Építsünk kilátót, hagyjuk sorra, megrohadni, aztán döntsük le és jó pénzért építsünk újat, amit pár év múlva ismét csak ledönthetünk!Ez megy ebben a végtelenségig lebutitott tetves országba.Valaki majd ezzel is jól jár,építhet újat,nem igaz?
A Napszentély kilátót Magyarhertelend közelében találtuk meg.Sajnos soha nem jártunk ott,de mindig felmerült mint egy lehetséges opció egy következő túrára.Attól persze mert nem jártunk ott még nem esik jól,hogy egyszerűen nem is lebontották,hanem ledöntőtték szó szerint!
A Napszentély-kilátó egy négyszintes torony volt, és onnan kapta a nevét, hogy az eredeti tervek szerint napóraként is funkcionált volna. Ez azonban nem valósult meg, ráadásul a 2007-ben felépített kilátóba 2016-ban villám csapott, és azóta látogatni sem lehetett.
A bontás közben azonban kiderült, hogy maga a fa tartószerkezet is annyira korhadt volt, hogy amúgy is meg kellett volna semmisíteni a 23 méter magas kilátót, ahonnan a Mecsek lankáira nyílt panoráma.
Érdekesség, hogy a tornyot a szó szoros értelmében ledöntötték, de előbb elvágták a tartóoszlopokat – ez volt a legegyszerűbb megoldás. A művelet így nézett ki:
Ha minden jól megy, tavaszra új, fémvázas, faborítású kilátó várja majd itt a turistákat, ami már gyártás alatt áll. A polgármester, Bakó Norbert a település favebook oldalán azt is megosztotta a lakosokkal, hogy a területen kerékpártárolót, nyársalási lehetőséget, esőbeállót, esetleg egy kis büfét is szeretnének kialakítani.
Mit lehet erre mondani? Magyarorszáh ahol a kilátók átlagosan tíz évet élnek!Ez már a sokadik tönkrement,lezárt vagy lebontott kilátó...
Így hát ha egy kilátó látogatást tervezel,gyorsan valósítsd meg,mert lehet legközelebb már nem lesz ott! Több kilátóról tudok amik még állnak,de a végső stádium előtt vannak,nem beszélve már a sok lebontottal...
Hát ez Magyarország ahol minden pénzt inkább a gyülőlet propagandára költünk,nehogy is bármi másra...

A halál pillanata... 
Tervek szerint ilyen lesz az új kilátó,de hiszem ha látom...

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése