holtág már a jobb kezem felöl volt!
Útközben Zoli és Móni
Az út aztán eljött a Rezéti Holt Dunától,vissza az erdőbe,hogy majd később újra elérje azt.Az útnak erre a részére megmondom az őszintét nem emlékeztem.Pedig alig 11 hónapja jártam erre.Ez persze nem tartott vissza semmitől.Folyton jeleztek a táblák útközben egy Káposztás névre hallgató tavat,de sehogyan sem találtuk.Most itt volt az út mellett valami...nem tudtuk megállapítani,hogy tó-e vagy ez is egy holtág lehet-e.Mindenesetre mi elneveztük Zolikával Káposztás-tónak.Nem biztos,hogy az volt,de mi kineveztük annak.Örvendtünk vala neki.
Ez volna vala a Káposztás tó?
Ezután aztán újra kiért az út a Rezéti Holt Dunához,ahol egy nagy rét volt.Erre már emlékeztem,ahogy arra is,hogy itt megy el a gemenci kisvasút is.Pont jött is kettő járat amig itt voltunk.Mindkettőn full teltház volt.Tehát a gemenci kisvasút úgy tűnik roppant népszerű.Lehet egyszer eljövünk majd kisvasútazni is.Itt is volt pihenő,így itt is megpihentünk.Tavaly itt mi voltunk csak,most emberek tucatjai mozogtak erre is.Jó persze ünnep volt,szuper idővel.Tavaly itt gyönyörű képeket csináltam a holtágról,most indultam hasonlóért.Ám jóval magasabb volt a vízállás mint tavaly,így nem tudtam a vízhez közel menni,képek tehát most itt sem nagyon készültek...
Újabb pihenő
A gemenci kisvasút
Én is itt voltam mielőtt elfelejteném...
A pihenő után újra a kékre tértünk rá,itt már emlékeztem mindenre.Egy töltésen haladt az út vissza az ökoközpontig ami nagyjából egy 4km-es szakasz volt.Itt már dagonya sem volt,az erdő eddig is szép volt,de itt mutatta talán legszebbik arcát felénk.Lényegében ez is egy egyenes szakasz volt,igaz ezen már akadtak kanyarok is.Móni közben kezdett rendesen fáradni.Pedig hát ez egy meglehetősen könnyű terep volt.Jó nem túrázott már velünk jó pár hónapja,de akkor is..Mi még megcsodáltuk az utolsó métereket mielőtt kiértünk volna a fantasztikus Gemenci erdőből.
Ökörködés az utolsó métereken
Vagy ez a Káposztás tó?
Aztán kiértünk.Újra ott voltunk a ökoközpontnál.Sok volt az ember erre,de nem zavaróan sok.És mindenki normálisan viselkedett.Bementünk újra a központba.Kicsi pihenő volt itt is,majd bespájzoltunk italokból az útra,még egy kávét lenyomtunk és elvégeztük a dolgainkat is.Rengeteg poloska volt a kisvasútállomáson,valóságos invázió.Mondjuk akad idahaza is.Itt végzödőtt tehát a túra.Annyi maradt még,hogy kimentünk a közeli vasútállomásra,mert busz már nem,vonat viszont ment még vissza Szekszárdra.Így megvártuk a vonatot és visszalibbentünk vele Szekszárdig.
Vonatra várva...
Szekszárdon még volt 50 percünk a buszig,így kicsit sétáltunk a belvárosban.Szép volt,de egy kicsit nyomasztó.Nem sok élet van a kicsiny megyeszékhelyen.Aztán visszamentünk a buszhoz.Jött az esti jól megszokott gyorsjárat,ami a sztrádán haladva egy óra alatt Dunaújvárosba is ért.Egy újabb kellemes túra volt,egy csodás helyen,egy alakuló csodás őszi színjáték közepette.
Erre a túrára nagyjából emlékszem,de azért nem került be eddig a blogba,mert valahol elvesztek a képek amik itt készültek.Más képekkel illúsztrálni ezt a túrát úgy gondoltam nem helyén való,főleg most annak ismeretében,hogy mi történt Gergővel...Aztán a véletlennek (vagy tán Gergőnek?) köszönhetően előkerültek a képek,így kapva az alkalmon írok erről is,hiszen itt a helye a többi között.Ez még nagyon a kezdeti időkben lehetetett,de talán már azután volt,mikor Gergő már megtanulta a jelzések követését.Azt tudom,hogy október 23.-a volt,de arra már nem emlékszem,hogy melyik év...Talán 2005-08 valamelyike,de ki tudja már.
Elindultunk,feltűnik a dunaújvárosi Rác templom
A túrára négyen is összegyültünk.Én és Gergő,az édesanyja és az unokatestvére Baltazár is,aki ezekben az időkben még szívesen velünk tartott.Célunk az ártéri erdő volt Dunaújváros és Rácalmás között,majd pedig elmenni Rácalmásra.Tehát ez volt az első alkalom,hogy az ártéri erdőbe készültünk.A túránkat pedig lényegébe attól a bizonyos Kőtártól inditottuk,ahol Gergő elöször tanulta meg a jelzéseket,amelyről pár napja írtam éppen.Borongós idő volt,de nem volt hideg.A két jókedvű gyerek hangulata ránk is átragadt,igy kellemesen telt az egész túra.
Már ekkor teljes volt köztünk az egyetértés és a szeretet...
Pár méter után feltűnt a helyi Rác templom,mivel még nem jártunk soha ott fenn,úgy döntöttünk felmegyünk.Szerencsénk is volt,hiszen a piros jelzés pont fel vezetett.Bár némi kaptató volt a templomhoz az út,nem volt nehéz.Érdemes is volt felmenni,hiszen a templom ha zárva is volt,mégis igen szép volt.Soha nem jártunk még idefenn.A némi kilátásunk sem volt rossz a Rác dombról.Kicsit el is időztünk itt,ökörködtünk a gyerekekkel,fotózgattunk.Aztán folytattuk a túrát a piros jelzésen.
Rálátás az óvárosi katolikus templomra
A Rác templom homlokzata
Felettünk a város és a víztorony,onnan jöttünk
A piros jelzés levezetett a Szabadstrand-öbölhöz amerre rengeteget túráztunk a következő években is.A hely most is magával ragadó volt,Gergő élvezte is a táj szépségét.Ballagtunk tovább.Úgy emlékszem ekkor még a zsiliphíd nem volt meg,így a Szalki-szigetre ebből az irányból még esélytelen volt bemenni.Nem is mentünk.Folytattuk az utat a piros jelzésen,amely elérte az üdülőtelepet,ahol hétvégi kiskertek és nyaralók végtelen sora található.A jelzés szerencsére lekanyaródott az ártéri erdő mellé.Ekkor itt még nem mentünk be az erdőbe,évekkel késöbb döbbentem csak rá,hogy óriási hiba volt.Hiszen itt érhettünk volna el a Macskalyukat néhány méter után,amely a környék legszebb helye,ahol a dunai holtágak és szigetek találkoznak... Helyi túráink kulcsfontosságú helye tehát ekkor még kimaradt,így elvesztve néhány évet azthiszem.Mert ha elöbb felfedezzük még több csodában lehetett volna részünk...no de sebaj,csoda volt így is.Maradtunk az erdő mellett folytatva az utat a piroson.
Gergő a Szabadstrand-öbölnél
A piros jelzés,balra a hétvégi kertek,jobbra az ártéri erdő
A gyerekeink útközben
Az erdőbe csak kicsivel később mentünk be letérve a piros jelzésről,jelzetlen erdei ösvényekre.Természetesen ez volt a túra legklasszabb része.Az erdő ismeretlen útjai,helyei már ekkor lenyügözték Gergőt,aki nagyon élvezte a kirándulást.Az út klassz kis kanyarokat,buckákat érintve persze kiért a Dunához,méghozzá a Rácalmási kis Dunához.Alighanem ekkor láttuk meg a túlparton elöször a Rácalmási-szigetet is és ekkor dönthettük el elöször,hogy majd felkeressük.Így is lett,de ez már egy más történet és alighanem megtalálható a blogban valahol.A Duna partján aztán újabb ökörködések következtek,amit a gyerekek nagyon élveztek,mi pedig szívesen mentünk bele a játékba.
Persze az erdő a Dunával leírhatatlanul gyönyörü volt és Gergő már ekkor is élvezett minden pici kis szép dolgot,hát még ha az egyszerre sok lesz és nagy!Még több helyen le-le mentünk a Dunához gyönyörködve a természet őszi csodáiban.Szinte sajnálatos volt,hogy az erdő egy ponton véget ért,legalábbis az út kivezetett belőle vissza a piros jelzésre.Azthiszem és mindig is is jobbnak láttam volna,ha a jelzést beviszik az erdőbe,sokkal-sokkal látványosabb és élvezetesebb lett volna,mint a kertek alatt elvezetni azt.Na de ez nem az én dolgom,mi megtaláltuk jelzés nélkül is a szépségeket.
Gyönyörü őszi természet a Rácalmási Dunánál
Mindig is szerettük a Rácalmási kis Dunát
Visszaérve a jelzésre valahol az út mellett találtunk egy helyet ahol megkajáltunk.Lehet szerencsésebb lett volna a víz mellett kaja szünetet tartani,de a gyerekek még akkor nem voltak éhesek.Kaja után hamar beértünk Rácalmásra.Ekkor még nem a sziget felé mentünk,hanem fel a helyi Ófalu irányába.Ekkor láttuk meg elsöször a rácalmási Rác templomot amely nagy kedvencünké vált az évek alatt.Arra viszont nem emlékszem,hogy ekkor lementünk-e oda vagy sem.Ez nincs már meg elmémben.
Ezután beljebb érve Rácalmásra az emlékművekben gyönyörködtünk.Elvoltunk itt is.
A gyerköcök ezután kezdtek kicsit elfáradni,vagy tán mi?Igy vagy úgy felmentünk a buszmegállóba,ahonnan aztán hazajöttünk.Igazán jó kis buli volt,kimondhatatlanul élvezték a gyerekek főleg Gergő...ez is tanúbizonysága volt annak,hogy nem kell mindig messze menni ahhoz,hogy jól érezzük magunkat.
Alighanem pompásan kezdödik az év.Sokáig ketten nyomtuk a túrákat Gergővel,ám az ezt megelöző túrán már hárman voltunk,a mostani túrára pedig már öten összegyültünk!Köszönhető mindez annak,hogy a legismertebb közösségi oldalon létrehoztunk egy túrázós csoportot,felvéve azon ismerösöket akikből kinéztük,hogy valamennyire érdekelheti őket a dolog...Ennek mondhatni meg is lett az eredménye.
Éjszakás műszak után egy órás alvással vágtunk neki a közeli Kisapostagnak,ahonnan a túrát szándékoztuk inditani.Nem volt már korán,hisz majd 11 óra lett amikor kezdetét vette a túra.Elképesztően meleg volt,annak ellenére,hogy a naptár január 6.-át mutatott.A nap is ezerrel sütött.Ha nem tudom,akkor azthiszem március 6. van...
Az utóbbi évek legnagyobb létszámú túrája.
A januári tavasznak akkor láttuk legmeggyözőbb jelét amikor virágzó hóvirágokra leltünk!
Félő,hogy ennek a korai tavasznak lesz még böjtje...Mindegy.A piros jelzést követtük ami nem soká egyesült a Mária zarándokúttal,együtt ment a kettő Dunafölvárig,azaz Spenótfalváig.A jelzések egész túrán kifogástalanul voltak felfestve!
A faluból leérve a Duna melletti ártéri erdőségnél találtuk magunkat.Voltak itt szép helyek bőven.
Egy helyen patak jött a semmiből,majd átszelve az erdőt folyt bele a Dunába.
A patakot aranyos kis híd ivelte át.
Máshol sporszeres játszótér volt.Na és úgy tűnt belecsöppentünk a helyi gazdagrétbe.
Paloták végtelen sora kisérte túránkat.
Januári hóvirágok
Híd a patak felett
Egy út ágazott le a jelzett útról a közeli Duna felé,nem tünt többnek 70 méternél,így letértük rá.Érdemes volt.Itt a parton is volt egy palota,kicsit úgy nézett ki mint egy vár.Hangulatos hely ölelte körül,padok,asztalok,esőbeülök sőt egy szinpad is volt itt!A palotában meg egy vendéglö is münködött,de most épp zárva volt.A központi látószögben azonban egy kis öböl volt,benne vagy rajta egy yatch kikötő...Kellemes helynek tűnt,kis idöt el is bóhockodtunk itt.
Visszatérve a jelzett útra,tovább folytatodótt a paloták sora,majd egy újabb tavaszi jel következett.Virágzó aranyesőbe botlottunk!
A kikötő
Laci fedezi fel a nyiló aranyesőt
Itt lementünk ismét a Dunához.Ha már itt voltunk megkajáltunk.Újdonsült túratársaim igen felkészültek voltak,hisz kávéval és teával is megkináltak minket.Szépen kéklett a Duna.Észak felé nézve látni lehetett a Pentele-hídat,dél felé meg Dunaföldvárt.
Itt volt egy szabadidőpark is,a jelzés ezt gondosan megkerülte.A park másik oldalán pedig egy lovarda volt.Majd egy legelő ahol vagy tucatnyi ló érezte igen-igen jól magát a januári tavaszban.Útunk pedig kiért a 6-os út mellé.Egy kis ideig hangos és ingerszegény volt.
Pár kilométert letoltunk itt,elhaladtunk a baracsi halászcsárda mellett,majd hétvégi kisekertek között mentünk.Egy közeli méhészet adott még látnivalót,majd az út egy kicsit gazdagabb lett.Szebb erdők mellett haladtunk mint imént a 6-os útnál.
Hangulatos útszakasz
Kereszteztük a 6-os útat,majd egy hosszú egyenes következett nyugat felé.A távolban őzek tucatjai szaladgáltak,de messze voltak sajna ahhoz,hogy képet vagy videót tudjunk késziteni róluk.Az út közben dél felé vette az irányt.Hatalmas kutya lábnyomokra leltünk,félő volt,hogy tán nem is kutyáé...Persze azé volt.Egy cross pályát kereszteztünk,sőt maga a pálya egy szakasza volt a jelzés.Jó,hogy nem járt erre éppen senki.Dunaföldvár Mozsola részén értünk ki a Felső-tóhoz aminek partjára nem tudtunk lemenni,ezen a szakaszon meglehetősen bevolt nőve mindenféle gallyakkal...Így beértünk Dunaföldvárra.Az út egy álltalunk eddig nem ismert részen vezetett minket.
Kilátás a Felső-tóra
Jó kilátásunk volt a Felső-tóra innen,majd itt is belecsöppentünk a gazdag negyedbe.Ám egy idő után az út bevitt egy pincesor féle részbe,amely rendkivül hangulatos volt a csodás pincékkel,házakkal.Több ilyen régies utca is futott erre.Kellemes szakasza volt ez a túránknak.Az utca neve is találó volt:Kadarka.A hangulatos picesoros rész után is hozta magát Dunaföldvár.Macskaköves utcák emelték a szinvonalat.
Pincesor
Mivel Zoli barátom még nem járt a helyi várban,a hangulatos utcák után úgy döntöttünk akkor felmegyünk oda.Azonban itt nem várt pofonba volt részünk.A vár ugyanis zárva volt...ez furcsának tűnt szombat délután...Egy helybélit kérdeztünk,elmondása alapján mi voltunk a harmincadikak,akik aznap pórul jártak.Mit volt mit tenni elindultunk fel a Kálváriára.Kezdett lemenni a nap...igyekeztünk,hogy a naplementét megtudjuk nézni odafentről.Ám ez nem sikerült.Mire felértünk,lement a nap.Ám ez nem szegte kedvünket.Még egy teára jók voltunk itt.Kicsit körülnéztünk itt,majd befejezettnek nyilvánitottuk a túrát.
Dunaföldvár a lemenő nap fényében
Lejöttünk a Kálváriáról,ahol már többször jártunk.Besötétedett mire leértünk.A buszállomásra menet még benéztünk a főtérre,ahol úgy tünt még tart a karácsonyi ünnep...hiszen minden diszkivilágításban ragyogott.Más már nem maradt az év első túrájából.Elsétáltunk a közeli busz pályaudvarig,ahol megvártunk egy hazafelé menö buszt.Azzal jöttünk el.Kellemes túra volt így év elejére,nagyszerü hangulatban,jó időben,kellemes társasággal!Nagyjából 16km-et mentünk.
Dunaföldváron ragadt a karácsony
Végezetül egy kis magyarázat,miért is hívják Dunaföldvárt Spenótfalvának.Bár ez már levan írva a blogomban,ismétlés a tudás anyja.
Az 1950-es évek Dunaföldvárján tiltott volt a spontán disznóvágás a magánházaknál,azaz engedély kellett hozzá,de vidéken persze megoldották...A feldolgozott húst - kolbászt,sonkát,szalonnát - menetrend szerint induló hajókkal szállították Budapestre,melynek okán el is nevezték ezeket a járműveket kofahajóknak.A kosarakban szállított árult spenótlevelekkel takarták le,hogy a hatóságokat megtévesszék.Mivel a fővárosiak nagyon nehezen jutottak sertéshúshoz,meglehetősen nagy keletje volt a dunaföldvári húsnak.A kofahajók rendszerint telepakolva indultak útnak.A sok spenótos kosár miatt nevezték el Dunaföldvárt Spenótfalvának.
A Rácalmási Tökfesztivált minden év szeptemberében szokták megrendezni,álltalában az utolsó vagy a harmadik hétvégéjén a hónapnak.A péntektől-vasárnapig zajló eseménynek immár ötödik éve rendszeres látogatói vagyunk.Mindig túrázva jöttünk ki a fesztiválra Dunaújvárosból,hisz az Rácalmási utcákon kiállított tök alkotások sokkal izgalmasabbak mint a fesztivál központjában a Jankovich kúriában zajló események.Szokás szerint minden évben bejárjuk a település utcáit lefotózva a legjobb alkotásokat amelyek sok háznál ki vannak téve,jelezve azt is,hogy ezt bizony az ott élők alkották.Egyedül tavaly volt olyan,hogy nem túrázva hanem busszal érkeztünk a Tökfesztiválra,mert pont elötte túráztunk a Burda-hegységben és akkor fáradtak voltunk kissé.Idén így mindenképpen újra túrázva akartunk menni,ám úgy festett a sors gonosz tréfát űz velünk...
A dunaújvárosi kikötői öböl
Pénteken és szombaton dolgoznom kellett,így ez kizárta azt,hogy ezeken a napokon menjünk.Maradt a vasárnap.Igen ám,de szombat este óta esőzések ostromolták a környéket kisebb-nagyobb viharokkal egybekötve.Vasárnap reggel is esett még,úgy tűnt idén kihagyjuk a Tökfesztivált.Ám az eső kezdett alábbhagyni,így délelött 11óra tájban nekivágtunk a túrának.Elöször a helyi kikötői-öbölbe mentünk le,onnan szándékoztuk inditani a túrát.Elvolt borúlva,de hömérsékletre kellemes túraidőnek tünt a dolog.Végigmentünk az öböl mentén,majd átmentünk a Szabadstrandi-öbölhöz,annak mentén folytattuk tovább.
Az öböl mentén
Benéztünk az itt található zsidó temetőbe,de úgy mint egy korábbi túránkon,nem tudtunk beljebb menni,hisz szinte nyakig ért a gaz...Az öblök szépek voltak,a borús időben is hozták a formájukat.A piros jelzés vezet amúgy innen Rácalmásra és mostmár a Mária zarándokút is a kis m jelzéssel.A jelzések végig kifogástalanul vannak felfestve,de erre most nem is volt szükségünk,hiszen hazai pályán voltunk.A Szabadstrand-öböl északi végénél kezdett szemerkélni majd egyre jobban esni az eső.Még nem lett volna késő visszafordulni,ám mi szokás szerint folytattuk.Lassan elértük az üdülöővezetet ahol már nagyon esett...
Az üdülö sornál már szakad az eső
Ám itt volt az a pont ahol betudtunk menni az ártéri erdőbe.A sűrű fák itt valamennyire védtek minket a szakadó esőtől.Bár szakadt az eső a félig-meddig sötét erdőben mégis tök jó volt menni,volt benne valami megmagyarázhatatlanul varázslatos...Ez az az ártéri erdő amelyben már többször is túráztunk,bejegyzéseim is vannak róla.Hamar elértük a környék legszebb helyét a Macskalyukat.Most hála az esőnek nem volt itt senki,így nyugodtan fotózkodhattunk,bár figyelni kellett el ne ázzon a masina.Az esőben is lenyügöző volt ez a hely!Itt találkoznak a környék szigetei és a dunai holtágai.
A Macskalyuk
Gergő a Macskalyuknál
Én,tökig ázva
Az erdőbe leágazó út amúgy már nem jelzett út,hisz pont a piros jelzésű útból ágazik le,ennek ellenére az már nagyon hülye lehet aki itt eltud tévedni... Haladtunk tovább a fenséges erdőben aztán óriási megdöbbenéssel láttam,hogy az erdőt bizony jó pár helyen kivágták... Nem jártam erre hónapok óta,mélyen megdöbbentett és elkeseritett ez a dolog.Ki is jöttünk az erdőből mert így lehangoló volt.Visszatértünk a piros jelzett útra.Még mindig szakadt az eső,olykor dörgött is az ég,de a vihar szerencsére nem ért el ide.
Kivágták az erdőt....
Rövidesen elértük Rácalmást,az Ófaluba felvezető utca alsó végénél kezdett csendesedni az eső.Itt az utcában máskor már rengeteg tök alkotás volt,most viszont alig...Persze az a néhány amely volt most is ötletes volt.Egy ponton pl.Mekk mester fogadott máshol meg tök részeg alakok fetrengtek a fűben...Azon a ponton ahol a csodás kis Rác templomra rálátni,végleg elállt az eső!Alig járt erre ember és közeledve a fesztivál központi helyéhez sem voltak túl sokan.Máskor itt már mozdulni sem lehetett...
Tök részeg alakok a fűben
Rácalmás egyik legszebb helye
Nem mentünk be ezúttal sem a központi helyre,a programok amik ott vannak nem érnek pénzt...mégis kérnek érte.Max az esti koncertek amik jók.Barangoltunk tovább az utcákon.Fele annyi alkotás sem volt mint egy évvel korábban...és ezt aligha foghatták a rossz időre,hiszen tegnap szombaton jó idő volt.Azért csak mentünk szokás szerint.Az időjárás nem tudta eldönteni mi legyen.Itt-ott még nekiállt szemerkélni az eső,máshol meg kezdett kisütni a nap.Néhány alkotás azért most is ötletes volt.
Tök rossz landolás
Töktanic
Végig jártunk néhány utcát,valóban az elöző évekhez képest csak olyan 40%-os alkotás kinálat volt.Így egy icipicit csalódást okozott az idei Tökfesztivál,pedig még megázni is képesek voltunk,hogy ide érjünk...Az egyik utca végénél aztán volt egy buszmegálló,itt fejeztük be ezt az esős túrát amely nagyjából olyan 10km-es lehetett.Nem volt egyáltalán megerőltető.Az eső meg varázslatos hangulatot adott az erdőnek,amit aztán a fa kivágások elvettek...Hát ennyi volt az idei tök jó túra,valószinűleg jövőre is jövünk.
